még egyszer azt mondja nekem valaki, hogy hálás azért, hogy alkoholista nem tudom mit csinálok. Ez egy nagyon buta szlogen. Azért hálás lehete, hogy a közösség megmentette az életemet, Azért is hálás lehetek, hogy lettek új barátaim, kaptam egy második esélyt stb. De ezt a blőd baromságot, amit egy két idősebb alkoholista terjeszt.. pff... miért legyek hálás? Hogy majdnem elbasztam az életem? Hogy bántottam magam, a szerelmem? az emberi kapcsolataimat a 0-ra redukáltam? nem, ezért nem leszek hálás. Azért igen, hogy megmentették a seggem, van egy nő aki szeret, hogy vannak barátaim.

Nem vagyok dühös. egyszerűen csak értetlen.

Egyébként meghúztam bizonyos újabb határvonalakat ma reggel az életemben. Ez egy önző program, ha valaki hátráltat akkor köszi, de nem kérek belőled. Ez most konkrétan a tegnap esti eset folytatása, mert az a társam, akit ma elvittem, a gyűlésen közölte, őt csak az anyja szereti, senki felé sem néz, senki fel nem hívja. Köszi, kapd be a héten magamon kívül még 2 társról tudok, hogy próbáltak elérni és tartani benned a lelket. Nekem eddig tartott a türelmem. Végül is, csak minden nap ráírtam, pénteken fel is hívtam... továbbra sem vagyok dühös, de a felépülésemet nem szolgálja, hogy olyan emberekre fecsérlem az időm, akik pl.: gyűlésen keresztbe basszák ezt.
Ez nem egy magányos puffogás, ennek a társmnak négyszemközt ez el is fogom, szépen higgadtan mondani. Ha átmegy átmegy, ha nem akkor meg nem. 

Lehet túl tudatos vagyok, nem tudom, azt igen, hogy ez az egy lehetőségem van. One way ticket. Ha rosszul élem azt ami még hátra van, akkor a végén visszanézve majd sajnálkozhatok. nem, én ma élek, a mában, próbálva okulni a múltam hibáiból. Fejlődésre törekszem, nem tökéletességre.

Végre meglett az újabb tetoválásom. Kurva jól néz ki. Sajnos a technika ördöge miatt nem tudtuk befejezni, de kedden felkerül a felirat is. 3,5 óra volt és kurvára fájt, de erre szükségem volt. Az utam nem egy diadalmenet. Nem kapok jó pontokat ha helyeebben vagy normálisabban élem az életem. Ez a mementó mindig emlékeztetni fog erre. 

Összességében úgy gondolom, hogy még mindig vannak akik támogatnak és szeretenek és szeretem őket. De a határvonalak nélkül elkezdeném élni az ő életüket, az ő problémáikkal foglalkoznék magam helyett. Ennek pedig tudom mi lenne a vége.

Még annyi a magyány bejegyzésemmel kapcsolatban. Itt is könnyű lenne Zs-re tennem a felelősséget, de ebben a dologban ketten vagyunk benne. Az én döntésem, hogy akarom e ezt a kapcsolatot vagy nem. Ahogy a szponzorom mondta anyámmal kapcsolatban, bármikor jogom van azt mondani, hogy ne haragudj de erre nekem most nincs szükségem. Szóval én meghoztam egy döntést és bár ez az út is nehéz, de nem akarom elengedni a szerelmünket. Ő nem egy szer az életemben. A társam. Speciális helyzetben vagyunk, de akkor is a társam. Segíti az utamat és támogat.

A mai gyűlés jó is volt meg nem is. A 4 érzésről volt szó, amit el kell kerülni:
- harag
- magány
- éhség
- fáradtság

A megosztások zömmel a haragról szóltak. Bennem is volt. Mostanában csak futó vendég az életemben. Régebben hányszor álmodoztam arról, hogy rossz korban születtem és amikor harag volt bennem akkor leszívesebben csatabárdot vagy pallost ragadtam volna és irány a harc. A józan eszem tisztában volt akkor is vele, hogy a háború mocsok dolog.. De az érzéseim, az indulataim vittek magukkal. Hányszor ütöttem aktív koromban a falat.. mert ugye a boxzsák az buzis (semmi homofóbia) de hát az puhány dolog. Kézzel a falat na az már valami, hogy fájjon, hogy ne lrezzem a lelkemben tomboló démonokat. Ez egyébként apa halála után volt jellemző rám. Hálistennek ez a józanodásommal megszűnt. Ma már legfeljebb az autós társak és egy két buta ember tud felbosszantani, de ezek azokhoz az érzésekhez képest csak halovány lepkefingok a szélben.

Az éhség és a fáradtság olyan, amit könnyebben lehet kezelni az életemben. Próbálok pihenni, akár aktívan is, enni meg szeretek, bár átszoktam arra, hogy többször keveset, így jobban érzem magam, a súlyom is tartom és nincs kajakóma.

Ellenben a magány.. na ez ma este alattomos kis érzésként fészkelte be magát a lelkembe. Amikor gyűlés után elvittem az egyik társunkat egy darabig, erről beszélgettünk. Kitettem és rámtört. Bassza meg, jöhetek haza az üres laksba. Igen magányos vagyok. De nem csak Zs miatt, az AA tásaimnak zömmel megvan a magánéletük és van kihez szólniuk. Most itthon 120 nm-en nekem nincs. De tettem valami fontosat, olyan dolgot, ami enyhítette ezt az érzést.

Amikor Zsvel elköszöntük most este egymástól, akkor pár percel később úgy döntöttem nem kattogok a saját fejemben. Ráírtam és elmondtam neki, hogy hiányzik, rossz volt ma hazajönni a csendbe. Beszélgettünk kicsit, nagyon jól estek a szavai, megnyugtattak. A lehetőségeinkhez képest sokat tesz értem. És itt most nincs de vagy csak. Ebben a helyzteben megtette a legtöbbet, amit lehetett. Egyébként hálás lehetek az életnek, hogy van valaki aki szeret. Azok a napok amiket különtöltöttünk felerősítették a hiányát. De nem kellett küzdenem magammal. Kommuikáltam, normálisan, higgadtan és meg is nyugodtam. 

Egy pillanatig elgondolkodtam a kocsiban hazafelé, hogy jó e nekem gyűlésre járni. Hiszen megvan a magam baja, kell nekem, hogy másokét is meghallgassam? Kell. De nem mindenáron. Meg kell tanulnom távolságot tartani emberektől, D-től is. Ha nem viszem ma el, akkor ezek nem villannak be. Sajnálom, ez egy önző program, magamat kell előtérbe helyezni. Ha meg fáradt vagyok akkor még inkább.

Ma nem is akartam blogolni, de csak kijött bellem. Köszönet Zs-nek, hogy leírta szerinte jobb ha kiadom magamból.. De kurva messze van még a hétfő.. Nagyon aktívan le kell kötnöm magam addig. A maratonon is a célegyenes tűnik a eghosszabbnak. Holnap elkezdek egy edzésprogramot. Elég intenzív, de kell a mozgás és a sport. És jövő héten keresek egy helyet ahol bunyózni is lehet. Box, vagy kravmaga, bánja a fene. Sajnos a kickboxot nem bírná hosszútávon a térdem. 

54 nap.. pff.. sose gondoltam volna. lassan 2 hónap.. nem távolodnak az emlékek, bennem vannak folyamatosan és elkisérnek az utamon, szerencsére halványodnak, csiszolódnak és most már normálisabban tudom őket felidézni.

nos ha azt gondoltam volna, hogy a tegnapi egy elég kemény gyűlés volt, akkor a main olyat tapasztaltam, amit eddig még sosem. most tettem le egy AA barátom telefonját, ő sem.

Történt ugyanis, hogy van egy társunk, aki kb. 30 nappal ezelőtt jött be hozzánk. Majd 2-3 alkalommal lelkesen járt, aztán csak néha és hetek őta nem láttuk. Ma jött és az elején, amikor a napszámokat be lehet mondani, jelezte, hogy szeretne szólni. Majd közölte, hogy 30 napos lenne de hát voltak nyaralni és egy alkalommal visszaesett. Ok, van ilyen, ezzel tényleg semmi gondoom nincs. Ez bárkivel előfordulhat a lényeg, hogy gyere vissza. De ami ez után következett.. Elkezdte fejtegetni, hogy csak egy alkalom volt és megkérdezte tőlünk, hogy van e szerintünk olyan, hogy inteligens ivó, mármint olyan mint ő. Mert hát csak egy alkalom volt és azóta se kívánja. Pici döbbenet volt a tárcaim arcán is de nem reflektálunk. Megköszöntük, ment továbba a dolog, az egyik társunk elmondta, hogy 90x naposként van olyan, hogy horgászni megy az ember a barátaival, és nem iszik, már negyedszerre nem. Szuper, ez tényleg jó hír. Ekkor azoban az inteligens ivó társunk nem tudta magába folytani a lelkesedését, hogy tromfolja ezt az információt és közölte, hogy lám lám olyan is van, hogy nyaral az ember és csak egyszer iszik és tényleg kihúzta magát büszkén.

Én most nem fogom leírni ide azokat az indulatos szavakat, amiket Zs-vel és az AA barátokkal megosztottam. Maradok a higgadtságomnál, hála nekik, de...

de:

- ez nem egy bugyuta társasjáték, itt emberek életéről van szó, sokan detoxban, vagy pszichiátrián ébredtek
- több öngyilkossági kísérlettel találkoztam 53 nap alatt, mint bármikor eddig az életemben
- ha valaki nem tud érdemben hozzá szólni, akkor maradjon csendben ez nem egy színpad, ahol szerepelni kell
- a világ legrosszabb dolga ha a butaság szorgalommal párosul
- nem tartom kultúrált dolognak, hogy egy ilyen közösségben valaki büszke arra ha 0 tudással okosnak hiszi magát

és sorolhatnám még, de nem teszem, elengedtem. Én a megosztásomban elmondtama  véleményem, határozottan, udvariasan, de keményen, megosztva a saját mélypontomat, hogy ebben nekem semmi büszkeség vagy vicces dolog nincsen. Ha átment átment, ha nem nem.

Apám szavaival élve: "Az okosnak egy szemvillanás is elég, a butát fejbe kell verni"  /régi perzsa közmondás/

Egyébként tök jó napom volt, mert lett eg új AA barátom, akivel jót beszélgettünk telefonon. Ő volt az akit motiváltam azzal, hogy magam mögött hagyom az üzleti életet és elmegyek árufeltöltőnek. Ő újraírta az önéletrajzát és megkért, hogy találkozzunk a kormányhivatalál, beadja oda. Nem kért mást, csak, hogy AA barátként legyek mellette támogatásnak. Annyira jól sikerült, hogy behívták és vagy 25 percet beszélgettek vele :) Egy teljesen más ember jött ki az ajtón vidáman, örülve és mosolyogva.

Megköszönte én mondtam ne nekem, ezt a csatát ő nyerte meg. Aztán kiegyeztünk abban, hogy csak katalizátorként segítettem neki ezt végigcsinálni.

Ezek fontos dolgok, nem az ami a gyűlésen történt. De emberből vagyok, tapasztalom a normalitás határait, feltérképezem mire mennyi időt fordítsak.

Zs végre hazajött, de még vidéken van. Várom a héfőt, végre találkozunk. Randi is lesz, itthon is leszünk együtt. A bújás mellett van miről beszélgetnünk. Szeretném azt írni, hogy egyszerű volt ez az egy hét, de se neki, se nekem nem volt az. Ellenben jó lesz megbeszélni ki hogyan élte meg. Nem azért, hogy basztassuk a másikat, de remekül tudunk elméleteket gyártani :D és jobb az ilyeneket személyesen kibeszélni, nem elraktározni.

Különben is annyira érzi rajtam ha valami nyomja a kicsi lelkem :D Esélytelen, hogy ne szedje ki belőlem <3

A mai egy nehéz de jó gyűlés volt.

Gyűlés előtt már beszélgettem az egyik öreg társunkkal és azzal, akivel vasárnap találkoztunk. Nagyon jól esett, hogy az öreg elmondta, látja, hogy komolyan veszem a programot, mind a megosztásaimból, mind abból, ahogy gyűlés előtt és után is aktívan építem magam. Igen válaszoltam, oda nem megyek vissza. Abba a pokolba nem. Az új társunk miatt pár szóban összefoglaltam mi volt. Jó érzés, hogy higgadtan, nem ostorozva önmagam tudok erről beszélni. És nem is érzem magam büszkének, hogy megdícsértek, de bevallom azért jól esett. De magam miatt csinálom. Ez a legfontosabb. Különben az öregek közül őt kedvelem. Vidéki ember, de jó humorral, és kellő tapasztalattal, öniróniával beszél, de mindig támogatólag ez ma be is bizonyosodott.

A gyűlésen nagyon jó volt a bevezető, érzés gyűlés volt, egyes részek mintha róla szóltak volna. Utána én is elmondtam anyámról egy pár szót, de inkább azt a hálát emeltem ki, ami az előz bejegzésben már volt. Mivel ott volt az is aki anyám helyett anyám volt a héten, ezért err külön kitértem. Jól esett neki, nem jó fej akartam lenni, de tényleg, ott és akkor (is) nagyon szerettem azért ahogy aggódott értem. Majd egyszer higgadtan elmondom anyámnak, hogy kellett volna csinálnia. Mondjuk úgy mint az öcsém, hogy tegnap este rámnézett és annyit mondott, hogy vidd a kocsim, nekem nem kell, de menj gyűlésre. Ennyi. Ez még kikívánkozott belőlem, de már indulatok nélkül.

A gyűlésen megosztott egy műsásik társam, aki multinál területi képviselő, elmondta név nélkül, hogy én segítettem abban, hogy hagyja a picsába a munkáját, amit gyűlöl és elmenjen egy mésik állásba. Örültem, akaratlanul is segítettem valakinek. Utána még beszélgettünk kint erről, de tök jó volt, hogy nem a hirtelen lelkesedést láttam rajta, hanem, hogy erőt merít valamiből és ez jó neki.

Egy olyan társam, akit nagyon kedvelek és 3szor futott neki a leszokásnak a hétvégén elbukott. Megrázó volt.. Ott ült és szégyelte magát. Rögtön utána 3man szólaltak meg egymás után, volt aki visszaesett, volt aki csak támogatta. Jó volt látni, hogy senki sem ítéli el, annak örülünk, hogy ott van és támogatjuk. A végén odamentem hozzá, megöleltem és csak annyit mondta, jó hogy itt vagy, hogy visszajöttél. Semmi okoskods, tanács. Megadtam a számom is, ha bármi van akkor hívjon fel. Nem csak én voltam így ezzel, legalább 4en mentek oda a barátaim közül.

Gyűlés után elvittem az új társunkat a kocsijáig, Rákos faszomsetudja hova. Szabadkozott, hogy nem kell. Én elmondtam neki, hogy nekem nem probléma, sőt jó ha jót tehetek, időm van, szívesen segítek. Mások is megteszik, amikor nekem van szükségem, fuvarra, két jó szóra, támogatásra. Sőt holnap munka után fel is veszem és elviszem magammal Lőrincre. Innen 5 percre melózik. Az elején kellenek a gyűlések, nagyon kellenek. Nem azért mert kötelező. Nem azért amit déleőtt írtam. Hogy érezzem jó helyen vagyok, hogy adjak én is. Hasznosnak éreztem magam.

Persze útközben sokminden szóba került:

- 1 pohár már visszaesés? Igen
- Mit csináljon akkor ha az életében ez meg az van? Nem tudom, nem élem az ő életét, de ha van olyan saját tapasztalatom, ami idevág szívesen megosztom
- mikor lehet szponzora? Lassan siess, legalább 2 hónap gyűlés, tanulás, figyelés, majd utána, ha talál olyat mint én, akit hitelesnek gondol akkor kezdjen el keresgélni
- és még megannyi kérdés...

Amire tudtam válaszoltam, amire nem, ott jeleztem nem tudom. Semmi szürke zóna, semmi marketingduma, őszinte egyenes válaszok. Mág a kocsiban is beszélgettünk egy kicsit, látom, hogy igyekszik, de sok benne még a kérdés. Ameddig nem hisszük el, hogy számunkra egy pohár is végzetes.. addig nehezített pályán játszunk.

Még egy gondolat.. A mai gyűlésen összefutottam azzal a társammal, aki 2 dologban is stoptáblát mutatott nekem, amikor nagyon lelkes voltam:

- munkaügyben, én is azt csinálnám, amit ő.. Mondta akkor, hogy keressek egy rendes állást, aztán mejd kialakul, mit akarok csinálni.
- anyámmal kapcsolatban, mondta, hogy nagon vigyázzak, mert visszaüthet a kezdeti lelkesedésem, igaza lett.

Mind a kettőnél elmondtam ma, hogy igaza volt és köszönöm, hog úgy tartott a földön, hogy nem duzzogtam, nem sértődtem meg csak elfogadtam, hogy ő idősebb és igaza lehet. Most már tudom igaza volt.

Jó gyűlés volt, nehéz, de épített, erősebb lettem ma is a közösségtől. Ha erős vagyok, akkor tovább tudom adni mind azt a környezetemnek, ami bennem van.

Ma tovább erősödött bennem az az érzés, hogy jó helyen vagyok az AA-ban. Ügyeket intéztem, sütött a napo és élveztem a nyűr utolsó pillanatait. 

Valamelyik nap azt írtam a ..blogbejegyzés végére, hogy semmi sem tökéletes az életemben. Szerintem ez így is van jól. De visszatekintve az.. elmúlt napokra, hétre, talán ilyen az igaz i élet. Jobb és rosszabb napok, kétségek és örömök.. Ki tudja, csak ismerkedem ezzel a világgal, de élvezem. Szeretem, hogy vannak barátaim, hogy mosolyogva, na jó kurva kómásan, de nem gyomorgörccsel ébredek fel. Hogy nincs ivásvágyam, hogy van egy minden tekintetben gyönyörű párom. 

Persze, hogy nem tökéletes minden, de ahhoz képest, hogy milyen úton voltam rajta aktív koromban és milyen úton vagyok most a felépülésem elején, hálás vagyok a sorsnak. Tényleg.. második esély. csak rajtam múlik hogyan élem meg, mit helyezek eltérbe. Hogy hagyom e magam belesodorni olyan helyzetekbe, mint régen, ahol megsértődhetek, duzzoghatok, vagy egyszerűen csak élvezem, amim van és türelmesen várok. 

Mindenképpen ez az utóbbi a jó választás. Ha esetleg az egóm kézzel lábbal tiltakozna, elég csak:
- leülni és visszaolvasni a blogot
- felhívni AA társakat
- felidézni a mélypont utáni reggelt
- a mélypont utáni délutánt

Ezek majdnem mind láthatatlan tetoválásokként égtek bele a lelkembe. És ez így van jól. A múlt hibáiból tanulni kellm de nem bennük élni.

Apám mondás jut ilyenkor eszembe:

"Fiam, régi perzs közmondás: Az okosnak egy szemvillanás is elég, a butát jól fejbe kell verni"

Hiányzik.. Hiányzik a bölcsessége, a humánuma, a véleménye, az EMBER...

Hiszek abban, hogy bennem él tovább az az örökség, ahogyan nevelt, ahogyan a világot látta. A hangjára még mindig emlékszem és sok minden másra is. Szívetmelengető és könnyfakasztó ezeket leírni. Inkább szívetmelengető.

Nagyon szép nap volt a mai. Voltam állásinterjú egy multinál. Ok 40 km Pestről, de normális a fizetés, bejelentett a munka, teljesítmény arányos, stb.

Amikor kijöttem, írtam Zs-nek, majd felhívtam sorban azokat az embereket, akiknek fontos vagyok. AA barátok, AA pótanyu, egy régi barátomat, F-et, és az öcsémet, a szponzoromat. Mindenki kurvára örült. Bevallom anyámat nem akartam felhívni. Ez nem düh bennem, vagy csalódottság. Húztam egy vonalat és ebben nem volt az benne, hogy felhívjam.
Egyébként most este, amikor hazaugrottam, mondtam anyámnak, hogy megkaptam az állást, majd felmentem öcsémékhez és fél órát beszélgettünk. Elmondtam a párjának is, hogy alkoholista vagyok. Nem azért, hogy dicsekedjek, hanem azért mert családtag, és szeretem. Igaz voltak vitáink, de jó embernek tartom és azt sem akartam, hogy az öcsémnek hazudoznia kelljen miattam. Fél órát beszélgettünk, elmeséltem anyám mit alkotott, hogyan éltem meg, ők is meséltek, hogy apa halála után sokkal rosszabb a helyzet, mint előtte. Napi szinten kapják ők is az ívet, és az unokaöcsém is. Bár a szívem szakad meg a kölyök miatt de ez nem az én feladatom, hogy megoldódjon. Most magamra fókuszálok.

Magamra, mert az elmúlt napok bebizonyították, hogy ha én jól vagyok, akkor a környezetem is. Mondjuk ehhez nagymértékben hozzájárult 2 AA barátom, egyik, aki most anyám helyett anyám és aggódik, de normálisan, biztatva, a másik pedig helyretesz ha kattog a fejem és lekussol szelíden, hogy értem Viktor, de kuss legyen b+, gondold csak végig :D

És a többiek is, akik meghallgatnak és segítenek a felépülésemben.

Tegnap éjjel írtam Zs-nek, hogy hagyjuk a picsába ezt a kommunikációs csendet. Annyira jókat leveleztünk, még telefonon is beszéltünk. Hmm, olyan jó volt hallani a vidám hangját. Nem ártott egy kis csend, de most jó, hogy visszatérünk a normál kerékvágásba, csak lassan sietve.

Apropó lassan siess... Nem az a baj az anyámmal, hogy aggódik, még az sem, ahogy kimutatja. De könyörgöm azt ne tegye velem, hogy 18-án 1 órát beszélgetek vele, mert nem tudja hogy segítsen, én elmondom, majd 20-án lehoz az életről.
Nem tudom írtam e már azt az ominózus mondatát, ami pár napja jutott arról az estéről az eszembe: Kisfiam azt ugye tudjuk, hogy céget vezetni nem tudsz... Pff.. bazd meg..és ezt most indulatok nélkül írom. Komolyan, ember ilyet nem mond a gyerekének, szerintem. De tényleg elengedtem. Most is békés vagyok. Nagyon szép ez a mai nap :)

Illetve még azt akartam megosztani, hogy F-fel, végre olyan jót beszélgettünk telefonon. Röhögve egymás vérét szívva. Van új pasija, örülök neki. Rendes a srác, és igazán megérdemel egy normális pasit maga mellé. Jó érzés volt őszintén elmondani neki, hogy szívből örülök. Ahogy ő is örül Zs-nek az életemben.

Jah igen még egy dolog, öcsém szeretet nyelve: Ha meglátom, hogy iszol agyon baszlak. A nagy medve :) De tudom, hogy aggódik és annyira örült tegnap is az 50 napomhoz, azt mondta büszke rám.

Jók ezek az apró visszajelzések. Arra ösztönöznek, hogy adjak a környezetemnek, kedvességet, segítséget, figyelmet, szeretetet, szerelmet.

Köszönöm mindazoknak, akik szeretnek, támogatnak. Az AA barataimnak, az öcsêmnek, a volt kollégámnak és Zs-nek. Szeretés van. Jó érzés:-) 50 nap!

Az előbb hívtak a raktári állás miatt. Holnap reggel mehetek állásinterjúra. Ha nekik szimpatikus vagyok, akkor el fogom vállalni. vegyes érzések vannak bennem. Egyrészt kurvára örülök, másrészt félek is egy kicsit. Mi van ha nem leszek jó oda? Gondolom, hogy ez normális érzés a péntek estém után. Bennem van a félelem, hogy nem felelek meg, ha nekik sem felelek meg.

Igen anyám felébresztette bennem a megfeleléstől való félelmet. Tudom, hogy nem kellene, vannak, akik feltétel nélkül szeretnek.. 

Régebben mennyire egyszerű volt, magabiztosan, az egómtól eltelve álltam bele ezekbe a helyzetekbe. Jó nem voltam állásinterjún már 20 éve. Azóta mindig engem akartak, hívtak. Most normális emberként izgulok. Nem tudom ezt most mással telefonon, normálisan megosztani csak az AA társakkal. Délután gyűlés, lehet a szponzorom is megcsörgetem.

"Az emlékeink formálnak minket, általuk leszünk azzá akik vagyunk.
A képek és érzések mozaikjából kirajzolódik hogyan jutottunk ide még ha a részletek idővel elmosódnak is.
Ahogy telnek az évek rádöbbenünk, hogy nem vagyunk többek, mint a megélt tapasztalataink."

Sok idősebb társamtól hallottam már, hogy sose lett volna az az ember aki most, ha nem megy keresztül a betegségén. 
nagyon sok minden kavargott bennem ma, hogy miről fogok írni.

Reggel nyűgösen ébredtem, basszus, amikor elköltözök innen biztos, hogy vasút, hév, és villamos nem lesz a közelben. 2-kor aludtam el. 4.40-kor jött a menetredszerinti HÉV.. pff. Visszaaludtam, de rengeteg rossz gondolattal ébredtem és szépen kezdtem is magam belehergelni. Kb. 5 percig. Mert észbe kaptam, hogy vannak ám eszközeim ilyen esetekre:

- elmentem tusolni / mindig segít oldani a rossz érzéseket
- kávé cigi kombó szerves része a reggeli kóma legyőzésének
- foglaljam el magam: menj és intézd el azt a kurva telefont. erről lejjebb.
- egyél valamit
- légy kedves az emberekkel
- hívd fel a szponzorod

Nos a sorrend kb. ez volt. Annyit említenék meg, hogy a kurva anyját a tcomnak, mert nem csak azt az egy darab lejárt számlámat kellett volna befizetnem a szám visszakapcsolásához, hanem az összes nyitottat is. Kérdeztem a sráctól és ha itt és most veszek egy feltöltő kártyás számot az ok. Persze, az mehet. Szuper, ez is megoldva. Dual simes a telefonom. Látom ki keres és ha nem tudom felvenni vissza tudom hívni. Tökéletes.

Gyorsan írtam is minden AA barátomnak, hogy mi az új számom, aztán felhívtam a szponzorom és elmeséltem neki mi volt anyámmal. Jól esett kimondani.

Délutánra odáig jutottam, hogy ok nyugodt vagyok, de el kell engednem, amin nem tudok változtatni. Ha elkezdtem volna belehergelni magam, csak hangosan kimondta engedd el. Jó a Lidlben biztos kettyósnak néztek. Rumcájsz elmegy vásárolni és néha motyog maga elé :D

De végül is a gyűlésen, a megosztásomban mondtam ki, hogy elengedem anyámat. Remélem még életében sikerül rendeznem vele ezt, ha nem akkor nem. Ez a szitu az én hibám is, de most túl nagy falat. Ma hívott, de csak pár szót beszéltünk, kedves voltam de távolságtartó. Nem futja jelenleg többre.

Egyébként Zs-vel kapcsolatban is odáig jutottam magamban, hogy elengedem egy részét a kapcsolatunknak. Nem csekkolom 1 percenként a telefonom, nem kukkolom a családi instagrammot, hogy van e valami, semmi értelme. Nem az én életem. Néha megnézem, mert érdekel, de nem várom. 

Hazafelé a gyűlésről eszembe jutott a kötélhúzás, amit írtam tegnap. Zs én elengedem ezt a kötelet kettőnk közt, nem akarok küzdeni. A kötélhúzásban nincsenek győztesek, mindenki csak belefárad. Kérlek tedd le a kötelet, lépj mellém és fogjuk meg egymás kezét. Ez volt bennem. Nem akarom magamban sem úgy megjeleníteni a kapcsolatunkat, mintha erőből kellene megoldani. Az már régen rossz. Szeretjük egymást. Barátkozzunk meg egymás gyengeségeivel is, fogadjuk el egymás jellemhibáit és legyünk boldogok. Tempus Fugit. Már nagyon várom a szombatot, hogy felvarrják.

És miért is írtam a bevezetőben, hogy a múlt határoz meg minket?

Mert egy kocsival 15 perces utat cirka 1.20 perc alatt tettem meg. És egyáltalán nem bántam, hallgattam saját zenéket, közös számokat, újakat. Elmélkedtem, tisztán józan fejjel, lassan belépve az 50-ik napba. Száguldoztam nagy és szép autókkal, volt kabrióm, sok pénzem. És? És mi lett a vége, elbasztam majdnem mindent és a lelkemet is. Sosem cserélném el ezt a mai zötykölődést semelyik nagy autós élményemre. Mert Boldog voltam hazafelé, nyugodt, egy picit jobb lett a napom.

A gyűlés fantasztikus volt, talán sikerült egy újabb 24 órásnak segítenünk. Ott maradtunk vele a gyűlés után is vagy 20 percet beszélgetni. Remélem visszajön.

Most értem haza. 5 óra magány, csend, a lenyugvó nap fény, a csillagos ég, közel 200 km vezetés, séta kellett ahhoz, hogy elengedjek bizonyos dolgokat.

Nagyon lelkesen és nagy lendülettel álltam bele az anyámmal való kapcsolatom rendezésébe. Pedig olyan társam, akinek adok a véleményére óva intett ettől. De hát az egóm.. majd én jobban tudom, tök jó sikerülni fog, hiszen múlthéten már voltak erre utaló jelek, hogy talán normális lesz anyámmal a viszonyom. Lehet, hogy egyszer az lesz, lehet, hogy majd egyszer kezelni tudom ahogyan az életet látja, megértőbb és elfogadóbb leszek vele. Most nem megy. Sajnálom, megpróbáltam. Nem lett katasztrófa a vége és nem volt ivásvágyam, de 5 kurva óra kellett egyedül, hogy rendet tegyek a fejemben. Mielőtt ma leléptem volna, kizárva a külvilágot, akik fontosak jeleztem nem leszek elérhető. Többen aggódtak miattam ma gyűlés után. Jól vagyok, majd reggel írok nekik.

Zs-nek küldtem egy, na jó két, hangüzenetet, remélem csak reggel hallgatja meg. Tudom, hogy tudja mit érzek és a mai telefonhívása szívmelengető volt. Tudom, hogy megérti, hogy ami tegnap este történt velem az egy rohadt nagy trauma volt, sajnos rosszul kezeltem felé. Ok bevallom ő se állt a helyzet magaslatán. Érthető, hisz a családi nyaralás nem mindig a pihenésről szól. Egyébként nem tudom meddig bírja még, hogy van egy alkoholista szerelme. Csodálom a türelmét, érzem, hogy igyekszik de néha olyan ez az egész mint egy kötélhúzás. Ki fárad el előbb. Ő, hogy alkoholista vagyok és bár lelkileg stabilitásra törekszem, de vannak kilengéseim vagy én, hogy nincs itt mellettem. Nem tudom, őszintén nem tudom a választ. De kár a jövő miatt aggódni, tudom,  ha dolgozom magamon jobb lesz. Hiszek ebben, abban is ha én jól vagyok, akkor mi is jól vagyunk. Csak rohadtul hiányzik. Nem azért hogy megnyugtasson, ő nem egy szer az életemben, hanem a szerelmem. Szerintem ezt a helyzetet egy normális ember is nehezen viselné, hát még én. 

Azért volt megrázó és mélyen felkavaró, ami tegnap történt, mert hát ki szeretne 45 évesen megszégyenülni az anyja előtt. Ma is úgy éreztem, mintha leforráztak volna. Még most is rossz érzés. Még F-fel is beszéltem este, mielőtt elindultam volna az utamra. Írta utána, hogy fogadjam el az állást, ne foglalkozzak anyámmal. Persze, hogy el fogom, ha visszajeleznek.

Szóval ma este elengedtem az életemnek ezt a részét. Fáj, hogy apa ment el, fáj, hogy nem kapom meg azt a figyelmet és megértést az anyámtól, amit tőle megkapnék. De ezen nem tudok változtatni, a saját érdekemben viszont el kell anyámat engednem egy időre. 

Egy dologra büszke vagyok, hogy nem volt ivás vágyam, meg se fordult a fejemben, hogy igyak, pedig jártam a Dohány utca környékén, csupa kiülős hely, fiatalok, itallal. Eszembe nem jutott. 

ez a 49-ik napom, lassan  lefekszem, holnap találkozom a szponzorommal, gyűlésre megyek és.. és annyira jó lenne azt írni, hogy rendben lesz minden. De akkor hazudnék. Az életemben semmi sincs teljesen rendben. Semmi nincs, ami kerek és egész lenne teljesen. DE és szándékos a nagy de, amit ma végig gondoltam, hogy csak rajtam múlik, hogy az apró kis darabkákból, összerakok e szép gömbölyű, stabil dolgokat.