Hosszú napom volt, majdnem 10 órát voltam bent a cégnél, igaz ebből 2 a teljesítmény értékelésemre ment el. Jól sikerült, a főnököm megbízik bennem, hosszútávra tervez és kialakított egy teljesítmény alapú jutalékrendszert. Ez nagyjából havi szinten 20%-os bérnövekedés, ha meg tudom csinálni.

Viszont nem élem bele magam és nem kezdek el ennek élni. A pénz jó dolog, de továbbra is megtartom az egyensúlyt. Olyan tekintetben jó, hogy a privát munkáimat így csökkenteni tudom és egyre jobban a cégre tudok fókuszálni.

Kötöttem ma egy nagy üzletet is, akkor egy kicsit felszabadultan ugrabugráltam az üzletben és hagytam, hogy az öröm átjárjon, aztán ment minden a normál kerékvágásban. Már amennyire normális az, hogy közel 40 csomag ment kis és fizikailag nem tudtam többet összerakni, mert nincs helyem.

Hazafelé gondolkodtam, hogy egy on-line gyűlésre még benézek, de kell a mentális pihenés is. Hosszú nap volt és nem egyszerre kell rendeznem az életem.

Ma annyit tudtam tenni a lelki békémért, hogy:
- reggel összepakoltam a lakást, rendet hagytam magam után.
- felkészültem a teljesítményértékelésemre, láttam, hogy a kereskedelmi ötleteim célba érnek és tetszik a főnökömnek ez a fajta proaktivitás
- becsülettel elvégeztem a munkám
- melegételt vacsoráztam
- pihenek

Hazafelé gondolkodtam, hogy írok Zs-nek. Holnap nagy napja lesz, tudom, hogy fontos neki. Csak pár sort, hogy drukkolok, minden rendben lesz és tudom, hogy talpraesett nőként megállja a helyét. De tiszteletben tartom, hogy most nem beszélünk. Hiányzik.

Azonban ezt nem negatívumként élem meg, építek belőle. Rájöttem ugyanis, hogy a nagyon hangzatos le kell győznöm magamat helyett inkább a békében kell élnem magammal, mert ez az egyetlen járható út.

Nem akarok már harcolni senkivel sem, békét szeretnék, nyugalmat, elfogadni önmagam.