Most éjjel amikor jöttem hazafelé gondolkodtam magamban, hogy blogoljak e. Ma igazából nincs hozzá kedvem, és azt hiszem egy darabig nem fogok írni vagy csak akkor ha valami nagyon kikívánkozik belőlem. Ma elég sok mindent végig gondoltam este, az életemmel kapcsolatban, sok mindent elengedtem, hogy a gyógyulásom legyen a középpontban ismét. Most nyugalom van bennem, valahogy más mint eddig amikor azt írtam nyugodt vagyok. Talán azért mert minden tekintetben elfogadom, hogy csak a mai nap a fontos. A jövőm majd alakul. Ha teszek ma azért, hogy ez a nyugalom folymatosan bennem legyen, akkor a jövőm jobb eséllyel lesz olyan amilyennek szeretném.

86 napja nem ittam, ma sem fordult meg a fejemben pedig hosszú és nehéz nap volt. De az élet már csak ilyen, hiába józanodunk attól még vannak ilyen napok is és lesznek olyanok is mint a közös hétvégénk. 

Szeretem azokat a kis helyzetkomikumokat és közös röhögéseket, amiket elő tudunk egymással idézni. Annyira természetesen és ösztönösen viselkedünk együtt, hogy néha fel sem tűnik, hogy egy egy mondat vagy kiejtett szó, fintor vagy mimika, teljesen átértelmezi a beszélgetésünket.

Talán a legelső az volt, amikor csokit vittem Zs-nek, imádja. Elkezdte megenni, kérdezte, hogy kérsz belőle? Én pedig (szerintem játékosan) azt feleltem áá dehogy, erre befalta. Én meg ott ültem döbbenten, hogy te tényleg megetted az egészet? Erre elkezdtünk röhögni :)

A b+ Zs kifejezés nálam a mérhetetlen elfogadás jele, amikor valami olyan reakciót kapok amire akkor ott tényleg nem számítottam. Ma pl. amikor találkoztunk akkor mondtam, hogy egész nap pakoltam, letusolni nem volt időm. Megölelt, belenéztem azokba a gyönyörű szerelemmel átitatott szemeibe és a világ legromantikusabb hangján (vélem én) annyit mondtam, gyönyörű vagy. Erre ő, nem is vagy büdös. Szakadtunk a röhögéstől. Imádtam azt a pillanatot. Mert meghitt volt, őszinte, semmi játszma, csak természetes reakciók.
Szeretem ezeket a lopott perceket, kis csillagszórók (Zs találta ki) az életünkben.

Ma amikor felidéztük este ezt, szóba került, hogy lassan elkezdhetnénk írni. És tényleg. Hiszem, hogy megannyi félreértés, vicces helyzet és közös nevetés vár még ránk a közös életünkben.

Apropó közös élet. Most este írásban amikor beszélgettem szélvész kisasszonnyal, jött egy kis kattogás, mert nem úgy reagált, ahogy én azt szerettem volna. Elindult egy rossz minilavina. Szóltam, hogy inkább menjünk aludni, de aztán közösen meg tudtuk fordítani a beszélgetés irányát és meghitt, röhögős és szép este lett, pont mint a mai napunk. Jó érzés, hogy bár beugranak a régi sémák, de teszek ellenük, nem hagyom kifejlődni magamban, ő pedig partner ebben. Mint mindenben az életemben, a közös életünkben. Köszönöm, hogy ilyen ember és nő vagy, aki kellő türelemmel és szerelemmel van megáldva.

Neki is hosszú naja volt és nekem is. Imádtam, amikor a kocsiban szenvedélyesen magyarázott, gesztikulált, bazdmegezett és mosolygott közben a szeme az örömtől, hogy ott állok előtte. Én pedig élveztem a csodás nőm látványát. 

Jó napom volt, végre elkezdtem hasznosnak érezni magam a cégnél. Összekötőként rohangáltam a különböző részlegek között, segítve, jókedvűen, poénkodva, intézkedve. A munka végén a főnököm elmondta, hogy miket kell a távollétében intézni, szervezni, jól esett. Az én fejemben is az volt, ami a társaim fejében néha, alkoholista vagyok, szart sem érek, senkinek nem vagyok fontos. Ok tettem érte eleget, hogy ez reális legyen. Pedig nem így van a valóságban. Csak be kell fogadni, hogy megbíznak bennem, hogy tényleg számítanak rám. Jó érzés. Volt bennem egy kisebb fajta hála az Élet felé, amikor ez bekövetkezett.

A mai gyűlés nehéz volt. Alapvetően nehéz téma volt, az alkoholisták és gyerekeik kapcsolata. Nem akartam hozzászólni, az, hogy párszor megígértem az unokaöcsémenk, hogy megyek és mégse mentem nem olyan nehéz megosztás, mint amikor valakinek gallyra ment a családja. Számomra fontos, de könnyen orvosolható dolog, amit már el is kezdtem. Azonban valahogy elkanyarodott a téma és jött egy megosztás a párkapcsolaton belüli intimitásról, félelmekről és arról, hogy nehéz felvállalni. Még ekkor sem éreztem, hogy hozzá kellene szólnom. Igazából vagy 10 - 15 percig bújkáltam még magam elől is. Majd a vége felé csend telepedett a teremre. Ekkor szólaltam meg. Kurva nehéz volt még előttük is felvállalni, hogy igen nekem is voltak problémáim. 45 éves leszek, erőm teljében vagyok, de ezen a területen is legyőzőtt néha az alkohol. Nehéz dolog ezt férfiként bevallani, magamnak se tettem meg ma estig. Persze ráfogtam apám halálára, vagy szinte bármi másra, hogy azért nincs libidóm, mert.. és itt hosszú lenne a lista, minden és mindenki szerepelhetne rajta csak én nem. Pedig én voltam, aki ezt az egészet generálta. Az alkoholt választottam a szex helyet. Ok, nem fogom kisarkítani, nem mindig és nem állandó jelleggel. De apa halála után, érthető okokból, lecsökkent a libidóm. Az akkori partnerem próbált ez ellen tenni, és én mennyire utáltam azokban a pillanatokban érte, dühös voltam. Nem látja, hogy meghalt az apám, és ittam. 

Zs ezért is kölönleges a számomra. Kezdettől fogva megvolt a kémia kettőnk között és soha fel sem merült bennem, hogy nem kívánom. Emlékszem az első együtt töltött délutánra, már akkor éreztem, abban a pillanatban, hogy különleges és különlegessé tesz engem is. Nem fogom dicsőíteni, azt is tudom mi erről a véleménye :) Én máshogy látom. Hosszú évek óta az első nő volt, aki mellett fel se merült, hogy ne engedjem be az intim szférámba. Szeretem ezt az őszinteséget, elfogadást kettőnk közt. Számomra ez teszi igazán különlegessé a kapcsolatunkat.

Apropó Zs.. Hajnali 5 -kor arra riadtam fel, hogy meghalt. Rossz álom volt, de mindenki ismeri azt az állapotot, hogy felriadsz és még összemosódik a valóság és a képzelet.. Nos ez nálam annyira sikerült, hogy egy kisebb pánikroham söpört rajtam végig. Szájszárazsággal megfűszerezve. Kitántorogtam a mosdóba ittam, ekkor lépett be a hidegrázás. Valahogy visszaevickéltem az ágyunkba, magamra húztam a takaróm, Zs takaróját is és próbáltam megnyugodni. Szép emlékek, légzőgyakorlat, a valóság tudatosítása. Hálistennek könnyen ment. Vissza is tudtam aludni és szerelmes üzenetekre ébredtem újból. Hmmm.. nagyon hmmm, szeretem ahogyan ír. Játszik a szavakkal, de nem tolja túl, pont annyira érzékletes, hogy megsimogassa a lelkem.

A feszültség bennem maradt egész nap, bújkált bennem, de nem küzdöttem, nem volt rossz érzésem miatta. Hagytam, hogy mászkáljon rajtam, lefoglaltam magam, ittam, ettem, pihentem, kikapcsoltam az agyam amennyire tudtam. De a telefonban a hangja volt ami elkergette végleg ezt a kis izét. Pedig szétszórt volt, fáradt, de mosolygós. Mindig megnyugtat a hangja, segít, épít.

12 hete, azaz 84 napja vagyok tiszta. Vegyes érzés ha őszinte akarok lenni. Továbbra is fentartom, hogy szép eredmény, de ez lenne a normális. Normális ha én is az lennék és nem lenne bennem a betegségem. De azért egy picit büszke is vagyok magamra, mert már nem küzdelemmel gyarapítom a napjaim számát, hanem elengedéssel, elfogadással.

Szeretem,hogy estére majdnem mindig béke van bennem.

Egy héttel apa halálának évfordulója után úgy gondoltam, hogy jó lesz sétálni egy nagyot a Duna parton este, gyűlés után. Egy kis intermezzo:
A gyűlés egyébként jó is volt meg nem is. Az online gyűléssel szemben itt végig kell ülni ha unalmas a bevezető vagy ha olyan megosztás van, amiből nem tudok kivenni. De hát ez pont arra jó, hogy gyakoroljam a türelmet és az elfogadást. Ami fura volt, hogy csak rajtam és két barátomon volt maszk, mi nem ölelkeztünk, se puszi se pacsi. Láttam döbbent reakciókat, amikor mondtam, hogy sorry de én ezt most kihagynám. Egyébként durva, hogy a fél társaság köhögött, de mégis ment az ölelgetés. Mindegy én minimalizáltam a lehetőségét, hogy elkapjak valamit. Ha valakinek ez nem tetszik az ő dolga.

Szóval a séta.. Úgy indultam neki, hogy nem vittem telefont magammal. Én.. aki ha nem látja hol van a telefonja már rosszul van. De jó döntés volt. Nem izgattam magam semmin, gondoltam itthontól 10 percre csak nem lesz bajom. Egyébként meg rám fért a teljes csend és nyugalom. Szerettem volna sok mindent átgondolni, átérezni.
És eljött az a pillanat, amikor megbocsájtottam magamnak a mélypontom miatt. Eddig tartott, hogy néha néha, egyre ritkuló ütemben, de hagytam eluralkodni magamon azt a bűntudatot, hogy mekkora állat is voltam.

Levontam a kellő konzekvenciákoat, hogy történt, ami történt, ember vagyok, dolgozom a javításon, azon, hogy még egyszer ilyen ne forduljon elő. Ehhez hozzátett, hogy az egyik társammal hazafelé erről is beszélgettünk. Kinek milyen mély a mélypont, mennyire akar utána vltozni, rendet tenni az életében. Összefoglaltam neki, hogy bennem azért hagyott mély sebet ez az egész mert magamat bántottam és amikor rádöbbentem erre a skizofrén állapotra részegen, szabadulni akartam magamtól. Bármi áron. És ahogy kimondtam, valami megmozdult bennem, ami a séta alatt teljesedett ki. Az a gondolat, hogy el kell engednem. És megtörtént, elengedtem, mint egy nagy buborék, még egy darabig ott lebeghetett a Duna felett aztán szépen feloldódott és semmivé foszlott. Megkönnyebbültem. 

Szeretem ezt a programot, ezeket a blokkokat eddig magamtól nem tudtam feloldani, legfeljebb mélyre magamban eltemetni. Mint apa betegsége 28 évvel ezelött. Betokolódott és csak lassan szivárogva mérgezte az életemet. Amikor pedig egy béna coach miatt a felszínrejött, ivás és lelki gyötrelem lett anno a vége. Még szerencse, hogy a pszichológusom helyrebillentett és segített feloldani bennem. Na de vissza a blokkokhoz. Szval az eddigi életemben mindig mindent én akartam megoldani. Ha valami nem úgy történt akkor gyakran sértve éreztem magam. Duzzogtam, vagy kényszeredetten mosolyogtam visszafojtva az érzéseimet. nem azt állítom, hogy soha se voltam őszinte senkiez sem, de az biztos, hogy annyira nyíltan és őszintén nem álltam az emberekhez, mint most. És ez annak köszönhető, hogy csinálom a 12 lépést, hogy dolgozom magamon. Ha nem tenném a többi mit sem érne. Nem lenne szerelmem, nem akarnám rendezni az életem, fejlődni, új munkahelyet találni.

Sokat adott a séta, majdnem minden este azt írom, hogy összeállt a kép. De nem állhat minden este össze újra és újra.

maradok a facsemete hasonlatnál, egyre szebb és erősebb gyökerekkel, vastagabb törzzsel és égfelé törő dús lombkoronával, mint Zs haja. Zs... Zs nagyon, mindig és örökké.

Azt hiszem visszatérek a napi blogoláshoz, kell a lelkemnek.
Igaz, hogy ez a hét inkább arról szólt, hogy alkalmazkodom és elfogadom az új élethelyzetemet. Nem mondom, hogy nehéz, vagy, hogy megugorhatatlan. Azonban hirtelen magam mögött hagyni 20 év jólétet, azt hogy szinte mindig azt és akkor csináltam, amit akartam, nem megy egyik pillanatról a másikra. Se céges autó, se céges telefon, se kötetlen munkaidő. reggel 5kor kelek, átlagban 10 óra munka és 20-21 óra között érek haza. Van egy nagyon szűk időkapu, amit magammal tudok tölteni. 2, max 3 óra. 

Félreértés ne essék, nem érzem úgy, hogy ez baj. Elfogadom, hogy az az élete, amit 20 éven keresztül éltem már nem fenttartható. Illetve folytathatnám tovább, de tudom mi lenne a vége. Simán elmehetnék a kereskedelembe dolgozni, most tisztán, jobban megy a kommunikáció ha nem vagyok fáradt. lenne kocsi, telefon, magasfizetés. De nem akarom. Ez nem önkéntes szenvedés a részemről, nem mártírkodom, hogy vezekelnem kell az elmúlt 20 évért. Nem. Egyszerűen csak tudom, hogy az életem hátralévő részét úgy szeretném leélni, hogy amikor visszanézzek legalább annyi becsületes, dolgos év álljon mögöttem, mint most. Ehhez viszont lejjebb kell adnom bizonyos dolgokból. Ezzel sincsen semmi bajom. Sőt értékelem a munkát, a megkeresett pénz. Elzárták az üzleti világ csapjait, most már nekem kell megteremtenem, felépítenem a jövőmet.

Úgy érzem ez olyan, mint amikor a saját kezével épít valaki valamit. Lehet, hogy nem tökéletes, de az övé, ha ránéz a saját munkáját látja viszont benne, nem pedig egy standard, futószalagon készült valamit. Talán a legjobb szó erre az örökség? Nem tudom.. lehet, de majd ha megtalálom az ideillőt leírom.

Apropó örökség... Mivel olyan életete éltem, amilyet, nem igazán foglalkoztatott a gondolat, hogy gyerekem legyen. Pontosabban egyszer, akkor nagyon. 3 hónapig úgy nézett ki apa leszek, életem egyik legboldogabb időszaka volt. De nem jött össze. Utána már nem is akartam gyereket, a párválasztásaimnál se volt szempont, egyszerűen elengedtem ezt. Pedig csodálatos dolog lehet.. Szívmelengető, így, hogy áttételesen belelátok Zs életébe, mindig szeretem hallgatni ahogy mesél és csak mesél az én kis szélvész szerelmem. Lendülettel, szenvedélyesen, szeretettel. Hát igen nekem úgy tűnik ennyi jutott a gyerekvállalásból. Persze lehetne, biológiailag alkalmas vagyok rá (remélem:D) De én mástól nem szeretnék gyereket csak tőle. 

Az elmúlt hónapokban világosodott meg bennem, az, amit apám a levelében írt, hogy miért érezte azt bennünkél tovább. Igen, ez örökség. A gondolkodásmód, az erkölcsi hovatartozás, a szellem, a szeretet Nagyon szép levél volt. Néha előveszem és beleolvasok.. van, hogy nem megy végig mert a könnyeim... De nem kínzom magama ezzel, csak szeretem azokat a sorokat, szinte érzem, hogy velem van. Mert velem van.

Végre hétvége van. Csodálatosan indult. Igaz 40 perc lehetett kb. de... minden nyűgömet elfújták, nem éreztem a fáradtságot. Teljesség volt bennem, mosoly, nevetés, csodásan villogó zöld csillagok, ha lecsukom a szemem most is látom ahogy rám néz. Igen abban a szempárban és tekintetben benne van minden. Ha fáradt akkor is, ha álmos akkor is, ha dühös, ha szerelmes akkor is. Mint egy csillagkapu, összeér a lelkünk, amikor szavak nélkül egymásba mélyedünk.

ebben a pillanatban láttam, hogy annyira fáradt voltam, hogy ezt elfelejtettem kitenni :D 2021.09.25. 9.56

Hosszú de szép nap volt a mai. Beszéltem a főnökömmel, helyretettük, hogy ki mit csinál, megértettem és elfogadtam az őálláspontját is. Cserébe rugalmasan kezeli az én munkaidőmet, jobban el tudok jutni gyűlésekre hét közben is és több időm lesz Zs-vel. 

Zs.. mindig van valami szép és új ebben a kapcsolatban. Íeram már, hogy olyan mint egy facsemete. Napról napra jobban gyökeret ereszt és erősebb a törzse, színekbe borulva pompázik a lelkemben. 

Fáradt vagyok. 5kor keltem és 20.30 értem haza. De ez most a jó fáradtság, valami kellemes van bennem. Valami szép. Semmi nyugtalanság, bújkáló feszültség, csak az a vágy, hogy az érzéseimbe burkolózva álomra hajtsam a fejem.

Nem mindegy, hogy miért álljunk fel a padlóról vagy hogy álljunk fel.

tegnap este kurva fáradt voltam, 10 óra kemény fizikai meló, glettelés, festés, messze nem az amiben megállapodtunk. Alapvetően semmi bajom nincs a fizikai munkával, rám fér, nem kattogok, és még jót is tesz a kondimnak :D De alapvetően csalódott voltam. Tudom az egóm is közbeszólt, hogy hát én ennél faszább vagyok. Eltekintve az egómtól csalódott dühös és fáradt voltam estére. És jött a miért.. 45 éves leszek 2 hét múlva és végig gondoltam az életem. Remek téma egy alkoholistának fáradtan ezeken gondolkodnia. Szóval miért is csinálom ezt, miért nem hagyom a picsába, stb..

és jött a mai nap, minden szépségével, meghittségével, egy tökéletes lezárással az őszi naplementében. És a mai nap után minden helyreállt. A miértből hogyan lett, a kattogásból szerelem, a rossz érzésekből melegséggel tuningolt pillangók a lelkemben. És nap végére a kimerültségből, pihenni vágyás, kuckózás.

Nem fogok ömlengeni arról, hogy mennyire sokat adott ez a mai nap. A lelkemnek is. Hiszek abban, hogy a nehezebb élethelyzeteket a kommunikáció segítségével ha nem is promt, de lehet oldani. A bennünk lévő blokkok oldása pedig magukkal hozzák a boldogságot és a nyugalmat. Az ősz pedig csodaszép színekkel díszíti fel a fákat és a lelkünket.

Boldogság van, 80 nap van, szerelem van.

"Miért zuhanunk a mélybe? Hogy utána kiérjünk a fényre."

Huhh ez aztán kurva hosszú nap volt.. 10 óra meló, de nem is ez volt benne a legfárasztóbb, hanem a szervezetlenség és a kapkodás. És itt most álljunk meg egy pillanatra. Nagyon nehéz félretennem, hogy 20 évig szinte végig vezető pozícióban voltam. DE ez már a műltam. Most alázatot és türelmet kell gyakorolnom, minden pillanatban amikor kinyitnám a szám, hogy nem lehetne? De biztosan, de nem 3 munkanap után fogom megváltani a világot. Majd szépen lassan teszek javaslatokat, amikor már átlátom az egész működést. Addig szépen befogom a pofámat. Ugyanis az egóm két dologra volt jó eddig.. Két válás és egy fix szék a gyűléseken. 

Most csak figyelek, jó nem mindig mosolyogva, de becsülettel elvégzem a munkát amit rám szabnak. Ha kell pakolok, ha kell festek, ha kell dolgozom a gépek mellett. Ez van, nem esik le a gyűrű az ujjamról, hogy ezt kell csinálnom. Nem a munka milyenségével van problémám. Sőt kifejezetten élvezem, hogy nem kell az üzleti életen agyalnom. Csak lenne egy kicsit szervezettebb..

Ma nem csak nekem volt nyűgös napom. Zs-nek is ráült arra a szép tetovált vállára a hétfő nevű kis izé. Szóvá is tettem neki, erre nem szólt semmit, csak este, amikor összefutottunk egy picit nekem szegezte, hogy akkor ez és ez a használati útmutató hozzá, ha ilyen, meg ilyen van. Annyira édes volt, mintha nem tudnám :) Pontosan érzem a rezzenéseit, akkor is, amikor nincs velem. Olyan jó volt látni a kocsiban, és hozott nekem csokit is, hogy jobb kedvem legyen <3 ilyenkor mindig melegség fut végig rajtam. Apró kis figyelmességek oda vissza.. megunhatatlanul színt visznek a kapcsolatunkba.

Fáradtan, de kisimultan váltunk el egymástól. Most este még küldtem neki pár gondolatot a holnap utánról. Ebben a pillanatban olvassa szerintem.

Nyűgös de végül szép nap kerekedett ebből a napból is.

Mielőtt a randi napról írnék, engedtessék meg nekem egy gondolat a tegnappal kapcsolatban. Félelmetesebbnek gondoltam, mint amilyen volt végül. De ahhoz, hogy ezt így le tudjam írni szükségem volt azoknak az embereknak a támogatására, akik mellettem álltak. 

Randi nap.. szeretem ezeket a közös pillanatainkat Zs-vel. Az ember azt gondolná, hogy egy kapcsolatban erre már nincs szükség, hiszen már együtt vagyunk, szeretjük egymást. Pipa. Azonban ezek a napok nem csak változatosságot csempésznek a kapcsolatunkba hanem lehetőséget adnak arra is, hogy beszélgessünk összebújva, szerelmesen, ma éppen a Duna parton az őszi napsütés melegségét élvezve.

A mai napon szóba került egy kényes téma is. Nagyon becsülöm Zs-ben, hogy őszintén beszél a gondolatairól, megosztja velem az érzéseit, jó tudom ez alap lenne egy kapcsolatban. Még is számomra ez különleges. Erre a témára régebben biztos felforrt volna az agyvizem, dúltam volna, szerintem nem palástolva, hogy feldühít és bánt. Azonban ahogy haladok az utamon, békésen tudtam vele megbeszélni a dolgokat. Nincs bennem se félelem, se harag, se düh, sértettség, csak nyugalom. Teljes magabiztossággal érzem, hogy bármi is fog történni, ő az enyém és fordítva is. Ezt nem tudja megingatni bennem senki, még saját magam sem. Fura ez az egó dolog.. régebben nem gondoltam volna, hogy ezt így tudom kezelni. De jó érzés. Kezdem működtetni az első lépésemet, nem csak alkohollal kapcsolatban hanem az életem többi területén is. Jó érzés.

A randi után még beszéltünk telefonon, álmos volt és mesét olvastam fel neki, szereti a hangom. Én pedig egy kis játékossággal, (néha felülbírálva Karinthy fordítását) életet vittem a Micimackóba. Egyébként is szeretek olvasni, de ezek a pillanatok.. Hmm.. mosoly futott most is át az arcomon és melegséggel idézem fel azt a pillanatot, amikor kuncogott az "itthon vannak kérem szépen" résznél. Ahogy szólt, hogy elálmosodott én pedig elköszöntem tőle.

Jah igen majd el felejtettem.. Tegnap neki is írtam egy levelet. Kézzel.. Szerelmesen, kuszán, de szívből. Szereti az írásaim, a gondolataim, nekem pedig sokat ad, hogy papírra vethetem a az érzéseimet. Ma este pedig írtam neki egy hosszabb eszmefuttatst, hogy a szerdai napunk miről fog szólni. Szerintem belepirult egy kicsit. Ok volt egy kis kaján vigyor az arcomon, amikor rányomtam a küldés gombra. 

csak Ő és Én, 77 nappal a mélypont után. Szeretem érzés van bennem. Nem csak miatta, hanem magam miatt is. Pedig nem tökéletes az életem, de legalább elindultam valamerre, úgy érzem jó irányba.

Azt a fajta védőhálót, oltalmazást, szeretetet, amit ma kaptam Zs-től és az AA barátaimtól, a pótanyumtól és a szponzoromtól nem tudom leírni. Egy szó létezik csak rá, most a lelkemben. Hála.

Mindenki figyelt rám, jelezte, hogy ha kell ott van akár csak egy telefonhívás erejéig, de mehettem volna szőlőt szedni, kertet ásni. Zs pedig egész nap figyelt rám és találkozni is tudtunk, ami rengeteget adott.

Úgy tudtam megírni apámnak a levelet, hogy zokogtam, de ebben benne volt 44 szép élet emléke.

Köszönöm, hogy az életem részei vagytok, hogy segítettetek átvészelni ezt a napot, feldolgozni, amiről azt hittem nem tudom. Igen, egyedül nem ment volna csak veletek.

<3