Mocsok szar éjszakám volt.. alig aludtam pár órát.

Annyi minden kavarog most is bennem, mi lenne a jó nekem, mi lenne jó kettőnknek.
Azt hiszem az elmúlt napokban beleestem abba a hibába, hogy azt gondoltam, ennyire egyszerű megoldanom az életemet. Lezárom a céges dolgokat pff... mit nekem? Zs-vel újra szép az élet, lehetőségeim is vannak.

Hiába az egóm.. megint úgy gondoltam megy ez nekem mint a karikacsapás. Nem, nem megy, kurvára nehéz ez az egész.
Gyűlölöm a hülye gondolataimat, hogy Zs meddig bírja még mellettem ezt a fajta hektikusságot? Mennyire fertőzöm meg az életét magammal. Mennyire terjed át az életének más területeire is kettőnk kapcsolata? Meddig tud támogatni? Mikor érzem azt, hogy nem akarom bántani az instabilitásommal? Bántom e egyáltalán? Folytassuk vagy se?

Megannyi faszom kérdés. Szeretném ha nem lennének bennem. Nem a szerelmünkben kételkedem, csak fontos számomra, nagyon. És tudom, hogy a helyzetünk komplikált (ok kinek nem az a párkapcsolata?), de az életének egy bizonyos részére véletlenül se akarom, hogy kihasson az, hogy egy alkoholista a szerelme. De akkor mi a jó megoldás? Nem tudom, felnőtt ember, a legtöbb amit tehetek, hogy elmondom neki, ami foglalkoztat, beszélünk róla és majd ő eldönti, hogy mit szeretne. Én tudom mit szeretnék, illetve, kit. Őt! de vívódok, hogy ne mérgezzem meg az életét. Tudom, hogy saját magamnak kellene a legfontosabbnak lennem most. De úgy nem megy ha fájdalmat és bizonytalanságot szülök magam körül. Melyik a kisebbik rossz, ha kiteszem őt ennek vagy ha távoltartom? Nem tudom, ha tudnám nem ülnék kialvatlanul, megfeszülve a gép előtt, hanem készülnék a hónapos ünneplésünkre. Bár csak lenne már 1 órával később, hogy együtt legyünk..

jelen pillanatban rohadtul utálom a betegségemet.. Nem tudom elterelni a figyelmemet arról, hogy egyik pillanatra, hogyan omlott össze a mai jókedvem és lett belőle ez a szar. Box nem segített, csak a kezem fáj. Tusolás nem enyhítette. Édesség elfogyott :D jó legalább nem hízom. Csak ülök a kanapén és bambulok. Ha nem múlik felhívok valakit az AA-ból. Aludni szeretnék, nem a saját kis poklomban vergődni.. csak egy rohadt alvásra vágyom, hogy holnap kipihenten ünnepelhessük meg az első hónapomat.

Jó lenne Zs-t felhívni, de olyan az életünk, hogy csak reggel tudok vele beszélni. Tudom, hogy aggódik. Alapvetően nincs miért. De jó lenne hallani a hangját most, hátha segítene.

30 perccel vagyok az előző gondolatok után. Felhívtam egy AA barátomat.. rengeteg hülye gondolat kavarog a fejemben de ez most egy kicsit segített. Nagyon nehéz és sok energiát kivesz az emberből, hogy folyton figyelni kell, mit és hogyan reagálok, kommunikálok. Ez a folyamatos felügyelet gáz. Mondjuk senki sem mondta, hogy a józanodás felé vezető út szép és kellemes séta. Rögös és nehéz ez az út. Számomra nem az ivás vagy nem ivás a legrosszabb a poklomban. Nem, a gondolatok. A hülye érzések. Persze mindig egyszerűbb lenne a dolgok könnyebbik részét megfogni. Hát csak azért sem.. Isten áldja anyám és apám makacs jellemét, ebbe most beleállok és a nehezebb utat választom. Magam miatt. Mert csak én számítok. Ha én rendben vagyok akkor a környezetem is rendben lesz. Remélem, szívből remélem.. 

Lassan itt lenne az ideje, hogy ténylegesen megbocsássak magamnak, hogy elfogadjam azt ami történt. Akkor talán nem tett volna feszülté a ma esti beszélgetés. De hát mi a faszt siettetem 1 hónap után a dolgokat.. Jah az egóm.. majd én gyorsan megoldok mindent. Nem.. itt türelmesnek kell lennem és kitartónak. Ha nem fog menni kérek segítséget, szerzek szponzort, bármit, hogy maradjak ezen az úton. 

Mondjuk az írás segít, de nem eléggé, nem tudom mi lenne a legjobb megoldás, az biztos és ez ebben az estében az egyetlen biztos érzésem, nem az alkohol. Az lenne a legkönnyebb... Inni, nem törődni semmivel és másnaposan szarni az egészre. Vonogatni a vállam, hogy alkoholista vagyok, mit várt a világ tőlem. Igazából magamban lennék csalódott. Na de ezen kár filózni, mert nem ittam ma és remélem holnap sem fogok.

 Vár az a szép 1 hónapos érme.

Nos ezt a bejegyzést még 1 órával ezelőtt nem ilyennek terveztem. Tele voltam élettel, boldogsággal, de hát nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Ok, én voltam a fasz mert hagytam, hogy Zs-vel egy olyan beszélgetésbe menjünk bele, ami feszülté tesz. Ebben a pillanatban is az vagyok. 

Sikerült a disszociatív személyiség zavar kapcsán felidéznem magamban azt az éjjelt. Tudom, hogy nincs ilyen betegségem, de.. De annak az éjjelnek a történései fokozatosan bújnak meg az elmémban, nha néha egy-egy újabb részlet lát napvilágot. Tudom, hogy ezt nekem kell kezelnem, megbocsájtani önmagamnak, nem a múlton rágódni, ostorozni magam. Néha megy, de most nem. Sajnos ott voltam és megéltem azt a személyiségzavaros állapotot, amikor az ember kifordul önmagából. Nem nyugtat egy cseppet sem az a tudat, hogy más társaim is átmentek ezen.

Konkrétan most a beszélgetésünk alatt felidéződött bennem, hogy milyen volt nyugtatót bevenni az alkoholra, hogy kiszakadjak a saját elmémből. Mintha Góliát és Dávid párharca elevenedett volna meg. Sajnos nem Dávid győzött hanem az alkohol. Félelmetes ellenség, számomra legyőzhetetlen, de tudom most már valamennyire kezelni. Az sem segít, hogy az előbbi gondolatmenettel együtt jött az, hogy meg akartam halni. Felvágni az ereim, vagy a vonat aá feküdni.. melyika fájdalom mentesebb - akkor ezen az éjjen ezeken pörgött az agyam. Nekem, aki hedonista, aki szeret élni. 

Nos ezért kellenek módszerek, barátok, szerelem, család, hogy ezt tudjam kezelni. Ma hellyel közzel megy, de most sem az alkohol lenne a megoldás. Olyan szempontból örülök ennek a feszültségnek, hogy nincs ivás vágyam, de legszívesebben kifutnék a világból. Lehet sétálok, vagy adok a boxzsáknek. Valamit tennem kell, mert a betegségem és a vele járó dolgok nem moshatják el az utóbbi napok szépségét. Magam miatt. Ugyanis a mai napom 14 órán át nagyon szép volt.

Egyébként a konyakosmeggyről, F-ről, Zs-ről és anyámról írtam volna. És még Zs-nek is akartam egy levelet küldeni, de most nem tudnám úgy megírni, ahogy szerettem volna. De majd máskor... a feszültség ritka, a szép dolgok pedig egyre gyakoribbak a napjaimban. Már csak egyet kell aludni és meglesz az első hónap.. ha holnap sem iszom. 

Nem is tudom, hogy mi lenne a legjobb cím a mai bejegyzéshez.. Ebben a napban annyi minden benne volt. Élet, szerelem, csalódás, üresség, nevetés, család..

Reggel a bankban kezdtem, hiába ha az ember cégének nics bevétele, akkor a bank egy darabig türelmes a céges hitellel, de utána már nem. Ellenben nagyon kedvesen beszélgettünk. Hiába az ember azt gondolná, hogy a normális hozzáállás, normálisat szül.. általában. Itt mondjuk így volt.

Utána Élet meglepett és nemvárt fordulatot vett a napom, mondjuk egy pajkos kis fricska volt benne, de ez maradjon a mi tikunk.Gyűlés előtt beugrottam anyámhoz.. Aggódik miattam, persze látja, hogy jól vagyok, lefogyva, vidáman, de aggódik.. szerintem ez már így is marad. Ez a szeretetnyelve talán, nem tudom. Persze apa halála megtörte és félt. Nem tudom, hogyan tudnám meggyőzni, hogy jól vagyok, lehet nem is kell, csak beszélgetni és megölelni.
Összefutottam öcsémmel is.. mondtam neki, hogy valamit szeretnék elmondani neki, de nem lesz könnyű.. majd az alábbi párbeszéd bontakozott ki:
- na mi van? (nála ez a szeretet jele)
- alkoholista vagyok
- Hál istennek, már azt hittem újból megnősülsz
Köpni nyelni nem tudtam, megölelt, a nagy medve karjaival megropogtatva, ha tudok segíteni szólj, mondta. Basszus.. ezt nem tudom leírni.. egyszerre volt nevethetnékem és hatódtam meg.
Mondtam neki, hogy eddig még nem mondtam, hogy üszke vagyok rá. Erre flegmán odavetette, hogy de. És eszembe jutott, hogy apa születésnapján kettesben elmentünk a hegyekbe, ahol apa nyugszik, akkor mondtam.

Mielőtt még anyuhoz értem, volt egy telefonbeszélgetésem az egyik üzleti partneremmel, akivel baráti kapcsolatban is voltunk.. Legalább is azt hittem. Mondjuk a barátság olyan mint az olaj és a víz.. nem fér meg egymás mellett hangzott el a Keresztapa 3-ban. Igaz.
Hozzáteszem, hogy az elmúlt egy hónapban én sem törekedtem arról, hogy a tartozásaimat napi szinten kezeljem. Aláírom, hogy ebben a szituációban nem tettem meg mindent. Amikor viszont az került szóba, hogy régebben mennyire megbízható voltam és pl. az őszi megrendeléseknél már nem figyeltem és megbízhatatlan lettem.. megkeményedett a hangom és emlékeztettem a "barátomat" szeptemberben ment el apa. valahogy úgy gondoltam, hogy ha a mostani helyzetre nem is magyarázat (továbbra is fenntartom, hogy hibás vagyok) de legalább ne az őszi / karácsonyi időszakot hozza már fel kapásból példának. Na szóval, azt a választ kaptam, hogy ez szörnyű, de nem takarózhatom vele folyton. Hmm.. én nem kívánom senkinek, hogy élje át milyeen elveszíteni egy csodálatos embert, mennyi fájdalommal, sírással jár, mennyi düh volt akkor bennem. Itt zártam rövidre a beszélgetésünket. Elengedtem, de üresség maradt bennem. Régebben ezt alkohollal töltöttem volna ki.. Na tessék már megint egy hülye köcsök, picsa, fasz.. Nem. Elfogadom, hogy vannak hibáim és vállalom a felelősséget az üzleti dolgaim után is. Ez azonban emberi és morális kérdés. És hát nem vagyok szent.. mert lett volna egy kompromisszumos megoldás, de így estére végigelemezve.. nem fogok jófej lenni. Nem vagyok szent és maradt bennem annyi büszkeség, hogy nem akarom, hogy mindenáron megbocsássanak nekem. Sorry, ez nem bosszú, csak a tököm tele van, hogy én legyek jófej miközben rúgdosnak.

Az AAban ki is beszéltem magamból ezt. Jó gyűlés volt, jeleztem, hogy ezt a csoportot szeretném honi csoportomnak, örültek. És az is jó érzés volt, hogy Zs-t bemutattam, pár társamnak hétvégén és ma már puszilták és kérdezték mikor jön el a nyílt napra. Jól esett. Igen, ezek az emberek így 4 hét után a barátaim lettek.. semmi gondom nincs a minőségi embercserékkel, sőt..

A nap végén még visszavittem a céges autót.. Ennyi volt. 3 évig használtam, fizettem ameddig tudtam, de ha már a mai napot azzal kezdtem, hogy a lezárok érdemben, akkor legyek ezen is túl. A város másik részéből 1 óra alatt hazaértem és egyáltalán nem volt para. Kocsival 40 perc lett volna. Szóval isten hozott bkv, annyira nem vészes. na jó majd amikor 40 fokban megrohadok a buszon, akkor visszaolvasom ezeket a sorokat.

Még mindig nem tudom mi legyen a címe a bejegyzésnek. Csak azt, hogy szívet melengető volt az öcsém ölelése, Zs-vel az együtt töltött nap, anyám aggódása és F-fel az csevej az emberi természetről.

Tulajdonképpen normális és átlagos napom volt, szép és nem szép pillanatokkal. És ez jó, nagyon jó. Az én világomat eddig a szélsőségek jellemezték..

Eddig...szerettem a ami napom is, a holnapit is fogom

Eltelt 4 hét a mélypontom óta. Hipp hipp hurrá gondolhatnám, de ma még is valami megmagyarázhatatlannak tűnő feszültség lett úrrá rajtam délutánra. Nem, nem volt ivásvágyam, ez más volt. Amikor délután beszéltem Zs-vel ő is érezte a hangomon, és a gyűlésen is látták rajtam, hogy feszült vagyok. Így utólag arra jutottam magammal, hogy ez a faszom időjárás (frontérzékeny vagyok), Zs hiánya, a 4 hét és a holnapi bankos dolgok intézése jött ki rajtam.

Apropó gyűlés.. alig vártam már, hogy mehessek. Nem vagyok fanatikus, és nem azért járok AA gyűlésekre, mert kell, vagy kötelező. Azért megyek, mert szükségem van rá, helyrebillent és ez történt ma is. A gyűlés végéig csenben figyeltem a megosztásokra, azt se tudtam, hogy felszólalok e ma. Pedig ilyen nem szokott lenni. Alig várom, hogy kibeszélhessem magamból.. De ma más volt. A vége felé erőt vettem magamon és lassan, a földet bámulva belevágtam. Erősnek éreztem a hangom, de valahogy kuszának a mondanivalóm.. Amikor felemeltem a fejem, akkor láttam,. hogy megannyi mosolygós szempár néz rám és bíztatnak. Igen, ezért fantasztikus az AA. Mert a sorstársaknak vagy ismerős amit mondok, vagy ítélkezés nélkül meghallgatnak. Ennyi nap után már tudják, hogy mindig hozzászólok és összeszedetten teszem. A mai kivétel volt, de amikor láttam a ki nem mondott bíztatást a szemükben feloldódtam. Még viccelődtem is egy picit magamon. Igen.. szeretek oda járni. Szeretem ezeket az embereket félig meddig ismeretlenül is. Szeretem magamban, hogy végre engedem szeressenek és nem kifogásokat keresek, miért nem engedek be senkit a világomba. 

Ma Zs-ne este elismertem, hogy végtelenül romantikus vagyok (ó pedig, hogy tagadtam én ezt :D) Mosolygott és mondta, hogy tudta rólam. Csak időnként bizonygattam, hogy mégsem. Aztán meg az ellenkezőjét. Igen ez így volt. Néha megnyíltam teljesen előtte, néha meg beugrottak a régi önvédelmi reflexek. Ha nem engedsz senkit se magadhoz közel, akkor nem is tud bántani. Ez volt régebben. Most tanulom és élvezem azt, hogy beengedem őt a lelkembe teljesen. Pontosabban őt is és másoknak is megnyitom magam. Ez az én faszságom volt eddig, vagy önvédelmi reflex. nevezzük is bárminek elengedtem. Jó érzés szeretni de még jobb ha szeretik az embert és ezt be is fogadja. 

Régebben féltem, hogy ha teljesen őszinte vagyok valakivel ez ki fogja használni ezt. Sebezhető leszek. És sajnos volt is erre precedens. Persze akkor is a dolgok könnyebbik végét fogtam meg. Jó ha te bántottál, akkor mindenki fog és ezzel bezárkóztam. Ez van, ezen már nem tudok változtatni és bevallom nem is akarok. Igyekszem a mában élni. Amikor eljutok a lépésekben odáig, akkor majd bocsánatot kérek azoktól akiktől szeretnék. De addig sokat kell tanulnom még magamról. Hmm.. most is úgy fogalmaztam, hogy akiktől szeretnék. Pedig lesznek olyan beszélgetéseim is, amiket nem szeretnék. Ez nem ennek a függvénye. Ahol érezni fogom, hogy szükség van rá, ott meg fogom tenni. Addigra már remélhetőleg bölcsebb leszek. 

Ma nem ittam.. eszemet se tudom mikor volt ilyen, hogy egy hónap alkohol nélkül, vagy volt e egyáltalán az elmúlt 20 évben. Biztosan. Remélem.. pár nap és megvan az első hónapom, de türelmesen csak a 24 órára koncentrálva fogom kivárni. 

A csütörtök estém végül feszülten telt. De magamnak okoztam.. Fura az emberi agy. nagyon jól mutat leírva, hogy annak örülök, amim van és nem azon bánkódok mim nics. De a gyakorlatban megvalósítani kihívás. Konkrétan a türelemre értem az emberi kapcsolataimban. Ok, tudom, hogy még az utam elején vagyok és szépen lassan fejlődik ki bennem egy csomó minden... Tisztában vagyok vle, hogy nem lehet azonnal mindent megkapni, elsajátítani, hogy az egóm bár kisebb, de még lázad időnként. A türelem az egyik olyan dolog, amit gyakorolnom kell. Alapvetően mindig is türelmesnek gondoltam magam. Ok, ez így is volt, de más az a fajta türelem, amikor magadra kényszeríted, mosolyogsz miközben visszafojtod az érzéseid, és más, amikor a lelki békédből fakadóan éled meg a dolgokat. Senki sem mondta, hogy egyszerű.
Csütörtök este türelmetlen voltam Zs-vel. Viszont sikerült megbeszélnünk és elsimítanunk. Ez folyamatos tanulás az életemben. Ha nem is azonnal, de kommunikálok és elmondom az érzéseim. Nem fojtom el magamban, hogy majd jól kirobbanjanak, pusztítva magam körül. Nem.. tanulom, hogy egy szelepen keresztül de szépen lassan kiengedjem magamból. Egyébként ez anyámmal kapcsolatban is és F-el kapcsolatban is jobban működik most már.

Ennek eredményeként életem egyik legszebb napja következett. Apró kis csodákkal, közel 500 km vezetéssel, boldogsággal, kisebb üzleti próbatételekkel, mindennel, amit egy normál ember kívánhat. Azt hiszem az elmúlt másfél napban benne volt minden, amit szeretek az életemben. Barátok, szerelem, család, és egy jó munkahely. 

Most este gondolkodtam el azon, hogy megérdemlem e mindezt, a második esélyt. Jó bevallom rövid gondolatmenet volt, mert jött a kérdés, hogy meg? és a válasz igen.
De nem mindig volt ez így. Az elmúlt 27 napban dolgoztam magamon, kemény munkával. AA gyűlések, irodalom, feszültség levezetés, szemléletváltás.
Fontos apró lépések egy hosszú utazás kezdetén. Szeretem őket. Miért merült fel bennem még is ez a kérdés? Mert ma reggel, amikor felébredtem és Zs mellettem feküdt csodálatos volt az a pillanat..is.. És most este belémhasított, hogy min mehetett keresztül mellettem azon az éjszakán, ahogy bántottam és látta bántom magam. Nem ostorozom magam, de ha eszembe jut fáj. És az is ahogy anno F-el elváltak az útjaink, ahogy anyámmal nem tudtam apa haláláig rendezni a kapcsolatom, hogy az öcsémmel mostanában kezd csak jó viszony kialakulni, pedig remek embernek tartom és büszke vagyok rá. Min mehettek keresztül ezek az emberek, ameddig csak romboltam magam körül? Ha egy pillanatig úgy gondolnám, hogy két mondattal elég jóvátételt kérni elég ha ezt visszaolvasom.

Nincs rosszkedvem, nem bántom magam azzal, hogy elmélyedek a témában. De ezek az érzések néha elő-elő kerülnek. Figyelmeztetve és emlékeztetve arra, hogy a mostani boldogságom annak az eredménye, foglalkozom magammal. Ha elhanyagolom magam, a gyűléseket akkor ez megszűnik majd.
Én pedig jó egoista módjára szeretek boldog lenni, szeretem hogy szerethetek és viszont szeretnek.

<3

Aludtam végre 6 órát egybefüggően. Hipp-hipp hurrá gondolhatná az ember, de miután felkeltem és Zs-vel beszéltem simán visszaaludtam még egy órára.. majdnem lekéstem a mai online gyűlést. Volt 5 percem tusolni, kávézni, cigizni és megnézni kik kerestek telefonon.. Utálom a kapkodást, de nem húztam fel magam, szépen, ahogy jött megoldottam és a gyűlésre is be tudtam csatlakozni.

Érdekes gyűlés volt, fél füllel hallgattam csak, és felkaptam a fejem, mert az Isten hitről szólt a bevezető. Na szép gondoltam magamban.. Született ateista vagyok, barátkozom a spirituális dolgokkal erre belefutok ebbe.. De kellemesen csalódtam. Az első meosztás egy olyan társunké volt, aki szintén ateistaként érkezett az AA-ba és megtalálta azt amiben / akiben hisz: önmagát. Teljesen mindegy, hogy istennek, felsőbb erőnek, vagy a magunkba vetett hitnek nevezzük. A lényeg, hogy segít kezelni a helyzetünket. Abban teljesen egyetértettem vele, hogy sok társ értetlenkedve fogadja az isten említését, maga az AA igyekszik hangsúlyozni, hogy ez bármi lehet (saját felfogásunk szerinti isten) de még is csak az van a papírra írva, hogy Isten. Mindegy én kiveszem a lényeget, ami számomra fontos. A megosztásomban elmeséltem, hogy az első napokban nekem is fura volt ez az istenes dolgo, de félretettem. Majd, jön, alakul formálódik. Türelem.. Lassan siess. Csak szépen végig az úton, lépésről lépésre.
Illetve elmeséltem a tegnapi napom is, hogy a bevásárlás feszűlté tett. Egyszerűen jó volt kimondani. Ma is voltak feszültségre okot adó telefonok, de simán lekezeltem őket. Élvezem ezt a fajta lelki békét. Már nem akarom, hogy az üzleti életben szeressenek. Egyszerűen, normálisan zárok. Nincs bennem megfelelési vágy. És ma már nem éltem meg kudarcnak, hogy vissza kell adnom a kocsim, vagy, hogy 20 éves szakmai karriert hagyok a hátam mögött.

még egy gondolat:
Ez egy kurva betegség, de legalább nem küzdök azzal, hogy elfogadjam a helyzetem. Ma hallottam olyan megosztást, hogy 5 év után is a gyógyulást várja. Nincs, nem lesz, sorry ezt beszívtuk.. Vagyis nem. Én nem éltem meg ma sem, hogy nem ittam alkoholt. És nem azért mert nem ihattam volna. Nem én minden nap eldönthetem iszok e vagy sem. És mellette eldönthetem, hogy azokat a kis palántákat, amelyeket elültettünk közösen a számomra fontos emberekkel, látom e felnőni vagy sem. Én pedig ma is jó érzéssel éltem meg F vérszívását, Zs szerelmét, anyám morgását, hogy kisfiam nem lehet gyűrött pólóban gyűlésre menni :D Imádtam.. rám adta az öcsém 3XL pólóját. Mint egy szakadt deszkás suhanc úgy néztem ki. De szeretetből tette. Minden, amit ma kaptam ezektől az emberektől, szeretetből volt. És jól esett befogadni.

Nagyjából 3 órát alhattam az éjjel.. nem értem miért, fizikailag és szellemileg is elfáradtam tegnap, sőt boldog voltam. Kezd tarthatatlan lenni ez az állapot. Ha minden jól megy, akkor szombat délután az AA gyűlés után elmegyek egy irányított relaxációs meditációra.

Ma visszamentem az új helyre dolgozni, nagyon, nagyon élvezem, szinte hihetetlen, hogy ilyen kevés alvással délutánig bírtam a munkát. Jól haladtunk a felmerülő problémák ellenére. Igaz a hőség kivette az energiámat délutánra, amikor hazaértem semmi más vágyam nem volt csak az, hogy beálljak a tus alá. Ennek következtében, erősen kellett koncentrálnom, hogy el ne aludjak abban a fél órában, ameddig nem indulok el a gyűlésre.

Gyűlés.. nos ez ma kemény volt. Életem első olyan gyűlése volt, ahol egy részeg társunk is jelen volt. Megfeszültem. Tudom, hogy szeretet, meg elfogadás és én is voltam első napos, de nem részegen estem be. Ráadásul ő azért jött, mert 6 hónapos terápiára megy és kötelezték rá. Minden tiszteletem a gyűlésvezetőé, mert nagyon határozottan és kedvesen, de medeben tartotta a dolgokat. Nekem nem ment volna. Van még hova fejlődnöm a türelemben. Becsültem azokat a társaimat, akik a megosztásaikkal segítettek. Én is megszólaltam, nem egészen azt amit terveztem. Kiszakadt belőlem, a mélypontom megélése. A végén elbicsaklott a hangom. Erről csak Zs-vel beszéltem és ha valaki olvasta a blogom korábbi bejegyzéseit, akkor tudja mire gondolok. De most a társaim előtt, közel 20 ember előtt mondtam el, hogy akartam gyógyszerrel kiszakadni a saját elmémből, hogy az öngyilkosság gondolata is felmerült bennem. Tudom, hogy a lelki békém egészéhez, hozzá tartozik az is, hogy ezeket feldolgozzam, de nem könnyű. Feszülten jöttem el. Persze a régi beidegződés működött bennem, hogy mosolyogva cigizgettünk a gyűlés után a társaimmal, de a lelkem mélyén már gyökeret eresztett a feszültség. Nem foglalkoztam vele érdemben. Sajnos..
Elmentem vásárolni, készülök a péntek esti randinkra. Pont egy olyan kasszát fogtam ki, ahol előttem egy 50-60 körüli házaspár vásárolt és kurva sok piát meg snacket.. Buli lesz gondoltam magamban. Azonban volt egy pillanat amikor a papír dobozban lévő piákat a kasszás egyesével kezdte leolvasni.. Ekkor az üvegek csilingelésbe kezdtek.. Mint a vészharangok.. Faszom.. alig vártam, hogy mind a nyolcat leszámolja, meg a két vodkát és a három pezsgőt.. Megfeszültem. Nem, nem ivás vágyam volt, hanem abban a pillanatban csúcsosodott ki az elmúlt napok kialvatlansága, a részeg társunk a gyűlésről, a kurva meleg napok.. Gyorsan fizettem és kimentem. 
Itthon az első dolgom volt Zs-nek írni. Kiírtam tőmondatokban magamból, hogy zaklatott vagyok. Tudtam mit fog válaszolni, még is annyira megdobbant a szívem amikor olvastam. Jó őszintének lenni. Szeretem, hogy nyíltan beszélek a magánletemben. Megnyugodtam, majd egy tusolással le is mostam magamról az egészet. helyre állt a világ rendje.

Miért írtam ezt le? Mert ennyire alattomos az alkohol. Ennyire meg tudná borítani a napom, az egyensúlyom. Ezek a pillanatok emlékeztetnek arra, hogy sose bízzam el magam. Igen alkoholista vagyok. Dolgoznom kell folyamatosan magamon, magamért. Ezért járok gyűlésekre, írok blogot, vész esetén felhívom az AA barátaim. Az alkohol az elmúlt időszak lelki békéjét 2 mp alatt képes megtámadni. De ma nem ittam... és nem is kívántam meg. 24 tiszta nap.. Nem fogok ezen kattogni, mert tudom ez is a betegségem része. Elfogadom, csak abban a pillanatban szar volt megélni. De máshogy szar mint régebben. Tudtam, hogy kezelni tudom a feszűltséget. Vannak lépések, emberek, akik segítenek és szeretnek.

Sokáig abban a tudatban éltem, hogy a katarzis valami nagyon felemelő de szimplán csak jó dolog lehet.
Amikor megtudtam, hogy mi, eltettem magamban.. Persze voltak pillanatok, amkor azt éreztem, na ez tuti az volt.
Egészen addig, ameddig ma együtt nem töltöttük a délutánt Zs-vel. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok (jó lehet a lelkem mélyén igen) érzelgős típus. De amikor ma a karjaimban tarthattam, elsírtam magam egy picit. Benne volt a fájdalom, amit okoztam neki, hogy bántottam magam, a hála, hogy itt van, a felszabadultság érzése, megnyugvás. Nem tudom jól megfogalmazni, hogy mennyire tisztában lettem abban a pillanatban a szerelmünk értékével, azzal, hogy mit is jelent nekem a kapcsolatunk vonatkozásában, az, hogy kaptam egy második esélyt. Nem tőle, az élettől. Milyen érzés átélni, hogy mit veszíthettem volna el. Azt az érzést, hogy szeressenek.

Talán írtam már, hogy az elmúlt napokban elkezdem megnyílni az emberek felé. Most úgy érzem építek és nem rombolok. Sokkal jobb érzés. Rombolni bárki tud, de kitartó munkával felépíteni valamit, gondozni egy cseperedő fát, látni, ahogy szépen, lassan egyre erősebb lesz, ahhoz türelem kell, alázat és kitartás. De mennyivel másabb az eredmény. Csodálatos. Ezeket a gondolataimat nem Zs-re értem csak, anyámmal is jobb lett a kapcsolatom, F-fel is normálisabban, nevetve tudunk beszélgetni, a társaimmal is őszinte vagyok és ami nagyon fontos, hogy az üzleti dolgaimat is feszűltség mentesen tudtam ma kezelni. Jó érzés volt. Erősnek éreztem magam, de nem úgy mint régen. Nem az a fajta túlzott magabiztosság dominált bennem, hogy én úgy is megcsinálom, lenyomom a torkán ha akarja ha nem. Én ezt tudom, kell vagy nem kell? Nem.. nagyon nem. Szépszóval, normálisan, partnerként kezelve beszéltem mam mindenkivel. Cserébe, normális hozzáállást kaptam.

Ma is voltam gyűlésen, tetszett, jó volt. Összesen hatan voltunk és egy parkaba ültünk le. Az a srác akinél a kulcs volt éppen Ausztiában túrázik. De semmi vész megoldottuk. Kicsi, meghitt bensőséges megosztások voltak. Mindenki beszélt, még olyanok is akiket eddig nem hallottam. Tetszett, biztosan visszamegyek még. Mondjuk döbbenetes volt az egyik társunk megosztását hallgatni, a fb AA csoportban már olvastam, hogy 3.5 után esett vissza. Élőben még szívszorítóbb volt, úgy, hogy a párja mellette ült és segítette, támogatta.
Fáradtan mentem, intenzív napom volt, de lelkileg feltöltődve jöttem el.

23 napja nem ittam, nem vagyok büszke rá. Arra viszont egy picit igen, hogy érzem, mennyivel jobb az életem. Elengedtem, hogy tökéletes és a társadalmi normák szerint sikeres legyek, már nem érdekel. Az viszont igen, hogy van egy maréknyi ember, aki megmaradt mellettem és támogatott. Szeretem őket. Nem a siker a fontos, hanem az emberi kapcsolatok.