Ma délután nagyon sokszor eszembe volt az apám. Hányzik. Sokszor hallottam, hogy majd az idő.. ekkora faszságot.. lehet, hogy majd évtizedek múlva máshogy fogom érezni, de hiába telt el a gyászév, nem lett jobb. Ma is azon kaptam magam, hogy elmesélném neki ezt meg azt. Beszéljek hozzá hangosan? Vagy elég csak a gondolataimban diskurálnunk? Nem tudom, egyszerűen nem tudom, hogy mi a jó. Itt van mindenszentek ünnepe és amit tehetek, hogy emlékezem rá, a bölcsességeire, arra, hogy mennyit adott, milyen emberré próbált nevelni. 

Szerettem és hiányzik. Hétfőn gyújtok egy gyertyát érte.

Holnap megpróbálom ezt kikapcsolni magamból, nem az emlékét, hanem azt, hogy ez a fájdalom elviszi a figyelmem az útról. Érzékenyebbé tesz. Pakolok, alszom, kicsit meditálok, vagy sétálok egy nagyot, hogy kiszellőztessem a fejem. Úgy se fedeztem még fel a környéket. Este meg elmegyek gyűlésre, ha addig nem enyhül ez bennem akkor majd ott kibeszélem magamból.

Hiányzik Zs. Kedden fogunk csak találkozni. Nagyon várom, mert ez a találkozás olyan lesz, amilyen még nem volt. Itthon fog várni rám, a kis kuckónkben és most előszőr jövök úgy majd haza, hogy amikor kinyitom az ajtót itt lesz és vár rám. Hmm.. kedd.. csodaország, egy apró kis lépés újból.