A mai nappal bejeztem a 3 hetes, lelki rehabilitációmat és holnaptól elkezdem a céges dolgaim intézését. Nagyon, nagyon szép napom, volt, ami megkoronázta azt a lelki fejlődést, amin elindultam. Most már érzek magamban annyi stabilitást, erőt és türelmet, hogy azt ami holnap reggeltől vár, úgy tudjam intézni, ahogy kell. Tudom, hogy lesznek necces telefonbeszélgetések, kényes és kellemetlen szituációk. De annyira bennem van, hogy nekem erre a 3 hétre szükségem volt. Ha úgy vágtam volna bele a megoldandó feladatokba, hogy nem állok készen rá és ez is a nyakamba zúdul, biztosra veszem, hogy visszaestem volna. Sőt tudom...

De döntöttem, és én úgy döntöttem, hogy magamra fókuszálok. Észrevettem, hogy az elmúlt időben, érzelmileg jobban megnyíltam embereknek, őszintén kommunikálok a magánéletemben és végre azt érzem ezzel építek és nem rombolok. Ennek hatására sok-sok apró és hatalmas csoda tette fel a 3 hétre a koronát.

Reggel találkoztam Zs-vel, vittem neki ebéded. Csodás nyári reggel volt, ébredező várossal és ébredező velünk. Álmosan, még is boldogan néztük egymást. Utána hazajöttem, pihentem egy kicsit, mert sajnos az éjjeli alvás még mindig nem az igazi.. Egye fene kit érdekel gondolhatnánk, de azért még is csak kell a szervezetnek a pihenés és a lelkemnek is.
Ebéd után felvettem Zs-t és együtt töltöttük a délután. Mint egy kis ékszerdoboz zárt minket körbe a szerelem. Becsülöm és szeretem, hogy végigcsinálta mellettem és velem az elmúlt időszakot. Boldog vagyok de nem miatta, vele. Számomra ez óriási különbség. Az érzés belűlről fakad és nem pedig menekülök a szerelmünkbe. Ma még jobban szeretem mint eddig. Értékelem az őszinteségét, hogy ma is megosztotta velem egy általa buta gondolatnak aposztrofált eszmefuttatását. Pedig teljesen jogosan kérdezett rá. Olyan édesen, kicsit bátortalanul, de még is.. Minden pillanatában a délutánnak benne volt a kölcsönösség, az elfogadás, a szeretet és a szerelem. Sokat hozzá tesz a most is a lelkemben lévő békességnek.

Utána elmentem gyűlésre, fantasztikus volt. Volt egy új, 24 órás társunk és egy visszaeső. Mindenki nagyon támogató volt. Bátorítottuk a saját emlékeinkkel, a saját tapasztalatunkkal őket. Semmi sajnálat, ítélet, lenézés.. Csak együttérzés, elfogadás és bátorítás. Nagyon feltöltött, szeretem ezt a csoportot, remek emberek vannak benne, remélem az új tagunk visszajön. Megköszöntem a társaimnak, hogy 3 héttel ezelőtt úgy fogadtak. Meghatározó volt az életemben. Az első benyomás, a hozzáállás itt is, mint az élet minden területén, egyszeri és megismételhetetlen. Esetemben életmentő.

Hazafelé felhívtam F-t, beszélgettünk, meséltem, jó volt. A közel 20 éves kapcsolatunkról majd máskor írok bővebben, de hálás vagyok neki, mert mindig támogatott, még a válásunk után is. Nem tutjgatott, nagyon határozotta de támogatott.

Tegnap az AA fb csoportban beírt valaki, hogy 50 nap után gonban van, valakiben csalódott és lehet, hogy ma este inni fog. Bátorítottuk és ennek az lett az eredménye, hogy ma megköszönte és nem ivott. Apró kis dolgok ezek, de fontosak. Jó segíteni és most előszőr életemben érzem, hogy engem is segítenek. Persze ezt meg kell tanulni elfogadni. Nehezen, de lépésről lépésre nyílok meg a világ felé.

Az új munkahelyemmel is beszéltem, szerdán is számítanak rám, pénteken is. Jó érzés.

Ma nem ittam, pedig régen nem voltam annyira boldog mint ma. Régen nem volt annyira kerek a napom, mint ma. Eszembe se jutott, hogy alkohollal ünnepeljem meg. Tiszta fejjel és szívvel élvezem a normális érzéseim . Nagyon jó. Csak most jutott eszembe, hogy ja ilyenkor szoktam megjutalmazni magam. Ma nem volt erre szükségem. Remélem holnap is így lesz.

Ma vagyok 21 napos. Továbbra is azt gondolom, hogy ez nem érdem, ez lenne a normális. Persze felötlik az emberben, hogy milyen jó lenne szociális ivónak lenni. De hát nem leszek, és bevallom nem is vágyom rá. Nem borzaszt el az alkohol, de tisztelem, mint nagyobb és erősebb ellenfelet. Ahogy Sun Tsu mondta, ha erősebb az ellenfeled térj ki előle.

Megint szarul aludtam.. kezd az agyamra menni, de legalább a lelkem rendben volt. Mondjuk a deja vu érzés folytatódott bennem, mert ki kellett szaladnom a boltba, a holnapi ebédhez elfelejtettem megvenni valamit. Eszembe jutott, hogy 3 héttel ezelőtt autómatikusan tettem egy üveg bort is a kosárba. Két bolt van a közelben, az egyikben vettem meg 3 hete (remélem) életem utolsó üveg borát (ide megfogadtam, hogy nem teszem be a lábam). A másik messzebb kerülővel elérhető, de inkább azt választottam. Mindig van választási lehetőségünk, dönthetünk. Én döntöttem és sétáltam egyet. Nem volt fontos, hogy messzebb van, vagy, hogy kicsit fáj a jobb lábam, nem akartam olyan helyre menni, ami ahhoz az estéhez köt. Általában igyekszem kerülni azokat a helyzeteket és embereket amik stresszfaktorok lehetnek.

Utána, pihi, és vártam, hogy mikor lesz gyűlés. Mert AA gyűlésre járni jó. Ahham.. hát a mai kemény volt...

Nem szoktam társakat vagy szituációkat kritizálni, elfogadom, hogy mindenki máshogy éli meg a betegségünket. De van egy társunk, akin érződik, hogy hinni akar benne. Nagyon lelkes, de nem gondolja át, amit mond. Megértem, nem mindenki tud úgy fogalmazni, hogy egyből átjöjjön a mondanivaló. De az a eszmefuttatás, hogy ő büszke arra, hogy alkoholista és, hogy az alkoholisták mennyire jófejek, még nekem is furcsa volt. És ha következmények nélkül ihatna egy felest, akkor bizony megtenné. Továbbá, bár családos ember és kezdenek kifutni a pénzből, ő még válogat, hogy mit dolgozzon. Ok. nem bírálom, de máshogyan látom. Ő hinni akar én meg hiszek abban, hogy ez legyőzhető és tünetmentesen élhettem meg az elmúlt 21 napot. Ha pedig családom lenne én még a mekibe is elmennék húst sütni, hogy a gyereknek legyen kajára pénzünk.
Miután elmondta a régi motorosoktól kapott kemény visszajelzéseket. Itt jegyezném meg, hogy apám mindig azt tanította, hogy a hely, az idő és a mód, amire figyelni kell ha érdemben akarsz valamit elmondani. A hely és az idő megvolt, de sokkal durvábban mondták el a véleményüket, mint szerintem kellett volna. Értem én, hogy fő az őszinteség, de lehet látni, hogy a társunk 3 hónap rehabbal a háta mögött még ingatag és keresi a helyét. A régieknek abban igaza volt, hogy semmi büszkeség ne legyen bennünk mert alkoholisták vagyunk. Ez nem a mi "szupererőnk". Ez egy szar betegség. Legyünk hálásak, hogy itt ülünk és keményen dolgozunk azon, hogy józanok maradjunk. Mindenkinek megvan a személyes története, melyek mögött gyakran tragédiák húzódnak. Szociális és anyagi elidegenedés, magány, nincstelenség. 
A végén ki kellett mennem a mosdóba, 1 van csak, hosszasan várakoztam az ajtó előtt.. Hallottam, hogy valaki bent szöszög. Amikor kijött akkor láttam, hogy az a társunk volt akibe beleálltak. Sírt.. Annyira lefagytam, hogy még csak meg se tudtam szólalni.
Én eddig mindig leírtam, hogy pozitív és támogató ez a közösség.. Most nem tudom.. Ez nem tántorít el attól, hogy meglegyen a 90/90 de... Még nem tudom megfogalmazni.. Majd idővel helyén kezelem a dolgokat. Gyűlésekre tovább is járok és őszintén el fogom mondani, mit gondolok. 

21 nagyon szép nap van mögöttem, értékelem a tiszta érzéseimet akár hullám hegyen vagy völgyben vezetett az út.  Szeretem az életem, várom a holnapot... Jó mondjuk nekem ízlett, amit Zs-nek főztem, de van benne pár újítás és csak részletekben kóstoltam meg, nem egy kompozícióként, nem tudom, de valahogy sejtem, ízleni fog neki.

Huhh ma nagyon hosszú napom volt. Azzal kezdődőtt, hogy a tesóm megkért ceréljünk kocsit, leszaladna az enyémmel Balatonra. Ok semmi gond. Reggel 9kor már ott voltam, úgy se tudtam aludni. Egyébként ez a nem alvás kezd az idegeimre menni. Ok, nyugodt lélekkel ébredek fel minden nap, de csökkent a fizikai teljesítőképességem. Na mindegy, azt mondják pár hónap és beáll ez is :D
Szóval kocsi csere után átmentem F-hez, pár dologban segítettem neki, beszélgettünk, de valahogy nem voltam toppon. Ok irány az Aldi, bevásárlás, hiszen Zs-nek én készítem hétfőre az ebédet. Nagyjából megvolt mit akarok venni, természetesen improvizáltam. Amikor itthon leparkoltam a ház előtt akkor realizálódott bennem, hogy a saját slusszkulcsomon volt két fontos dolog:
- a 24 órás érme, egye fene megleszek nélküle, tesóm jön haza holnap, és különben se az érme miatt nem iszom
- ellenben, hogy a lakáskulcsaim is nála maradtak az gáz volt. Ugyanis 3 kulcs szett van. 1 a tesómnál a slusszkulcsomon, 1 Zs-nél, aki jó messze van vidéken és egy egy barátomnál Pest megyében.

Szuper... Egy érzés és két gondolat jött rögtön:
- Meglepő módon elkezdem nevetni magamon, nem bosszankodtam, nem basztam fel magam, hogy lehetek ilyen hülye, egyszerűen csak konstatálttam, hogy jól van Viktor fasz vagy
- Első gondolat az volt, hogy jó ég el ne késsek a gyűlésről, mert ma korábban van.
- Második gondolat pedig, hogy basszus megromlik a kaja.. Szerencsére a szomszéd itthonvolt és betette a hűtőjébe.
Fantasztikus utam volt a kulcsért, üvöltött a retró zene, teli toroból énekeltem mindenféle régi slágert, az ablak leengedve és cigiztem. 

Megjártam a 2 órás kis kitérőmet és félig kocsival félig bkv-val mentem be a városba, nem tudtam, hogy a Pride ellentüntetői mekkora felbojdulást csinálnak. Kicsit tartottam is tőle, hogy egy csomó szar ember miatt, akik "utáják a buzikat" nekem kell meghúznom magam, de vettem egy nagy levegőt és belevágtam. Aki ismer tudja, hogy megfeszülök, ha gyengébbeket, vagy a társadalomból kilógókat bántanak.
A város csendes volt és nyugodt simán odaértem.
Viszont ez a gyűlés felemás érzéseket vetett fel bennem. Egyrészt ketten is azért jöttek, mert visszaestek. Volt itt magány, öngyilkossági kísérletek sorozata és most sokan is voltunk. Persze megosztottam a társaimmal, hogy blogot írok, erre valaki beszólt, hogy a nagykönyvben minden le van írva ami kell. Köszi.. Majd én eldöntöm, hogy írok e vagy nem. Nem, nem az egóm miatt, hanem azért mert hiszek magamban és abban, hogy jó a lelkemnek ha kiírom magamból, bármilyen kusza kis egyveleg szülessen a végén. Egyébként higgadtan reagáltam le az egészet. Tudom, hogy a jó szándék vezette a társamat.

Itthon este tettem vettem, játszottam, előkészűltem a holnapi főzésre.. de most estére elfogott a feszültség. Talán azért mert holnap lesz 3 hete, hogy megéltem a mélypontom és mintha ugyanaz játszódna le, mint azt megelőző előző szombaton. Készülök, hogy Zs-vel randizom hétfőn és viszek neki kaját. Nem tudom.. Lehet csak a kialvatlanság, vagy Zs hiánya kezd egy picit az agyamra menni. Lehet most este el se tudunk egymástól köszönni, én fáradok, ő bulizik. Egyébként jól teszi, és remélem jól érzi magát. Az elmúlt időben normálisan kezeltem magamban a hiányát, de erről már írtam. 

Szerintem lassan elteszem magam, megpróbálok meditálni egy kicsit, kikapcsolni a holnappal kapcsolatos rossz érzéseim. Jó lenne egy nagyot aludni, úgy igazán.

Várom a hétfőt.

ma van 20 napja, hogy nem ittam és bármennyire is feszült vagyok, nem hiányzik az alkohol és ma sem ittam.

A mai egy pihenős nap volt.. lehalkítottam a telefont. Persze az üzleti élet megtalált és kaptam pár üzenetet, amiktől régebben feszűlt lettem volna. Ok az elmúlt 3 hétben offoltam egy részét az életem ezen részének. Nem azért mert fasza gyerek vagyok és kapják be, nem is menekülés miatt. Egyszerűen csak azért mert megtanultam, hogy most a számomra a gyógyulás a legfontosabb. Minden és mindenki más várhat. Ha stabilabb alapokkal, higgadtan vágok neki az életem ezen problémahalmazának kisebb az esély a visszaesésre. Jó tudom, hogy gáz van, de most az életemről van szó és a lelki békémről, az érzéseimről.

Apropó érzések. Azt vettem észre magamon, hogy könnyebben adok pozitív visszajelzést embereknek és cserébe kapok is tőlük. Pl.: ma ráírtam arra, akinek dolgoztam a héten, hogy nagyon jó volt, remek embernek és tanárnak tartom, várom, hogy folytassuk a közös munkát. Nem nyalásból, hanem mert annyira bennem volt, hogy szeretném ha tudná. Olyan kedves választ kaptam.. Egy újabb hétköznapi kis csoda vot. Gyorsan vissza is kuckóztam az ágyba és aludtam egy kicsit. Elvégre ha szabdságon vagyok akkor pihenhetek. Anyám is azt mondta, hogy nyíltabb lettem, nem rohanok el 3 perc után, leülök és beszélgetünk.

Ma nagyon pozitívan csalódtam abban a helyben ahol voltunk, mert eddig a bigott vallásos hangulat és az, hogy egy kripta szerű templomi helységben van, rányomta a béllyegét a hangulatomra. A megosztások se voltak annyira jók eddig. 
De ma valami más történt. Jött egy srác, aki kb. 1100 napja józanodik és mesélt az életéről. Annyira humorosan, öniróniával fűszerezve, hogy többször hangosan nevettünk. Ha jobban belegondolok, a nevetésünk mögött megannyi emberi tragédia húzódik. De akkor is jó volt együtt nevetni a társakkal. Nem parodizálta ki, csak őszintén elmondta azokat a helyzeteket, amiket ismerünk vagy ismerhetnénk.. Az ilyen megosztások számomra és a többi frissen útra lépő vándor számára sokat számítanak. Én is ezért beszélgetek mindig azokkal akik frissen jönnek be. 19 nappal a hátam mögött kiscsikó vagyok, de remélem, hogy pont ezért lehetek számukra hiteles, mert elérhető közelségben van az utam. Nagyon tisztelem azokat akik nem ittak 20 éve vagy 10.000 napja. De ha valaki frissen bejön jobban elfogadja az elérhető távolságot. Mondjuk a 30 napja nem ittam, vagy 60 napja nem ittam emberek véleményét. 

A bevezető után is zömmel támogató és pozitív megosztások jöttek. Feltöltött. Nem mintha le lettem volna merülve. Lehet a szinten tartott jobb kifejezés, a fene sem tudja, mindenesetre jól érzem magam amikor AA gyűlésen vagyok. 

Ma nagyon szép napom volt. Amit a reggeli bejegyzésben írtam végig kíséte a napom. Egyszerűen ma is szerettem élni és az Életem. Érzem holnap is így lesz.

Bár tegnap fizikálisan elfáradtam és lelkileg feltöltődtem, még is szarul alutam, forgolódva.. Fura mert mosolyogva ébredtem Zs-vel álmodva egy picit. A héten beszélgettünk arról a félelméről, hogy hogyan fogja megélni magában azt, hogy már nem ő az első az életmben. Persze érezte, hogy az a fajta rajongás és szikrázás nem jó hosszú távon, na de még is emberből van. Ki ne élvezné ha a párjától ilyen fokú figyelmességet kap és szerelmet. Én is élvezem és nekem is legyezgeti a hiűságom. Emberek vagyunk.

Viszont ahogy teltek a napok a beszélgetésünk óta, azt figyeltem meg magamban, hogy most én léptem Zs mellé a kapcsolatunkban. Foglalkozom magammal, dolgozom magamon és úgy élem a napjaim, ahogy nekem jó a józanodási utamon. Ennek ellenére nem csökkent bennem a szerelem és a rajongás. Csak átalakultak bizonyos érzelmek.Egyenrangúak lettünk, magamban.
Eddig hajlamos voltam úgy megélni a hiányát, hogy szinte fájdalmas volt. Nem önmarcangoló, de néha a kéjelgés szintjén hagytam, hogy átjárjon, mennyire rossz, hogy akkor és ott nem vagyunk együtt. Most is hiányzik ha nincs velem, de ez már egyfajta melegséggel tölt el. Valami egyedivel, különleges kis csodával, hogy van valahol éli az életét, boldog és itt vagyunk egymásnak. Nagyon szeretném már újra a karjaimba zárni, de izgatottsággal tölt el ez a várakozás, nem feszültséggel. 

Ma jobban szeretem, mint eddig bármikor. Nem azért mert valami különleges lett volna a reggelemben, hanem mert ezt érzem magamban. A józanodás felé vezető út, a társaim, az AA találkozók, az új munkhely olyan lelki stabilitást alapjait fektették le bennem, hogy normális szinten tudok megélni érzéseket. Nem arra koncentrálva görcsösen mim nincs. Annak örülök, amim van.

Szeretem az én királynőm, vágyom a csodás szemeibe nézve elmondani neki mennyire jól érzem ma magam. Töröm a fejem apró kis figyelmességeken, és ez számomra jó érzés. De ameddig nem találkozunk foglalkozom az utammal, a lelki békém megtartásával, a megfelelő mennyiségű pihenéssel. Az érzéseimet hagyom, hogy egy meleg, bizonságot adó kabátként öleljenek körbe.

Fáradt vagyok, ma nagyon intenzív napom volt.

Egyrészt ma fejeztem be az új helyen az első etapot, nagyon jó, felemlő, de elszoktam a fizikai munkától és az elmúlt 3 nap nagyon intenzív volt. Összesen 24 munkaóra, de jól haladtunk és mind a ketten tele voltunk lelkesedéssel.

Utána átszaladtam anyuhoz, megölelgettem, kérdezte jól vagyok e. válaszoltam, hogy minden nap járok gyűlésre, 18 napja nem ittam és nem is hiányzik. Elmesélte, hogy mennyire pozitívan változtam meg, érzelmileg nyitottabbnak érez, többet megyek, beszélgetek. Örültem neki, bár vele nem volt annyira szoros a kapcsolatom. De apa halála változtatott ha csak egy picit is ezen. Látom, hogy igyekszik, érdeklődik. Érzem, hogy szeret. Tudom, hogy megviselte apa halála, majdnem 50 évig voltak házasok, és aggódik. Lassan de közeledünk egymáshoz.

Irány a gyűlés. Picit tartottam tőle.. Nem azért mert a társaimban bármi negatívot véltem volna felfedezni, nagyon nem. Magamban, 18 nap után, jutottam el arra, hogy velük teljesen őszinte lehetek. Addig szégyeltem magam. Tötént ugyanis, hogy a mélypontomon, annyira sikerült kiütnőm magam, hogy szétégettem a kezem a 200 fokos sütővel. Annyira be voltam állva, hogy ezt csak 15 órával később fedeztem fel magamon, pedig szemmellátható helyen van. Amikor első héten elkezdtem gyűlésre járni sokan kérdezték, miért van kötés a csuklómnál. Logikus kérdés, friss alkoholista, csuklóján méretes kötéssel.. hmm.. Zs is csak utólag mondta, hogy megijedt, amikor az egyik fotómon látta a kötést a mélypont után. Bevallom a társaimank nem mertem elmondani egyből, hogy mi történt. Szégyeltem magam, nem miattuk, magam miatt, hogy a faszba voltam képes annyira kiütni magam, hogy maradandó nyoma legyen rajtam és még csak észre sem vettem. Viccesen előadtam, hogy áá ez csak egy "józan baleset" ..

Igen eddig tartott, ameddig meg mertem nyílni nekik teljesen 18 hosszú napig.. Ma az AA-ban elmondtam, hogy sajnálom de nem voltam őszinte velük..Sajnálom, de ennyi idő kellett, hogy teljesen megnyíljak feléjük. Nagyon cukik voltak, mosolyogtak és láttam a szemükben a bíztatást.. Add ki magadból.. majdnem elsírtam magam, a hangom el is csuklott.

Azt mondják, ameddig hazudsz addig inni is fogsz. Én nem akarok, nem akarok visszamenni abba az egyszemélyes pokolba. Nem akarom lerombolni azt, hogy kaptam egy új esélyt Élettől, az élettől. Nem akarok még egyszer alkoholra nyugtatót bevenni, hogy szabaduljak a saját elmémtől, hogy rombolok és pusztítok mindent és mindenkit aki körülöttem van. Hazafelé F-et is felhívtam és neki is elmondtam, hogy ez történt, nagyokat hallgatott. De kedvesen. Ismerem, néha nem a szavak embere.

Ma nem ittam és összességében szép napom volt. Zs elutaozott, de reggel még beszéltünk. Szeretem rggel is a hangját, kicsit kómás, kicsit álomittas, de az övé.. Ilyenkor mindig eszembe jut h reggel mennyire kócosan szokott mellettem pislogni és mennyire szeretem magamhoz ölelve az ébredezéseinket.

Szerettem a mai napom, nagyon. Holnapra szabadságoltam magam és pihenni fogok napközben. Zsong az agyam egy picit és a testem is fáradt.

Érzem a következő napom is legalább olyan szép lesz.

Este az AA gyűlés után elmentem bevásárolni, persze, hogy tejet nem vettem a kávémhoz.. :D A kasszánál előttem egy tagbaszakadt, kopasz pocakos férfi volt a 40-es cicababájával. Persze, hogy egyből beugrott mekkora tahó lehet.Kicsit elszégyeltem magam.. Főleg amikor megszólalt és iszonyat kedvesen beszélt mind a párjával, mind a kasszában ülővel. Elgondolkodtam és hazafelé felidéztem azt, amit az alkoholistákról gondoltam régebben. Persze, azokról a lecsúszott, remegőkezű, csövesekről, akik általában az emberek eszébe jutnak. Ahham.. hát persze...

Az első alkalommal, amikor AA-ba mentem normálisan felöltözve, de alig 18 órával a piálásom után, szerintem én néztem ki a legszarabbul. Kiszálltam a kocsiból és elkezdtem keresni az "alkoholistákat".. de nem találtam őket, egy csapat jókedvű, normálisan kinéző ember ölegette egymást, mosolyogtak, trécseltek, cigiztek. Bazdmeg te rossz helyen vagy gondoltam.. Hol vannak azok a hasonlóan szétesett emberek, mint te.. Na mindegy, összeszedtem minden bátorságom (iszonyatosan féltem szembenézni másokkal és elmondani, hogy nekem problémám van az alkohollal) és odamentem.

- Jónapot, itt lesz a találkozó?
- Milyen találkozó - néztek rám mosolygva.
- Hát a gyűlés - montam kissé félszegen.. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok bátortalan ember, de ott mintha     árnyéka lettem volna önmagamnak.
- Ja az AA? - érkezett a kérdés.
- Igen..
- Na azok mi vagyunk, de jó, hogy eljöttél - kaptam egy ölelést.

Mi van? minek örülnek, nem is ismernek és ölelgetnek..? 
Bementem velük és leültem egy szabad székre, melyek körbe voltak elrendezve.Majd megkérdezték egy rövid bevezető után, hogy ki az aki előszőr jár AA gyűlésen és problémája van (értitek nem az, hogy hé tesó alkoholista vagy b+) az alkohollal. Barátságosan de határozottan hangzott el a kérdés. Én feltettem a kezem. Erre többen mosolyogva rám nézek, de jó, hogy eljöttél, örülünk neked!
- Mikor ittál utóljára alkoholt?
- Tegnap este..
Összenéztek , jó azért kapsz egy 24 órás érmét (elvileg csak annak jár, aki 24 órája nem fogyasztott alkoholt)
Azt a érzést, ami elöntött, hogy bizalmat és támogatást kapok, nem tudom leírni.

Majd megkaptam az érmét és a következő szavakat:

"Egyszeri vagy, fontos és megismételhetetlen, hiányoznál ha elvesznél"
És egy ölelést.. azóta is azt vallom, hogy ez a hozzáállás abban a pillanatban életmentő volt számomra. 
Több gyűlésen is voltam már, de ezt a fajta emberséget csak nagyon kevés helyen tapasztaltam, ok ők is emberek és kurva nehéz lehet megtanulni kezelni az első alkalommal betérőket. Pedig ott és akkor ők a legfontosabbak. Az a legnehezebb lépés.. a 0. aztán még lesz jó sok, de ez a legfontosabb.. Olyan közeget teremteni, amiben megbízhat egy 24 órás, hogy visszajöjjön, hogy elkezdje. Nem baj ha nem megy elsőre, nem baj ha elbukik, de gyere vissza.

Azóta is hálás vagyok, hogy hozzájuk mentem be először, az a szeretet, szolidaritás, barátság, amit azóta is kapok, megfizethetetlen a számomra. Szerencsére hetente kétszer van ott találkozó. Azóta is várom, mikor mehetek vissza hozzájuk. Sok barátom lett onnan, sok olyan akikkel más csoportokban is találkozom azóta.
A gyűlést nem részletezem, de alapjaiban változtatta meg a szemléletem az "alkoholistákról". Ma már a társaimnak érzem őket. Az, hogy el tudtam fogadni ez egy betegség, hogy csinálom a 90/90 programot nekik is köszönhető. Tudom, hogy egyedül csak száraz maradnék ideig óráig. De ez a közösség nap mint nap hozzáad az életemhez valamit. Stoptáblák és egyben felemelő emberek a számomra.
Első kézből láthatom, hogy hogyan tesz tönkre életek, karriereket a függőség, hogyan lehet gyógyulni, józannak maradni. Hogyan dönthetem el iszom e ma vagy sem.. És én döntöttem, ma sem ittam, sőt eszembe se jutott.

Ezeknek a társaimnak a segítségével is próbálom meg új alapokra helyezve jobban felépíteni az életem. Ezeknek a "csöveseknek" a segítsége nem csak abból áll, hogy meghallgatnak... nem figyelnek rám, könyveket adnak, telefonszámokat, hogy ha baj van hívjam őket. Az első gyűlés végén odajöttek és személyesen adtak tanácsokat, mire figyeljek, tették ezt a saját tapasztalataik alapján.

És a végén azzal búcsuztak gyere vissza. Visszamentem és még sokszor vissza is fogok, ha elbukom akkor is, ha sikerül akkor is. Ez a közösség nem csak gyógyír volt a lelkemre, hanem segítő, építő és személetformáló is.

Csak ez jutott hazafelé eszembe a sztereotípiákkal kapcsolatban...

Zs-vel tegnap egy nagyon érdekes, elsőre nehéznek tűnő eszmecserét folytattunk kettőnk kapcsolatáról.

Fél, hogy megbánt, fél, hogy bántani fogom és fél, hogy bántjuk egymást. Éreztem a telefonban a hangján, hogy valami van benne, valami és amikor rákérdeztem elmondta a félelmeit. Elmondta, hogy az elmúlt 4 hónapban a tenyeremen hordoztam és bár a lelke mélyén érezte, ez nem normális, de a hiúságá legyezte, hogy ennyire rajongok érte. Én hétfőn mondtam már neki, hogy a rajongásomnak az az intenzitása annak is köszönető volt, hogy menekültem az üzleti életből, a sikertelenségből sőt az alkoholtól is a szerelmünkbe. Hozzáteszem ma jobban szeretem mint 2 héttel ezelőtt. Olyan emberi tulajdonságokat, megértést és támogatást kapok tőle, amit 2 héttel ezelőtt nem is remélhettem. Nem miatta, magam miatt. Mindig is jó embernek ismertem meg, szenvedélyes villogó zöld szemekkel, amikor magyaráz, lelkes, vagy bosszús. De a jó emberek nem mindig képesek arra, hogy segítsenek minket. Nem biztos, hogy lelkileg készen állnak a támogatásra. Nem lehet ezért haragudni rájuk. 

A gyűlés előtt beszéltünk telefonon. Elmondta, hogy most el tudja fogadni és támogat is abban, hogy magam számára én legyek az első és ez így is helyes, de mi van akkor ha elkezd neki hiányozni az a férfi aki rajongott érte? Mi van akkor ha így alakul és bántani fog akkor engem? Fél, megértetem ebben a pillanatban is, megértettem akkor is. Teljesen higgadtan fogadtam, amit mondott, furcsa réggebben kisebb dolgokért is kiakadtam. Nála is másoknál is. Jöttek a hülye gondolatok, hogy akkor most nem is szeret? Nem vagyok fontos? Minek kell azzal foglalkozni, hogy majd valamikor x nap, hónap év múlva mi lesz??

Ahham, igen is kell vele foglalkozni, nem csak azért mert kettőnk között az őszinteség alappilér, hanem azért is mert ma építjük a jobb jövő talapzatát. És őszintén örültem annak, hogy kicsit félve de megosztotta velem a gondolatait, félelmeit. Dolgozik rajta, én is. Ha csak én dolgoznék, ha csak engem foglalkoztatna, az már régen rossz lenne. Akkor most borítékolnám, hogy visszaesnék, vagy elhagynánk egymást nagyon rövid időn belül.

Benne nem csak a fantasztikus, hogy szeret és támogat, nem. Ezt meg tudná tenni úgy is, hogy megfogja a kezem és kedvesen végig hallgatja a napom. Nem, ő úgy érzem küzd magával, hogy fejlődjön. Maga miatt és miattam is.

Jó érzés, hogy a párom, hogy tudunk beszélni ezekről. Este még chateltünk és nem a szívecskék voltak a lényeg, ó nagyon nem. Hanem a tenni akarás, hogy nem intézi el azzal, átküld egy linket, olvasd és tanulj felkiáltással. Gondolkozik, elemez, racionalizál és közben érez, fél és szeret. Fura egyveleg, de szeretem a változatosságot benne, és főleg azt, hogy megnyílik és megosztja. Simán leléphetett volna, nem lenne bennem harag. hiány igen, de harag nem.

Ma egy picivel közelebb kerültünk egymáshoz, remélem folytatjuk ugyanezt az utat.

Alázat.. ettől a szótól mindig kivert a veríték, fogalmam sincs, hogy miért kötötte össze az elmém a megaláztatással vagy bárminemű negatív fogalommal. Lehet, hogy a szüleim szinte vallásos ateizmusa miatt ugrott be egyből hogy az alázat = istenhit = márpedigajóisten nem létezik. Passz.
(rendkívűl hálás vagyok nekik, hogy az ő gondolkodásuk ellenére, mindig arra buzdítottak, hogy saját véleményt formáljak és fogadjam el, hogy mások, máshogy látják a világot)

Ego.. az elmúlt időszakban döbbentem rá, hogy egy csomó helyzetben hihetelen egoista módjára viselkedtem. Na majd én jobban tudom! Nem, nem beképzelt vagyok hanem határozott.. Mondjad csak nyugodtan, úgy is úgy csinálom, ahogy szerintem jó.
Ahham.. persze... Majd én egyedül megoldom a problémáim.. hát nem tudtam.. Persze próbálkoztam, küzdöttem, de egyedül nem megy. Nem szégyen belátni, hogy nem vagyunk mindenben a legjobbak, elfogadni másoktól a véleményüket, az útmutatásukat, azt, hogy értenek hozzá. A tanulásró pedig annyit, hogy bár mindig szerettem tanulni, de csak addig, ameddig lekötötte a figyelmem és fel tudtam nézni arra, aki tanított. Amikor úgy éreztem én már több vagyok, akkor megszűnt az érdeklődésem is.

Az AA-ban sok olyan emberrel találkoztam, aki 3, 4 vagy 5 éves születésnapján is elmondta, máig küzködik azzal, hogy nem hallgat a szponzorára, az öregebb társainkra, csinálja a maga feje után. Tudja, hogy nem jó így, nem is halad vele rendesen, de nem tudja félretenni az egóját. Én ma úgy érzem, hogy félre tudtam tenni és 16 nappal ezelőtt is, amikor elfogadtam elsőre, hogy ez egy betegség, és gyógyíthatatlan, progresszív és halálos. 

Ma csodálatos napom volt, új helyen kezdtem el dolgozni, tejesen mással foglalkoztam, mint eddig. Magam mögött tudtam, ha egy napra is, az üzlet élet gondjait. Fizikai, de alkotó munkát végeztem. És annyira más érzések voltak bennem, mint 1 héttel ezelőtt, amikor a rózsaszín felhőbe dugtam az agyam és az agyam helyén pink kis vattacukor darabkák randalíroztak... Akkor még az is felmerült bennem, hogy lehet nem is vagyok alkoholista? Komolyan, boldog vagyok hát megy ez nekem alkohol nélkül is..
Aham, hát egy f@szt. Nem, én alkoholista vagyok, beteg, tünetmentes és 16 napja tiszta. És alkoholista is leszek ameddig élek. Ha jól sikerül minden akkor gyógyuló félben lévő leszek, de SOHA, soha a büdös életben nem fogok meggyógyulni. Nem, nem takarózom azzal, hogy ez egy betegség és lécci lécci fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok, egoista, bántó, kiszámíthatatlan és az üzleti életben manipulatív. Ó nem, ez egy roppant kényelmes álláspont lenne és akkor mit tennék? Már megint a dolgok könnyebbik részét ragadnám meg. De nem akarom, szeretem azt, hogy 16 napja tiszta vagyok, hogy a mai életörömöm, lelkesedésem normális volt, hogy őszintén éltem meg, hogy emlékezni fogok rá és legfőképpen nem akartam megünnepelni egy pohár itallal sem. Eszembe sem jutott, csak hagytam, hogy a lelki béke, a boldogság átjárjon.

És még egy gondolat az alázat, ego, tanulás trióról. A mai napom is bizonyította, hogy a szakmai alázat, a tanulás nagyon, nagyon építő ha félreteszem az egóm és türelmes vagyok és figyelek. És a végén egy apró kis csoda született. Számítanak rám, nem csak ma, hosszútávon is. Jó érzés, hogy holnap várnak vissza, hogy folytassuk. Kemény lesz, hosszú nap, Zs-vel nem is tudok találkozni emiatt, de most erre van szükségem. És most a legfontosabb, hogy a gyógyulsi folyamtomra fókuszáljak.

Sokan mondják az Élet szép.

Én azt vallom, Élni jó és ma szép napom volt.

Nem ittam ma és remélem holnap sem fogok

Találkoztunk..

Persze szokásomhoz híven 10 perccel előbb értem oda, egyszerűen utálom a késést. Nos ebben az esetben az a 10 perc mintha 1 óra lett volna. Cigi, óra, cigi óra..

Majd megjelent a kapuban, és elindult felém. Mosolygott. Gyönyörű volt és mosolygott... 5 órát beszélgettünk, nagyon nehéz volt belenézni a szemeibe és kimondani hangosan Viktor vagyok és alkoholista. Sírtam is. Láttam rajta, hogy megérinti.. Nem a sírásom, hanem az a küzdelem, amit magamban, magamért vívok.

Nem részletezném, de sokat sírtam, ameddig meséltem neki. Sose voltam elveszett a szavak tekintetében. De, az, hogy 5 órát beszélgessünk és én zömmel magamról, a mélypontról, a társaimról, a rózsaszín felhőről.. szinte elképzelhetetlen volt a számomra. De megnyíltam. Teljesen. Ezt az AA-nak köszönhetem, azoknak a társaimnak akik megosztották velem a kedvességüket, a történeteiket, az életútjukat és befogadtak. Biztonságban érzem magam.

A végén elmondtam Zs-nek, hogy boldogabbnak érzem magam, de nem az a felhőtlen boldogság, hanem csak egy szép nap a mai. Jó érzés ebben a pillanatban is örülni megannyi apró kis csodának. Annak is, hogy az a maroknyi ember aki még megmaradt, támogat, szurkol, de legfőképpen beszélget velem. Sokat jelentenek.
Még sokat kell dolgoznom magamon, de a mai nap is tovább erősített abban, hogy megtegyem.

Apropó kis csoda, megfogadtam, hogy minden nap teszek valami jót, lehetőleg úgy, hogy az akinek segítek ne tudjon róla. Ma egy gyerkőcnek segítettem, hogy jobb legyen a szülinapja. Nem fogja tudni, de nem is érdekes. Nekem volt jó érzés. Pici melegség van ilyenkor bennem. 

Dolgozom magamon. Ma szép napom volt, nem is ittam, nem is hiányzott. Remélem, holnap is ilyen napom lesz.

És a fáradtságról csak annyit, most nagyon fáradtnak érzem magam, de jó értelemben. Érzem jól fogok aludni, nyugodtan, pihenve, lelkileg békére találva. 

Nem a mának élek
A mában élek egy jobb jövőért