Ha már belekezdtem apámról a blogolásba és a mai online gyűlésen is elmondtam ezt, akkor anyám a következő.

Szintén nem fogom tudni bejezni, de nem a sírás miatt. Egyszerűen meg kell bocsájtanom anyának. És ez nem megy csak egy blogbejegyzéssel.

Haragszom anyámra... Igaz, világ életemben szeretett, csak nehezebben mutatta ki, mint apám. Voltak harcaink és én is beleálltam ezekbe.

Most, hogy apa elment kettesben maradtunk. Talán 2 évvel ezelőtt mondta a pszichológusom, hogy anyám halála fog majd egyszer megviselni és bátorított rendezzem vele a soraim. Jah ez 2 évvel ezelőtt volt és apa halála kellett ahhoz, hogy megnyíljak anyámnak. Ugyanis ez két emberen múlik. Sokkal egyszerűbb hibáztatnom őt, hogy nem úgy mutatta ki az érzéseit, mint szembenézni magammal, hogy probálta ő a saját szeretnyelvén, de én nem tudtam vagy akartam ezt befogadni.

Jó, kemény ember, voltak nehéz pillanataink. Akkor is, amikor egyzser a fejemhez vágta egy szituációban, hogy úgy viselkedek mintha nem is az ő fia lennék. Hmm pedig csak annyit kértem tőle, hogy egy szituációban mondjon már a-t vagy b-t, 1 hónap után. Ezt a fejemhez vágta, emlékszem, hogy kurva szarul esett, de nem jeleztem vissza. Csak felálltam a vendéglőben az asztaltól, pénzt tettem ki a tárcámból és elmentem. Haza, egy üveg whiskeyvel és leittam magam.

Apa halála után karácsony este érezte a legmegfelelőbbnek, hogy apa 26 évvel ezelőtti levelét átadja nekem felolvasásra, amit akkor írt, mikor a kórházban azt hitte meg fog halni. Egyébként gyönyörű levél volt. De könyörgöm karácsony este? 26 évvel később? Az első olyan karácsonykor amikor apa nem volt velünk?? Üvölteni tudtam volna. Mi a faszért? nekem? nekünk? Éretem én, hogy 50 év házasság után szenved és szar neki, de nekem is 45 év után.

mi lett a vége? hazamentem ittam, nem akkor nem sokat, de ittam. Sokat.. jó kérdés mi a sok.. vagy mi volt a sok, mert tudom, hogy most az első pohár is sok lenne.

Most dühös vagyok e? Nem. Fáj? Nem. Foglalkoznom kell vele? Igen! 
Csak anyám maradt, fel kell oldanom a kettőnk közt lévő elszigetelődést. Miatta is, miattam is.

Jó az agyamra megy a folytonos féltésével, az aggódásával, de máshogy reagálom le mint régebben. Most ott maradok, megölelem és beszélgetek vele. Nyitok felé, de még sokat kell dolgoznom, hogy megbocsájtsak neki és főleg magamnak.

Szembe kell néznem magammal, Tempus Fugit.