Reggel, teljesen véletlenül összefutottam Zs-vel. Én szálltam volna le a villamosról, ő pedig fel.
Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy akkor gyorsan máshol szálok le, de egyszerűen olyan hülyén jött volna ki.
Ott állt smink nélkül álmosan és gyönyörű volt. Mindig is az a nő lesz az életemben akit szépnek fogok látni.
Olyan voltam, mint egy tini, dobogott a szívem, fülig ért a szám és 3 percbe próbáltuk belesűríteni az elmúlt pár napot. Mosolyogva mentem be dolgozni.

Kemény nap volt, amit tegnap nem tudtam kiküldeni, azt ma raktam össze, fizikailag is sok volt, bent is maradtam tovább. Hazafelé vettem kínai kaját és utána lefeküdtem aludni egyet.

A ma esti edzés helyett inkább on-line gyűlésre mentem el.

Nagyon jó döntés volt. A bevezető a visszarendeződésről szól. Bár részenként megfejtettem már a józan mélypontom okait, de most kezd összeállni jobban a kép. Az elmúlt hónapok túlhajszoltsága, az AA közösség elhanyagolása az össze-vissza evés, és még sok apró kis momentum vezetett el addig az éjszakáig.

Ma is tettem a felépülésemért, jobban is érzem magam. Maradnak a heti gyűlések, a pihenés, a rendszeres életmód, a napi rutin és az, hogy az egyensúlyt fenttartsam.

Hosszú napom volt, majdnem 10 órát voltam bent a cégnél, igaz ebből 2 a teljesítmény értékelésemre ment el. Jól sikerült, a főnököm megbízik bennem, hosszútávra tervez és kialakított egy teljesítmény alapú jutalékrendszert. Ez nagyjából havi szinten 20%-os bérnövekedés, ha meg tudom csinálni.

Viszont nem élem bele magam és nem kezdek el ennek élni. A pénz jó dolog, de továbbra is megtartom az egyensúlyt. Olyan tekintetben jó, hogy a privát munkáimat így csökkenteni tudom és egyre jobban a cégre tudok fókuszálni.

Kötöttem ma egy nagy üzletet is, akkor egy kicsit felszabadultan ugrabugráltam az üzletben és hagytam, hogy az öröm átjárjon, aztán ment minden a normál kerékvágásban. Már amennyire normális az, hogy közel 40 csomag ment kis és fizikailag nem tudtam többet összerakni, mert nincs helyem.

Hazafelé gondolkodtam, hogy egy on-line gyűlésre még benézek, de kell a mentális pihenés is. Hosszú nap volt és nem egyszerre kell rendeznem az életem.

Ma annyit tudtam tenni a lelki békémért, hogy:
- reggel összepakoltam a lakást, rendet hagytam magam után.
- felkészültem a teljesítményértékelésemre, láttam, hogy a kereskedelmi ötleteim célba érnek és tetszik a főnökömnek ez a fajta proaktivitás
- becsülettel elvégeztem a munkám
- melegételt vacsoráztam
- pihenek

Hazafelé gondolkodtam, hogy írok Zs-nek. Holnap nagy napja lesz, tudom, hogy fontos neki. Csak pár sort, hogy drukkolok, minden rendben lesz és tudom, hogy talpraesett nőként megállja a helyét. De tiszteletben tartom, hogy most nem beszélünk. Hiányzik.

Azonban ezt nem negatívumként élem meg, építek belőle. Rájöttem ugyanis, hogy a nagyon hangzatos le kell győznöm magamat helyett inkább a békében kell élnem magammal, mert ez az egyetlen járható út.

Nem akarok már harcolni senkivel sem, békét szeretnék, nyugalmat, elfogadni önmagam.

Teljesen másról akartam blogolni ma, mint amit írni fogok.
Ugyanis estére egyfajta nyugalom költözött belém, pedig egész nap elemezgettem magam, tettem vettem a szavakat, mondatokat formáltam, hogy jól meg tudjam fogalmazni, hol is hibáztam.

Ok, ez megvan, de ennél sokkal fontosabb, hogy este a nyugalom mellé hála érzet is párosult azokfelé, akik itt vannak és támogatnak.

Zs felé, aki meghúzta most a határt és megértette velem, ez így tovább nem mehet. F felé, aki segített a mai munkában, T (F párja), aki ma is megölelgetett és kérdezték hogy vagyok.

Maroknyi ember, de kiindulásnak tökéletes.

Ma is tettem a lelki békémért:

- reggel összepakoltam a lakást, rendet raktam, hogy egy kicsi de othonos helyre térjek maj a nap végén haza
- bent a cégnél kedves voltam mindenkivel, pedig a fülemen is csomagok folytak ki
- kiszállítottam és összeszereltem az ügyfél megrendelését, elégedett volt, tetszett neki. Mondjuk a 4 személyes kanapé pakolásában segíthetett volna :D de megoldottam
- nem feszítettem túl magam, mert nem rohantam el a privát munkám után se gyűlésre, se edzeni.
- hazajöttem, ettem melegételt, pihentem
- teljesítettem a vállalásom a cég felé és megírtam a céges posztokat is.

Reggel korábban kelek, mert holnap délelőtt teljesítményértékelésem van a főnökömmel és egyrészt még össze akarom szedni a gondolataim, másrészt elhatároztam, hogy mindennap ugyanakkor fogok kelni. Ez segít egy kiegyensúlyozott napi rutint felépíteni.

Este ma is irodalom, pár oldal, de nem egy nap alatt akarom rendezni az életem és megváltani a világom.

Ez egy olyan út, mely hosszú, hosszú ideig fog tartani.. de majd kialakul. Ma megtettem azt, amit már régen meg kellett volna tennem. Nem szélsőségesen egy adott napba belesűríteni mindent.

Holnap ugyanígy próbálom meg élni az életem.

Viktor vagyok és alkoholista, 826 napja nem ittam alkoholt.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennék képes alkoholista módon viselkedni, bántva azokat akiket szeretek, elmerülni az elmém sötét világában, teret engedve a démonjaimnak.

Igen, azt hiszem ezt is meg kellett élnem. 

Tegnap reggel jött a remegés, a hányás, a szívszúrás és az elmaradhatatlan fülzúgás. Hogy mi történt mellékes.

Magamba mélyedtem, gyűlésre mentem, megpróbáltam enyhíteni a károkat. Persze kurva könyű azt mondani, hogy sajnálom. Mindig sajnálom.. de ameddig nem kezdek el jobban magammal foglalkozni addig mindig is ez lesz. Nem takarózhatok örök életemben azzal, hogy bocsi beteg az elmém, alkoholista vagyok. Változtatnom kell.

Most írhatnék ide egy hangzatos akciótervet, hogy ezt meg azt fogom csinálni..
Inkább maradok annál, hogy ma mit tettem a józanodásomért és azért, hogy jól legyek.

Reggel elmentem F-hez dolgozni, becsülettel megcsináltam a munkám, holnap szerelés, remélem az ügyfél is elégedett lesz. Beszélgettem F párjával, aki szintén sorstársam. Megölelgetett elmondta neki mi segített, adott könyveket, munkafüzeteket, elalvás előtt ma olvasni is fogom.
Hazajöttem pihentem. Elmentem ma este is gyűlésre. Igaz a halálfaszán volt, de mennem kellett. Magam miatt.

Egyedül képtelen vagyok továbblépni, fejlődni. Jó volt, megnyugtatott, helyretett.
Elhangzott az egyik megosztásban, hogy ameddig mások "hibáival" foglalkozom, addig se a magam problémáit akarom megoldani. Mennyire igaz.. Ezen elgondolkodtam hazafelé.

Nem gondolom, hogy egy nap, egy hét vagy pár hónap alatt minden rendben lesz. Hosszú út áll előttem, de belevágtam ma. Magam miatt.

A blogot azért indítottam újra, hogy kiírjam magamból a gondolataim, segítse a felépülésem

Most van Apa halálának 3. évfordulója.

Már nem visel meg úgy, mint eddig, de reggel feszülten ébredtem.
Most este átmentem F-hez, holnap privát munka kellett pár dolog hozzá. Megkértem őt is és a párját is, hogy öleljenek meg, emberileg szükségem volt rá, jól esett.
Hazafelé még rám írt, hogy ha beszélgetni szeretnék, akkor nyugodtan hívjam őket.

Hosszú év van mögöttem, most nem is megyek bele a részletekbe. Józanodom, haladok az utamon, vannak jobb és rosszabb időszakok. Van egy jó állásom, visszamentem bunyózni és privát munkákból sincs hiány. 

Több mint 800 napja józan vagyok, egszen pontosan 807. 

Csak a mai nap...

Ma délután jött el az a pillanat, amikor szerettem volna kilépni a saját bőrömből. Nem tudom még kristálytisztán megmagyarázni miért érzem így.

Már reggel rosszul ébredtem, pedig direkt 8,5 órát aludtam, hogy a rengeteg munka mellett pihenjek. De ébredésnél volt bennem egy pillanatnyi feszültség, hogy úristen, tök jó, hogy ennyi munkát szereztem privátba, de ki fogja ezt megcsinálni? Ugyer minőségi munkát tudok végezni?

Ilyenkor eddig a tusolás segített, illetve randi délelöttünk is volt Zs-vel, an majd ez kisimít. Nem így lett.

Ma valahogy éreztem az idő nyomását, türelmetlen voltam, csendes, magambaforduló, délutánra sikerült kurvára össze is vesznünk. Tök mindegy, hogy kinek volt igaza, megértem az ő álláspontját is a sajátomat is. Telefonon keresztül aztán végképp nehéz elsimítani a dolgokat.

Igazából magammal vagyok elégedettlen. De nem tudom az okát, hogy miért. Olyan jó lenne megfejteni, olyan jó lenne, ha megint visszatérne a nyugalom, stabilan. Nem csak pár napra felütve a fejét az életemben, mint egy szurikáta. 

Tudom az adekvált válasz az lenne, hogy menj el gyűlésre. De nem vágyom rá, komolyan. Nekem most nem az alkoholla van bajom, hanem olyan nyűgös megfoghatatlan érzések vannak bennem. Így hát írtam a pszichológusomnak, aki egyben a barátom is, hogy mikor tudnék menni hozzá. Remélem a jövő héten lesz szabad kapacitása.

Addig ezt félretettem magamban, elfogadom, hogy ez egy szar nap volt. Gyűlt már bennem a feszültség az emberekkal kapcsolatban, hát igen a bkv nem egy leányálom időnként.

Azért akarok elmenni hozzá, mert vágyom a békére, tudom, hogy teljes bizalommal fordulhatok felé, és van egy pont, ahol szakemberre van szükség. Ahol a barátok, Zs, F már kevés. És ahol jobban el tudom magam engedni, mint magam, mint egy gyűlésen.

Nem akarom a környezetemen mindezt levezetni. Bár tudom, hogy ma hibáztam, de nem tartom magam rossz embernek, nincs bennem önvád, önsajnálat. Elfogadom, hogy szar napom volt, de kötelességem segítséget kérnem és változtatnom ezen.

Uhh micsoda hét volt... Basszus. Itt aztán volt minden.

A hétfővel kezdődött. F reggel felhívott, hogy a párját (szintén társunk) nem tudja elérni, dolgozni sem ment, nem reagál az üzenetekre és a srác munkaadója is már nála kereste. Ok, higgadtság, megnyugtattam, telefonáltam én is, írtam üzenetet. Semmi. Végül a srác előkerült dél magasságában. Azt mondta fáradt volt, stb. Számomra nem is az volt a lényeges, hogy mi történt, hane az, hogy nagyon rossz volt "hozzátartozói oldalról" megélni ezt. Eszembe jutott, hogy milyen volt, amikor engem nem lehetett elérni, nem vettem fel a telefont. 

Kedden nagyon zúzós nap volt bent a cégnél, Zs-nek fotókat is küldtem, hogy tökig állok a dobozokban, csomagokban, ha jól emlékszem 43 csomagot küldtünk ki aznap. Este rapid randi. Hmm.. Egy pillanatra megállok, mert a hétben az együtt töltött szép pillanatok képezték azt, ami emlékeztetet mindig arra, miért is fontos ő nekem és miért is olyan szép a magánéletem. Szóval randi után jött egy üzenet, hogy a legjobb barátnőjem aki hasonló cipőben járt, mint mi, lebukott otthon. Éreztem, hogy feszült, ráadásul az ottani helyzet elég szélsőséges.

Szerda reggel, írtam Zs-nek, hogy 5 percre fussunk össze, megölelgettem, feszült volt, nyugtalan. Részben az előző esti dolgok miatt, részben nem túl jó helyen és időben randiztunk. Megölelgettem, megnyugtattam. Megbeszéltük, hogy ő is töröljön mindent a telefonjáról. Annyira jól sikerült a törlés, és a messenger is odabeszott nekünk, hogy nálam is törlődött az elmúlt 16 hónap üzenetváltása. Ettől viszont iszonyatosan megfeszültem. Két dolog miatt. Az egyik, hogy egyszer töröltem csak az üzenetváltásainkat, a mélypontom utáni nap és felidéződött. A másik pedig a veszteség érzete volt. Ahogy Zs segített bennem megfogalmazni, úgy éreztem magam, mint amikor leég az ember háza, az össze cuccával és fényképpel. Az emlékek megvannak, de a többi már nem. Végül úgy éreztem, hogy ezt sikerült elfogadnom és megnyugodtam.

Csütörötök reggelre viszont sikerült 3 - 4 órát aludnom, rémálmokkal megfűszerezve, kómásan ébredtem fel. A rémálmaimat nem részletezném most, de valóság alapokra épültek... Milyen kis mocsok az ember tudatalattija.. A francnak kell előcitálni éjjelre ezeket.. Mindegy.. nyúzott voltam, de mind a ketten úgy voltunk vele, hogy majd ma, pénteken kisimogatjuk egymás lelkéből ezt a hetet. Még szabadságot is vettem ki, hogy több időnk legyen. De..

De tegnap este Zs-nek balesete volt és ma reggel az Országos Baleseti intézetben kötöttünk ki a járóbeteg ellátáson. Kifordult a bokája, bicegve tudott csak járni, nem tudtuk törés vagy csak szalagszakadás. Szerencsére nem tört el. Viszont a mai randink így ugrott, mert haza kellett mennie. 

Ezért a turbulencia tárgy. Mert ebben a hétben benne volt minden, ami csak lehet. Fel lehetne úgy is fogni, hogy milyen szar hét volt és itt ülhetnék, hogy bassza meg a mai randi sem jött össze.

Ehelyett most arrébb tettem Zs hajszálát a laptopról, becsukom egy pillanatra a szemem és felidézem azokat a hétköznapian szép pillanatokat, amik voltak a hetemben, a hetünben. Egy közös zsemle vásárlás, egy levélke, egy mosoly, munka, nyugalom és az hogy jól vagyok. Nehéz hét volt, de megtaláltam benne a szépet. Mondjuk keresnem sem kellett. Itt van velem minden pillanatban.

Úgy hívják Élet.

Ma vagyok 16 hónapja tiszta.

Vicces, mert egészen, ameddig nem randiztunk ma eszembe sem jutott. Szerintem ez így van jól. Az elején persze sokat adott, hogy napróól napra növekedett a napok száma, de most már csak néha jut eszembe. Fontosabbnak tartom, hogy hol tartok most az életemben és azt, hogy érjen bármennyire is szélsőséges élmény, akár jó vagy rossz, nem jut eszembe, hogy erre innom kellene. Ez számomra sokkal fontosabb, mint az, hogy 480x napja józan vagyok.

Jót tett, hogy a múlt héten Zs-vel átbeszéltük a dolgainkat, hogy leültem magammal beszélgetni, hogy döntéseket hoztam. Azóta nyugodtan és boldogabban élem a mindennapjaim. Vannak kihívások, feladatok, melyekkel foglalkoznom kell, de nem feszítenek meg. Vannak pillanatnyi rossz érzések is, de csak átsuhannak rajtam. Nem fordulnak át örlődésbe, álmattlanságba. Élvezem az életem. Szeretem az életem. Persz ki tudja, hogy mit hoz a holnap. De azzal pont ráérek akkor foglalkozni majd. Ma ma van. Ma szép és csodálatos napom volt. Tegnap is és előtte is. Ez a fontos, nem az, hogy féljek attól, holnap mi lesz.

És hát a mai napom.. Hmm.. azt hiszem férfiként és emberként szebb ajándékot nem kaphattam volna az élettől, mint a páromat. Megvannak a magunk lökött dolgai, közel sem zökkenőmentes mindig az életünk. De ez így van jól, ez a normális, ez az emberi, ezek vagyunk mi. Két átlagos ember, akik egymás számára, együtt válnak különlegessé. Tökéletlenül tökéletessé.

Holnap pihenőnap, aztán vasárnap egy kis privát munka. Mind e kettőt várom.

Boldogan, nyugodtan, álmosan.

nagyon szép érzések voltak ma bennem. Ez egy folyamat része volt, ami ott kezdődött, hogy egy régi barátom beajánlott egy barátjához, helyszíni javításra. Pici munka volt, tisztességesen elvégeztem, jól fizettek.  A héten felhívott a hölgy, hogy egy barátnőjénél is lenne munka, én vagyok az utolsó bizodalma, mikor tudok menni. 

Ma voltam. Annyira jó érzésekkel jöttem el. Igen, kőkeményen dolgoztam majdnem 4 órát, de szépen, korrektül megcsinálva mindent. Jól fizettek, egy negyedhavi fizetéssel jöttem el és azzal a kéréssel, hogy jövő hétvégén lenne még pár dolog. 

Büszke vagyok magamra, igaz kétkezi munkával, de becsülettel kerestem meg ezt a pénzt. És még egy dolog miatt büszke vagyok magamra.

Azért, mert amikor kijöttem, az volt az első, hogy felhívom Zs-t, ujjungok neki a telefonba, de ugye hétvége van, családdal van, nem tudom megtenni. És ekkor, belülről fakadt az az érzés, hogy elfogadtam ezt. Nem sajnálkoztam, hogy nem tudom megtenni. Írtam neki egy üzenetet. Ugyanis a lelkemben egy apró lámpás gyúlt ki, egy érzés, hogy van kinek írnom. Ez fontosabb, mint, hogy keseregjek azon, nem tudom felhívni. Sokkal fontosabb.

Amióta a héten beszélgettem magammal, és hátrahagytam a túl érzékeny énemet, aki szeretett siránkozni, békében vagyok önmagammal. Nyugodt vagyok, jól alszom, eszem rendesen.

Ok, nem leszek álszent, féltem, hogy ez a nagy racionalizálás átcsap a végletekbe, hogy mindent logikai alapon fogok eldönteni. De ma is úgy tűnik, hogy megvan az egyensúly az agyam és a lelkem között. És így béke van benne, nyugalom és boldogság, mert szép napom volt. Széppé tette a reggeli rapid randi is, de a legszebb még is csak az így a nap vége felé, hogy béke van bennem.

Valamikor a hét közepén jött meg bennem a felismerés, hogy elegem van saját magamból. Mármint abban az értelemben, hogy az utóbbi időben a következőket csináltam:
- mindig azt néztem, mim nincs
- túl sokat foglalkoztam azzal, hogy mi lesz a jövőben
- az agyam automatikusan a hibákat kereste ha nem talált, akkor kreált egyet

Így hát fogtam ezt az egészet és.. persz most nagyon szép lenne AA kifejezéssel azt mondani, hogy elengedtem. Mert az olyan egyszerű, ugye? Nem, nem tudom ez elengedés e. Egyszerűen csak meghoztam egy döntést magamban. Persze előtte végigszálaztam minden lehetőséget. Mi lenne ha így meg úgy élném az életem, stb...

A f@szom tudja mi lenne.. azt se tudom, mit hoz a holnap annyira változó világban élünk.

Szóval visszatértem ahhoz, amit már Zs-nek is tanácsoltam (kurva könnyű osztani az észt..), hogy egyszerűen csak jól érzem magam ma. Persze nem arra a Lakatos Kóhellói "az élet mindig, minden körülmények között szép" gondolatmenetre gondolok. Hanem arra, hogy tudatosítom magamban, mennyi mindenem van és ha szép napom van, akkor kiélvezem. Ha meg szar, akkor elengedem és remélem a következő jobb lesz. Ha az is szar, akkor az utána lévő.

Van mit ennem, hol aludnom, van egy király munkahelyem, hagynak dolgozni, vannak akiknek fontos vagyok. Szóval a fasznak kell siránkozni.

Zs-vel kapcsolatban pedig elfogadtam, hogy nem tudjuk lesz e valaha normális kapcsolatunk, elfogadom az érveit, és nem kattogtatom a helyzetünkön feleslegesen az agyam. Teljesen mindegy, nem tudunk változtatni. Ellenben a mai napot tudtuk úgy tölteni, hogy adtunk egymásnak. Szerelmet, lelki békét, intimitást, gondolatokat, mosolyt, sóhajokat, nevetést és jó kávét. Igen, a kávé nagyon fontos ;-)

Tudom, hogy nem a könnyebb utat választom. Jajj de szép lenne úgy folytatni, hogy ahoyg eddigi életemben is..
Hát az az igazság kedves olvasóm, hogy eddig, kevés kivétellel, de a dolgok könnyebbik végét fogtam meg. Változtatni, változni nem akartam, a pénzt leszartam, mert jól kerestem és mások érzéseivel se törődtem. Ha kényelmetlen volt egy szituáció, ha dolgozni kellett volna vele, akkor otthagytam. 
Nincs bennem az, hogy most majd én megmutatom. Nem, egyszerűen csak végiggondoltam, hogy én mit akarok, nekem mi a jó és hogyan szeretném élni az életem.

Így ez az egész összeállt egyfajta lelki békévé, megnyugvássá. Tudom, hogy ez pillanatnyi érzés bennem, ha holnap s holnap után is így ébredek, akkor valószínűleg jól gondolom. Ha meg nem, nos akkor újratervezek.

Mert józannak lenni és ÉLNI szép és jó.