Nem is tudom, hogy mi lenne a legjobb cím a mai bejegyzéshez.. Ebben a napban annyi minden benne volt. Élet, szerelem, csalódás, üresség, nevetés, család..

Reggel a bankban kezdtem, hiába ha az ember cégének nics bevétele, akkor a bank egy darabig türelmes a céges hitellel, de utána már nem. Ellenben nagyon kedvesen beszélgettünk. Hiába az ember azt gondolná, hogy a normális hozzáállás, normálisat szül.. általában. Itt mondjuk így volt.

Utána Élet meglepett és nemvárt fordulatot vett a napom, mondjuk egy pajkos kis fricska volt benne, de ez maradjon a mi tikunk.Gyűlés előtt beugrottam anyámhoz.. Aggódik miattam, persze látja, hogy jól vagyok, lefogyva, vidáman, de aggódik.. szerintem ez már így is marad. Ez a szeretetnyelve talán, nem tudom. Persze apa halála megtörte és félt. Nem tudom, hogyan tudnám meggyőzni, hogy jól vagyok, lehet nem is kell, csak beszélgetni és megölelni.
Összefutottam öcsémmel is.. mondtam neki, hogy valamit szeretnék elmondani neki, de nem lesz könnyű.. majd az alábbi párbeszéd bontakozott ki:
- na mi van? (nála ez a szeretet jele)
- alkoholista vagyok
- Hál istennek, már azt hittem újból megnősülsz
Köpni nyelni nem tudtam, megölelt, a nagy medve karjaival megropogtatva, ha tudok segíteni szólj, mondta. Basszus.. ezt nem tudom leírni.. egyszerre volt nevethetnékem és hatódtam meg.
Mondtam neki, hogy eddig még nem mondtam, hogy üszke vagyok rá. Erre flegmán odavetette, hogy de. És eszembe jutott, hogy apa születésnapján kettesben elmentünk a hegyekbe, ahol apa nyugszik, akkor mondtam.

Mielőtt még anyuhoz értem, volt egy telefonbeszélgetésem az egyik üzleti partneremmel, akivel baráti kapcsolatban is voltunk.. Legalább is azt hittem. Mondjuk a barátság olyan mint az olaj és a víz.. nem fér meg egymás mellett hangzott el a Keresztapa 3-ban. Igaz.
Hozzáteszem, hogy az elmúlt egy hónapban én sem törekedtem arról, hogy a tartozásaimat napi szinten kezeljem. Aláírom, hogy ebben a szituációban nem tettem meg mindent. Amikor viszont az került szóba, hogy régebben mennyire megbízható voltam és pl. az őszi megrendeléseknél már nem figyeltem és megbízhatatlan lettem.. megkeményedett a hangom és emlékeztettem a "barátomat" szeptemberben ment el apa. valahogy úgy gondoltam, hogy ha a mostani helyzetre nem is magyarázat (továbbra is fenntartom, hogy hibás vagyok) de legalább ne az őszi / karácsonyi időszakot hozza már fel kapásból példának. Na szóval, azt a választ kaptam, hogy ez szörnyű, de nem takarózhatom vele folyton. Hmm.. én nem kívánom senkinek, hogy élje át milyeen elveszíteni egy csodálatos embert, mennyi fájdalommal, sírással jár, mennyi düh volt akkor bennem. Itt zártam rövidre a beszélgetésünket. Elengedtem, de üresség maradt bennem. Régebben ezt alkohollal töltöttem volna ki.. Na tessék már megint egy hülye köcsök, picsa, fasz.. Nem. Elfogadom, hogy vannak hibáim és vállalom a felelősséget az üzleti dolgaim után is. Ez azonban emberi és morális kérdés. És hát nem vagyok szent.. mert lett volna egy kompromisszumos megoldás, de így estére végigelemezve.. nem fogok jófej lenni. Nem vagyok szent és maradt bennem annyi büszkeség, hogy nem akarom, hogy mindenáron megbocsássanak nekem. Sorry, ez nem bosszú, csak a tököm tele van, hogy én legyek jófej miközben rúgdosnak.

Az AAban ki is beszéltem magamból ezt. Jó gyűlés volt, jeleztem, hogy ezt a csoportot szeretném honi csoportomnak, örültek. És az is jó érzés volt, hogy Zs-t bemutattam, pár társamnak hétvégén és ma már puszilták és kérdezték mikor jön el a nyílt napra. Jól esett. Igen, ezek az emberek így 4 hét után a barátaim lettek.. semmi gondom nincs a minőségi embercserékkel, sőt..

A nap végén még visszavittem a céges autót.. Ennyi volt. 3 évig használtam, fizettem ameddig tudtam, de ha már a mai napot azzal kezdtem, hogy a lezárok érdemben, akkor legyek ezen is túl. A város másik részéből 1 óra alatt hazaértem és egyáltalán nem volt para. Kocsival 40 perc lett volna. Szóval isten hozott bkv, annyira nem vészes. na jó majd amikor 40 fokban megrohadok a buszon, akkor visszaolvasom ezeket a sorokat.

Még mindig nem tudom mi legyen a címe a bejegyzésnek. Csak azt, hogy szívet melengető volt az öcsém ölelése, Zs-vel az együtt töltött nap, anyám aggódása és F-fel az csevej az emberi természetről.

Tulajdonképpen normális és átlagos napom volt, szép és nem szép pillanatokkal. És ez jó, nagyon jó. Az én világomat eddig a szélsőségek jellemezték..

Eddig...szerettem a ami napom is, a holnapit is fogom

Eltelt 4 hét a mélypontom óta. Hipp hipp hurrá gondolhatnám, de ma még is valami megmagyarázhatatlannak tűnő feszültség lett úrrá rajtam délutánra. Nem, nem volt ivásvágyam, ez más volt. Amikor délután beszéltem Zs-vel ő is érezte a hangomon, és a gyűlésen is látták rajtam, hogy feszült vagyok. Így utólag arra jutottam magammal, hogy ez a faszom időjárás (frontérzékeny vagyok), Zs hiánya, a 4 hét és a holnapi bankos dolgok intézése jött ki rajtam.

Apropó gyűlés.. alig vártam már, hogy mehessek. Nem vagyok fanatikus, és nem azért járok AA gyűlésekre, mert kell, vagy kötelező. Azért megyek, mert szükségem van rá, helyrebillent és ez történt ma is. A gyűlés végéig csenben figyeltem a megosztásokra, azt se tudtam, hogy felszólalok e ma. Pedig ilyen nem szokott lenni. Alig várom, hogy kibeszélhessem magamból.. De ma más volt. A vége felé erőt vettem magamon és lassan, a földet bámulva belevágtam. Erősnek éreztem a hangom, de valahogy kuszának a mondanivalóm.. Amikor felemeltem a fejem, akkor láttam,. hogy megannyi mosolygós szempár néz rám és bíztatnak. Igen, ezért fantasztikus az AA. Mert a sorstársaknak vagy ismerős amit mondok, vagy ítélkezés nélkül meghallgatnak. Ennyi nap után már tudják, hogy mindig hozzászólok és összeszedetten teszem. A mai kivétel volt, de amikor láttam a ki nem mondott bíztatást a szemükben feloldódtam. Még viccelődtem is egy picit magamon. Igen.. szeretek oda járni. Szeretem ezeket az embereket félig meddig ismeretlenül is. Szeretem magamban, hogy végre engedem szeressenek és nem kifogásokat keresek, miért nem engedek be senkit a világomba. 

Ma Zs-ne este elismertem, hogy végtelenül romantikus vagyok (ó pedig, hogy tagadtam én ezt :D) Mosolygott és mondta, hogy tudta rólam. Csak időnként bizonygattam, hogy mégsem. Aztán meg az ellenkezőjét. Igen ez így volt. Néha megnyíltam teljesen előtte, néha meg beugrottak a régi önvédelmi reflexek. Ha nem engedsz senkit se magadhoz közel, akkor nem is tud bántani. Ez volt régebben. Most tanulom és élvezem azt, hogy beengedem őt a lelkembe teljesen. Pontosabban őt is és másoknak is megnyitom magam. Ez az én faszságom volt eddig, vagy önvédelmi reflex. nevezzük is bárminek elengedtem. Jó érzés szeretni de még jobb ha szeretik az embert és ezt be is fogadja. 

Régebben féltem, hogy ha teljesen őszinte vagyok valakivel ez ki fogja használni ezt. Sebezhető leszek. És sajnos volt is erre precedens. Persze akkor is a dolgok könnyebbik végét fogtam meg. Jó ha te bántottál, akkor mindenki fog és ezzel bezárkóztam. Ez van, ezen már nem tudok változtatni és bevallom nem is akarok. Igyekszem a mában élni. Amikor eljutok a lépésekben odáig, akkor majd bocsánatot kérek azoktól akiktől szeretnék. De addig sokat kell tanulnom még magamról. Hmm.. most is úgy fogalmaztam, hogy akiktől szeretnék. Pedig lesznek olyan beszélgetéseim is, amiket nem szeretnék. Ez nem ennek a függvénye. Ahol érezni fogom, hogy szükség van rá, ott meg fogom tenni. Addigra már remélhetőleg bölcsebb leszek. 

Ma nem ittam.. eszemet se tudom mikor volt ilyen, hogy egy hónap alkohol nélkül, vagy volt e egyáltalán az elmúlt 20 évben. Biztosan. Remélem.. pár nap és megvan az első hónapom, de türelmesen csak a 24 órára koncentrálva fogom kivárni. 

A csütörtök estém végül feszülten telt. De magamnak okoztam.. Fura az emberi agy. nagyon jól mutat leírva, hogy annak örülök, amim van és nem azon bánkódok mim nics. De a gyakorlatban megvalósítani kihívás. Konkrétan a türelemre értem az emberi kapcsolataimban. Ok, tudom, hogy még az utam elején vagyok és szépen lassan fejlődik ki bennem egy csomó minden... Tisztában vagyok vle, hogy nem lehet azonnal mindent megkapni, elsajátítani, hogy az egóm bár kisebb, de még lázad időnként. A türelem az egyik olyan dolog, amit gyakorolnom kell. Alapvetően mindig is türelmesnek gondoltam magam. Ok, ez így is volt, de más az a fajta türelem, amikor magadra kényszeríted, mosolyogsz miközben visszafojtod az érzéseid, és más, amikor a lelki békédből fakadóan éled meg a dolgokat. Senki sem mondta, hogy egyszerű.
Csütörtök este türelmetlen voltam Zs-vel. Viszont sikerült megbeszélnünk és elsimítanunk. Ez folyamatos tanulás az életemben. Ha nem is azonnal, de kommunikálok és elmondom az érzéseim. Nem fojtom el magamban, hogy majd jól kirobbanjanak, pusztítva magam körül. Nem.. tanulom, hogy egy szelepen keresztül de szépen lassan kiengedjem magamból. Egyébként ez anyámmal kapcsolatban is és F-el kapcsolatban is jobban működik most már.

Ennek eredményeként életem egyik legszebb napja következett. Apró kis csodákkal, közel 500 km vezetéssel, boldogsággal, kisebb üzleti próbatételekkel, mindennel, amit egy normál ember kívánhat. Azt hiszem az elmúlt másfél napban benne volt minden, amit szeretek az életemben. Barátok, szerelem, család, és egy jó munkahely. 

Most este gondolkodtam el azon, hogy megérdemlem e mindezt, a második esélyt. Jó bevallom rövid gondolatmenet volt, mert jött a kérdés, hogy meg? és a válasz igen.
De nem mindig volt ez így. Az elmúlt 27 napban dolgoztam magamon, kemény munkával. AA gyűlések, irodalom, feszültség levezetés, szemléletváltás.
Fontos apró lépések egy hosszú utazás kezdetén. Szeretem őket. Miért merült fel bennem még is ez a kérdés? Mert ma reggel, amikor felébredtem és Zs mellettem feküdt csodálatos volt az a pillanat..is.. És most este belémhasított, hogy min mehetett keresztül mellettem azon az éjszakán, ahogy bántottam és látta bántom magam. Nem ostorozom magam, de ha eszembe jut fáj. És az is ahogy anno F-el elváltak az útjaink, ahogy anyámmal nem tudtam apa haláláig rendezni a kapcsolatom, hogy az öcsémmel mostanában kezd csak jó viszony kialakulni, pedig remek embernek tartom és büszke vagyok rá. Min mehettek keresztül ezek az emberek, ameddig csak romboltam magam körül? Ha egy pillanatig úgy gondolnám, hogy két mondattal elég jóvátételt kérni elég ha ezt visszaolvasom.

Nincs rosszkedvem, nem bántom magam azzal, hogy elmélyedek a témában. De ezek az érzések néha elő-elő kerülnek. Figyelmeztetve és emlékeztetve arra, hogy a mostani boldogságom annak az eredménye, foglalkozom magammal. Ha elhanyagolom magam, a gyűléseket akkor ez megszűnik majd.
Én pedig jó egoista módjára szeretek boldog lenni, szeretem hogy szerethetek és viszont szeretnek.

<3

Aludtam végre 6 órát egybefüggően. Hipp-hipp hurrá gondolhatná az ember, de miután felkeltem és Zs-vel beszéltem simán visszaaludtam még egy órára.. majdnem lekéstem a mai online gyűlést. Volt 5 percem tusolni, kávézni, cigizni és megnézni kik kerestek telefonon.. Utálom a kapkodást, de nem húztam fel magam, szépen, ahogy jött megoldottam és a gyűlésre is be tudtam csatlakozni.

Érdekes gyűlés volt, fél füllel hallgattam csak, és felkaptam a fejem, mert az Isten hitről szólt a bevezető. Na szép gondoltam magamban.. Született ateista vagyok, barátkozom a spirituális dolgokkal erre belefutok ebbe.. De kellemesen csalódtam. Az első meosztás egy olyan társunké volt, aki szintén ateistaként érkezett az AA-ba és megtalálta azt amiben / akiben hisz: önmagát. Teljesen mindegy, hogy istennek, felsőbb erőnek, vagy a magunkba vetett hitnek nevezzük. A lényeg, hogy segít kezelni a helyzetünket. Abban teljesen egyetértettem vele, hogy sok társ értetlenkedve fogadja az isten említését, maga az AA igyekszik hangsúlyozni, hogy ez bármi lehet (saját felfogásunk szerinti isten) de még is csak az van a papírra írva, hogy Isten. Mindegy én kiveszem a lényeget, ami számomra fontos. A megosztásomban elmeséltem, hogy az első napokban nekem is fura volt ez az istenes dolgo, de félretettem. Majd, jön, alakul formálódik. Türelem.. Lassan siess. Csak szépen végig az úton, lépésről lépésre.
Illetve elmeséltem a tegnapi napom is, hogy a bevásárlás feszűlté tett. Egyszerűen jó volt kimondani. Ma is voltak feszültségre okot adó telefonok, de simán lekezeltem őket. Élvezem ezt a fajta lelki békét. Már nem akarom, hogy az üzleti életben szeressenek. Egyszerűen, normálisan zárok. Nincs bennem megfelelési vágy. És ma már nem éltem meg kudarcnak, hogy vissza kell adnom a kocsim, vagy, hogy 20 éves szakmai karriert hagyok a hátam mögött.

még egy gondolat:
Ez egy kurva betegség, de legalább nem küzdök azzal, hogy elfogadjam a helyzetem. Ma hallottam olyan megosztást, hogy 5 év után is a gyógyulást várja. Nincs, nem lesz, sorry ezt beszívtuk.. Vagyis nem. Én nem éltem meg ma sem, hogy nem ittam alkoholt. És nem azért mert nem ihattam volna. Nem én minden nap eldönthetem iszok e vagy sem. És mellette eldönthetem, hogy azokat a kis palántákat, amelyeket elültettünk közösen a számomra fontos emberekkel, látom e felnőni vagy sem. Én pedig ma is jó érzéssel éltem meg F vérszívását, Zs szerelmét, anyám morgását, hogy kisfiam nem lehet gyűrött pólóban gyűlésre menni :D Imádtam.. rám adta az öcsém 3XL pólóját. Mint egy szakadt deszkás suhanc úgy néztem ki. De szeretetből tette. Minden, amit ma kaptam ezektől az emberektől, szeretetből volt. És jól esett befogadni.

Nagyjából 3 órát alhattam az éjjel.. nem értem miért, fizikailag és szellemileg is elfáradtam tegnap, sőt boldog voltam. Kezd tarthatatlan lenni ez az állapot. Ha minden jól megy, akkor szombat délután az AA gyűlés után elmegyek egy irányított relaxációs meditációra.

Ma visszamentem az új helyre dolgozni, nagyon, nagyon élvezem, szinte hihetetlen, hogy ilyen kevés alvással délutánig bírtam a munkát. Jól haladtunk a felmerülő problémák ellenére. Igaz a hőség kivette az energiámat délutánra, amikor hazaértem semmi más vágyam nem volt csak az, hogy beálljak a tus alá. Ennek következtében, erősen kellett koncentrálnom, hogy el ne aludjak abban a fél órában, ameddig nem indulok el a gyűlésre.

Gyűlés.. nos ez ma kemény volt. Életem első olyan gyűlése volt, ahol egy részeg társunk is jelen volt. Megfeszültem. Tudom, hogy szeretet, meg elfogadás és én is voltam első napos, de nem részegen estem be. Ráadásul ő azért jött, mert 6 hónapos terápiára megy és kötelezték rá. Minden tiszteletem a gyűlésvezetőé, mert nagyon határozottan és kedvesen, de medeben tartotta a dolgokat. Nekem nem ment volna. Van még hova fejlődnöm a türelemben. Becsültem azokat a társaimat, akik a megosztásaikkal segítettek. Én is megszólaltam, nem egészen azt amit terveztem. Kiszakadt belőlem, a mélypontom megélése. A végén elbicsaklott a hangom. Erről csak Zs-vel beszéltem és ha valaki olvasta a blogom korábbi bejegyzéseit, akkor tudja mire gondolok. De most a társaim előtt, közel 20 ember előtt mondtam el, hogy akartam gyógyszerrel kiszakadni a saját elmémből, hogy az öngyilkosság gondolata is felmerült bennem. Tudom, hogy a lelki békém egészéhez, hozzá tartozik az is, hogy ezeket feldolgozzam, de nem könnyű. Feszülten jöttem el. Persze a régi beidegződés működött bennem, hogy mosolyogva cigizgettünk a gyűlés után a társaimmal, de a lelkem mélyén már gyökeret eresztett a feszültség. Nem foglalkoztam vele érdemben. Sajnos..
Elmentem vásárolni, készülök a péntek esti randinkra. Pont egy olyan kasszát fogtam ki, ahol előttem egy 50-60 körüli házaspár vásárolt és kurva sok piát meg snacket.. Buli lesz gondoltam magamban. Azonban volt egy pillanat amikor a papír dobozban lévő piákat a kasszás egyesével kezdte leolvasni.. Ekkor az üvegek csilingelésbe kezdtek.. Mint a vészharangok.. Faszom.. alig vártam, hogy mind a nyolcat leszámolja, meg a két vodkát és a három pezsgőt.. Megfeszültem. Nem, nem ivás vágyam volt, hanem abban a pillanatban csúcsosodott ki az elmúlt napok kialvatlansága, a részeg társunk a gyűlésről, a kurva meleg napok.. Gyorsan fizettem és kimentem. 
Itthon az első dolgom volt Zs-nek írni. Kiírtam tőmondatokban magamból, hogy zaklatott vagyok. Tudtam mit fog válaszolni, még is annyira megdobbant a szívem amikor olvastam. Jó őszintének lenni. Szeretem, hogy nyíltan beszélek a magánletemben. Megnyugodtam, majd egy tusolással le is mostam magamról az egészet. helyre állt a világ rendje.

Miért írtam ezt le? Mert ennyire alattomos az alkohol. Ennyire meg tudná borítani a napom, az egyensúlyom. Ezek a pillanatok emlékeztetnek arra, hogy sose bízzam el magam. Igen alkoholista vagyok. Dolgoznom kell folyamatosan magamon, magamért. Ezért járok gyűlésekre, írok blogot, vész esetén felhívom az AA barátaim. Az alkohol az elmúlt időszak lelki békéjét 2 mp alatt képes megtámadni. De ma nem ittam... és nem is kívántam meg. 24 tiszta nap.. Nem fogok ezen kattogni, mert tudom ez is a betegségem része. Elfogadom, csak abban a pillanatban szar volt megélni. De máshogy szar mint régebben. Tudtam, hogy kezelni tudom a feszűltséget. Vannak lépések, emberek, akik segítenek és szeretnek.

Sokáig abban a tudatban éltem, hogy a katarzis valami nagyon felemelő de szimplán csak jó dolog lehet.
Amikor megtudtam, hogy mi, eltettem magamban.. Persze voltak pillanatok, amkor azt éreztem, na ez tuti az volt.
Egészen addig, ameddig ma együtt nem töltöttük a délutánt Zs-vel. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok (jó lehet a lelkem mélyén igen) érzelgős típus. De amikor ma a karjaimban tarthattam, elsírtam magam egy picit. Benne volt a fájdalom, amit okoztam neki, hogy bántottam magam, a hála, hogy itt van, a felszabadultság érzése, megnyugvás. Nem tudom jól megfogalmazni, hogy mennyire tisztában lettem abban a pillanatban a szerelmünk értékével, azzal, hogy mit is jelent nekem a kapcsolatunk vonatkozásában, az, hogy kaptam egy második esélyt. Nem tőle, az élettől. Milyen érzés átélni, hogy mit veszíthettem volna el. Azt az érzést, hogy szeressenek.

Talán írtam már, hogy az elmúlt napokban elkezdem megnyílni az emberek felé. Most úgy érzem építek és nem rombolok. Sokkal jobb érzés. Rombolni bárki tud, de kitartó munkával felépíteni valamit, gondozni egy cseperedő fát, látni, ahogy szépen, lassan egyre erősebb lesz, ahhoz türelem kell, alázat és kitartás. De mennyivel másabb az eredmény. Csodálatos. Ezeket a gondolataimat nem Zs-re értem csak, anyámmal is jobb lett a kapcsolatom, F-fel is normálisabban, nevetve tudunk beszélgetni, a társaimmal is őszinte vagyok és ami nagyon fontos, hogy az üzleti dolgaimat is feszűltség mentesen tudtam ma kezelni. Jó érzés volt. Erősnek éreztem magam, de nem úgy mint régen. Nem az a fajta túlzott magabiztosság dominált bennem, hogy én úgy is megcsinálom, lenyomom a torkán ha akarja ha nem. Én ezt tudom, kell vagy nem kell? Nem.. nagyon nem. Szépszóval, normálisan, partnerként kezelve beszéltem mam mindenkivel. Cserébe, normális hozzáállást kaptam.

Ma is voltam gyűlésen, tetszett, jó volt. Összesen hatan voltunk és egy parkaba ültünk le. Az a srác akinél a kulcs volt éppen Ausztiában túrázik. De semmi vész megoldottuk. Kicsi, meghitt bensőséges megosztások voltak. Mindenki beszélt, még olyanok is akiket eddig nem hallottam. Tetszett, biztosan visszamegyek még. Mondjuk döbbenetes volt az egyik társunk megosztását hallgatni, a fb AA csoportban már olvastam, hogy 3.5 után esett vissza. Élőben még szívszorítóbb volt, úgy, hogy a párja mellette ült és segítette, támogatta.
Fáradtan mentem, intenzív napom volt, de lelkileg feltöltődve jöttem el.

23 napja nem ittam, nem vagyok büszke rá. Arra viszont egy picit igen, hogy érzem, mennyivel jobb az életem. Elengedtem, hogy tökéletes és a társadalmi normák szerint sikeres legyek, már nem érdekel. Az viszont igen, hogy van egy maréknyi ember, aki megmaradt mellettem és támogatott. Szeretem őket. Nem a siker a fontos, hanem az emberi kapcsolatok. 

A mai nappal bejeztem a 3 hetes, lelki rehabilitációmat és holnaptól elkezdem a céges dolgaim intézését. Nagyon, nagyon szép napom, volt, ami megkoronázta azt a lelki fejlődést, amin elindultam. Most már érzek magamban annyi stabilitást, erőt és türelmet, hogy azt ami holnap reggeltől vár, úgy tudjam intézni, ahogy kell. Tudom, hogy lesznek necces telefonbeszélgetések, kényes és kellemetlen szituációk. De annyira bennem van, hogy nekem erre a 3 hétre szükségem volt. Ha úgy vágtam volna bele a megoldandó feladatokba, hogy nem állok készen rá és ez is a nyakamba zúdul, biztosra veszem, hogy visszaestem volna. Sőt tudom...

De döntöttem, és én úgy döntöttem, hogy magamra fókuszálok. Észrevettem, hogy az elmúlt időben, érzelmileg jobban megnyíltam embereknek, őszintén kommunikálok a magánéletemben és végre azt érzem ezzel építek és nem rombolok. Ennek hatására sok-sok apró és hatalmas csoda tette fel a 3 hétre a koronát.

Reggel találkoztam Zs-vel, vittem neki ebéded. Csodás nyári reggel volt, ébredező várossal és ébredező velünk. Álmosan, még is boldogan néztük egymást. Utána hazajöttem, pihentem egy kicsit, mert sajnos az éjjeli alvás még mindig nem az igazi.. Egye fene kit érdekel gondolhatnánk, de azért még is csak kell a szervezetnek a pihenés és a lelkemnek is.
Ebéd után felvettem Zs-t és együtt töltöttük a délután. Mint egy kis ékszerdoboz zárt minket körbe a szerelem. Becsülöm és szeretem, hogy végigcsinálta mellettem és velem az elmúlt időszakot. Boldog vagyok de nem miatta, vele. Számomra ez óriási különbség. Az érzés belűlről fakad és nem pedig menekülök a szerelmünkbe. Ma még jobban szeretem mint eddig. Értékelem az őszinteségét, hogy ma is megosztotta velem egy általa buta gondolatnak aposztrofált eszmefuttatását. Pedig teljesen jogosan kérdezett rá. Olyan édesen, kicsit bátortalanul, de még is.. Minden pillanatában a délutánnak benne volt a kölcsönösség, az elfogadás, a szeretet és a szerelem. Sokat hozzá tesz a most is a lelkemben lévő békességnek.

Utána elmentem gyűlésre, fantasztikus volt. Volt egy új, 24 órás társunk és egy visszaeső. Mindenki nagyon támogató volt. Bátorítottuk a saját emlékeinkkel, a saját tapasztalatunkkal őket. Semmi sajnálat, ítélet, lenézés.. Csak együttérzés, elfogadás és bátorítás. Nagyon feltöltött, szeretem ezt a csoportot, remek emberek vannak benne, remélem az új tagunk visszajön. Megköszöntem a társaimnak, hogy 3 héttel ezelőtt úgy fogadtak. Meghatározó volt az életemben. Az első benyomás, a hozzáállás itt is, mint az élet minden területén, egyszeri és megismételhetetlen. Esetemben életmentő.

Hazafelé felhívtam F-t, beszélgettünk, meséltem, jó volt. A közel 20 éves kapcsolatunkról majd máskor írok bővebben, de hálás vagyok neki, mert mindig támogatott, még a válásunk után is. Nem tutjgatott, nagyon határozotta de támogatott.

Tegnap az AA fb csoportban beírt valaki, hogy 50 nap után gonban van, valakiben csalódott és lehet, hogy ma este inni fog. Bátorítottuk és ennek az lett az eredménye, hogy ma megköszönte és nem ivott. Apró kis dolgok ezek, de fontosak. Jó segíteni és most előszőr életemben érzem, hogy engem is segítenek. Persze ezt meg kell tanulni elfogadni. Nehezen, de lépésről lépésre nyílok meg a világ felé.

Az új munkahelyemmel is beszéltem, szerdán is számítanak rám, pénteken is. Jó érzés.

Ma nem ittam, pedig régen nem voltam annyira boldog mint ma. Régen nem volt annyira kerek a napom, mint ma. Eszembe se jutott, hogy alkohollal ünnepeljem meg. Tiszta fejjel és szívvel élvezem a normális érzéseim . Nagyon jó. Csak most jutott eszembe, hogy ja ilyenkor szoktam megjutalmazni magam. Ma nem volt erre szükségem. Remélem holnap is így lesz.

Ma vagyok 21 napos. Továbbra is azt gondolom, hogy ez nem érdem, ez lenne a normális. Persze felötlik az emberben, hogy milyen jó lenne szociális ivónak lenni. De hát nem leszek, és bevallom nem is vágyom rá. Nem borzaszt el az alkohol, de tisztelem, mint nagyobb és erősebb ellenfelet. Ahogy Sun Tsu mondta, ha erősebb az ellenfeled térj ki előle.

Megint szarul aludtam.. kezd az agyamra menni, de legalább a lelkem rendben volt. Mondjuk a deja vu érzés folytatódott bennem, mert ki kellett szaladnom a boltba, a holnapi ebédhez elfelejtettem megvenni valamit. Eszembe jutott, hogy 3 héttel ezelőtt autómatikusan tettem egy üveg bort is a kosárba. Két bolt van a közelben, az egyikben vettem meg 3 hete (remélem) életem utolsó üveg borát (ide megfogadtam, hogy nem teszem be a lábam). A másik messzebb kerülővel elérhető, de inkább azt választottam. Mindig van választási lehetőségünk, dönthetünk. Én döntöttem és sétáltam egyet. Nem volt fontos, hogy messzebb van, vagy, hogy kicsit fáj a jobb lábam, nem akartam olyan helyre menni, ami ahhoz az estéhez köt. Általában igyekszem kerülni azokat a helyzeteket és embereket amik stresszfaktorok lehetnek.

Utána, pihi, és vártam, hogy mikor lesz gyűlés. Mert AA gyűlésre járni jó. Ahham.. hát a mai kemény volt...

Nem szoktam társakat vagy szituációkat kritizálni, elfogadom, hogy mindenki máshogy éli meg a betegségünket. De van egy társunk, akin érződik, hogy hinni akar benne. Nagyon lelkes, de nem gondolja át, amit mond. Megértem, nem mindenki tud úgy fogalmazni, hogy egyből átjöjjön a mondanivaló. De az a eszmefuttatás, hogy ő büszke arra, hogy alkoholista és, hogy az alkoholisták mennyire jófejek, még nekem is furcsa volt. És ha következmények nélkül ihatna egy felest, akkor bizony megtenné. Továbbá, bár családos ember és kezdenek kifutni a pénzből, ő még válogat, hogy mit dolgozzon. Ok. nem bírálom, de máshogyan látom. Ő hinni akar én meg hiszek abban, hogy ez legyőzhető és tünetmentesen élhettem meg az elmúlt 21 napot. Ha pedig családom lenne én még a mekibe is elmennék húst sütni, hogy a gyereknek legyen kajára pénzünk.
Miután elmondta a régi motorosoktól kapott kemény visszajelzéseket. Itt jegyezném meg, hogy apám mindig azt tanította, hogy a hely, az idő és a mód, amire figyelni kell ha érdemben akarsz valamit elmondani. A hely és az idő megvolt, de sokkal durvábban mondták el a véleményüket, mint szerintem kellett volna. Értem én, hogy fő az őszinteség, de lehet látni, hogy a társunk 3 hónap rehabbal a háta mögött még ingatag és keresi a helyét. A régieknek abban igaza volt, hogy semmi büszkeség ne legyen bennünk mert alkoholisták vagyunk. Ez nem a mi "szupererőnk". Ez egy szar betegség. Legyünk hálásak, hogy itt ülünk és keményen dolgozunk azon, hogy józanok maradjunk. Mindenkinek megvan a személyes története, melyek mögött gyakran tragédiák húzódnak. Szociális és anyagi elidegenedés, magány, nincstelenség. 
A végén ki kellett mennem a mosdóba, 1 van csak, hosszasan várakoztam az ajtó előtt.. Hallottam, hogy valaki bent szöszög. Amikor kijött akkor láttam, hogy az a társunk volt akibe beleálltak. Sírt.. Annyira lefagytam, hogy még csak meg se tudtam szólalni.
Én eddig mindig leírtam, hogy pozitív és támogató ez a közösség.. Most nem tudom.. Ez nem tántorít el attól, hogy meglegyen a 90/90 de... Még nem tudom megfogalmazni.. Majd idővel helyén kezelem a dolgokat. Gyűlésekre tovább is járok és őszintén el fogom mondani, mit gondolok. 

21 nagyon szép nap van mögöttem, értékelem a tiszta érzéseimet akár hullám hegyen vagy völgyben vezetett az út.  Szeretem az életem, várom a holnapot... Jó mondjuk nekem ízlett, amit Zs-nek főztem, de van benne pár újítás és csak részletekben kóstoltam meg, nem egy kompozícióként, nem tudom, de valahogy sejtem, ízleni fog neki.

Huhh ma nagyon hosszú napom volt. Azzal kezdődőtt, hogy a tesóm megkért ceréljünk kocsit, leszaladna az enyémmel Balatonra. Ok semmi gond. Reggel 9kor már ott voltam, úgy se tudtam aludni. Egyébként ez a nem alvás kezd az idegeimre menni. Ok, nyugodt lélekkel ébredek fel minden nap, de csökkent a fizikai teljesítőképességem. Na mindegy, azt mondják pár hónap és beáll ez is :D
Szóval kocsi csere után átmentem F-hez, pár dologban segítettem neki, beszélgettünk, de valahogy nem voltam toppon. Ok irány az Aldi, bevásárlás, hiszen Zs-nek én készítem hétfőre az ebédet. Nagyjából megvolt mit akarok venni, természetesen improvizáltam. Amikor itthon leparkoltam a ház előtt akkor realizálódott bennem, hogy a saját slusszkulcsomon volt két fontos dolog:
- a 24 órás érme, egye fene megleszek nélküle, tesóm jön haza holnap, és különben se az érme miatt nem iszom
- ellenben, hogy a lakáskulcsaim is nála maradtak az gáz volt. Ugyanis 3 kulcs szett van. 1 a tesómnál a slusszkulcsomon, 1 Zs-nél, aki jó messze van vidéken és egy egy barátomnál Pest megyében.

Szuper... Egy érzés és két gondolat jött rögtön:
- Meglepő módon elkezdem nevetni magamon, nem bosszankodtam, nem basztam fel magam, hogy lehetek ilyen hülye, egyszerűen csak konstatálttam, hogy jól van Viktor fasz vagy
- Első gondolat az volt, hogy jó ég el ne késsek a gyűlésről, mert ma korábban van.
- Második gondolat pedig, hogy basszus megromlik a kaja.. Szerencsére a szomszéd itthonvolt és betette a hűtőjébe.
Fantasztikus utam volt a kulcsért, üvöltött a retró zene, teli toroból énekeltem mindenféle régi slágert, az ablak leengedve és cigiztem. 

Megjártam a 2 órás kis kitérőmet és félig kocsival félig bkv-val mentem be a városba, nem tudtam, hogy a Pride ellentüntetői mekkora felbojdulást csinálnak. Kicsit tartottam is tőle, hogy egy csomó szar ember miatt, akik "utáják a buzikat" nekem kell meghúznom magam, de vettem egy nagy levegőt és belevágtam. Aki ismer tudja, hogy megfeszülök, ha gyengébbeket, vagy a társadalomból kilógókat bántanak.
A város csendes volt és nyugodt simán odaértem.
Viszont ez a gyűlés felemás érzéseket vetett fel bennem. Egyrészt ketten is azért jöttek, mert visszaestek. Volt itt magány, öngyilkossági kísérletek sorozata és most sokan is voltunk. Persze megosztottam a társaimmal, hogy blogot írok, erre valaki beszólt, hogy a nagykönyvben minden le van írva ami kell. Köszi.. Majd én eldöntöm, hogy írok e vagy nem. Nem, nem az egóm miatt, hanem azért mert hiszek magamban és abban, hogy jó a lelkemnek ha kiírom magamból, bármilyen kusza kis egyveleg szülessen a végén. Egyébként higgadtan reagáltam le az egészet. Tudom, hogy a jó szándék vezette a társamat.

Itthon este tettem vettem, játszottam, előkészűltem a holnapi főzésre.. de most estére elfogott a feszültség. Talán azért mert holnap lesz 3 hete, hogy megéltem a mélypontom és mintha ugyanaz játszódna le, mint azt megelőző előző szombaton. Készülök, hogy Zs-vel randizom hétfőn és viszek neki kaját. Nem tudom.. Lehet csak a kialvatlanság, vagy Zs hiánya kezd egy picit az agyamra menni. Lehet most este el se tudunk egymástól köszönni, én fáradok, ő bulizik. Egyébként jól teszi, és remélem jól érzi magát. Az elmúlt időben normálisan kezeltem magamban a hiányát, de erről már írtam. 

Szerintem lassan elteszem magam, megpróbálok meditálni egy kicsit, kikapcsolni a holnappal kapcsolatos rossz érzéseim. Jó lenne egy nagyot aludni, úgy igazán.

Várom a hétfőt.

ma van 20 napja, hogy nem ittam és bármennyire is feszült vagyok, nem hiányzik az alkohol és ma sem ittam.