Viktor vagyok és alkoholista, 826 napja nem ittam alkoholt.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennék képes alkoholista módon viselkedni, bántva azokat akiket szeretek, elmerülni az elmém sötét világában, teret engedve a démonjaimnak.

Igen, azt hiszem ezt is meg kellett élnem. 

Tegnap reggel jött a remegés, a hányás, a szívszúrás és az elmaradhatatlan fülzúgás. Hogy mi történt mellékes.

Magamba mélyedtem, gyűlésre mentem, megpróbáltam enyhíteni a károkat. Persze kurva könyű azt mondani, hogy sajnálom. Mindig sajnálom.. de ameddig nem kezdek el jobban magammal foglalkozni addig mindig is ez lesz. Nem takarózhatok örök életemben azzal, hogy bocsi beteg az elmém, alkoholista vagyok. Változtatnom kell.

Most írhatnék ide egy hangzatos akciótervet, hogy ezt meg azt fogom csinálni..
Inkább maradok annál, hogy ma mit tettem a józanodásomért és azért, hogy jól legyek.

Reggel elmentem F-hez dolgozni, becsülettel megcsináltam a munkám, holnap szerelés, remélem az ügyfél is elégedett lesz. Beszélgettem F párjával, aki szintén sorstársam. Megölelgetett elmondta neki mi segített, adott könyveket, munkafüzeteket, elalvás előtt ma olvasni is fogom.
Hazajöttem pihentem. Elmentem ma este is gyűlésre. Igaz a halálfaszán volt, de mennem kellett. Magam miatt.

Egyedül képtelen vagyok továbblépni, fejlődni. Jó volt, megnyugtatott, helyretett.
Elhangzott az egyik megosztásban, hogy ameddig mások "hibáival" foglalkozom, addig se a magam problémáit akarom megoldani. Mennyire igaz.. Ezen elgondolkodtam hazafelé.

Nem gondolom, hogy egy nap, egy hét vagy pár hónap alatt minden rendben lesz. Hosszú út áll előttem, de belevágtam ma. Magam miatt.

A blogot azért indítottam újra, hogy kiírjam magamból a gondolataim, segítse a felépülésem

Most van Apa halálának 3. évfordulója.

Már nem visel meg úgy, mint eddig, de reggel feszülten ébredtem.
Most este átmentem F-hez, holnap privát munka kellett pár dolog hozzá. Megkértem őt is és a párját is, hogy öleljenek meg, emberileg szükségem volt rá, jól esett.
Hazafelé még rám írt, hogy ha beszélgetni szeretnék, akkor nyugodtan hívjam őket.

Hosszú év van mögöttem, most nem is megyek bele a részletekbe. Józanodom, haladok az utamon, vannak jobb és rosszabb időszakok. Van egy jó állásom, visszamentem bunyózni és privát munkákból sincs hiány. 

Több mint 800 napja józan vagyok, egszen pontosan 807. 

Csak a mai nap...

Ma délután jött el az a pillanat, amikor szerettem volna kilépni a saját bőrömből. Nem tudom még kristálytisztán megmagyarázni miért érzem így.

Már reggel rosszul ébredtem, pedig direkt 8,5 órát aludtam, hogy a rengeteg munka mellett pihenjek. De ébredésnél volt bennem egy pillanatnyi feszültség, hogy úristen, tök jó, hogy ennyi munkát szereztem privátba, de ki fogja ezt megcsinálni? Ugyer minőségi munkát tudok végezni?

Ilyenkor eddig a tusolás segített, illetve randi délelöttünk is volt Zs-vel, an majd ez kisimít. Nem így lett.

Ma valahogy éreztem az idő nyomását, türelmetlen voltam, csendes, magambaforduló, délutánra sikerült kurvára össze is vesznünk. Tök mindegy, hogy kinek volt igaza, megértem az ő álláspontját is a sajátomat is. Telefonon keresztül aztán végképp nehéz elsimítani a dolgokat.

Igazából magammal vagyok elégedettlen. De nem tudom az okát, hogy miért. Olyan jó lenne megfejteni, olyan jó lenne, ha megint visszatérne a nyugalom, stabilan. Nem csak pár napra felütve a fejét az életemben, mint egy szurikáta. 

Tudom az adekvált válasz az lenne, hogy menj el gyűlésre. De nem vágyom rá, komolyan. Nekem most nem az alkoholla van bajom, hanem olyan nyűgös megfoghatatlan érzések vannak bennem. Így hát írtam a pszichológusomnak, aki egyben a barátom is, hogy mikor tudnék menni hozzá. Remélem a jövő héten lesz szabad kapacitása.

Addig ezt félretettem magamban, elfogadom, hogy ez egy szar nap volt. Gyűlt már bennem a feszültség az emberekkal kapcsolatban, hát igen a bkv nem egy leányálom időnként.

Azért akarok elmenni hozzá, mert vágyom a békére, tudom, hogy teljes bizalommal fordulhatok felé, és van egy pont, ahol szakemberre van szükség. Ahol a barátok, Zs, F már kevés. És ahol jobban el tudom magam engedni, mint magam, mint egy gyűlésen.

Nem akarom a környezetemen mindezt levezetni. Bár tudom, hogy ma hibáztam, de nem tartom magam rossz embernek, nincs bennem önvád, önsajnálat. Elfogadom, hogy szar napom volt, de kötelességem segítséget kérnem és változtatnom ezen.

Uhh micsoda hét volt... Basszus. Itt aztán volt minden.

A hétfővel kezdődött. F reggel felhívott, hogy a párját (szintén társunk) nem tudja elérni, dolgozni sem ment, nem reagál az üzenetekre és a srác munkaadója is már nála kereste. Ok, higgadtság, megnyugtattam, telefonáltam én is, írtam üzenetet. Semmi. Végül a srác előkerült dél magasságában. Azt mondta fáradt volt, stb. Számomra nem is az volt a lényeges, hogy mi történt, hane az, hogy nagyon rossz volt "hozzátartozói oldalról" megélni ezt. Eszembe jutott, hogy milyen volt, amikor engem nem lehetett elérni, nem vettem fel a telefont. 

Kedden nagyon zúzós nap volt bent a cégnél, Zs-nek fotókat is küldtem, hogy tökig állok a dobozokban, csomagokban, ha jól emlékszem 43 csomagot küldtünk ki aznap. Este rapid randi. Hmm.. Egy pillanatra megállok, mert a hétben az együtt töltött szép pillanatok képezték azt, ami emlékeztetet mindig arra, miért is fontos ő nekem és miért is olyan szép a magánéletem. Szóval randi után jött egy üzenet, hogy a legjobb barátnőjem aki hasonló cipőben járt, mint mi, lebukott otthon. Éreztem, hogy feszült, ráadásul az ottani helyzet elég szélsőséges.

Szerda reggel, írtam Zs-nek, hogy 5 percre fussunk össze, megölelgettem, feszült volt, nyugtalan. Részben az előző esti dolgok miatt, részben nem túl jó helyen és időben randiztunk. Megölelgettem, megnyugtattam. Megbeszéltük, hogy ő is töröljön mindent a telefonjáról. Annyira jól sikerült a törlés, és a messenger is odabeszott nekünk, hogy nálam is törlődött az elmúlt 16 hónap üzenetváltása. Ettől viszont iszonyatosan megfeszültem. Két dolog miatt. Az egyik, hogy egyszer töröltem csak az üzenetváltásainkat, a mélypontom utáni nap és felidéződött. A másik pedig a veszteség érzete volt. Ahogy Zs segített bennem megfogalmazni, úgy éreztem magam, mint amikor leég az ember háza, az össze cuccával és fényképpel. Az emlékek megvannak, de a többi már nem. Végül úgy éreztem, hogy ezt sikerült elfogadnom és megnyugodtam.

Csütörötök reggelre viszont sikerült 3 - 4 órát aludnom, rémálmokkal megfűszerezve, kómásan ébredtem fel. A rémálmaimat nem részletezném most, de valóság alapokra épültek... Milyen kis mocsok az ember tudatalattija.. A francnak kell előcitálni éjjelre ezeket.. Mindegy.. nyúzott voltam, de mind a ketten úgy voltunk vele, hogy majd ma, pénteken kisimogatjuk egymás lelkéből ezt a hetet. Még szabadságot is vettem ki, hogy több időnk legyen. De..

De tegnap este Zs-nek balesete volt és ma reggel az Országos Baleseti intézetben kötöttünk ki a járóbeteg ellátáson. Kifordult a bokája, bicegve tudott csak járni, nem tudtuk törés vagy csak szalagszakadás. Szerencsére nem tört el. Viszont a mai randink így ugrott, mert haza kellett mennie. 

Ezért a turbulencia tárgy. Mert ebben a hétben benne volt minden, ami csak lehet. Fel lehetne úgy is fogni, hogy milyen szar hét volt és itt ülhetnék, hogy bassza meg a mai randi sem jött össze.

Ehelyett most arrébb tettem Zs hajszálát a laptopról, becsukom egy pillanatra a szemem és felidézem azokat a hétköznapian szép pillanatokat, amik voltak a hetemben, a hetünben. Egy közös zsemle vásárlás, egy levélke, egy mosoly, munka, nyugalom és az hogy jól vagyok. Nehéz hét volt, de megtaláltam benne a szépet. Mondjuk keresnem sem kellett. Itt van velem minden pillanatban.

Úgy hívják Élet.

Ma vagyok 16 hónapja tiszta.

Vicces, mert egészen, ameddig nem randiztunk ma eszembe sem jutott. Szerintem ez így van jól. Az elején persze sokat adott, hogy napróól napra növekedett a napok száma, de most már csak néha jut eszembe. Fontosabbnak tartom, hogy hol tartok most az életemben és azt, hogy érjen bármennyire is szélsőséges élmény, akár jó vagy rossz, nem jut eszembe, hogy erre innom kellene. Ez számomra sokkal fontosabb, mint az, hogy 480x napja józan vagyok.

Jót tett, hogy a múlt héten Zs-vel átbeszéltük a dolgainkat, hogy leültem magammal beszélgetni, hogy döntéseket hoztam. Azóta nyugodtan és boldogabban élem a mindennapjaim. Vannak kihívások, feladatok, melyekkel foglalkoznom kell, de nem feszítenek meg. Vannak pillanatnyi rossz érzések is, de csak átsuhannak rajtam. Nem fordulnak át örlődésbe, álmattlanságba. Élvezem az életem. Szeretem az életem. Persz ki tudja, hogy mit hoz a holnap. De azzal pont ráérek akkor foglalkozni majd. Ma ma van. Ma szép és csodálatos napom volt. Tegnap is és előtte is. Ez a fontos, nem az, hogy féljek attól, holnap mi lesz.

És hát a mai napom.. Hmm.. azt hiszem férfiként és emberként szebb ajándékot nem kaphattam volna az élettől, mint a páromat. Megvannak a magunk lökött dolgai, közel sem zökkenőmentes mindig az életünk. De ez így van jól, ez a normális, ez az emberi, ezek vagyunk mi. Két átlagos ember, akik egymás számára, együtt válnak különlegessé. Tökéletlenül tökéletessé.

Holnap pihenőnap, aztán vasárnap egy kis privát munka. Mind e kettőt várom.

Boldogan, nyugodtan, álmosan.

nagyon szép érzések voltak ma bennem. Ez egy folyamat része volt, ami ott kezdődött, hogy egy régi barátom beajánlott egy barátjához, helyszíni javításra. Pici munka volt, tisztességesen elvégeztem, jól fizettek.  A héten felhívott a hölgy, hogy egy barátnőjénél is lenne munka, én vagyok az utolsó bizodalma, mikor tudok menni. 

Ma voltam. Annyira jó érzésekkel jöttem el. Igen, kőkeményen dolgoztam majdnem 4 órát, de szépen, korrektül megcsinálva mindent. Jól fizettek, egy negyedhavi fizetéssel jöttem el és azzal a kéréssel, hogy jövő hétvégén lenne még pár dolog. 

Büszke vagyok magamra, igaz kétkezi munkával, de becsülettel kerestem meg ezt a pénzt. És még egy dolog miatt büszke vagyok magamra.

Azért, mert amikor kijöttem, az volt az első, hogy felhívom Zs-t, ujjungok neki a telefonba, de ugye hétvége van, családdal van, nem tudom megtenni. És ekkor, belülről fakadt az az érzés, hogy elfogadtam ezt. Nem sajnálkoztam, hogy nem tudom megtenni. Írtam neki egy üzenetet. Ugyanis a lelkemben egy apró lámpás gyúlt ki, egy érzés, hogy van kinek írnom. Ez fontosabb, mint, hogy keseregjek azon, nem tudom felhívni. Sokkal fontosabb.

Amióta a héten beszélgettem magammal, és hátrahagytam a túl érzékeny énemet, aki szeretett siránkozni, békében vagyok önmagammal. Nyugodt vagyok, jól alszom, eszem rendesen.

Ok, nem leszek álszent, féltem, hogy ez a nagy racionalizálás átcsap a végletekbe, hogy mindent logikai alapon fogok eldönteni. De ma is úgy tűnik, hogy megvan az egyensúly az agyam és a lelkem között. És így béke van benne, nyugalom és boldogság, mert szép napom volt. Széppé tette a reggeli rapid randi is, de a legszebb még is csak az így a nap vége felé, hogy béke van bennem.

Valamikor a hét közepén jött meg bennem a felismerés, hogy elegem van saját magamból. Mármint abban az értelemben, hogy az utóbbi időben a következőket csináltam:
- mindig azt néztem, mim nincs
- túl sokat foglalkoztam azzal, hogy mi lesz a jövőben
- az agyam automatikusan a hibákat kereste ha nem talált, akkor kreált egyet

Így hát fogtam ezt az egészet és.. persz most nagyon szép lenne AA kifejezéssel azt mondani, hogy elengedtem. Mert az olyan egyszerű, ugye? Nem, nem tudom ez elengedés e. Egyszerűen csak meghoztam egy döntést magamban. Persze előtte végigszálaztam minden lehetőséget. Mi lenne ha így meg úgy élném az életem, stb...

A f@szom tudja mi lenne.. azt se tudom, mit hoz a holnap annyira változó világban élünk.

Szóval visszatértem ahhoz, amit már Zs-nek is tanácsoltam (kurva könnyű osztani az észt..), hogy egyszerűen csak jól érzem magam ma. Persze nem arra a Lakatos Kóhellói "az élet mindig, minden körülmények között szép" gondolatmenetre gondolok. Hanem arra, hogy tudatosítom magamban, mennyi mindenem van és ha szép napom van, akkor kiélvezem. Ha meg szar, akkor elengedem és remélem a következő jobb lesz. Ha az is szar, akkor az utána lévő.

Van mit ennem, hol aludnom, van egy király munkahelyem, hagynak dolgozni, vannak akiknek fontos vagyok. Szóval a fasznak kell siránkozni.

Zs-vel kapcsolatban pedig elfogadtam, hogy nem tudjuk lesz e valaha normális kapcsolatunk, elfogadom az érveit, és nem kattogtatom a helyzetünkön feleslegesen az agyam. Teljesen mindegy, nem tudunk változtatni. Ellenben a mai napot tudtuk úgy tölteni, hogy adtunk egymásnak. Szerelmet, lelki békét, intimitást, gondolatokat, mosolyt, sóhajokat, nevetést és jó kávét. Igen, a kávé nagyon fontos ;-)

Tudom, hogy nem a könnyebb utat választom. Jajj de szép lenne úgy folytatni, hogy ahoyg eddigi életemben is..
Hát az az igazság kedves olvasóm, hogy eddig, kevés kivétellel, de a dolgok könnyebbik végét fogtam meg. Változtatni, változni nem akartam, a pénzt leszartam, mert jól kerestem és mások érzéseivel se törődtem. Ha kényelmetlen volt egy szituáció, ha dolgozni kellett volna vele, akkor otthagytam. 
Nincs bennem az, hogy most majd én megmutatom. Nem, egyszerűen csak végiggondoltam, hogy én mit akarok, nekem mi a jó és hogyan szeretném élni az életem.

Így ez az egész összeállt egyfajta lelki békévé, megnyugvássá. Tudom, hogy ez pillanatnyi érzés bennem, ha holnap s holnap után is így ébredek, akkor valószínűleg jól gondolom. Ha meg nem, nos akkor újratervezek.

Mert józannak lenni és ÉLNI szép és jó.

Visszanézve az elmúlt napok érzelmi hullámvasútjára, félelmetes, hogy bármikor előjöhet belőlem ez. Talán túl könnyen kezeltem magamban azt, ami F-fel történt. Talán jobban kellett volna arra figyelnem, hogy az ami vele történt megvisel és ne intézzem el annyival, hogy már jól van én meg büszkén kihúzom magam, hogy milyen jól vettem az akadályokat.

Pedig nem, csak védelmi mechanizmusból visszafojtottam az aggódásom egy jó részét és amikor rendben volt minden, akkor nem elemeztem ki. Kár volt. Rányomta a béllyegét az elmúlt napjaimra ez az egész. Feszült voltam, ingerült és kialvatlan. Mellé még sikerült az edzést is túltolni, keveset enni, aminek az lett az eredménye, hogy az éjjel közepén hidegrázásra, remegésre és rosszullétre ébredtem.

Most hogy megfejtettem mi volt ennek az egésznek az oka, megrpróbálok legközelebb figyelni az intő jelekre. Zs-vel is volt emiatt egy kisebb feszültség. De időközben rendeztük ezeket. Megbeszéltük, segített megnyugodnom és összerakni a teljes képet.

Hozzáteszem, hogy apa halála óta nem volt olyan, hogy valakivel, aki fontos nekem, ilyen történjen. Most pedig igen.

Jó tudom, hogy sokkal rosszabbul is kezelhettem volna, de most ahogy írom a blogot, most is bennem van az emlékektől egy kisebb fajta feszültség. 

Ezért úgy döntöttem, hogy jövő héten kérek a pszichológusomtól egy időpontot. Azt hiszem ez az a szint, amit egyedül nem tudok feldolgozni, és bármennyire szeretem és becsülöm az AA közösségét, de nekem, most személyreszabottan kell egy szakember, aki ezen átsegít.

Valószínüleg sokkal nagyobb traumaként éltem meg az elmúlt hetet, mint ahogy tudatosul bennem. Pedig nem volt tényleges vészhelyzet. És pont ez az, ami óvatosságra int. Ezért gondolom, hogy el kell mennem ahhoz az emberhez aki éveken át segített, ismer és beszélnem kell vele, segítséget kérni. 

Valahogy azt érzem, hogy a nyugtaanság bújkál bennem és nem akarom úgy eltemetni, hamis ábrándokba ringatni magam, mint régebben. Szeretem ha boldog vagyok, szeretem magam szabadnak érezni, de most az érzéseim, a nyugtalanságom tart béklyóban és ez nem jó.

AA gyűlésre is elmegyek a héten, legalább online. Átszervezem a hetem, újratervezem a randikat, a privát melókat, az edzést és megtalálom a számomra legmegfelelőbb arányt.

Nincs ivásvágyam és a legnagyobb aggódás közepette sem volt, de fel kell oldanom ezeket a blokkokat, hogy ez így maradjon. 

F jól van, megvolt a műtét, már otthon lábadozik. Beszéltem telefonon az új párjával is tegnap, elkísérte a kórházba, vigyázott rá. Rendes srácnak tűnik. Örülök, hogy egymásra találtak. 

Tegnap megszereztem életem első kárpitos, saját, munkáját, Annyira boldog voltam. Este amikor mentem Zs elé, ültem a buszon átjárt az az érzés, hogy egy pici de lényeges lépést tettem az életem rendezése felé. HOgy vannak lehetőségeim, hogy megpróbálom kihozni a legjobbat az életemből. Hálás voltam magamnak, hogy azon az éjjelen nem adtam fel.

A reggelem nehezen indult, mert apával álmodtam. Nagyon élesen bennem van most is, ahogy a vonat ablaka mellett ült és bólintott, rendben van minden. Éreztem az álmomban, hogy utóljára látom, de megnyugtatott a tudat, hogy rendben van benne minden... Tudom, hogy az elmult napok, hetek problémái néha kiszöknek a tudatalattimból és így manifesztálódnak.. De jó lenne, ha ezeket napközben élném meg. Mostanában lutri az elalvás, sose tudom, hogy mikor mit cibál elő a tudatalattim..

Zs itt volt délelőtt, és csodaszép "entelektüel" pillanataink voltak, kicsit elmerültünk a társadalom politikában, elemezgettük a világ dolgait. Szeretem az ilyen pillanatokat is, mert jó vele beszélgetni. Nem csak azért mert egyetértünk sokmindenben és közösek az alapok. Azért is, mert ha eltér a véleményünk, akkor érvelünk, gondolkodunk és megpróbáljuk megérteni a másik érveit. Nem meggyőzni akarjuk egymást, hanem átbeszélni a témákat.

Utána meló.. meló.. és meló.. Ma remekeltem. Tényleg, kézzelfoghatóan keresem a pénzt a cégnek és ez jó érzéssel tölt el. Látom a főnököm is egyre több mindent ad át nekem. 

Utána helyszíni kárpitos felmérés volt, majd hulla fáradtan, de boldogan haza.

Ágy.. Zs rendet rakott, nagyon hálás voltam neki, mert jó volt úgy belépni a lakásba, a kckónkba, hogy szembejött az az érzés, otthon vagyunk, hogy egy picit ez az egész az övé is. Cukin beállítva a párnák a kanapé sarkába, a szemüvegtörlő kendőim pedig élükre hajtogatva az éjjeliszekrényen. Az asztalon a noteszünkbe, rövid, de szerelmes üzenet,

Szépen, lépésről lépésre erősödve.. valahol 470 nap magasságában 

ezt a számot dúdoltam magamban miközben hazafelé sétáltam az esti randinkról. 

Pedig egyáltalán nem volt teljesen boldogog anapom, legalább is nem klasszikus értelemben véve. Mégis az egész ahogy összeállt, annyira életszerű volt, és a maga módján szép.

Megpróbálom megmagyarázni.

Reggel egy rapid randira összefutottunk Zs-vel. Észre se vettem, hogy nincs rajta smink, olyan szépnek láttam így is. Majd irány a cég, ahol pörgés volt (hiába kezd beérni, hogy ennyit foglalkozom a vásárlókkal) Majd jött a főnököm, megbeszéltük a napi dolgokat, majd mondta, hogy felmegy az irodába, de majd visszajön és akkor beszélünk. Pff.. nekem ilyet mondani, ideges lettem, de türelmet gyakoroltam és vártam. Közben F hívott, hogy be kell mennie egy kórházba, mert műteni kell. Ki volt készülve, próbáltam nyugtatni. Ez a két esemény eléggé megfeszített, de se ivásvágyam nem volt, se harag, vagy düh, vagy tehetetlenség érzet.

Amikor 2 körül a főnököm lejött és levetette magát a fotelbe, mondta, hogy akkor beszéljünk. Kérdeztem miről? Erre az volt a válasza, hogy hát én kértem, hogy minden hétfőn beszéljük át a hetet :D Annyira röhögnöm kellett magamon. Átbeszéltük, de dekoncntrált voltam, ő ezt nem vette fel, normálisan kedvesen dumáltunk. Kedvelem a srácot, ő pedig értékeli, hogy igyekszem és nem foglalkozik azzal, hogy mi volt a múltamban. 

Utána átmentem F-hez, kellettek szerszámok, egy külsős melóhoz, jó egyébként is átmentem volna hozzá. Megölelgettem, megvígasztaltam, nyugtattam. Igazság szerint ha vele vagy Zs-vel történne valami, azt nem tudom, hogyan kezelném. Ők a két legfontosabb ember az életemben. 

A józanodásom elejétől mind a ketten támogattak, ösztönöztek, segítettek megtanulni a való életet, visszajelzéseket adtak őszintén. Mellettük tanultam meg, hogyha el is követek hibákat, attól még nem vagyok rossz ember. Lehet, hogy az adott szituációban buta voltam, rosszul reagáltam, de az prompt arra vonatkozik. Ettől még értékes és szerethető vagyok.

Elmentem a helyszini javításra, nagyon elégedett volt a megrendelő, tovább is fog ajánlani. Hazarobogtam, főztem, mert ma Zs jött át délelőtt, utána este randi.

Ebben a a napban az volt a szép, hogy normálisan, életszerűen szembesültem az élet szépségeivel és viszontagságaival, hogy jól kezeltem, hogy átéreztem a csontjaimban, hogy van két fontos ember az életemben, hogy átéreztem, szeretve vagyok.

Hát ezért volt a számomra egy tökéletlenül tökéletes nap.