Szokás szerint sikerült túltolnom a munkát. Hozzáteszem, hogy ami erre a hétre jutott, "csökkentett" mennyiség, az is bőven meghaladja a teljesítőképességemet.

Hét végére fáradt voltam, de nem is ez volt a legnagyobb gond, hanem, hogy megint egy apróságnak sikerült kibillentenie tegnap este. ésszel tudom / tudtam, hogy semmiség, de megint jött egy érzés. Ezen komolyan elgondolkodtam még tegnap este is, és ma is. 

Nem azzal van a baj, hogy vannak helyzetek, amik megérintenek, hanem a fáradtságomnak (bizisten megpróbálom elkerülni a szóismétlést :D) köszönhetően a könnyebben kibillenek. Persze már nem olyan hevesen, meg meg tudtuk Zs-vel beszélni, de nem kellett volna megtörténnie. 

Szóval arra jutottam, hogy minimalizáom a kiváltó okokat. Egyrészt ma a kis padavanommal megbeszéltem, hogy bámennyire is szeretné a heti 2 oktatást, de jelen pillanatban ez heti 1 lesz. F-nél egy darabig nem vállalok privát munkát. Holnap jelzem a főnökömnek, hogy szerdán szeretnék vele beszélni, mert az a munkamennyiség:
- vásárlók kiszolgálása
- telefonos ügyelet
- e-mailek
- áru beérkezés
- pakolás
- csomagolás
- napi átlag 15 csomag 
- fb posztok
mindez napi 6 órában meghaladják a pillanatnyi teljesítőképességemet. És ehhez kellene még egy telefonos vásárlói utánkövetést felvennem. Illetve február első hetében szabadságra szeretnék menni. 

Tartok attól, hogy ha ezt nem jelzem és nem találunk megoldást, akkor felállok. Pedig szeretem a munkám, szeretem a céget, de be kellett, hogy lássam ez tarthatatlan.

És jelenleg 3 dolog van, ami igazán feltölt(ene) ha tudnék velük minőségileg foglalkozni: A csipet csapatom, a kis padevanom és a magánéletem. De így nem tudok rendesen a számomra fontos dolgokkal érdemben foglalkozni. Ezáltal magammal sem. Szinte semmi énidőm nem volt a héten. Ez a második hétvégém volt, amikor szakaszosan tudtam csak pihenni.

Tudom, hogy mindig könnyebb másokra rátolni a fellősséget. Itt én vállaltam túl magam, illetve a céges dolgok nőtték ki az egy emberes kiszolgálást.

Pedig szeretem és élvezem a lelki nyugalmam, a stabil magánéletem, a csipet csapattal való kommunikációt.

De mint mindig most is van választásom, mert legalább időben jött a felismerés. Szépen meghúzom a határokat, magammal szemben is.

Tudom, hogy kedvesen, normálisan képes vagyok erre.