és ha már nem tudom mikor volt ennyire hosszú 4 napom. Tele munkával, feszültséggel, bizonytalansággal, mikor végzek, hogyan érek vissza Pestre, mikor láthatom Zs-t. Tegnap feltette a kérdést, hogy mikor végzel? Nekem erre meg eldurrant az agyam, és kapott egy hosszú monológot írásban, hogy mennyire elegem van ebből a helyből, hogy egy ilyen egyzserű kérdésre sem tudom a választ. Napközben a percek ólomlábakon vánszorogtak. Soha nem akart véget érni a munka, pár óránként egy egy gyors cigi szünet, rengeteg pakolás, tegnap is kb. 1200 kg-t mozgattam meg, nem siránkozom van munám. De fáradt lettem estére pedig Zs-vel randiztunk és vártam, vártuk mind a ketten.

Nos az esténk elsőre nem úgy sikerült ahogy terveztük, sikerült összevesznünk. A részletek nem fontosak, de nyilvánvaló ha két fradt, szerelmes de roppant szenvedélyes ember találkozik éjjel, akkor fentáll annak a lehetősége, hogy morgás lesz a vége. Ellenben sikerült elsimítanunk. És ez így is van jól. Nem, nem mindig lehet szép, csendes, békés minden. Emberek vagyunk és én érzékenyebb is vagyok az utóbbi időben a kimerültségtől, ő is. A lényeg, hogy elsimultak a dolgok.

A mai napot azonban felzabálták a langolierek, én ezt nem értem. Hogy a picsába telhet el 9 óra egy szemvillanás alatt. Jó voltunk vásárolni is és sokat nevettünk, kajáltunk, jól éreztük magunkat. Neki volt még egy online értekezlete is.. ;-) de akkor is, valahogy mintha most lett volna még csak reggel 8. És már este van. Nem lehetne, hogy fordítva érzékeljük ezeket a dolgokat úgy hogy az érzések nem változnak?

és ha már idő.. 131 nap tisztán, és micsoda életet kaptam... szeretem

bevallom ma szerencsém volt, jó ha belegondolok nem szerencse, hogy tudatosan élem a programot. Minden gyűlésen a bevezető szövegben elhangzik, hogy ne feledje alkohollal van dolgunk, hatalmas erjű, megtévesztő alkohollal.

Nos én ma találkoztam vele újra, mégpedig úgy ahogyan nem számítottam rá, szerencsére nem lett baj.

Történt ugyanis, hogy munka közben le kellett tisztítani valamit és egy higítóval átitatott rongyot nyomtak a kezembe, hogy tegyem meg. Fel se merült bennem, hogy alkohol van benne, egészen addig ameddig meg nem csapta az orromat a szaga. Megszédültem, összeszorítottam a fogam, pár gyors mozdulattal végeztem és szóltam, hogy ki kell mennem a levegőre. Az agyam zakatolt, elszabadultak a bennem lévő rossz érzések, előjött a mélypontom. Oda nem akarok visszamenni üvöltöztem magamban. Mi lesz ha bekattan valami? Mi lesz ha.. és jöttek a rossz gondolatok.

Írtam Zs-nek, akinek meg reggel óta migrénje volt. remek párost alkottunk. Első körben nem esett le neki, hogy miért vagyok annyira bepánikolva, persze próbált megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Utána írtam neki, hogy ebben a szarban alkohol van. Így megértette és megtett mindent, hogy szóban és írásban segítsen és megnyugtasson. Megbeszéltük, hogy este amikor találkozunk megöleljük egymást és kisimogatjuk a nap rossz érzéseit a másikból, sétálunk és rendben lesz minden.

De ember tervez, isten végez, szokták mondani. Nagyon nehezen tudtam elszabadulni a cégtől este. Volt is egy kis morgás belőle, de nem érdekelt, a józanságom mindenek előtt. És nekem ma a párom ölelésére és szerelmére volt szükségem. Itt jegyem meg, hogy ha nem enyhítette volna a szerelme a pomogácsok támadását, akkor hívom az aa barátaim, szponzorom, bárkit aki segíteni tud.

Én abban a hitben éltem, hogy csak egy dologtól félek most, az életem nélküle gondolattól. Nem, ettől is féltem ma. Rettegtem belül, hogy visszajön a mélypont, hogy mi lesz ha. Nem lett. Megvédett a program, hogy munkával töltöttem az elmúlt 4 hónapot és dolgoztam magamon. És megvédett Ő is.

Amikor nagyon későn de beestem a vonatállomásra ott várt dideregve de széles mosollyal és 20 percet együtt tudtunk tölteni. Felmelegítette a lelkem, szerelmet adott és biztonságot. Olyan biztonságot ami kimosott belőlem minden rossz érzést.

Hétfőn már írtam arról, hogy balul sült el az, hogy megvártam a kisfiával őket edzés után és együtt buszoztunk. Úgyhogy ma csak hazakísértem őket, mögöttük sétálva, vigyázva rájuk láthatatlanul. És ez jó érzéssel töltött el. Ha nem is fizikailag de óvtam őket. Nem mintha bármi baj lehetett volna. Jól esett a lelkemnek a nap után. Visszatért a boldogság és a béke, igaz valami hihetetlen fáradtság van bennem ebben a pillanatban is.

Mert szép és mert az irodalom fontos.

Jó éjt Szerelmem!

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

Gyönyörű napra ébredtem, igaz megint rosszué aludtam. De hát így jár, aki délután bezabál és utána alszik egy nagyot. Reggel pár kis pomogács betalált a cégnél, de Zs írt egy olyan szerelmes levelet, amit... amit nem is tudom hányszor olvastam ma el. Megírta miért is szeret. Mit adok neki, milyen embernek lát. Engem, az alkoholista embert, aki 4 hónappal ezelőtt élni sem akart. Igen engem, akinek meg kellett tanulni elfogadni önmagát, azt, hogy szerethető, hogy értékes. Engem, aki mind a mai napig rajongva szereti és ő engem viszont.

A napom egy rózsaszín felhőben telt, boldog voltam, és arra gondoltam, hogy este láthatom, találkozunk, megölelem. Rég volt már a péntek. Vonattal jöttem vissza Pestre csapot papot ott hagyva, Igaz az még rémlett, hogy a rádióban az utolsó szám amit hallottam Meatloaftól az I would you anithing for love című szám volt. 

Csodás volt, ahogy a vonat peronon várt és minden annyira de annyira szép volt az alatt az egy óra alatt.

Majd sikerült közösen egy olyan helyzetbe keverni magunkat, ami próbatétel elé állított az élet részéről. Most szeretném leszögezni, hogy nem az alkohol tett próbára. Egy másodpercig nem jutott az eszembe, hogy igyak. 

Ilyenkor amikor a fia edzésen van, sétálni szoktunk és az a gondolat merült fel bennünk, hogy milyen jó lenne ha megvárnám őket a buszmegállóban és így ismeretlenül de együtt buszozva egy darabig mennénk hazafelé. Mekkora ötlet, ugye?

Khmm.. amikor szembesültem azzal, hogy a szerelmem egy karnyújtásnyira van tőlem és nem érhetek hozzá, nem simogathatom meg... Szar volt, nincs mit szépíteni rajta. Próbáltam tartani magam, láttam ő is zavarban van, láttam neki sem jó. Elbaszott egy helyzetbe kevertük magunkat röpke 10 perc alatt. 

bennem csak azért voltak rossz érzések, gyengült el a lábam, mert idegent kellett játszanom. Az hogy nincs gyerekem, hogy lehettünk volna mi is egy boldog család, az nem okozott bennem semmi olyat amit ne tudnék elfogadni. Olyan életet éltem, hogy ez nem adatott meg nekem. Hála az utamnak elfogadom azt amin nem tudok változtatni. De hogy a rajongva szeretett nőm előtt idegent játszak. Bevallom ehhez kevés vagyok még, nem vagyok elég erős, de dolgozom magamon. Este hosszaan beszéltünk még messengeren erről, éreztem mennyire megfeszült ő is. Nyugtalan volt, rossz érzésekkel tele. Próbáltam megnyugtatni, én már lehiggadtam mire hazaértem. Megpróbálom jelen pillanatban csak szavakkal megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, amint tudom megölelni, hogy érezze mennyire békés vagyok ezután a próbatétel után is.

És miért is írtam, hogy próbatétel.. mert régebben sztvetett volna az idegesség, hosszú levélben, üzenetben, füstjelekkel ecseteltem volna mennyire szar most nekem. Pedig nem. Megmérettettem és nem találtattam könnyűnek. Mert nem az a fontos az életben, hogy azon keseregjünk mink nincs. Az a lényeges, az igazán fontos, hogy mennyi mindenünk van. És ez a szerelem, a mi szerelmünk, mely átszövi a mindennapjainkat és itt van velem most is az ágyunkban, ez a szerelem pajzsként oltalmaz. Engem is és őt is.

Most estére ütött be a hiányod Zs. nagyon szép napom volt, igaz korán keltem és a telefonban hallhattam a csilingelő nevetésed. Hmm.. szívetmelengető volt. Utána átmentem F-hez rég találkoztunk, segítettem neki pér dolgoban, mondjuk egy nagy ikeás szekrény majdnem a nyakunkba dőlt :D Vicces volt mert én a szokásos higgadtságommal kontroláltam az eseményeket, ő meg mögöttem rémüldözött, hogy úristen. De utána megjavítottuk, jó volt. Nagyokat nevettünk, mondtam neki, hogy ha hétvégéken van olyan amiben tudok segíteni szóljon. Nem a pénz miatt, hanem mert segíteni jó és én rengeteget kaptam tőla, amikor szükségem volt rá.

Utána családi ebéd anyuéknál.. Gyerekkoromban volt egy kedvenc könyvünk Gerald Durelltől a Családom és egyébb állatfajták. Kicsit úgy éreztem magam mint egy megfigyelő tudós, de nagyon jó volt otthon lenni. Nagy nevetések, sok élcelődés, de családi hangulata volt. Apa hiányzott az asztalfőről, de ez a gondolat szerintem csak felmerült bennünk, nem mondta ki senki. Én írtam meg Zs-nek, hogy jó itthon de hiányzik apám. Mindig hiányzik... Viszont annyira degeszre ettem magam, hogy amikor hazaértem, bedőltem az ágyba és aludtam. 

Tele hassal nem jó aludni, nagyon rosszul ébredtem, nyomasztó gondolatokkal. Igazából aggódtam Zs miatt merre van, minden ok e. Régebben ezt elég rosszul reagáltam volna le, de ma türelemre intettem magam többször is ezzel a témával kapcsolatban. Jó hozzáteszem, hogy nem mindig vagyok ilyen aggodalmaskodó csak a délutáni alvás egy pici pomogácsot a vállamra ültetett.

Majd irány gyűlés, új hely, elvileg közel van, gyakorlatilag 40 percnyire :D Pedig csak 4 km. Mindegy korábban kezdődik, a társaság is jó volt, szóval ide is fogok járni.

Zs-vel írásban beszélgettünk ameddig jöttek hazafelé vidékről. Hosszú napja volt. Ahogy haladtam előre a ma estébe úgy uralkodott el rajtam a hiánya. Igen, hiányzik, nagyon.

Mindig büszke voltam arra, hogy magányos farkas vagyok, meg hű de kibaszott jól elvagyok egyedül.. Nnnaaa most meg így estére nem találom a helyem. keresem magam mellett, kimegyek cigizni, abban a reményben, hogy amikor visszajövök a hálóba itt nyújtózkodik álmosan.. Cica mesélsz akkor kérdezi nagy szemekkel rám nézva, begyűjtve az összes, igen az összes párnát magához. Odabújok a hát mögé, ölembe veszem a laptopot és belekezdek a mesébe. Mint a szülinapomon. 

Jó blogolni, ezek az emlékek átsegítenek a rossz érzéseken, vagy a hiánya által generált pomogács látogatásokon. Amikor felidézem a számtalan közös emlékeink egyikét, akkor jó érzés tölt el. A hiány marad, de felváltja a rossz érzést valami puha és meleg, biztonságot adó tudat. VAN, LÉTEZIK és egymás életének a részei vagyunk.

Még csak ízlelgetem a szavakat. Nem azokat, amiket Zs-nek mondtam az esti kis rituálénk során. (minden este szoktam neki hangüzenetben mesét mesélni és erre alszik el). 
A mai mesébe beépítettem azt, amit a kisfia mesélt a pomogácsokról. Improvizáltam és ebből valami olyan született.. valami egyedi és különleges. 

Nem tudom még átadni írásban, sem és szóban sem mindazt amit érzek. Tudom zavaros ez az írás most, de nem tudom jobban megfogalmazni mit adott egy egyszerű kis mese a pomogácsokról mind a kettőnknek.

Amikor sikerül megírom, de ezeket a szép érzéseket most ha így hevenyészve is, de ki kellett írnom magamból.

123 azaz négy teljes hónap és a mai nap. 123 nappal ezelőtt megéltem a poklok poklát és most a mai napot beleszámolva lassan 124 nappal később olyan érzések vannak bennem, amiket nehéz virtuális papírra vetnem. Nehéz, mert ha azt írom csoda, vagy szerelem, nem fedi mind azt amit kapok az élettől. Nem adja vissza, hogy boldog ember vagyok. 

vicces, háromszor töröltem most vissza miről írjak. Elkezdtem azt, hogy milyen voltam régen. Visszatörlés, majd azt, hogy mennyire kimerült voltam költözés előtt. Visszatörlés... Ugyanis ez a múlt, ezek a dolgok részben már lezárultak. És alapvetően mindenki tudja, milyen voltam. Mim nem volt. 

Ahogy egy társam tanácsolta arról beszéljek inkább mit adott az aa, vagy a program. Ezt azzal egészíteném ki, hogy mit adtam magamnak amióta józanodom.

Igaz én egy kicsit úgy vagyok vele, hogy a saját utamat járom és most csak annyi gyűlésre megyek, amennyire szükségem van. A fentmaradó időmet pihenéssel töltöm és Zs-vel. Most írhatnám azt, hogy igyekszem megtalálni a munka - magánélet - józanodás közti optimális egyensúlyt, de.. De nem kell igyekeznem. Ösztönösen tudom, hogy most a magánélet és a munka van elől és, nem elfeledve honnan jöttem, a gyűlések. nekem most így jó, így vagyok önmagam és így tudok hosszútávon olyan alapokat lefektetni, amik a józanság felé vezető útat segítik. Abban a pillanatban ahogy jön valami szar menni fogok többet gyűlésre. De most a mai nap a fontos. Az a csoda ami ma velünk történt meg.

Nem fogom kifejteni vagy részletezni, csak foszlányokat említek. Mosolyt, nevetést, közös főzést, együtt dolgozást és rengeteg komoly vagy vicces beszélgetést. Szeretem érzések, szeretem emlékek. Mi, csak te meg én, ahogy szoktuk egymásnak mondani. 

A mai csodás esténkre nincsenek szavak. Még mindig itt érzem a teste melegét az ágyunkban, hallom a nevetését. Látom magam elött ahogy kinyitom az ajtót és itthon vár. Szerelem van, leírhatatlanul.

Hálás vagyok a sorsnak az életemért.

Amennyire féltem a mai naptól annyira máshogy alakult. 

Aludtam egy nagyot és Zs-vel ébredeztem utána. Telefonon beszéltünk, mindig megnyugtat a hangja és kisimít. Szeretem.. őt is és a hangját is. Délelőtt pihentem. Persze a három nap alatt semmi olyat nem csináltam, amit beterveztem, ellenben rengeteg pihenés volt benne, jó egy kicsit rendet raktam, főztem, mosogattam, de ezek olyan apróságok amikkel készülök a holnapra. Mert hazajön, itthon fog várni. A kommunikációnkba szépen lassan beépülnek azok a szófordulatok, amik "párkapcsolatosak" szép magyar szóval élve :)

Szívet melengető érzés olyanokat írni vagy olvasni, hogy várlak itthon, vagy hogy jó akkor hagyok neked a hűtőben.

Miért is mesélem el ezeket? Nem őt vagy a kapcsolatunkat akarom piedesztára állítani. Azért teszem, mert ezek a szimpla, hétköznapi dolgok elterelték a figyelmem a fájdalomról. Nem ez van bennem hanem emlékezés. Rengeteg szép és jó emlék apámról. Délután Zs még küldött át a gyerekkoráról képeket, a szüleiről, milyen volt picinek, milyen volt az édesapja. Nagyon sok közös vonás volt apámmal. bajusz, a 70-es, 80-as évekre jellemző haj és bajusz viselet, ruhák, tárgyak. Mind mind a mltunk emlékei. Felemelő és nemes volt ezekről az emlékekről beszélgetni vele. Sajnos mind a kettőnknek már csak az anyukája él.. De még is, ahogy ezeket végigvettük, nevetve, megkönnyezve néhány képet, bennem melegség áradt szét. Mert mi is lehetne méltóbb apám emlékéhez, mint a szépre emlékezni. Arra, hogy mennyi szeretetet kaptam, kaptunk az öcsémmel, hogy tényleg él bennem apa öröksége. bennünk. 

Azt hiszem ezért is olyan szép és megismételhetetlen ez a szerelem, közösek az otthonról hozott alapok, elvek. Sok más is széppé és gyönyörűvé teszi, de ugyanazokat az emberi alapértékeket valljuk, mert ezeket hozzuk otthonról.

Este gyújtottam még egy gyetyát apa emlékére, most aludt el. Közben elméleti fizikáról beszélgettünk, meg filmforgatásról. Vegyesen, nevetve, bohóckodva néha komolyan. Szeretem őt. nagyon.

Nagyon rosszul aludtam, konkrétan nem emlékszem, hogy valaha is ennyire intenzíven éltem volna meg rossz álmot. Démonokkal viaskodtam, az egyik belémharapott, nem mart meg, de éreztem a fogait a kezemen, miközben egy lepedővel fojtogatott én pedig a nyakát próbáltam kitörni. Ekkor volt hajnali fél 3, 1,5 óra alvás után sikerült erre, hideg verítékkel a hátamon felébrednem.

Reggel, amikor elmeséltem Zs-nek, feldobta, hogy fussunk össze picit ameddig vásárol. Nagyon jól esett és maga a találkozás is. Az is amikor lelkesen elmesélte a tegnapi programjukat, amit én találtam a neten. Szívmelengető volt. Kicsit kisimított, utána elmentem és órákon át sétáltam, napoztam az ösz fényeit élvezve, majd hazajöttem és pihenés. Sokat csevegtünk ma a neten, jó volt, de éreztem, hogy ott bújkál bennem az, hogy holnap halottak napja van.. Apa.. A beszélgetésünk közben is rossz kedvem lett, apa hiánya, az, hogy az ő örökségét nem tudom átadni senkinek, hiszen gyermektelen vagyok. Mielőtt végképp elmerültem volna a mélabú mély tengerében, megírta, hogy márpadig van kinek átadnom. Hiszen neki elmesélem ezeket ezáltal ő tovább tudja adni a gyerkőcnek. Olyan jól esett. Megnyugodtam. Talán apám öröksége, ha áttételesen is, de fentmarad.

Este elindultam gyűlésre, menet közben kaptam a hívást ma nem lesz. Remek vissza haza, ok, akkor majd onlinera megyek. Egyrészt nagyon szerettem volna élőre elmenni, mert féltem attól, hogy a holnapi nap rányomja a hangulatomra a béllyegét, másrészt az online nem rossz de nem az igazi. Főleg a mai.. olyan nehéz megosztások voltak, hogy csak pislogtam. De ezt nem részletezem most.

Este még beszéltünk egy pár szót, éreztem fáradt. Elköszöntünk és akkor jött a türelmetlenség, hogy még maradhatott volna egy kicsit. Ok, de akkor sem tudott volna többet segíteni. Az agyam tudja, az érzéseim viszont hiányolták. Jó ebben a helyzetben mindig hiányzik, telhetetlen vagyok ha róla van szó. Pedig ma anya, felügyelőtiszt és szerelmes nő próbált meg lenni egyszerre. Tudom, hogy elfáradt. Az agyam tudja az érzéseim meg barátkoznak ezzel. Egyrészt ahelyett hogy reggelig duzzognék magamban, megírtam neki ezeket az érzéseimet, gondolataimat. Másrészt szépen beszélgetek magammal és most ki is írom a mai napomat.

Csak kicsit unalmas, hogy mindig van valami, ami miatt lehet nyűglődni, tudom, lassan siessek, de akkor is. Jó lenne már túllenni a holnapon. Elmenni kedden dolgozni, megint pakolni, kiadni magamból fizikailag ezt a nyűgöt. Azt hiszem keresek a hétvégékre vagy jógát vagy bunyót a közelben, hogy ne érezzek annyit. Nem eltompítani akarom magam, csak kiadni azt a tehetetlen dühöt és fájdalmat, ami apa halála miatt folyamatosan fel fel bukkan bennem. Mérgez. El kellene végleg engednem, elfogadni, hogy elment. Nem tudom mi lenne a jó megoldás, de valamit lépnem kell, hogy nyugodtabb legyek, pontosabban, hogy ez a nyugalom állandósuljon bennem. Egyébként meg nem tudom mit rinyálok itt, amikor sokkal nyugodtabb vagyok mostanában, de hát az egó.. én most és mindörökké szeretném azt ami a héten bennem volt..