MInden elismerésem a gyerekes szülőké. Így visszatekintve erre a hétre, tulajdonképpen nem volt olyan éjszaka, amikor egyhuzamban 4 óránál többet tudtam volna aludni. 

Ha bent volt a blöki akkor rajtam feküdt, ha kitettem a nappaliba, akkor hajnali 3-4 körül addig nyüszögött, ameddig fel nem keltem. 

Ez itt most nem a siránkozás helye, egyszerűen csak elfáradtam. Nagyon vágyom haza, a saját kis kuckómba, hogy elterüljek az ágyamban. F-ék holnap jönnek haza, már csak egy éjszaka :D Jó utána még haza is kell cuccolni.. De lesz egy teljesen szabad délutánom. Ennyi pihenést igazán megérdemlek :D

Bent továbbra is sok munka van. Rekordot döntöttem, tripla jutalék, 2 nagyon nagy üzlet is ebben a hónapban. Pénteken már egy kicsit morgósabb is voltam, de szóltam a főnökömnek, hogy bocsi, szóval nem volt gond.

Viszont az AA-t kicsit hanyagoltam a héten és ez tudatos döntés volt a részemről a múlt heti események után. Tiszteletben tartom mások józanodását, de most inkább a normális világ felé fordultam. Bevallom őszintén, hogy nem hiányzott a héten a közösség. Egy barátommal beszélgettem sokat, de ennyi. Se szponzor, se gyűlések, se társak. Az utóbbi időben sok negatívabb tapasztalatot szereztem, vagy visszajelzést kaptam. EZ a hét arra jó volt AA mentese, hogy kicsit hátrébblépjek és reálisan elemezzem és értékeljem ezeket. Részben van avlós alapjuk, részben meg nincs. MIndegy, nem akarok rébuszokban fogalmazni. Csak úgy érzem jót tett nekem ez a hátrébb vonulás, hogy egyensúlyban legyek magammal.

A fáradtság ellenére, viszonylog jól vagyok, lelkileg is fizikailag is. De kell az a kurva alvás :D Sajnos itt nem tudtam kipihenni magam.

Nos.. a blökivel való alvási szokásaink finoman szólva is különböznek. Az ok, hogy az ágyban alszik, de számára ez az ágy mértani közepét jelenti.. Vagyis hajnali 3 magasságában kisebb eszmefuttatásba fogtam, álmosan, pislogva, hogy szerintem kinek, hol a helye. Kiegyeztünk abban, hogy akkor a lábamnál (az ő fejében a lábamon :D) alszik reggelig. Természetesen ellopta a takarómat.. Na mindegy.. végre alvás, majd reggel 6kor egy boldog, lihegő kutyafej bámult rám... közelről.. nagyon közelről.. Némi morfondírozás után rájöttem, hogy éhes. Rendben.. kaja pipa, kaki, pisi pipa, én is összeszedtem magam irány a cég.

Éjjel még megszórtak minket rendeléssel, mikor beértem felhívtam a főnököm, hogy mit csináljunk. Fizikailag kicsi a hely, stb. A végén kínunkban röhögtünk, de abban maradtunk, hogy improvizálunk. Majd elindult a nap, kifogtam az évszázad hülye vevőjét telefonon is és mailben is, közben megjött a srác, aki segít. És megoldottuk. Nyitásra patent készen volt minden.

Így visszagondolva ennek 3 alappillére volt. 

1. fejben nem döntöttem el, hogy szar nap lesz, hanem sztoikus nyugalommal álltam neki, ebből lett egy minden mindegy jókedv és sok nevetés.

2. az emberi tényező, hogy csapatként összedolgoztunk

3. a szervezőkészségem. Nem ez itt nem a self PR helye, de az a rendszer, amit kitaláltam és felállítottam, az ma életmentő volt.

Soha nem mozgattunk meg ennyi űrut. Szó szerint a bolt felét elfoglalták a csomagok.

Bár hulla fáradt vagyok, de mégis olyan jó volt ez a mai nap. Az egyik legnagyobb céges kihívást ugrottuk meg ma csapatként. Jó érzés.

Egyetlen egy dolog volt, ami hiányzott. Szerettem volna ezeket, menet közben, vagy este vagy bármikor elmesélni Zs-nek. Felhívni, csacsogni, eljátszani a hülye vevőt, milyen volt a telefonba, hogyan írt szó szerint 16 db emailt. 

Tudom, hogy itt a blog, de ez nem ugyanaz. Megoszthatom, leírhatom azt, hogy mi van velem, hogyan jönnek, mennek bennem az érzések, hogyan leszek egyre jobban, térek vissza önmagamhoz, de mégsem ugyanaz, mint a szeretett Nőnek poénkodni a telefonba.

F és a párja elutazott külföldre és megkértek, hogy vigyázzak addig a házra és a kutyára. Ma mentek, vasárnap jönnek is haza.
Szeretek itt lenni, zöldövezet és egy kicsit kiszakadok a mostani helyről. Nem mintha nem szeretnék ott lakni, de itt csendesebb, nyugisabb és a blöki társasága is jót tesz.

Eredetileg úgy terveztem, hogy ezen a héten teljes mértékben szabin leszek és olyan lenne, mintha nyaralnék. Nem így alakult. Sebaj :) 

MIkor megérkeztem, játszottam a kutyussal, aztán kajáltam egyet és öregurasan beszundítottam a kanapén a netflix előtt. Kicsit kábán ébredtem, mint mindig ha délután szundítok, de jól esett. Utána sétáltunk egyet, majd most haza.

Próbálok rápihenni fizikailag is és mentálisan is erre a hétre. Holnap annyi árut kapunk, hogy jelen pillanatban nem tudom elképzelni hova teszem, ameddig csomagolunk. És ezt nem a bennem megbúvó drámakirálynő mondatja, hanem a szakmai tapasztalatom.

Illetve a pihenés azért is jó, mert a szombat esti gyűlésen történtek foglalkoztattak tegnap. Nem szeretnék most erről írni, tegnap is elmentem gyűlésre, hogy majd ott beszélek róla. Rég voltam ennyire negatív hangulatű gyűlésen. Azt hiszem egy darabig skippelem a vasárnapit. Tegnapról csak egy példa.. Voltak frissen, terápiáról kijött társak is, 1 és 2 naposak. Erre az egyik idősebb társ azt mondta, hogy ő bizony nem adja meg senkinek a számát, ha valaki beszélni akar akkor keressen szponzort magának és azt hivogassa.
Hmm.. emlékszem, hogy az első józan hétvégémen mekkora segítség volt az, amikor megosztottam, hogy félek egyedül lenni, mert hétvége van, a gyűlés után odajöttek többen is és megadták a számukat. Szerintem ez segítség. Mondjuk mindig eszembe jut az, amit egyszer egy bevezetőben hallottam, hogy némely idősebb társa jellemző az arrogancia.

Gyűlés után az egyik fiatalabb társam fel is hívott, hogy őt megfeszítette ez az egész. Kérdezte, hogy én hogy örzöm meg a lelki békém ilyenkor, mert ő majdnem kijött gyűlésről.

Mondtam neki, hogy becsukom a szemem és valami nagyon szép emlékre koncentrálok az életemből.

Nekem ez tegnap Zs és a #csokitolvaj pillanat volt. Ültem és felidéztem életem egyik legszebb emékét, nem figyeltem a többiekre, csak én voltam magammal és egy szívetmelengető emlékkel.

Ezt a tanácsot tudtam átadni tegnap a srácnak.

Most megyek, mert a blöki látványosan kezd éhen halni, nagy, kuncsorgó szemekkel ül előttem és nézi, hogy esetleg...talán.. véletlen nem szeretném e megmenteni az éhhaláltól :D

Legyen szép estétek.

Imádom a blogot.. másodszorra szivat meg azzal, hogy a komplett bejegyzésemet nem meti el :D

Na szóval...

Ma csinosan felöltözve mentem el gyűlésre. Nem mások miatt tettem ezt, magam miatt. Szeretem, részben, a régi életemnek ezt a részét. 
Fun fact:
1. a fizikai munka hatására a régi ingeim feszülnek vllban és mellkason is :D Kicsit olyan Michelin gumibaba kinézetem van a Szellemírtókból :D Ideje beújítani pár új darabot.
2. Kaptam egy elismerő pillantást. mellékes tény (picsába a részletekkel), hogy egy öreg, fogatlan cigányasszonytól.. :D

A gyűlés előtt sikeresen összepattantunk Á-val. Teljesen mindegy, hogy kinek volt igaza, vagy, hogy miért.. ő azt a megoldást választotta, hogy elviharzott, rámhagyva a gyűlést levezetését. Megoldottam, bár meg voltam egy picit feszülve az elején. De jöttek a társak és rendben lett minden. Maga a gyűlés is és a bevezető is nagyon jó volt. Sokan voltunk, jó megosztásokkal. Utána lelkiismereti gyűlést tartottunk.

Itt a csipet csapat másik tagja bejelentette, hogy honi csoportot vált... Lányos zavaromban a viktor féle humorral, poénkodva ütöttem el az élét, de megütött a dolog. Utána kérdeztem, hogy mi a szitu. Ő úgy emlékszik mondta én nem emlékszem, hogy erről szó lett volna. Persze elfogadom, csak ez egy picit sok volt estére, szóval hazafelé sétáltam egy picit, hogy kiszellőztessem a fejem.

Pedig alapvetően jó napom volt. Pihentem, rendet raktam, főztem. Jól éreztem magam. A hetem is elég türhetően alakult, kezdem összerakni magam. Persze vannak szebb és nehezebb pillanatok is, de hát ilyen az élet.

Zs hiányzik.. De tudom, hogy ez emberi és normális, nem is tragikusan élem meg. Néha előveszem az utolsó, szivárványos üzenetváltásunkat, mosolygok. SZeretem szavak, szeretem érzések. Néha vele álmodom.. szertem reggelek.

2 éve 10 hónapja és 3 hete vagyok felépólő. Semmiért nem cserélném el a mai napom sem. Olyan az élet, amilyen, de ma is szép nap volt mindent egybevetve.

Igyekszem sokat pihenni, ennek meg is van a hozadéka. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb pillanatok vannak többnyire az napjaimban. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a szombati találkozás ajándék volt az élettől.

Ma szépen felöltözve mentem dolgozni. Zakó, szép ing, barna, bőr félcipő. Jó bent, mivel pakolós nap volt, átvedlettem melős szerkóba, de nyitvatartási időben újra csinosba mentem át.

Magam miatt tettem, úgy gondolom, hogy itt az ideje kimászni a póló famer kombóból és normálisan, kimenni az utcára, élni az életemet.

Ok, a napom nem volt tökéletes. Délután egy kicsit olyan meh! hangulatom (by Zs) lett. De messengeren beszétem a csipetcsapatomból Á-val, majd zárás után el is mentem gyűlésre. Igaz 30 perc késéssel érkeztem, bár ugye azt mondják gyűlésről nem lehet elkésni. Mármint ha csak 5 percet vagy ott az is jó. És valóban, ez a 30 perc feltöltött. Beszélgettem Á-val, társakkal, majd hazafelé egy gyönyörű, égi csodába botlottam. Dupla szivárvány... Pont 3 héttel az előzőz szivárvány után. Szép volt, álltam, néztem, mosolyogtam, és elindultam hazafelé, mielőtt rám szakad az ég.

Zenét hallgattam itthon, főztem gyorsan, közben a Bájoló ment és fájdalom helyett csak szép emlékek keringtek bennem.

Szép nap volt összességében, jól érzem magam.

Nagyon klassz napom volt. Aludtam egy nagyot, társakkal, barátokkal beszéltem, pihentem, kikapcsoltam napközben, este pedig gyűlésre mentem.
Mondjuk az nem jött be annyira, de nem ítélkezem, ez csak a privát véleményem. Szerencsére az évek alatt megtanultam kizárni az olyan megosztásokat, melyek zavaróak a számomra. Az időtartás még mindig a vesszőparipám, de nem én vezettem a gyűlést, szóval ezt is elengedtem.

Szép nap volt, ma is úgy gondolom, ahogy tegnap írtam. A tegnapi találkozás ajándék volt az élettől. Nincs bennem hiányérzet, vagy keserűség, hogy miért csak ennyi idő. Nem, egyszerűen örülük, hogy ez megadatott. Jó volt látni, megölelni, de ami igazán fontos volt az a beszélgetés. Gondolatban ma is megköszöntem azokat a visszajelzéseket, amiket kaptam tőle.

Ma is úgyérzem, mint tegnap. Elindult valami  jó irányba. Nem bízom el magam, csak hagyom, hogy az eddigi negatív életszemléletet felváltsa valami más. Nyugodtabb, kedvesebb érzések. Lassan sietek, teszem a dolgom. Ahogy ma gyűlés után is mondtam egy fiatalabb társunknak, a mai napomat is megróbálom úgy élni, hogy a holnapi egy picit szebb legyen.

Jó volt ez a találkozás. Emlékeztetett arra, miért is igaz az a mondás, hogy ha én jól vagyok, akkor a körülöttem lévők is.

1050 nap, szép szám, mágha nem is kerek :)

Fél óra..

30 perc, milyen sok és milyen kevés egyszerre. De számomra ma ez volt a legszebb 30 perc.

Összefutottunk, teljesen véletlenül. Én gyűlésre mentem, ő barátnőzni. Pont előttük ment el a buszom, miközben azon gondolkodtam, hogy számtalanszor kutattam a szemeimmel, miközben utaztam. És ott volt. Vagányan, napszemüvegben, cigizve. Leszálltam. 

Én a szavak embere, annyira zavarban voltam, hogy alig tudtam megszólalni. Olyan hevesen vert a szívem, hogy odatettem a kezét, érezze. Mosolyogtunk, beszélgettünk, nevettünk, megöleltem, megölelt. Gyönyörű volt, még mindig..  Mosolygós, csacsogó, cserfes, szép... ember és nő egyaránt.

Utána mentünk tovább, felhívtam, hiszen olyan sokat akartunk mesélni, persze nem jutott eszünkbe akkor. még 20 percet beszéltünk telefonon. Apró kis csoda a mai napomban.

Nincs bennem több remény vagy vágyakozás, mint eddig volt. Hálás vagyok a felépüéásemnek, hogy ezt a röpke találkát ajándéknak fogom fel és nem elvásárnak. Fel sem merült utána bennem, hogy szomorkodjam. Örültem, őszintén, emberként és férfiként is. Jó most is mosolygok.

Nagyon furcsa, mert ma ébredtem úgy, hogy jól aludtam. Az egész napomat hasznosan töltöttem, megszüntettem a szamárfészket, ami a lakásom volt, rend, tisztaság.. Főztem egy isteni shiitake gombás spagettit, aludtam, olvastam, jól éreztem magam. Közben azon gondolkodtam, hogy mit is írjak ma a blogban. Arról akartam posztolni, hogy így 2 hét távlatából tekintve, külön tudom választani magamban a felépülő és a féri érzéseit.

A felépülő énem a szakításból kivette ami jó és hasznos. Hogy megtanuljak egyedül, teljesen egyedül jól lenni. Hogy az érzelmi válságokra nem az alkohol a megoldás. Hogy vannak a zúzós napokban is szép pillanatok.

A férfinek fáj, hogy a szerelme nincs mellette. Hiányzik a két, szép, zöld, ragyogó csillag, ahogyan rámnéz, az érintése a gondolatai, a beszélgetéseink, önmaga, az egész lénye.

Az előbbire büszke vagyok. Az eddig megtett út, a társak, a szponzorom megtanított, hogy a magam erejéből idáig jussak.

Az utóbbit pedig elfogadom, mert tudom is, érzem is, hogy ez egy normális emberi reakció. 

Igen hiányzik, kibaszottul hiányzik, de pont így hétvégére már kezdett jobb lenni a lelkem. Ez a találkozás pedig nem felkavart, hanem megnyugtatott. Tudom, ambivalensen hangzik ez az egész, de az a szép az életben, hogy ennyire sokszínű, összetett. 

Jól érzem magam, de nem a találkozás miatt, hanem azért mert ösztönösan a szép jött át, nem a bánat vagy a szomorúság. Nem kellett magamra szólni, fókuszálni, koncentrálni.. csak jött és szétáramlott bennem.

Köszönöm Zs, hogy az életem része vagy.

Amikor 2 héttel ezelőtt átmentem anyámhoz a haláleset miatt a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
- Jajj szegény (legyen mondjuk Gy) elment apád után
- Sajnálom anya
-Te hogy vagy kisfiam?
- Kurva szarul
- Baj van?
- Zs-vel szakítottunk és ez megvisel
- Szegény Gy úgy le volt fogyva a végén.. - válaszolta erre anyám.

Ott álltam és próbáltam értelmezni a helyzetet. Csak egy kibaszott sajnálomra lett volna szükségem. Nem tudtam, elengedtem akkor, nem foglalkoztam vele, de szarul esett. Majd nem beszéltem vele 1 hétig, anyák napján igen, akkor sem értette, hogy mi bajom van, én meg nem fejtegettem jobban, csak elmondtam, hogy megvisel a magánéletem. Majd tegnap este ugyanezt eljátszottuk pepitába telefonon. 

Reggel bementem és amikor bejött a főnököm, megkérdezte, hogy tud e segíteni valamiben. Vegyek ki nyugodtan szabadságot, ha gondolom, vagy tehet e értem bármit. Kurvára felbasztam magam. Nem rajta, ez a gesztus nagyon jól esett. Kedveljük egymást.

Azon basztam fel magam, hogy egy olyan ember, aki 1,5 éve ismer és dolgozunk együtt több együttérzést képes kimutatni, mint a saját anyám.

Értem, apa meghalt 3,5 éve, anyám meg ezen nem tud túllépni. De a fia vagyok. Tudom, hogy sok rosszat tettem az alkohol miatt, de a fia vagyok. Nem tudom, hogy akarom e ezt rendezni vele. Jelen pillanatban nem tudok vele kommunikálni. 

Ezt ki kellett írnom magamból.

Délután találkoztam a szponzorommal is, nagyon jót beszélgettünk. Szerinte jó uton haladok, ezek normális érzések, majd kialakul, elcsendesedik a dolog. Jó volt ez a találkozó feltöltött. Bár több mindenben nem értünk egyet, de ettől színes a világ. Ő is másként látja, én is, de beszélünk, kommunikálunk tiszteletben tartva a másik érzéseit, véleményét.

nem indult egyszerűen a regionális találkozóra való érkezésünk. Kocsival 1,5 óra volt, ameddig átjutottunk a városon. Hiába na, Békemenet és biciklisverseny nem jó párosítás. Mit van mit tenni, megérkeztünk, rossz emeletre mentünk fel, kóvályogtunk az épületben :D Basszus.. de legalább lepcsizhattam Bajzáth Sándorral és megköszönhettem neki, azt, hogy a józanodásom elején sokat adtak az írásai.

Maga a gyűlés háát... a bevezetőm állítólag jó volt, őszinte és erőteljes. Nem voltam ott teljesen fejben. Napok óta nem aludtam rendesen és totál kimerült vagyok. Segített a salses rutin, hogy arra fókuszáljak, hogy valami pozitívat adjak át, a szavak meg jöttek maguktól.

Bevallom nem érintett meg az egész esemény. Sokan voltak és kimérten viselkedtek, ment a klikkesedés. Nem bírálom, csak nekem nem adta azt, amit gondoltam. Persze tudom, hogy én sem vagyok valami kicsattanóan jó formában.

Viszont az esti gyűlésünk feltöltött egy picit. 2 férfi társam is odajött és tanácsot kért / elmesélt valami fontosat az életéből. Egyrészt megtisztelő volt a bizalmuk, meg, hogy az idősebb társat látják bennem, másrészt jó volt segíteni önzetlenül.

Azért is fontos ez a számomra, mert a napokban gondolkodtam, hogy mi értelme van az életemnek, mi a cél. Mindig is olyan ember voltam, akinek szüksége volt valami kitűzött dologra, hogy megvalósítsam. Nem, nem a Zs-vel történt szakítás okozta ezt. Egyszerűen fáradtnak érzem magam. Most jön ki az elmúlt 30 év életvitele, a közel 3 év józanodás, hogy kapcsolódnom kellene a való világgal. Újra. Dolgozom rajta, nincs ivásvágyam, nincsenek öngyilkos gondolataim. Csak fakó, szürke és semmilyen a világ. De majd alakítom, igaz időbe fog telni. Kurva sok időbe. 

De nem adom fel. Bár fogy a lendület, az akarat, de úgy döntöttem teszek még egy utolsó erőfeszítést, felállok megyek tovább. Annyiszor estem keltem az elmúlt 30 évben, hogy normális, hogy fogy a lelkesedésem.

De ma ez az apró kis csoda, hogy tudtam 2 embernek is segíteni egy kis hitet és reményt vitt a napomba.

Egy hete, hogy Zs elment, akkor beszéltem vele utóljára. Kibaszottul hiányzik a kommunikációnk. Igaz, hogy voltak kisebb, nagyobb szünetek a 3 év alatt, de mindig beszéltünk egy idő után. 

Mindennap beszélek barátokkal, társakkal, de az nem ugyanaz. Hiányzik a nevetése, a hmmögése, hogy morogjon ha nehéz napja volt, puffogjunk, ha valami felcseszte az agyunk. Hát igen, szakítás után már csak ilyen az élet.

Cserébe munkaterápiára fogtam magam. Átlagosan napi 9 óra munka, persze kedd és csütörötk extra, kedd 10 óra volt, ma majdnem 12. Rengeteg munka is van bent a cégnél, jó is ha lekötöm a figyelmem.

Mellette elkezdtem edzeni.. persze függő vagyok, ha már ki kell merítenem magam fizikailag akkor mindent bele :D Jó, módjával csinálom a fegyencedzést.

Gondolkodtatok már azon, milyen furcsa az emberi agy? ;-) 1 hete sincs, hogy edzek, de máris úgy érzem, hogy feszülnek rajtam a ruhák... szélesebb lett a vállam vagy 10 cm-rel :D Jah az egó.. az én kis mozizásom..

Mit tegyek, felépülő vagyok, aki a józansága legnehezebb időszakát éli meg. A vilg még mindig fakó reggel.. Aztán kinyitom a boltot és jönnek a lemingek.. azzal a sok ostobasággal. Ha hinnék istenben, azt mondanám, hogy egyszerre küldte be az össze "érdekes" vásárlót a héten, hogy elterelje a figyelmem. Nem mindig tudok türelmes lenni. Ok, bunkó nem vagyok, csak fásult, mondják, mondják én meg csak bólogatok.

Szombaton regionális találkozó lesz. Addigra megpróbálok embert varázsolni magamból. Hitelesen és őszintén előadni, hogy bármennyire nehéz is ez az út. de megéri józannak maradni.