Nos túl vagyok az első héten. Bővítettük a vállalkozást egy teherautóval, ami hatalmas segítség mind a logisztikában, mind az árubeszerzésben és.. igen, a sitt és törmelékszállításban is :D

Szóval ennek megfelelően ma kurva kemény napunk volt. Szerény becslésem szerint összesen 2,5-3 tonna sittet mozgattunk ma meg, amikor 2 körben elvittük a lerakóhekyre. Továbbá, hogy haladjunk az egyik szobának a gipszkarton bontását is megcsináltuk. Szóval bőven adtunk a fizikai munkának ma. Hazafelé azon röhögtünk, hogy az volt a beetető szöveg, hogy a hétfői terasz bontás lesz a legkeményebb, hát egy faszt :D

De továbbra is jó kedvem, szeretem munka, igaz nehéz, de van benne sikerélmény bőven  és jól tudunk csapatban dolgozni.  Pörgős a meló és megkaptam, hogy szépen dolgozom és jó munkát végzek. Illetve az elszámolás is megvolt. Szóval stimmel minden, várnak vissza kb. 2 hét múlva.

Mindezek ellenére van bennem egy kis félsz. Az eszem tudja, hogy a mostai helyemről el kell jönnöm. Semmi motivávió és fejlődni sem fogok már itt. Vár az új, amit bírok is, szeretek is és minden tekintetben jobb. Még is nehéz a megszokott szart otthagyni. Annyira nem foglalkoztatott ma, de elmentem egy gyűlésre és ott beszéltem erről. Egyszerűen csak azért, hogy ne cipeljem magammal. Jobb is lett és meg is erősített a döntésem helyességében.

Szóval kalandra fel :)

Más...

Május másodika van. Napra pontosan egy évvel ezelőtt töltöttük párként az utolső délutánunkat együtt Zs-vel. Szép volt. Nem akarok sokat lamentálni ezen, sokminden változott az életünkben, több munka, nagyobb felelősség stb. De még mindig bennem van, hogy mennyire szeretem, akármikor találkozunk ránézek és látom benne mind emberileg, mind nőként, hogy miért érzem ő életem szerelme. Persze ezt nem mindig mutatom ki, vagy legalább is azt hiszem nem mutatom ki :D
Nem kis erőfeszítésbe kerül, hogy "normálisan" viselkedjek. Persze kinek mi a normális.. ;) De ezek nagyon is jó dolgok az életemben, mert mind mind erősebbé tesznek, tanítanak a valós életre, az apró de szép pillanatok értékelésére. Cseppnyi szomorúság sincs bennem, de foglalkoztatott az az érzés. És ez az egyik legjobb felület, hogy könnytsek a lelkemen, holnap újra gyűlés, jövő héten meg szponzor.

Persze hangzatosan írhatnám, hogy lakásfelújás, de a tényen nem változtat. Kemény fizikai munka volt ma, igaz csak 3 órán keresztül. Bontás, sitt szállítás, lépcsőzés, mivel az első emeleten voltunk. 

Bevallom őszintén pici félsz volt bennem. Mi van ha.. és itt mindenkinek a fantáziájára bízom, mivel szórakoztat egy függő agya ilyenkor :D A legnagyobb félelmem talán az volt, hogy nem bírom és akkor egyenlőre nem tudok váltani. Már pedig minimális időt szeretnék csak a cégnél tölteni a mostani munkahelyemen. Láss csodát, jól bírtam fizikailag is, mentálisan is. Sőt... feltöltött.. rég volt ilyen sikerem munkában, nem azért mert megdícsértek és nem is a pénz miatt, hanem hagytak dolgozni, normálisan. A végén pedig szépen és jól sikerült minden.

Fáradt vagyok, de jó kedvű. Várom a holnapot, az újabb munkát. 5 hónapra vesznek ide fel mondjuk 5 hónap alatt konkrétan az ez évi fizetésemmel számolva 1 éves bért fogok keresni.. valahol ez szégyen. De erről ennyit.

Továbbra is tartom, hogy nem a különbségeket keresem, hanem annak örülök, hogy mennyi lehetőségem van.

ma rekord értékben adtam el a cégnél. Nem emlékszem, hogy lett volna olyan nap, amikor az átlag napi forgalom tízszeresét értékesítettük volna, és ebből volt egy 2M Ft-os ügyfél is.

A főnököm összesen ennyit fűzött hozzá záráskor: szép napunk volt.

Köszönöm ennek az útnak, hogy alapvetően leszarom, mit mond. Az ő dolga. Ez az eset is csak megerősített abban, hogy nincs itt már dolgom. Nem kezdek hosszas eszmefuttatásba arról, hogy egy jó salsest meg kell becsülni. Aki ebben a szakmában jó vagy rendelkezik józan paraszti ésszel, az úgy is tudja miről beszélek. 

Felesleges lenne a vekengés, vagy a szócséplés. Fontosabb az, hogy ezt könnyen és egyszerűen el tudtam most délután engedni. A biztonság kedvéért elmentem még egy gyűlésre, volt 24 órás, szóval segítettem neki, és kisímultan futok neki a hétvégének. Jól érzem magam, várom a jövő hetet, ahol megmérettetem magam a lakásfelújítás területén és ha megy, akkor váltok. Szóval.. nem azzal vagyok el, hogy fasz a   főnököm, és nem dícsér, inkább élvezem, hogy mennyi lehetőségem van az életben, hogy úgy éljek, ahogy az nekem jó.

Ez a 4 nap valami hehtetlenül jól esett. Az a rengeteg alvás, pihenés amit megengedtem magamnak pedig nagyon hiányzott már. Voltam gyűlésen is, séáltam egy nagyot a Margit szigeten, aludtam, főztem sonkát. Ma pedig elmentem futni újra, és elég jól is sikerült. Igaz, hogy csak 2 km, de nem akartam túltolni elsőre, meg őszintén, nem is tudtam volna :D Ez a táv pont jó újrakezdéshez. Régebben mindig este futottam, most megpróbálom majd a reggeli, nap indítót. Ha megy jó, ha nem, akkor még este be tudom fejezni.

Azért is volt jó ez a 4 nap, mert egy kicsit ki tudtam szakadni a munka világából. Igaz, amióta megvan a megoldás merre, hova megyek tovább, azóta nyugodtabb vagyok és vágom a centit. De azért sok van bent. Becsülettel igyekszem elvégezni a feladataimat, de érzem magamon, hogy ez inkább már a kötelességtudatom és a lelkiismeretem miatt van. A lelkesedés már nincs meg bennem. 

Fun fact, ahogy Sheldon mondaná, hogy a főnököm most kezdte el lefrissíteni azoknak az üzletágaknak a terméjeit, árait, amiket én januárban javasoltam. Az ő csodafegyveréről meg nincs szó, csak mély hallgatás. Szeretném leszögezni, hogy nincs bennem kárörvendés, vagy harag, vagy sértettség. Az olyan kicsinyes dolog lenne. Drukkolok neki, hogy a cég jól menjen, nélkülem is.

Eljutottam már arra a lelki béke állapotra, hogy nem kívánok másnak rosszat, és nem futnak át a fejemen olyan gondolatok, hogy haha majd jól megtudja milyen nélkülem a cég. Nem egyfelé vezet az utunk, akkor pedig nem kell erőltetni. Az, hogy nem megy most olyan fényesen nem az én kudarcom. Eddig tartott, előttem pedig rengeteg új lehetőség sorakozik.

Szokásommá vált, hogy hetente egyszer beülök a templomba meditálni. Feltölt, de most a Margit sziget is feltöltött. Szép a tavasz, a virágok, a természet ébredezése. Szeretem érzések vannak bennem, mosoly, nyugalom, pihentség. 

Bár lassan 3 éve és 9 hónapja vagyok tiszta, még is úgy érzem, hogy a legnagyobb kihívást az őszinte emberi kommunikáció jelenti az életemben. Az a típusú, amiben érzések is vannak. Ugyanis nem mindig érzékelem helyesen a valóságot. Nem tudom ez jó vagy rossz, helyes, helytelen. Persze ez így nagyon ki van sarkítva. Igenis van egy csomó tapasztalatom, de még is.. 

bassza meg, amikor az ölembe vettem a laptopot, annyira kristály tisztán megvoltak, a szavak és a kifejezések a fejemben. Nem nagy szavakkal akartam dobálózni és nem is vezekelni akartam (az elmúlt egy héten többször is nehezen fejeztem ki az érzéseimet) egyszerűen csak kiírni magamból azt az eszmefuttatást, ami most este bennem volt.  Arról, hogy hogyan élem meg a valóságot, vagy azt az alternatív valóságot, ami a fejemben vagy az érzéseimben kerekedik. Szeretném jól leírni, de most sem érzem igazán, hogy át tudom adni, ami foglalkoztat. Zavar, hogy én aki az üzleti életben penge módjára értékesítek, képtelen vagyok valakivel, aki fontos, normális beszélgetést folytatni. Erről írni meg végképp kuszán tudok csak :D Faszom..   

Szombaton F-fel nem találtam meg a közös hangot, tegnap meg Zs-vel. Nagyon akartam mind a kettőjüknél, de nem ment. Annyi tapasztalatom már van, hogy itt is, ott is kiléptem a beszélgetésből, mielőtt bekapcsolt volna az ego és duzzogok / megsértődök, / túlagyalom, stb. Áldom a sorsom, hogy hallottam anno egy idősebb társat arról mesélni, hogy ilyenkor elvonul, elengedi a dolgokat és utána hálát ad az istennek, hogy se magának, se másnak nem ártott. 

Nos ezt a bevezetőt 2 éve hallottam, mostanában jutott el az agyamig :D Hiába jó munkához idő kell.

Így visszagondolva mind a két esetben tudom, hogy mik voltak a mozgatórugók. Ott van generálisan a munkahelyi probléma csomag, ami megfeszít és gyomorgörcsöm van minden vasárnap este, hogy egy újabb hét kezdődik. Nagyon rég nem érintett meg ennyire egy ilyen szitu. A régi életemre emlékeztet, amit igyekeztem feszültség tekintetében is magam mögött hagyni. Nem ragozom túl, de kurvára örültem, amikor itt elhelyezkedtem, mert szerettem a céget és a munkám, ez most eltűnt és már nem is jön vissza. 

F-nél benne volt a nyűgösségemben, hogy megint beosztotta az időmet, Zs-nél pedig... hogy kezembe akadt pár napja egy kézzel írt levele, ami rendrakás közben esett ki az irataim közül. Elolvastam, meghatódtam, de nem foglalkoztam vele. Mondjuk jobb lett volna, mert akkor nem a tudatalattimra marad, azt meg tudom, milyen kis görény :D Csak 1 napomba telt visszafejteni...

Tudom, hogy ők ezt megértik és az összképet nézik velem kapcsolatban. Nincs bennem önvád, vagy rossz érzés, nem is érzem úgy hogy olyan szavakkal kellene feléjük nyitnom, hogy sajnálom. Egyszerűen csak ki akartam írni magamból, mert ezen a héten nem lesz szponzorozás és telefonon se tudtunk eddig normálisan beszélni, talán holnap. 

Hiszek abban, hogy ha kiadom magamból a gondolataimat, akár itt, akár gyűléseken vagy G-nek, akkor nyugodtabb a lelkem.

Nem szándékozom coelho-i magasságokba emelni a blogot, de ez a gondolat ma nagyon bennem van:

Az életben az igazán fontos dolgok, a szeretteinkkel töltött idő, az élmények sokasága , az utazás és a kaland. 

Nem a köcsögök az utcán vagy a munkahelyünkön.

Kapcsolj ki, pihenj és ne hagyd hogy olyan emberek vegyék el az idődet az igazán fontos dolgoktól, akit mit sem érnek. 

Szerdán beszéltem a főnökömmel, hogyan tovább. Amikor január elején leültünk, akkor eszközöket kértem, amivel pénzt kereshetek a cégnek, és magamnak is. Akkor voltak ígéretek. Most, közel 3 hónappal később, semmi nem valósult meg ezekből. 
Szóval higgadtan, de határozottan elmondtam, hogy ez nekem több szempontból sem jó. Megértette, megköszönte az őszinteségem, de továbbra sem tudott semmi konkrétat mondani.
Én pedig jeleztem, hogy 3 hónap, és állást kezdek keresni. Nem fenyegetőztem, csak elmondtam.

Természetesen 3 hónapig nem fogok várni, megteszem a megfelelő előkészületeket. 
Pl.: beszéltem egy ismerősömmel, Pandorfban (nem a világ végén) Obiban, barkácsosztály, napi 8 óra, nettó 2000 Eur. Persze kell német nyelvtudás, meg sok a tisztázandó kérdés is.

De ez is egy lehetőség és nincs a világ végén. A másik dolog, hogy az itthoni, politikai történések függvényében, egyre kilátástalanabbnak érzem a helyzetet, ahogy írtam is már erről. 

Meglátjuk.. addig gyűjtöm a pénzt, edzek, napi rendszerességgel, dolgozom magamon lelkileg és minden nap németül tanulok. Bárhova is jutok a vilégban, egy pici német és angol tudással már könnyebb lesz. Ahhoz meg még fiatal vagyok, hogy benne ragadjak egy ilyen szarban.

A héten 2 bevezetőt is tartottam. Pénteken a 3. hagyományról, azaz a tagság egyetlen feltétele az ivással való felhagyás vágya, tegnap pedig arról, hogy mit jelent egy jó szponzor az én életemben.

A pénteki nagyon jól sikerült, többen, régi társak is odajöttek, megköszönték. G, a szponzorom is ott volt, beszélgettünk. Kedvelem, sokat ad a felépülésemhez a személye és a tudása. Pl.: sose gondoltam volna, hogy AA irodalmat olvasgatok vasárnap, rendszeresen, ahelyett, hogy PS-eznék :D

A végére pedig egy nagyon érdekes (jó értelemben véve) élmény.
A cégnél, veünk szemben vagy egy templom. Többször gondolkodtam, hogy bekukkantok, nagyon szimpatikus, hogy mindig nyitva van a kapuja, jelezve, bárki, bármikor betérhet. 
Pénteken, munka után bementem és 15 percig ültem a csendben, élveztem a lelki békém, beszéltem apuhoz, sírtam is egy kicsit, mert átjárt a hiánya. Írhatnám, hogy fura élmény volt, de számomra ott, abban a pillanatban a spirituális élmény az volt, hogy 15 percel később, lelkileg békésen, megnyugodva léptem ki a napfénybe és élveztem a tavaszi időt.

A hétvégi és a mai események tükrében arra jutottam, hogy lehet külföldöm próbálok szerencsét. Ahogy Zs fogalmazott ma "nem akarok egy kommunizmus remake-ben élni" én sem. Szomorú és végtelenül elkeserítő ez az egész. Megvárom a választások eredményét és meglátjuk.

Addig spórolás vagyis költség stop van. Fel akartam újítani a lakást amiben lakom, légkondit is szerettem volna bele. Nem lesz és felújítás sem. Pedig a tulaj jófej volt és előzetesen már beleegyezett, tetszett neki az ötlet. 

A cégnél is gázos a helyzet, bevallom elfáradtam. Azok a váéltozások, nagy tervek, amiket ígéretként kaptam még nem valósultak meg. A fizum kevesebb, jutalék nincs.. szóval a tavalyi béremnek csak kb. a 65-70%-t keresem meg. Ez meg a mai inflálódó világban lófasz. A dícséretek se jellemzőek a cégnél. Szóval ahogy így jobban belegondoltam, se anyagilag se emberileg nem vagyok motiválva. Szóval holnap, kedvesen, higgadtan, de határozottan megkérdezem mi a terv? Mert ha nincs változás egy hónapon belül akkor állást keresek. 

Egyébként a kurva anyját P-nek. Olyan fasza kis cég lehetne ez.. de hát kkv.. azaz neki kell mindig mindent intézni, isten ments, hogy kiadjon bármit is a kezéből. Ezáltal minden csúszik, lassú, szar tempóban halad. De leszarom. Már nem teszek bele annyit, nem megyek be lelkesen, nem hajtom magam. Csak szépen lassan. Minek teperjek? Plusz pénz nincs belőle, és a legutolsó nagyobb megrendelésem miatt se kaptam egy fikarcnyi visszajelzést sem.

Nos, most, hogy így kivekengtem magam, letusolok és nem írom meg azokat a posztokat a cégnek amiket szoktam. Feleslegesnek érzem abba is beletenni a munkát. A céges telefont se hoztam haza. Nem fogok többet beletenni, nincs értelme.

A plusz energiáimat inkább a lelki fejlődésemre, a józanodásomra fordítom, és az angol tudásom felfrissítésére :D jobb ez hosszabb távon nekem.

Nagyjából 1 hónapja nem blogoltam. Jó volt ellenni magammal egy kicsit. Illetve azért nem zárkóztam be teljesen :)

Sok minden történt, talán ami a legjobban megérintett, hogy 5 éve nem voltam ilyen beteg, mint 2 hete. Influenza volt, minden szar tünettel együtt. Volt itt láz, hidegrázás, orrfolyás, torokfájás. Felborult az alvás ciklusom, és a végére olyan lettem mint egy zombi. Tettem-vettem magam a lakásban, már fájt a fekvés, de ha kisétáltam a boltig, akkor meg le kellett ülnöm, mert leizzadtam és remegtem a kimerültségtől. A fizikai rész mellé még bejött a mentális fáradtság is. A szociális távolságtartás és ingerszegény állapot. Kezdtem a végére befordulni.

Szóval szar volt. :D

Az az érdekes, hogy összesen 4 ember hívott fel és kérdezte meg hogy vagyok. Zs, F, G a szponzorom és anyám. A többiek számra mintha megszüntem volna létezni. Nincs és nem is volt bennem se harag, se csalódottság, se semmilyen negatív érzelem ezzel kapcsolatban. Csak az jutott eszembe, amit a második szponzorom mondott. Ide nem barátkozni járunk. Akkor ez nagyon rosszul esett és bizonygattam neki, hogy már pedig én a barátaim miatt jövök. 

Most, kb 1 évvel ezen beszélgetés után, belátom igaza volt. Én józanodni járok az AA-ba. Az, hogy születnek értékes emberi kapcsolatok, jó dolog, de nem ezért megyek. A felépülésem az elsődleges. Most szombatot össze is futottam vele és utólag elismertem igaza volt. Úgy tartottam helyesnek, ha ezt az egészet elmesélem neki. Hiszen az is a fejlődés része, hogy átértékeljük a múltunk bizonyos részeit.

Gyűlés. 

Nos ez már egy érdekesebb dolog. Azt érzem, hogy a csoport kezd szépen lassan az érdektelenségbe fulladni. Elvileg február végén lett volna egy lelkiismereti gyűlés, nem lett megtartva. Most szombaton csak ketten voltunk az egyik fiatal barátommal, mint csoporttagok. Á beviharzott csak, majd elviharzott, azóta  se kép se hang. Telefont nem veszi fel, üzenetre nem válaszol...

Igazából nem akarom felfújni a dolgot, felhívtam a szponzorom, vele megbeszéltem. A következő lelkiismeretin majd beszélek a többiekkel, ki mit szeretne vagy tud vállalni, aztán meglátjuk.

Megint csak nem csalódottság van bennem, hanem.. nem is tudom.. Próbálom elfogadni és megérteni, hogy másnak ez miért nem annyira fontos mint nekem. Persze nekem se volt mindig az ha őszinte akarok lenni. Csak a józan mélypont óta.

A szponzorommal viszont remek a kapcsolatom, jól haladunk, vettem egy csomó könyvet, amiket javasolt, olvasom őket, de mindig csak annyit, amennyit be tudok fogadni. Most hétvégén is 2 órát elvoltam a hagyományokkal, történetekkel. Érdekes régebben ki nem állhattam őket.. Most meg érdekelnek.

több mint 3 éve 8 hónapja és 6 napja vagyok ezen az úton. Szeretem. 

Szeretem napok voltak. Bent is elcsendesedtek a dolgok, igaz nem a főnökömön múlott, inkább azon, hogy én elfogadom jelen pillanatban, vagy nevezzük úgy, átmenetileg ez a fizetési konstrukciót. Adtam neki, magunknak kb. 2 hónapnyi türelmi időt, ha látom a változást akkor jó, ha nem akkor élesebb határokat húzok. Nem azért mert fasza gyerek vagyok, csak ki kell állnom magamért, normálisan. Jött vissza szülés után egy kolléganő.. Hát.. még elemezgetem a helyzetet. Nekem konkrétan karcolgatja az idegrandszerem. Mert nagyon akar bizonyítani, meg, hogy ő mindenhez (IS) ért. Mondjuk csak azt nem veszi fihgyelembe, hogy az elmúlt 2 év alatt elég sokminden történt, többek közt ez a cég sem az a mikro vállalkozás ami volt. Persze P kivonta magát az onboarding folyamatból, vagyis inkább, bocsi nem érek be, megtennéd hogy.. szóval rám maradt.. Faszom..

Na mindegy, vannak fontosabb dolgaim. Például az, hogy múlthéten B felhívott és beszélgettünk. Jó volt, nagyon örültem neki. Ma pedig elmentünk együtt gyűlésre, és utána is beszélgettünk hazafelé. Majd amikor a kocsiból kiszáltam, mondtam neki, hogy hiányzott a társasága. Kicsit sutára sikeredett, elvégre a macsó pasik nem lelkiznek, az alkesz macsó pasik meg plána nem, vagy ha mégis akkor kurva bénán adják elő :D Vicces, hogy időnként még mindig zavarban vagyok, amikor az érzéseimről kell normálisan beszélni.

Sokat beszélgetek a szponzorommal. Úgy érzem, hogy jól haladok, fejlődök, stabilabb a lelki békém, amióta dolgozom a lépéseken. Ez pedig jó nekem. 2 hetente találkozunk, hetente edig fixen beszélünk egyszer.

Zs-vel tök jó a kapcsolatom :) Nem beszélgetünk anyira gyakran, mint a betegsége alatt, de ez így van jól. A hozzá fűződő érzelmeimet nem tudom még pontosan definiálni, és bevallom most nem is akarom. Jó, hogy vagyunk egymás életében és beszélgetünk, néha találkozunk egy kicsit. Számomra jó, hogy ha kérdésem van az emberi kapcsolatokkal, akkor tudok tőle kérdezni, őszintén, és számíthatok a véleményére.

F-fel pedig szinte minden nap beszélgetek, amióta az anyukája elment. Segítettem pakolni, picit a gyászfolyamatban is. Bár úgy érzem érzelmileg lezártam az édesanyja halálát mégis nehezen írok erről.

Zanzásítva másfél  hét eseményei.. Bevallom azért is sem írtam, mert jó volt élni. Jelen lenni a napomban,mosolyogni, érezni, kicsit felszabadultnak lenni.