Szia Apa,

szeretném megköszönni neked azt a csodálatos 44 évet, emddig az életem része voltál. Tudom, hogy voltak kisebb nagyobb vitáink, de alig - alig emlékszem rájuk, sokkal inkább arra a rengeteg csodás élményre, szeretetre, amit tőled kaptam.

Megannyi emlék jut eszembe most is:

Amikor áthívtam a barátaimat beszélgetni, körbeültük az étkező asztalt és te csak meséltél és meséltél.. Szórakoztattad őket, mindenki rád figyelt én meg duzzogtam, hogy ők az én barátaim, miattam jöttek át.

A markazi túra, amikor kettesben sétááltunk le 20 km távolságot, csodálatos apa fia nap volt. Elöttem van ahogy lelkesen magyarázok neked, a talpam alatt ropog az erdő és nyár van

Amikor ovis voltam és megálltál a piros zsigulinkkal az ovi mellett, mosolyogva integettél. Nagyon vagány voltál, félhosszú, dús fekete hajjal, a bajuszoddal napszemüvegben, bőrdzsekiben. AZ én hősöm!

Az a borzalmas rossz ánizsos krumplispogácsa, amit csak te szerettél, de mindig csináltál nekünk simát is

A citromos kolbász papáéknál, mert kisfiam ez volt Kossuth Lajos kedvence is

Amikor leborotváltad a bajuszod és a család egyöntetűen tiltakozott, és kért, növeszd vissza

A közös bejglisütések, mert fixa ideád volt, hogy csak akkor lesz jó, ha ad 1 kézzel van az a kurva sok mák ledarálva a nagyi mákdarálóján, ad 2 ha éegalább 25 párral sütünk ki.

Ahogy főzni tanítottál, és amikor már felnőtt fejjel apa - fia napot tartva én főztem és jöttél, beleszóltá, hogy ne így ne úgy.. én meg morogtam, hogy menj innen én főzök

És az utolsó közös este emléke is szívmelegngető, kettesben tudtunk beszélgetni és láttam megnyugszol, hogy jó irányba halad az életem. Tudom, hogy úgy mentél el, abban a tudatban, hogy velem rendben lesz minden az életben.

Szinte a végtelenségig sorolhatnám. 44 év alatt összeszámolhatatlanul sok élmény maradt meg bennem.

Hálás vagyok neked és anyának is azokért az alapvető emberi értékekért, amikre neveltettek, amiket kaptam tőletek. nagyon sokat segítenek most a betegségem alatt.

Apropó betegség...

Tudom, hogy 16 éves koromban azért ittunk együtt pezsgőt, mert szerettél volna ott lenni, amikor életemben először berúgok, igaz így utólag visszagondolva csak szalonspicc lett belőle. Hlás vagyok érte, a szeretetedért, a gondoskodásodért.

Ami a halálod napjától fogva történt, az nem rajtad múlott Apa, genetika, hajlam talán. De semmiképpen nem egy diszfunkcionális család eredménye. A lehető legtöbbet kaptamm tőled, tőletek. Olyan embert neveltél, akire büszke lehetsz, még így ebben a helyzetben is.

Apa alkoholista vagyok 

Üvölteni tudnék ebben a pillanatban is, olyan nehéz leírnom ezt most neked. Potyognak a könnyeim. Fáj a hiányod és tehetetlen vagyok, de tudom és érzem, hogy ezek a sorok valahogy eljutnak hozzád, mert hiszem, hogy bennem élsz tovább.

A halálod estéjén egy üveg ír whiskeyvel kapcsoltam ki a fájdalmam, 1,5 óra alatt húztam le. Arra még homályosa emlékszem, hogy a falat vertem ököllel, hogy az jobban fájjon, mint a lelkem és a szívem, ha már az elmémet péppé zúztam az alkohollal.

utána következett egy eszeveszett érzelmi hullámvasút, melynek pályáját szintén az alkohollal próbáltam kiegyenesíteni. Igazából azért ittam, hogy ne fájjon. Majd gyógyszert szedtem, hogy ne érezzek. 160-nal mentem az esőben az M0-n, nem érdekelt, hogy élek vagy meghalok. Sajnos egyre gyakoribbak lettek ezek a mélységbe húzó érzéelmi csápok. Egyre több démon bukkant fel a lelkemben és taszítottak a mélybe. Majd 76 nappal ezelőtt (milyen furcsa, hogy 76-ban születtem) bekövetkezett a mélypont. Alkohol,gyógyszer, skizofrén állapot. Ha élnél azt hiszem sírva kértelek volna, hogy segíts. Adj tanácsot mit tegyek. Szerencsés vagyok, hogy az örökségedként az elmém megtette helyetted.

Azóta lassan de biztosan elkezdtem rendezni az életem. Van egy csodálatos párom, igaz nem tökéletes a kapcsolatunk, de ez nem rajtunk múlik. Szeretem. Azt hiszem nagyon jól kijönnétek, szenvedélyes nő, csodás zöld szemekkel. haonló a gondolkodásmódunk és emlékszel, hogy mit mondtál, mi az egyik legfontosabb egy nőben? Igazad volt. Nagyon. benne megvan minden, amit szerettem volna valaha is, hogy meglegyen a páromban. Ő a társam az élet minden területén. Persze, hogy nem tökéletes és nem apa ez nem a szexuális túlértékelés tipikus példája - mosolyogva ezt mondtad volna, de kíváncsian halgatva milyen is Zs. Tudom, hogy szerettétek volna egymást és tudom, hogy hívtad volna: Lányom.

Lettek tetoválásaim 4 db. Az első kettő a te emlékedre készült egy római 44 és a Salve. Mindig szerettem, amikor így kezdted a leveleid. 
Azóta felkerült egy Főnik Zs nevével és egy stilizált órákat mutató ábra, mellette: Tempus Fugit. Az idő rohan. emlékeztet, hogy egy életem van és úgy kell leélnem, hogy törekedjek arra jobb ember leszek, mint amilyen az elmúlt 20 évben voltam. Tudod, hogy szeretem az ókori mitológiát, mondákat. Olyanok ezek a tetoválások, mint a viking harcosokon a védő rúnák. A bőrömbe égve védenek és óvnak a külvilág veszélyeitől. vagy csak simán elviselhetővé teszik a rossz napokat.

Dolgozom magamon, józan életet élek, tisztán, becsülettel. Leépítettem mindenkit, aki visszahúzott volna. Jó persze vanna kötelezettségeim, de dolgozom azon, hogy eleget tegek ezeknek. Eldöntöttem, hogy nem hagyok hátra kifizetetlen számlákat, rendezem a cehhet, hiszen erre neveltél és a gyógyulásomat is ez szolgálja. A nehezebb út.

Annyi minden van még apa, amiről mesélnék neked.. rengeteg dolog.

Mielőtt befejezném a levelem, szeretném ha tudnád büszke vagyok az öcsémre. Tudom más mint én, mindig emlékeztettél erre. Most már elfogadom és nagyon sokat változott. Átvette a családfő szerepét, felnőtt a feladathoz. Szívből büszke vagyok rá, látod hosszútávon beérett a nevelésed.

Hiányzol apa, olyan jó lenne csak beszélgetni, órákig mesélnék az életemről a gondolataimról az érzéseimről. De itt élsz be!nnem tovább, szóval úgy is tudod..

Szeretlek!

Kisfiad..

Viktor

Mint írtam minimál alvással indult a mai nap és belementem Zs-vel hazafelé egy olyan beszélgetésbe ami elsőre nagyon nem jó irányba mutatott. Szeretem és becsülöm benne, hogy a megoldásra törekedett ahogy én is. Méghogy nem fejlődött ő az elmúlt 2 hónapban.. Mármint saját bevallása szerint. 

Ma nagyon sokat beszélgettünk, rengeteget, szinte alfától omegáig mindent. Szenvedélyesen, lehiggadva, szerelmesen. 

Sok blokkot feloldottunk és átbeszéltünk, főleg olyankoat, amik bennem voltak.űNem akarom ragozni, mert ránk tartozik, de azt tudom, hogy ma nyugodtan hajtom álomra a fejem, szerelmesen. meleg takaróként ölelem a gondolataimmal körbe a kpacsolatunkat, az érzéseink biztonságot adnak. Erre pedig szükségem van. Nem csak a holnap miatt, egyébként is alappillére a kapcsolatunknak.

És holnap találkozunk is, ha csak pár percre, de a józanodásom első, igazán nehéz napján ott lesz mellettem a Szerelmem. Méga ha rövid iődőre is de vigyázni fog rám. Utána átveszik a stafétát az aa barátaim. Ott a szponzorom, pótanyám, öcsém. Ha baj lenne (nem lesz) akkor van egy tucatnyi ember aki vigyázni fog rám.

És a bőrömbe égetett rúnák is itt vannak. Óvnak, megvédenek. Túl leszek a holnapon, már tudom azt is apa halálát mivel könnyítem meg. Egy barát ajánlott egy módszert. Nehéz lesz megtenni de érzem, hogy segíteni fog a lelkemnek.

Hálás vagyok. Mindenért ami jelen pillanatban körbe vesz, de legfőképpen Zs-nek. Aki kilépve a komfortzónájából, segít megélni és átvészelni a fájdalmam a szerelmével.

Tegnap egy laza 10 órás fizikai melóval teletűzdelt műszakot nyomtam le. Bevallom, mocsok mód elfáradtam, de jól esett. Én kis balga abban reménykedtem, hogy amikor hazaérek, akkor bedőlök az ágyba és alvás van reggelig, másnap pedig randi nap Zs-vel.

Nos ember tervez, Isten.. Isten meg néha keresztűlbassza az egészet,már ha létezik.,

Bár ma belegondolva csak én basztam el a saját estémet. Jó tisztában vagyok vele, hogy apa halála miatt érzékenyebb vagyok, de kezdem elveszíteni a türelmem magammal szemben. 1,5 + 3 óra alvás és egy nehéz beszélgetés lett a vége Zs-vel. 

Reggelre teljesen elmúlt a náthám, aludtam kb. 7 órát egyhuzamban és jól ébredtem.

Elszaladtam Zs-ért, akin már kapásból láttam, hogy rajta most kezd eluralkodni a nátha. Nagyon cuki volt ahogy várt rám a szokott helyen, hogy felvegyem. hazafelé volt egy kisebb döccenőnk... Tudom, hogy érzékenyebb vagyok apa halálának évfordulója miatt és feltámadt bennem a düh, hogy szombat este, amikor szükségem lenne rá, nem fogok tudni beszélni vele. Régebben ezt az érzést eltokoltam volna magamban. Ó milyen szépen okot adott volna a sértettségre, arra, hogy a dühből harag burjánzon ki és a végén ihassak. Igen, ez egy ilyen mechanizmus volt bennem. Nem tudatosan, de 2 hónap után már kezdem felismerni hogyan is működtem régebben. Most inkább pár perc hallgatás után elmondtam neki és beszélgettünk az út további részében hazafelé erről. Itthon is folytattuk és az lett a vége, hogy elsírtam magam a vállára borulva. Nem rá haragudtam, sosem bántana szándékosn. Tulajdonképpen senkire se harahudtam. A fájdalmam transzformálódott át dühhé, majd feloldódott a sírásomban. 

nagyon ritkán szoktam mások előtt sírni. Régebben ezt a gyengeség jelének tartottam, mert nekem viselkednem kell. Akkor erős egy férfi a kapcsolatban ha olyan, mint egy kőszikla. Merev, rezzenetlen, dacol minden elemi csapással és óvja a szeretett nőt. De nem. Zs-nek meg merem mutatni a gyenge oldalam is, azt, hogy érző lélek vagyok legbelül, hogy fáj apám halála, hogy tartok a hétvégétől, hogy káosz van a héten a fejemben és a lelkemben. 
Meg is jegyezte, hogy nehéz rajtam kiigazodni. Ez rosszul esett, de azért mert igaza volt. Magam is utálom magam ilyekor. iszont ezek a beszélgetések folyamatosan oldják a blokkokat bennem. Közelebb kerülünk a közös jövönkhöz.

ma nem bújtunk össze, de ettől még csodásabb lett ez a mai nap. Mint egy normális párkapcsolat cseppnyi kis szilánkja csillog most a lelkemben. Minden, ami történ egy apró kis ékszerdobozba került bennem. Az, hogy a náthás páromat ápoltam, meséltem neki, elaludt hozzámbújva, hogy nevettünk, ettünk, pihentünk. Mind mind egy másik élet képét mutatták meg ma nekem. Nem azért mert eddig is csak a szexre koncentrálódott volna a kapcsolatunk, hanem azért, mert ez egy nagyon letisztult, szeretetteljes és békés nap volt. Nem volt egyikünkben sem hiányérzet, csak szerelem és meghittség. nagyon mély intimitás.

Apa mondta mindig, hogy fiam az életben néha a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. Megint igaza volt. Nem tudom, hogy mosolyogjak az aranyköpésein, mert időnként úgy érzem magam, mint Forest Gump (a mama mindig azt mondta..) vagy engedjek utat a szememben gyűlő könnyeknek.

És most ebben a pillanatban eszembe jutott egy újabb mondás apámtól:

"tudod fiam, egy régi kínai közmondás szerint annak van szép élete, akinek sokan sírnak a születésekor, de még többen nevetnek a temetésén"

Igen apa, boldog életem volt veled, szép és rengeteg közös gyönyörű emlék van bennem ebben a pillanatban is. Nagyon hiányzol!

Hosszú idő óta most kerültem újból alkalmazotti státuszba...Persze, hogy reggel elkéstem. Mentségemre szóljon, hogy itthon hagytam az orrcseppemet és meg kellett álnom egy patikánál. Jó nem volt belőle probléma, de akkor is.. erre figyelnem kell a jövőben. 

Az egész napomat végig melóztam, konkrétan 2 óra alatt volt 5 percem elszívni egy cigit. Ez nem az a hely ahol lazsálni lehet. Ó milyen jó is ez nekem. De komolyan. Gyógyuló félben lévő alkoholista vagyok, nagyjból gondolkodni sem volt időm egész nap. Nem azért mert monoton lett volna az életem, sőt.. Folyamatosan kaptam a feladatokat, betanultam, befogtam a pofám és figyeltem. Nem kezdtem el okoskodni, hogy én ezt tudom. nem, csak csendben figyeltem és jegyeztem magamban, mi hogyan működik itt. Tanulom és gyakorlom az alázatot és a türelmet. 

Nagyon jó nap volt. Mondjuk cefetül elfáradtam a végére, alig vártam, hogy hazaérjek és beálljak a tus/ zuhany (krumpli, burgonya :)) alá. Beteg vagyok, de élveztem a napot, és jó érzésekkel tölt el, hogy valahol számítanak rám a munkában. Pedig tettem érte, hogy ne így legyen, de tőlük is kaptam egy második esélyt.

holnap pedig Zs-vel együtt töltjük a napunkat, nagyon várom <3 És azt is, amikor végre elköltözhetek innen. Közelebb lesz Ő is és a meló hely is. 

Tudom, hogy sokat tettem azért, hogy az életemet elbasszam. De most úgy érzem, hogy a viharos tengeren kaptam egy pici csendet és nyugalmat, hogy talán van remény, hogy a vihar elvonul és kisüt a Nap.. Van remény, hogy egy normális és szebb életet élhessek. Nem akarom túl dramatizálni de az elmúlt másfél év után ez szinte hihetetlennek tűnik. 
Covid, apa halála, alkoholizmus, egy nem túl jó párkapcsolat, egy csődbe ment cég...

ezek nem egészen azt vetítik előre, hogy valaha is normális életet élhetnék, de mégis.. mégis felütötte bennem a fejét a remény, hogy meg tudom tenni, képes vagyok rá...

Kezdek hinni önmagamban, és mások is hisznek bennem. Én pedig hagyom, nem tiltakozom, nem keres kifogásokat az elmém, egyszerűen csak átengedem magam annak, hogy vannak olyanok akik szerint értékes vagyok és szerethető. Ez azt hozza magával, hogy megnyílok, hogy őszinték az érzéseim, hogy vannak újból céljaim, és nem csak úgy létezem. Nem figyelem sztoikus nyugalommal ahogy a napok telnek, hanem várom, hogy teljenek és mehessek Zs-vel szülinapozni, hogy intézzem a költözésem, hogy ÉLHESSEK

Mivel taknyom nyálam egybe folyik ezért rövid lesz a bejegyzés.

Szóval, Zs-vel együtt tudtuk tölteni a délutánt, beszélgettünk, dolgozott, összebújtunk, nevettünk helyre llt a világ rendje. Igazából magam idegesítem magamon.. Sokkal érzékenyebb vagyok apa halála miatt is és bevallom nyűgös a nátha miatt. Holnap megyek melózni, most izzadok, szedek mindent épésszel, amit csak lehet. Remélem reggelre kialszom egy részét, mert jelenleg alig látok. Vakegér, ja nem tüsszögő vakegér. Mondjuk a faszom ebbe az állapotba, vagy fújom az orrom, vagy tüsszögök, vagy hunyorgok :D Biztos érződik a soraimon, hogy higgadtan, méltósággal viselem a náthát :D

Lefoglaltuk a szülinapi hétvégénket, felmondtam az albérletem, 1 hónap és odaköltözöm, ahol Zs lakik. Sokkal egyszerűbb lesz az életem. A munka is ott van, ő is. 

Kisimultam estére. Ok a nátha egy másik dolog, de a lelkemben helyre állt a béke <3

nah ma nagyon nincs kedvem blogolni, nyűgös vagyok. De nem azért mert náthás lettem. Nem, a tegnapi szponzori beszélgetés és apám halálának évfordulója munkálkodik még bennem.

A legtöbb amit tehetek, hogy azoknak, akik fontosak jelzem, most hektikus leszek, érzékeny. 

Olyan ez az érzés mint valami felszín alatti, lassú, mély áramlat.. ha akarom ha nem utat tör magának. Nem mozizok előre, hogy jövő szombaton mennyire szar lesz, de valahogy mgis ott munkál bennem és rányomja a hangulatomra a bélyegét. Fránya nátha most lenne jó sportolni, boxolni, bunyózni, hogy kiadjam magamból a dühömet.

Egyébként ma lesz meg a 70 nap. Hmm 10 teljes hét. Szép eredmény, erre most büszke vagyok. 3 hét és megvan a 3 hónap. Majdnem a szülinapomon. Jó érzés ez a mai is. Jó érzés, hogy nem csak nekem az, hanem van akivel megünnepelhetem majd.

Ki ls mi a szponzor? Miben segít, hogyan válasszuk ki?

A hogyan válasszuk kiről már írtam korábban, de akkor lássuk a többit.

Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy egy olyan ember a szponzorom, akivel megvan az összhang és jól tudunk együtt dolgozni. Hasonló a világszemléletünk, könnyet megtaláltuk már az első alkalommal is a közös hangot. Értékeltem, hogy nem egyből mondott igent a felkérésemre és csak bizonyos feltételekkel vállalt el. Számomra ez azt jelentette, hogy komolyan veszi a közös munka lehetőségét. A legfontosabbak ezek voltak:
- mindig legyek őszinte
- ez egy haladós program, dolgozzak vele és magammal, ne húzzuk az időt

Azt gondolom, hogy mind a kettő alapelvárás ebben a kapcsolatban, ha józanodni akarok. Márpedig tudván, hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség és hogy honnan jövök, semmi más nem motivál, mint az, hogy jobban legyek és haladjak a felépülésem útján. Bármi áron. Nekem ez a legfontosabb. Én nem ítélkezek más társaim felett, számomra fontosak azok a megosztások is, amiketma is hallottam. Rossz párkapcsolatokról, visszaesésekről, stb. Engem ezek csak megszilárdítanak azon az úton ahol vagyok.

Szóval a szponzor egy olyan személy, aki segíti a saját tapasztalataival ennek az útnak a bejárását. Nem ítélkezik, nem ad tanácsot, csak a személyes tapasztalataival segít. És ez jó, olyan mint egy két személyes gyűlés, kiegészítve azzal, hogy mindig vannak feladatok, amiket a következő alkalomra meg kell csinálni. Olyan feladatok, melyek segítenek feltárni ki is vagyok, min mentem keresztül, merre tartok és felkészítenek a lépésekre.

A mai feladatom az volt, hogy írjam le azokat az alkoholos emlékeimet, amikre emlékszem. Milyen érzések voltam bennem, mennyit akartam inni, milyen élethelyzetben voltam és ehhez képest, hogyan alakult amit elterveztem.

Összeírtam közel két oldalnyi emléket.. benne a mélyponttal, az ittas vezetéssel, apám halálával és mindennel kapcsolatban ami eszembe jutott.

Amikor átbeszéltük, akkor apám halálánál kiborultam. Sírtam és nem tudtam értelmesen elmondani mennyire fáj. Jövő héten lesz egy éve, hogy elment. Basszus, most is nehéz erről írni. Mindig is az lesz azt hiszem. Hiányzik, kurvára hiányzik... Jó nlha szoktam hozzá beszélni, de akkor is.. A mai napig képtelen vagyok az otthoni vezetékes számot felhívni, mert mindig azt várnám, hogy ő szól bele...

Szóval bármennyire is jó volt ma a bennem lévő blokkokat oldani, de feszült lettem délutánra, a gyűlés meg rátett egy lapáttal. Nem részletezném. Estére megfeszültem,  Zs nyugtatott meg végül, átölelve, szerelmesen simogatva. Jó, hogy megérti ami bennem dúl, hogy nem kell magyarázkodnom, persze beszélek róla, de átérzi és segít ebben. Ma amikor lent voltam felemelt maga mellé a szerelmével. 

Mindig féltem kimutatni, hogy van gyenge oldalam. Soha nem voltam senkihez se teljesen őszinte, mert az érzelgősség számomra egyenlő volt a gyengeséggel.. Faszom üzleti berögződések. De jó is magam mögött hagyni ezt. Jó őszintén felvállalni a szeretett nő előtt, hogy gyenge vagyok. Ez tesz erősebbő.. ő tesz erősebbé..

Rohan az idő.. 8 perc múlva belépek a 70-ik napomba. Egek.. 70 nap pia nélkül. Sose gondoltam volna.

ez egy picit hosszabb blogbejegyzés lesz. Bevallom tegnap nem volt kedvem írni. Illetve nem csak kedvem nem volt, hanem történt velem valami, amit elöszőr Zs-vel akartam megbeszélni, a szemébe nézve, megnyugtatva, hogy nem lett baj. 

Na de ne fussunk a történések elé, haladjunk szépen sorban. Tegnap reggel, egy régi barátommal találkoztam, 10 éve dolgozunk együtt. Munkát ajánlott. Hozzá teszem, hogy tartozom neki pénzzel. Mindig kölcsönsen becsültük egymást gondoltam megbeszéljük, hogyan tudom kiegyenlíteni felé a számlát. Azonban azzal nem számoltam, hogy vannak emberek, akik annak ellenére szeretnek és esélyt adnak nekem, hogy finoman fogalmazva is nem voltam velük egyenes. Tegnap azzal a csodával indult a napom, hogy kaptam egy nagyon korrekt állás ajánlatot, megértést és szeretetet. Hagynak dolgozni, rugalmas a beosztásom, értékelik a szakmai tudásom és tudom törleszteni az adósságom. És adósság alatt nem csak a pénzt értem, hanem az emberit is. Olyan jó hangulatban jöttem el. 

Ráadásul magamban már ott jártam, hogy Zs-vel randi napunk lesz, hazamegyek, összedobom a szendvicseket, megyünk egy parkba és süt a nap, nem zavar senki, csak mi leszünk és az égen úszó rózsaszín felhők égisze alatt, a háttérben unikornisok ugrándozása közepette szerelmesen nézünk egymás szemébe. Hmm.. na ezt úgy hívják az alkoholisták, hogy mozizás. Nagyon szépen, az egómtól vezérelve felépítettem valamit. Csak az a baj, hogy bármennyire is szeretjük egymást Zs-vel, az élet néha beletrollkodik. Kb. gyorsvonatként száguldott át a szerelmes ábrándozásomon az, hogy Zs-nek rengeteg munkája volt és a randi alatt is dolgoznia kellett. Kicsit össze is kaptunk egy apróságon, ő nem figyelt én meg ezen berágtam. Lehet arról vitatkozni, hogy ez jogos volt e vagy sem, a lényeg, hogy elvitte az egóm, hagytam, hogy egy mozi magával ragadjon és beszippantson.

Ennek így elsőre nincs is nagy jelentősége, csak hogy alkoholista vagyok. Az hogy egymásnak feszültünk Zs-vel, mint utólag kiderült mind a ketten magunkban küzdve a régi rossz reakcióinkkal, az számomra olyan helyzetet teremtett, amit nem gondoltam volna.

Konkrétan miután elváltunk fizikai rosszullét tört rám. Remegés, szédülés, magas pulzus és vérnyomás. Félre kellett álnom és kiszálni a kocsiból. És rám tört, hogy bazd meg én most úgy meginnék valamit, jó nem bármit, azt hiszem whiskey járt a fejemben, de semmi buzis koktél, valami erőset. Visszaültem a kocsiba és hívtam egy társamat, mondta 5 perc és visszahív. 5 perc alatt azt mantráztam magamban, nem megyek vissza nem megyek vissza.. Majd beszéltünk, irány a gyűlés. Basszus nem emlékszem, hogy 1 percenként néztem volna valaha az órát, mikor érek oda. Kiszáltam a kocsiból, mint akit kihipóztak. Állítólag falfehér voltam a lábaimban meg annyi erő csak, hogy járni tudjak. Egyik cigit szívtam a másik után.

Közben magamban örlődtem, írjak neki vagy ne? Mit csináljak. Akikkel jóban vagyok azt tanácsolták, hogy a rosszullétemet és az ivásvágyat ne így írásban közöljem Zs-vel. Minimum telefonon, de inkább személyesen. Jó de akkor mi a faszt írjak? És erre megérkezett a pótanyám, és a maga visszafogott és szofisztikált stílusában megkérdezte, hogy nem lehet, hogy te vagy túlérzékeny bazd meg? Imádom <3
Jó de akkor mit csináljak? kérdeztem. Hát talán írd meg neki, hogy lehet, hogy te reagáltad túl. 
Mire elküldtem ezt addigra érkezett meg Zs-től életem egyik legőszintébb és sokat adóbb levele. 

Olyan mélységekben építjük egymást, átlépve a saját korlátainkon, hogy arra még keresem a szavakat. Ezt a csodát soha senkitől nem kaptam meg vagy ltem át. Hogy valaki önmagán felülemelkedve azt nézi, hogy NEKEM, Nekem bazd meg az alkoholistának jobb legyen. Hogy annyira szeressen, hogy félre tudja tenni az egóját és megmutatni ő is esendő és vannak gyenge részei. Pedig nem szokása. 

Már tegnap este jobban szerettem, mint egy nappal előtte. És a mai nap csak fokozta ezt.

Reggel a kocsiban őszintén elmondtam neki az ivásvágyamat, a rosszullétemet, hogy nem történt baj.
Csendben jegyzem meg a ma esti gyűlésen mondta egy idősebb társ, hogy ez normális reakció nálunk, neki 6 hónap utánütött be ez a típusú rosszullét..
Csodás volt a mai nap. meghitt, intim, beszélgetős, bújós, röhögős

Nem tudom meddig fogom azt írni, hogy napról napra jobban, remélem sokáig. 
Nem találkoztam még ilyen emberrel, nővel, ilyet csak filmekben láttam eddig. 
Csak, hogy összefoglaljam, biztonságben érzem magam mellette, legyen olyan az életünk amilyen, de feltétel nélkül szeretem, és elfogadom őt is a helyszetünket is és azt is, hogy vannak jobb és rosszabb nepok. De mi ennek ellenére építjük egymást, és igen, tegnap küzdöttünk magunkkal egymásért. 

Ma pedig éveztünk ennek a gyümölcsét.

Huhh ez jó kusza lett.. Vártam 1 napot, hogy leülepedjen, de még mindig kavarognak bennem a gondolatok, szerencsére már csak a jó és építő gondolatok.

Alattomos jószág ez az alkohol, nem ő hányzott tegnap, hanem az, hogy tompítsa a háborgó lelkem. De nem ittam és ma sem. és közel 20 perc múlva lezárom a 68. józan napomat. Mosolyogva, a ami nap emlékeibe burkolva a lelkem és a szívem.

Fáradt vagyok, de ez most egy jól eső fáradtság bennem. Pici tanácstalansággal ültem le blogot írni.. Mit is írhatnék, ismételjem tovább a bennem lévő szerelmes férfit? Meséljek a gyűlésekről? Nem tudom..

Az biztos, hogy soha életemben nem éreztem magam ennyire erősnek. Stabilnak. 66 nap.. olyan jó lenne átadni másoknak is, hogy jöjjenek el vagy ha már eljöttek az első gyűlésükre jöjjenek vissza. Röpke 2 hónap alatt sokat fejlődtem. De ehhez dolgoznom kellett magamon és folyamatosan dolgoznom is kell. Bevallom szerintem a büdös életben nem tettem még egyhuzamban ennyi munkát valamibe. És hogy megéri e? Igen, határozottan igen. És ezt nem csak Zs miatt írom, vagy az AA barátaim miatt, magam miatt is. Hiszen én vagyok az akiben az összes visszajelzés lecsapódik. Szeretem és élvezem az új életemet. Szeretem, hogy szeretnek, hogy Zs biztonságban érzi magát mellettem újra. Hogy már meg tudom őt védeni, magamtól is. 

Régebben biztosan vállon veregettem volna magam, hogy jól van Viktor ügyes vagy, most már lazíthatsz. De most nem. A gyűlések is, és a személyes tapasztalásaim is azt mutatják, hogy ha lazít az ember, akkor megnő a visszaesés kockázata. Ezt pedig nem akarom. Nem azt állítom, hogy ha megvan a 90 nap / 90 gyűlés akkor továbbra is minden nap fogok járni, de azt biztosan tudom, hogy heti 4-5 gyűlésre igen. Hiszen jól érzem magam, tanulok, figyelek, fejlődök. Van szponzorom is, dolgozom a lépéseken, dolgozom magamon és élkvezem, hogy jobb az életem. Sosem lesz tökéletes, de nem érdekel. Ha csak visszagondolok a mai délelöttömre akkor melegség van bennem. Ez annak köszönhető, hogy az úton vagyok és nem is akarok letérni róla. 

Küszködöm ezzel a bejegyzéssel, mert nem tudom szavakba önteni hogyan érzem magam. Mennyire szeretek élni újra, hogy olyan lelkes vagyok, mint már fel sem tudom idézni mikor voltam. Lehet soha, tisztán, józanul biztosan nem. Van bennem egészséges félelem bizonyos dolgoktól, de nem rettegek. Az elmúlt években magamban azon imádkoztam, hogy csak legyen egy nyugodt hétvégém, hogy ne kelljen a gyomorgörccsel küszködnöm, hogy hétfőn mi vár bent a cégemnél. Most pedig egyszerűen csak jönnek a napok, újabb és újabb csodákat tartogatva. És ez így van jól. Nem azért mert megérdemlem. Alkoholista vagyok, nem fogom varázsütésre jóvátenni mndazt amit okoztam másoknak. De az egyik legfontosabbat kezdem átérezni. Megbocsájtok magamnak. Elfogadom magam. Ezt az érzést ma este Zs mondata váltotta ki. "Biztonságban érzem magam" 

Bármit el tudtam viselni és nem hagyott bennem mély nyomot, nem ostoroztam magam semmi más miatt, kivéve azért amit a mélypontomon tettem. Ez a mondat segített, nagyon sokat. Jó nem csak ez az egy mondat, hanem az elmúlt időszak kettőnk között, de ez.. Ez volt az a pillanat, amikor őszintén és belülről elindult bennem az az érzés, hogy meg fogok tudni bocsjtani magamnak. Köszönöm <3