1 kerek éve vagyunk egymás életeinek a részei. Különleges és mély a kapocs, ami kettőnk között van. Bármi történt is velünk, éltünk meg együtt magaslatokat és mélységet, mindezek csak erősebbé tették a szerelmünket.

Jobb emberek lettünk egymás által. Fejlődtünk, tanulunk, csiszolódtunk, szeretünk.

Nem ragozom, úgy sem tudom szavakba önteni azt az érzést, ami minden körülménnyel dacolva átszövi az életünket. Úgy lehetünk önmagunk, hogy a másik szabadon hagy szárnyalni, de biztonságos távolból figyel ne essen bajunk. Ilyen a szerelem. 

Hiányzik apa, ma biztosan felhívtam volna, hogy elmeséljem milyen az életem. Hogy boldog vagyok.. és nem 240 napja, nem is egy éve.. nem tudom mióta, de sosem éreztem ezt a fajta nyugodt, de mégis mindent kitöltő boldogságot.

A háború mocskos és szar dolog, nekem ne jöjjön senki azzal, hogy meg lehet ideologizálni egy szuverén állam lerohanásának jogosságát. Emberek halnak meg azért mert valakinek elmentek otthonról. 

Szándékosan nem írtam eddig erről a témáról. Ugyanis egy alkoholista számára mi az egyik legrosszabb? A bizonytalanság...

És hát a most kialakult helyzet tele van feltételezésekkel, bizonytalansággal és olyan kérdésekkel, hogy mi lesz ha? Folyamatosan követem a híreket és próbálok épeszű, normális következtetéseket, teoriákat felállítani. Nem mondom, hogy mindig sikerül. Zs-vel is sokat beszélgetünk erről, fél, félti a gyerekét. Teljesen megértem. Amennyire tudom nyugtatom és próbálom észérvekkel meggyőzni arról, hogy nem lesz semmi baj. 

Nem azért mondogatom neki, mert ezt kell mantrázni és akkor minden rendben lesz. Azért mondom neki, mert én hiszek abban, hogy nem élhetem úgy az életem, hogy folyton rettegek valamitől. Még akkor sem, ha a háború itt van a szomszédban, kézzelfogahtó és bármikor eszkalálódhat a helyzet.

Annyira érdekes, mert pont a hétvégén sikerült magam kialudni és pihenten és nyugodtan eltölteni ezt a két napot. Semmi kattogás nem volt, semmi rossz érzés. Persze, hogy vannak félelmeim, de kezelem őket. Tele van szép dologgal is az életem és nagyon várom már, hogy 2 hét múlva elkezdjek dolgozni. Azt hiszem ennyire még nem vártam az életemben.

Illetve holnap után egy csodás napra fogunk virradni. 1 éve vagyunk egymás életeinek a részei. Vettem apró kis meglepiket is neki. Tudom, hogy nem az érték vagy a méret számít, hanem az amit szimbolizál. EZek apróságok, de annyira várom már, hogy meglepjem őt ezekkel.

34 hete nem ittam alkoholt, szinte hihatetlen.. 238 nap és most sem hiányzik. Pedig a héten voltak rossz érzéseim, álmaim a háborúval kapcsolatban, de mégsem jutott eszembe hogy vegyek egy üveg.. akármit. Minek? Mert félek valamitől? Igen, vannak dolgok, amik megijesztenek, csak hát az a helyzet, hogy ennél sokkal többet érek, hogy vélt vagy kitalált indokokra való hivatkozással eldobjam ezt a közel 8 hónapot. vagy akármennyi időt.

mert élni jó, mert vannak szép napok is már az életemben, vannak kevésbé szépek is, de kit érdekel.. azt hiszem ilyen a normális élet �

Ma hívtak és felvettek az Ikeába. 03-15-n kezdhetek, addig adminisztráció. Próbálok örülni, senki se értsen félre, érzem és tudom, hogy ez jó dolog, olyan, amire vágytam. Viszont, amikor megvolt, akkor rámtört a mentális fáradtság. Zs cuki volt, mert annyira örült, pont akkor lépett be az ajtón, amikor a leendő főnökömmel beszéltem. Szinte ugrált örömében :) Jó volt látni. Én is örülök, és majd át is érzem, de most pihennem kell.

Viszont így egy újabb lépés az életem rendezése felé. Egy olyan helyen, amire nagyon vágytam.

Ma voltam a második körös interjún az IkeábanHiába le se tagadhatnám, hogy élvezem ezt a közeget és szeretem a kereskedelemnek ezt az oldalát.

mennyivel más egy ilyen interjú, mint egy raktári állás interjúja. Nem fogom lebecsülni az ott dolgozó embereket, egyszerűen csak ez az én közegem, itt tudok otthonosan mozogni, beszélni, önmagam adni. Jó volt 1 óra erejéig újra átélnem ezt.

Hogy felvesznek e? Nem tudom, remélem, hogy igen, mert láttam rajtuk, hogy amikor a neccesebb dolgok kerültek szóba (rugalmas munkaidő, hétvégi beosztás) akkor izgultak és figyelték, hogyan reagálok. De nem bízom el magam, a héten visszaszólnak és vagy nagyon fogok örülni, vagy sem :D Bízom az első varicióban.

Interjú előtt F eljött értem, volt egy köszös munkánk, elvitt az Ikeába is. Jó, hogy ilyen maradt az emberi kapcsolatunk. Kifejezetten szívmelengető, hogy számíthatunk egymásra. Mondjuk vannak mókés párbeszédek kettőnk között :D

F: Mit is akartam venni a Lidl-ben? Az előbb mondtam
Én: Nem tudom, nem figyeltem, már nem vagyok a férjed

és vissza is kaptam, mert őt sem kell félteni :D

Ikea parkolóban én: Ott egy hely, le tudsz arkolni
F: odaállok ahova akarok, már nem vagyok a feleséged, ne szólj bele :D

Ezeket mindig elmesélem Zs-nek is, nagyon jól szórakozik rajta, írta is, hogy szereti, hogy ilyen F-fel a kapcsolatom. Én meg azt szeretem, hogy végre normálisan mesélhetek oda vissza nekik egymásról és magamról, nincs se féltékenykedés, se fújjolás. Biztos vagyok benne, hogy élőben is jól ki fognak egymással jönni.

Szép nap volt ez is, kattogás mentes :D

Tegnap is beszélgettünk Zs-vel, elmondta mennyit fejlődtem és én is érzem magamon, hogy egy csomó olyan dolog szóbakerült, amin régebben felszívtam volna magam, most meg teljesen higgadt maradok. Ha jön is egy fura gondolat, akkor azzal is tudok mit kezdeni. Konkrétan, hogy nem foglalkozom vele. Ha meg olyan, ami nem csak rám tartozik, megbeszélem vele vagy azzal, akire igen.

Azt hiszem ez az a mese, amit nem kell bemutatni senkinek sem. Mennyire érdekes, hogy bár gyerekmeséről van szó mégis igazán felnőtt fejjel tudjuk értékelni a benne rejlő finom utalásokat. Azokat a karaktereket, akik bár néhol együgyűnek tünnek, mégigis szerethetőek, csetlenek, botlanak az életben, akarom mondani a Százholdas Pagonyban.

És, hogy mit adott nekünk konkrétan Kovács Lajos, azaz Medvecki Medve, alias Micimackó?

Többek közt a minden esti mesét Zs-nek, a saját kis hülye kommentárjaimmal. Azt, hogy engem is kikapcsol és megnyugtat a meseolvasás. Hogy néha eltrollkodom, kommentálom a mesét. Néha extra szálakat szövök bele, vagy mea culpa, de kiigazítom Karinthy egyébként zseniális fordítását. Vagy lehet, hogy csak aktualizálom a saját életeme nézve.

Mindenesetre szeretem ezt a kis szösszenetet az életemben, mert valamit hozzátesz a lelki nyugalmamhoz éjszaka.

Innen származik az egyik szállóigénk, az Ehe :D Hiszen mi is lehetne kifejezőbb szó? :D

Egyébként meg gyereknek lenni jó időnként, jó egy kicsit elkalandozni a mese világában, azt hiszem több felnőttre ráférna, hogy olvasson, meséket is.

Szóval a Micimackó személy szerint nekem az elalvás előtti békét adja, azt, hogy valamivel még kedves lehettem valakihez ma.

Ez a bejegyzés most kettőnkről fog szólni. Rólad és rólam Cica. Ez van most bennem. 

Mert kerek és egész volt a nap, és a beszélgetésünk, amiben segítettük egymást jobban megérteni, ki, hogyan gondolkodik, mi a szeretet nyelve, hogyan él meg szituációkat tovább segített azon az úton, amin rajta vagyok. Nagyobb szükségem volt erre a mai napra, mint gondoltam volna.

Most este írtam, megint tettrekésznek érzem magam, várom a jövő hetet, haladni akarok. Az elmúlt napokban volt bennem egy kis fásultság, hogy lassan történnek a dolgok. Mostanra ez a múlt homályába vész. Várom, de nem türelmetlenül a hétfőt.. a keddet és szépen sorban a többi napot, hogy haladjak.

Azért szeretem őt, mert hétköznapi és emberi az egész kapcsolatunk, de valami különlegessel van megfűszerezve. Je ne sais quoi, ahogy szoktuk mondogatni. Megtanított arra, hogy ez az érzés sokkal fontosabb és gyönyörűbb, mint egy kiszínezett eszménykép után vágyakozni. Szép, egyszerű és emberi. Azt hiszem úgy hívják, szerelem.

az erősebbé tesz, tartja a régi mondás. Régebben mindig vitatkoztam ezzel, mert túl teátrálisnak tartottam (igen én:D) Azonban rá kellett jönnöm, hogy ha a színpadias szavak mögé nézünk, akkor ennek a mondásnak az is lehet az értelmezése, hogy egy nehezebb időszak után jobban értékeljük, amink van. 

Mint például az elmúlt napokban a szimpla kis randijainkat Zs-vel. Ahol felszabadultan, röhögve, trollkodva, de még is szerelmesen töltjük el az időt. Neki lezárult egy nehéz céges korszak, én járom a magam, józanodó útját. Mindig is vannak és lesznek nyűgösebb vagy szebb napjaink, de egymás társaságát valahogy jobban értékeljük azóta.

És most itt le is zárom ezt a témát, mert ez a blog nem kettőnkről szól, hanem az én lelki utamról, fejlődésemről. Jó tudom, igen, ő szerves része az életemnek és ahogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, úgy szeretek bele minden nap újra és újra. De nem rajta van a hangsúly, hanem azon, hogy nyitok az emberek felé. Pl.: ma közel 3 órát voltam anyámná és ebből 2 órát beszélgettünk, egyet pedig aludtam :D Jó az első másfél óra vele kimerített. Különben is rosszul aludtam, de ez még mentálisan meg is terhelt, de nem rossz értelemben. Megpróbálom elfogadni az ő szeretetnyelvét, az aggódását a maga nyersebb stílusában. Próbál támogatni is.

Ha minden igaz akkor hétvégén pedig egy haveromhoz megyek egy napra, egy építkezésen segíteni, jövő kedden pedig Ikea interjú. Szóval, elfoglalom magam addig.

Elkezdtem minden na egy problémás ügyet intézni. Egyenlőre ennyire telik csak a lelki erőmből, de ezzel is haladok legalább. Illetve elhatároztam, hogy amint megvan az llás és látom az időbeosztásom, szoponzort szerzek magamnak és belevetem magam ott is a munkába.

Most az aa-ba csak annyit teszek bele, amennyi nekem jó. Holnap mondjuk megyek a honi csoportba este, és voltam online gyűléseken is, de tény, hogy nem ezen volt a fókuszom mostanában. Mindent a maga idejében. Tudom, hog ez sok embernek kifogásnak tűnhet. Meg is értem, viszont én érzem miből mennyire van szükségem.

Tegnap nem volt annyira jó napom, kattogás, hülye gondolatok. Ennek több oka is volt, leszámítva a magánéletemet, az összes tervezett feladattal hamarabb végeztem, mint gondoltam, nyomasztott az, hogy az állásokról nem kaptam még visszajelzést, stb. Sikerült hajnali 3-ig bepörgetnem magam. A legrosszabb része az volt, hogy amikor ébren voltam, tiszta tudattal, akkor nem gondoltam hülyeségekre, viszont, ahogy letettem a fejemet.. Nos abban a pillanatban szépen elkezdtek a kis pomogácsok kimászni a tudatalattimból és rámtelepedtek. Háromszor futottam neki az elalvásnak, Háromszor kapcsoltam vissza a laptopomon a filmet.

Majd reggel jött Zs. Emlékszem azokra a "beszélgetéseinkre", amik már a józanodásom alatt zajlottak, de még nem voltam ennyire stabil. Vádaskodtam, Indulatosan beszéltem vele, mert kétségbe voltam esve.
Most pedig.. most már hálistennek elértem azt a szintet, hogy segítséget kértem tla, higgadtan elmesélve a kis egyszemélyes poklom éjjeli epizódját. Meghallgatott, megölelt, megbeszéltük a dolgokat. Jó másfél órát beszélgettünk. Pont nemrégiben olvastam erről egy cikket valamelyik pszichológiai szaklapban, hogy ez is része az közösen eltöltött, minőségi időnek. Az ilyen típusú beszélgetések. Annyira jó volt. Nem azért, mert ventillálni akartam, hanem azért, mert figyelt, reagált, pedig ő sokkal zárkózottabb ebben a tekintetben mint én. Jó volt, hogy nem arról szólt ez a beszélgetés sem, hogy panaszkodunk. Elmondtuk, kibeszéltük azokat a gondolatokat, melyek nyomasztanak mind a kettőnket. Haladtunk szépen előre egy érdemi beszélgetéssel.

Szép nap volt.. És délután az Ikeából is hívtak, bejutottam a következő körre :D Annyira örültem. Igen, boldog voltam ettől is.

De a napom fénypontja még is az volt, amikor..
Szóval miután elváltunk Zs-vel én még beugrottam a boltba és amikor kijöttem, akkor láttam, hogy pont arra mennek haza a kisfiával. Felnézett, meglátott, elmosolyodott. De nem csak a szájával, a gyönyörű szemeivel, hanem az egész lényén láttam, hogy örül annak, hogy láthat még egy pillanatra. Örül nekem, nekünk. Az egész nem volt több mint 2 mp, de valahogy nekem ott megállt az idő egy pillanatra.

Otthonról azt hoztam, hogy addig ameddig két ember megpróbálja megbeszélni a dolgaikat, addig nagy baj nem lehet. A problémák ott kezdődnek, amikor beköszönt a csend és már meg sem akarják beszélni egymással.

225 nap

hogy mit is értek ez alatt?

Mondjuk azt, hogy egész nap lefoglaltam magam programokkal. Hiányzik Zs, de tudom, hogy ennek most így kell lennie. Hagynom kell pihenni, és feltöltődni a családjával.

Szép helyen vannak, gyerekkoromban én is imádtam odajárni a szüleimmel. És az a túra apámmal kettesben... Ha becsukom a szemem közel 40 év távlatából is előttem vannak emlékek, ahogy egész nap apa - fia napot tartottunk. Bennem van ahogy a kulacsból vízzel kínál, ahogy az erődben ropognak az ágak a cipőm alatt, hogy beszélgetünk és a végén, egy csipkebokron túl, anya vár minket az öcsémmel és a piros zsigulinkkal. Csodálatos nap volt.

Azt hiszem ezek azok a pillanatok, amik életem végéig megmaradnak apámmal kapcsolatban és ezek azok a pillanatok, amikbe nem szabad befurakodnom, amikor Zs a fiával van. Ez az a téma, ahol bennem van a teljes elfogadás és szeretet, hogy viszont látom az ő kapcsolatukban azt, amit én kaptam apámtól, a szeretetet, a törődést és foglalkozást.

Ezért is intem magam türelemre, amikor ilyen napok vannak. Talán a türelemre intés nem a legjobb kifejezés ebben az esetben. Elfogadás? Lehet.. nem tudom, csak azt érzem, hogy ez így helyes.

Na de visszatérve a programjaimra. Hihetetlen, hogy ha az ember beiktat a napjába közel 3,5 óra kemény fizikai munkát, amit még most is érzek a kezeimben, akkor tényleg nincs arra ideje, hogy hülyeségeken filózzon. Bevallom nagyon jól haladtam azzal a projekttel, amit F adott nekem itthonra, megszenvedtem vele, de kurvára megérte.

Pont ezért is várom már, hogy dolgozhassak, hogy ne ez a tétlenség legyen bennem. Szóval holnapra is beütemeztem magamnak tennivalókat. Mondjuk rendbevágom a lakást, bevásárolok, főzök valami finomat Zs-nek hétfőre, intézem a netes eladásokat. Ja igen és még állásokat pályázok meg. Ma is volt 2 hely ahova elküldtem az önéletrajzom. 

Jó nap volt magammal, rámfért a lelki béke így, magamtól, magamnak.

Ma voltam állásinterjún délelőtt. Basszus én nem tudom, de mintha atomfizikusokat keresnének.. Olyan számítási és szöveges példák voltak, hogy a velem együtt lévő két nő csak pislogott. Az egy dolog, hogy kell a matematikai alapismeret, de szöveges példák, logikai feladatok.. Jó mondjuk maximális pontszámot értem el, engem szórakoztatott, de hozzátartozik ahhoz, hogy van hozzá affinitásom.

Érettségi után matekot és fizikát korrepetáltam középiskolásoknak és ebből kerestem pénzt apa betegsége alatt. Jól ment, szerettem, a gyerekek is szerettek és a szülőkkel is jól kijöttem. Hiába már akkor is bennem volt a kommunikáció :D

Szóval bejutottam a második körbe. Sajna az Ikeából nem szóltak még mindig vissza.. Remélem hétfőn. Ok, nincs okom panaszkodni, van egy konkrét ahova mehetek dolgozni, egy második fordulós és az Ikea. Szóval, lassan de sikerül valahova elhelyezkednem.

Tegnap Zs-vel nem pont ideális módon váltunk el, és este el is utaztak 3 napra. Tegnap még volt bennem feszültség emiatt. De elmúlt. Az okokat nem részletezem, emberek vagyunk jobb és rosszabb döntésekkel, de ez így természetes és hétköznapi.

De legalább ma volt időm végiggondolni azt, hogy türelmesebbnek kell lennem. Nem kell mindig azt keresnem, hogy a figyelem középpontjában legyek sem nála, sem máshol. Ok mindig is bennem volt, hogy szerettem ha figyelnek rám. De pont ebben a helyzetben, amiben vagyok azt kell megtanulnom, hogy várjak. Legyek türelmes az állásokkal kapcsolatban, a józanodással kapcsolatban, magammal és vele is. 

Tudom, hogy megy, sőt egyre jobban megy, csak kicsit hullámzó :D vannak napok, szituációk, amikor kicsit se idegesít fel ha valami nem úgy történik, mint ahogy elképzeltem, máskor meg... De tudom, hogy ez egy folyamat és soha nem leszek Budha. Nem is akarok, szeretem magamban azt a szenvedélyt, ami képessé tesz arra, hogy változtassak az életemen. De azt kell elsajátítanom, hogy ezt koncentráljam a ténylegesen fontos dolgokra.

Remek szuperhősös hasonlatok jutottak az eszembe most, de ezzel senkit sem untatok :D

222 napja vagyok józan. Büszke vagyok magamra és jó érzés, hogy akik szeretnek szintén büszkék rám.