Igazából gondolkodtam, hogy az "örömkönnyek" címet adom a bejegyzésnek.

Még mindig nem tértem magamhoz. Szeretve vagyok, mint ember és mint férfi. Zs úgy szeret, ahogy még eddig még senki sem az életemben. Az a NŐ, akivel megéltem a mélypontom 10 hónappal ezelőtt, akivel folyamatosan csiszolódtunk és csiszolódunk össze a mai napig. Azt hiszem nincsenek szavak arra, amit most érzek.

Tudtam, hogy a húsvéti kiruccanásáról hozott valami kis meglepit nekem, mert ennyit elárult. Aztán ahogy teltek a napok én vártam. Nem türelmetlenül, inkább incselkedve piszkáltam azzal, hogy olyan a meglepim mint Culombó felesége. Mosolygott, nevettünk ezen, vette a lapot. Mondta, hogy ne számítsak nagy dologra. Aztán ki is ment a fejemből az egész. 

Ma amikor este hazaértem, éreztem, hogy itt járt. Nem tudom megmondani miből, hiszen a lakás pont olyan kupis volt, mint reggel. (igen az esti műszak mellett nem mindig könnyű rendet tartani :D ) De csak akkor szembesültem a meglepivel, amikor a nappaliba léptem és megláttam az asztalon a szív alakú követ és egy levélkét alatta. 

Amikor elolvastam, elsírtam magam. Örömömben. Olyan szépen fogalmazott, olyan szívmelengető volt az egész. Talán most kezdek magamhoz térni. Pedig tényleg semmi nagy dolog, de még is minden benne volt ebben az ajándékban.Mert nem az értéke számít, nem a, hogy mekkora, csillog viloog e. Hanem az, hogy ez egy újabb, egyszeri, megismételhetetlen kis csoda az életünkben. 

Szeretjük egymást, őszintén, tisztán és mélyről fakadóan. 

Még magamhoztérek és kicsit puccba vágom a lakást, mert holnap itt lesz és miénk a nap.

Nem gondolom, hogy meg sem érdemlem őt vagy ezt az érzést. Megdolgoztam, megharcoltam magammal azért, hogy legyenek ilyen pillanataim. Nagy utat jártam be eddig és folytatom. Nem az ilyen pillanatok miatt, hanem azért, mert élni igenis jó! És szép! Ha ilyen pillanatok vannak, azok pedig gyönyörűek.