Fáradt vagyok, de ez most jól eső fáradtság. Hosszú de szép napom volt. Sikerült elkezdenem rendezni azt, amit pénteken.. elrontottam? Nem. Csak a rosszabbik formámat hoztam.

A jó hír, hogy péntek óta nincs bennem önmarcangolás, önvád, de fel sem mentettem magam. Egyszerűen csak végiggondolta, elfogadtam, hogy ilyen is vagyok. Ez az egyik legnagyobb kincs az életemben, hogy megismerem önmagam, hogy érzem fejlődni szeretnék. Nem mindig könnyű.. régi sémák, évtizedes berögződések bukkannak fel és integetnek vadul, hahó ezt eddig nem így csináltad. Valóban, eddig..

De mennyivel szebb úgy élni az életemet, hogy próbálkozom és amikor sikerül, akkor egy csodás nap kerekedhet belőle. Jó érzés. Jó érzés, az is, hogy a tegnap este történtek, bár mély csalódottság és düh volt bennem az eredményeket figyelve, mára nyugalommá szelídültek. Ennek következtében az én letargikus, szexi párommal érdemben tudtam mindenről beszélgetni. Érvelve, beszélgetve, eszmét cserélve. Ahogy anno apám tanított. Apa.. hiányzol, nagyon, de tegnap este kiszakadt belőlem, hogy jó, hogy ezt nem élted meg. 

F-fel is találkoztam ma, tegnap hívott, hogy segítsek befejezni ma egy közös melót. Amikor odaértem megöleltem, pár szóban felvázoltam a nyugalmam. Nem kértem bocsánatot, nem is várta el. Elég volt neki, hogy látta, komolyan veszem ami történt, és nem csak a vállamat rángatom, hogy bocsi ez vagyok én.

A napom fénypontja pedig az volt, amikor az anyám azt mondta büszke vagyok rád kisfiam. Basszus.. 45 év.. 9 hónap józanodás és eljutottunk ide. Annyira zavarban voltam, hogy csak megöleltem és annyit mondtam, köszönöm anyu.

Szép nap volt, kimerített, de úgy érzem tettem bele annyit, hogy nyugodtan hajtsam álomra a fejem. Nem tudom a pénteki dolgokat meg nem történté tenni és bevallom nem is akarom. De el kellett gondolkodnom azon, hogy így nem viselkedhetem. Az, hogy önmagamat adom nem egyenértékű azzal, hogy nekem mindent szabad. Hogy csak úgy szabadon engedhetem az indulataimat és megbánthatok olyan embereket akiknek fontos vagyok és akik fontosak nekem. Igen, ez is az utam része, a fejlődés része. Nem mindig csak a napsütés.

És hát 9 hónap.. Büszke vagyok magamra, egy csepp alkoholt se kívánok, ahogy az aa-ban mondjk kegyelmet kaptam. Na jó de kitől? Az az igazság, hogy én továbbra sem hiszem, hog bárki vigyázná az utamat, hogy egy felsőbb erő segítene. Én abban hiszek, hogy nekem kell változtatnom az életemen, tanulni magamat, magamért. Fejlődnöm, de úgy, hogy nem zárok ki mindenkit. Mert hát szociális lény vagyok, már nem az a magányos farkas aki régen voltam. Szeretem az emberi interakciókat, élvezem, hogy szeretnek és szerethetek. Ha pedig egedül nem megy, akkor segítséget kell kérnem, vagy figyelnem másokra.

Büszke vagyok rád.. milyen szép mondat volt reggel is, délután is és este is... köszönöm NEKTEK!

Na ez egy picit nehéz lesz. Azért mert önkritikát kell gyakorolnom, és hát ki az aki szívesen felvállalja, hogy ha hibázik? Én mindig nehezen tettem meg, de tudom, hogy ez is az utam része. 

Sikeresen amortizáltam az emberi kapcsolataimat. Tudom, hogy ezek nem csak rajtam múltak, tudom, hogy az is a részem, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim. És azt is tudom, hogy a munka frontján túlvállaltam magam. Hogy ezek az érvek valósak e vagy csak mentegetőzés? Nem tudom őszintén. Arra szánom a két szabad estém, hogy egy kicsit elbeszélgessek magammal és megnézzem mi okozta azt, hogy F nem áll velem szóba, Zs pedig sikeresen visszahúzódott a csigaházába. 

Nem fogom rájuk kenni, hogy ők is tehetnek róla, tudom, hogy minden egyes szituáciiónak két szereplője volt ebben az esetben. Én arra szeretnék rájönni, hogy mit miért tettem, vagy mondtam. Mondjuk az a "jó" ebben, hogy ma nem voltam feszült, tudtam a munkámra koncentrálni és nem azon keseregtem, hogy elbasztam. Nem szórtam hamut a fejemre, nem volt kesergés csak elfogadás. Nem bántottam magam.

Ez nem azt jelenti, hogy megrántom a vállam és sz@rok arra, hogy ez van. Persze, hogy sajnálom, de nem marcangolom magam. Igen, sokkal könnyebb lenne azzal takaróznom, hogy persze alkoholista vagyok meg szétesett az életem és..  Egyrészt nem akarok, mert akkor sosem tanulom meg, hogy mi a normális és mi nem. Másrészt pedig fejlődnöm kell magam miatt. Bár a tegnapi napom szarul sikerült, ma tudtam a munkámra koncentrálni, helyén kezeltem a történteket és nem kalandozott el a figyelmem. Sőt még meg is dícsértek. Odatettem magam, lelkes és mosolygós voltam. 

Az hogy egy részét az életemnek rosszul kezeltem, nem azt jelenti, hogy mindenban szar vagyok és semmit sem érek. Nem, ma az üzletben jó voltam, máshol meg nem. Ember vagyok, igyekszem, de elfogadom, szívből és őszintén, hogy van, amikor a legjobb szándékom ellenére is bántok másokat, vagy ugy alakul, hogy F nem áll velem szóba. Ez van. Megpróbáltam most is felhívni, hogy beszéljük meg, de nem vette fel. Most egy pár napig békén hagyom, de igyekszem majd rendezni vele ezt az ügyet.

Zs-vel pedig majd hétfőn találkozunk és beszélgetünk a tegnap estéről. Őt is hagyom egy kicsit, megbántottam, bármennyire is az egóm szeretné, ha most egy öleléssel ki tudnám simítani a dolgokat, hát a világ nem ilyen. Vannak következményei az ember cselekedeteinek. Persze, hogy szeretném kiengesztelni, de most nem tudom.

Ezért nem magyarázkodom, de nem is vonom meg a vállam. Most ebben vagyok. Az okokat is csak azért szeretném tudni, hogy jobban figyeljek arra, hogy ez kevesebbszer forduljon elő.

Ma 21.30-kor végeztem az Ikeába, zárás. Az volt a szerencsém, hogy az egyik kolléga errefelé jött és így 22-re itthon voltam.

Bevallom mocsok mód elfáradtam, de mennyivel más ez a fajta fáradtság, mint anno decemberben volt. Egy pillanatig nem éreztem, hogy nyűg lenne az, hogy dolgoznom kell. Persze, hogy vártam, mikor lesz már vége. De közben jó volt a hangulat, nem volt bennem feszültség. Tanultam, figyeltm, segítettem a vásárlóknak, eladtam 4 étkezőszéket, tettem a dolgomat. Jó érzések vannak most is bennem, pedig holnap 6-jor kelek. és újra indul a mókuskerék.

Valahogy még sem tehernek élem meg. Nem félek attó, hogy be leszek dobva lassan a mélyvízbe, mert ketten is elmentek ma az osztályról. Egyszerűen elfogadom, hogy így alakult az életem és ez jó nekem.

ma vagyok 270 napos, hmm.. pár nap és 9 hónap lesz a hátam mögött. Azt gondolom, hogy ez szép teljesítmény.

Tegnap lecsengett a feszültség bennem. Találkoztam Zs-vel is, megöeltem, beszélgettünk és a világ helyrebillent. Ettől is. Meg attól, hogy folyamatosan dolgozom magamon.

Néha fárasztó ez az egész, de továbbra is hiszek abban, hogy megéri. Nagyságrendekkel jobban érzem magam, még nyűgösen is, a bőrőmben, mint közel 9 hónapja. Szeretem azt, hogy ma is 2x2,5 óra alvással mentem be dolgozni és bírtam. Igaz a nap vgére teljesen elfáradtam és alig vonszoltam magam el a buszmegállóig, de még is.. Még is közben élveztem a napsütést, azt, hogy olyan sok mindenem van.

Ami pedig a magánéletemet illeti.. Hmm :) Ezt nem részletezném, az illetékes pontosan tudja, hogy mire gondolok. És ha most annál többet írnék, hogy jól érzem magam a bőrőmben ezen a fronton is, az valószínűleg átcsapna egy olyan fajta ömlengésbe, amit visszaolvasva még nekem is giccses lenne :D

Talán ez a vers részlet illik ide a legjobban:

József Attila: Óda - részlet

Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

Megannyi boldog és nyugodt nap után, ma feszültség volt bennem. Próbáltam küzdeni ellene, elterelni a figyelmemet. Szóval el van mosogatva, kimostam, főztem is, még a szakállam is megnyírtam :D De valahogy maradt.. mint egy bogáncs, ami belekapaszkodik az ember ruhájába..

Ahogy végig gondoltam, kielemeztem az okait. Ezt is tanultam az AA-ban egy idősebb társamtól, hogy keressem meg mi okozza.

Egyrészt Zs-vel álmodtam és nem volt jó. Nem ragozom de rosszul ébredtem. Másrészt ma is dolgoztam F-nél és bármennyire is jó volt a hangulat, de elfáradtam. Ehhez hozzájön még két dolog. Az első, hogy a pénteki csodaszép napunk után tudtam, hogy nehezebb lesz a hétvége, ilyenkor mindig felerősödik bennem a hiányérzet. A második pedig az óraátállítás.

Mindegyiket elfogadom, amiken nem tudok változtatni, az F-fel közös munkát pedig azért vállaltam be mert kell a pénz. Ebben a hónapban még fél havi bért kapok. Jövő hónaptól remélem jobb lesz már a helyzet. Folyamatosan dolgozom azon, hogy az anyagi forrásaim megteremtsem. Munkahely, F-nél a közös projektek, internetes eladások.. Ennyit tudok tenni, azzal kiegészítve, hogy nagyon figyelek a kiadásimra. Ez van, számomra ez egy teljesen új világ. Lassan, de tanulom, hogyan kell beosztani a pénzt.

Este jeleztem is Zs-nek, hogy feszült vagyok, megígértem neki, hogy inkább szólok (ugy sem tudom előle eltitkolni, nem is akarom) De aztán a csevegésünk közben szépen feloldódtam. Szóval megint béke van és holnap vissza a melóba. Várom, igen fárasztó folyamtosan napi 8,5 órát dolgozni, ügyfelezni de szeretem és élvezem. Mondjuk jövő héten 6 napot dolgozom és 1 szabadnapom lesz :D Király, Hulla leszek 1 hét múlva :D Bánja a fene, van munkám, van fedél a fejem felett (egész otthonos kis kuckó lett) van mit ennem és vannak akik szeretnek. Mi kell még az ember boldogságához?

Mondjuk a lottó ötös :D De az az igazság, hogy ha nyernék, akkor is bejárnék dolgozni. Pont azért, hogy megtanuljam másként élni az életem. Picivel jobban, nyugodtabban.

Hmm.. azt hiszem ezt nehéz lesz szavakba önteni, vagy túl könnyű? Nem is tudom.. Persze a legegyszerűbb az volna, ha most nekiállnék és virtuálisan elkezdeném papírra vetni, hogy mennyire szép napunk volt Zs-vel. Pedig semmi olyan nem volt benne, amit eddig ne tettünk volna meg. De mégis.. mégis különleges volt ez a napunk is.

Talána a tavasz? Vagy a bennem bimbódzó nyugalom? Nem tudom, csak azt hogy a maga hétköznapi egyszerűségével beleégett az emlékeimbe ahogy elmentünk ikinikezni, ahogy teliszájjal röhögünk a szendvicsek maradéka felett valami hülyeségen, ahogy süt a nap és boldogok vagyunk, ahogy sétálunk, ahogy hazaérve kinyitom neki az ajtót, és a nap végén, ahogy kirobban edzésről, meglát és a nyakamba ugrik.

Egyszerű, hétköznapi kis csodák.

Ma egy társam megkérdezte, hogy megyek este gyűlésre? Azt válaszoltam, hogy passzolom ma. Ahogy érzed érkezett a válasz. Igen, hiszem, hogy mindenki máskép járja a saját útját.

Én úgy éreztem, hogy ma a hétköznapi csodákra van szükségem, mert feltöltenek. Nem azért mintha az AA nem tette volna anno. Akkor arra volt szükségem, most pedig ezekre a pici, de szívmelengető pillanatokra. Hiszek abban, hogy az könnyíti meg az utamat, azon túl, hogy foglalkozom magammal és fejlődök, hogy hagyom magamnak, hogy megéljem az életem szépségeit. Ezek a pillanatok erősítik meg azt az érzést, hogy jó élni.

Szeretném leszögezni, hogy egy pillanatig se gondolok arra, hogy "meggyógyultam" vagy hogy ne lennék szenvedélybeteg. Tisztában vagyok azzal, hogy mi lenne a következménye ha nem foglalkoznék magammal és nem lennének az életemben stoptáblák. De jó megélni a szép dolgokat. Onnan, ahonnan jövök ez maga a csoda. Lassan 9 hónapja lesz annak az éjszakának.

rég volt már, hogy estig dolgoztam volna úgy, hogy alapvetően élvezem, amit csinálok. Ok, rengeteg tudást öntenek ránk, de foglalkoznak azzal, hogy betanuljunk. Igen megterhel, de nem baj, időm sincs szarságokon agyalni :D

Szép nap volt a mai, közös délelőtt Zs-vel, kuckózás, reggeli, beszélgetés. Rövid volt de még is benne volt minden, ami jó nekünk. Utána meló estig. Továbbra is élvezem, még akkor is ha a végére már zsongott az agyam. De pont ez a jó benne. 

Volt egy pillanat este, amikor elmentem cigizni és ittam egy kv-t. Kint álltam a teraszon, néztem a naplementét és szerencsésnek éreztem magam. Hiszen semmim sincs és még is megvan mindenem. Álltam és néztem a vörös csíkokat, ahogy átszövik a felfős kék eget, ahogy lassan közeledik a sötétség. Nyugalom volt bennem, és boldogság. Régebben mindig azt hittem, hogy a boldogság egyenlő azzal, hogy minél magasabbra török. Hát igen, Ikarus... Aztán amikor magasan vagy és körbenézel, akkor rájössz, hogy még mindig nem elég, több kell.. még magasabbra akarsz jutni. Na innen lehet jó nagyot esni és ez fáj. Kurvára.

De a fájdalom megtanította, hogy jó élni, nagyon jó élni, élvezni egy napban a boldog pillanatokat. És a mai napomban bőven voltak szép pillanatok. Hálás vagyok érte.

Hosszú idő óta ez volt az első olyan hétvégém, amikor elejétől a végéig jól éreztem magam magammal. Se kattogás, se hülye gondolatok, se Zs mardosó hiánya. Végre tudtam örülni annak, hogy hétvége van és nem az töltötte ki az agyamat és a lelkemet, hogy úristen, úristen itt van 2 nap és most mi lesz.

Ok, az elmúlt időszakban ez csillapodott bennem és a fenti sorok kicsit teátrálisak voltak :D De sokszor tartottam a hétvégétől, hogy most fokozódik a tétlenség és emiatt jöhet a feszültség.

De most annyira más volt. Normálisan és felszabadultan töltöttem el ezt a két napot, igen volt programom, beszélgettem AA barátokkal, főztem, kimostam az IKEA pólóimat :D Takarítottam és Zs-vel is tudtunk találkozni. F-nél kárpitoztam, beszélgettünk. Azt hiszem úgy hívják aktív pihenés. Ok, most már fáradt vagyok és várom, hogy befejezzem a blogot, menjek aludni, de akkor is. 

Olyan hmmm érzés van bennem. Holnap munka :) És várom, örülök neki. Várom a jövő hetet és nem tartok tőle mint régebben.

259 napja vagyok tiszta és most, amikor picit boldogabb vagyok, akkor se hiányzik az alkohol. Sőt tegnep se, amikor nagyon boldog voltam. A szombat délutánom.. azt hiszem csak az az egy szó van rá, hogy tavasz.

Ebben benne van minden, a napsütéstől kezdve a szerelemig minden

Nem tudom leírni, vagy elmondani, mennyire jó érzés. Igazából csak érzem magamon és a környezetem is látja, érzi.

Milyen az, amikor ma a főnököm jött oda, hogy szia, letelt a munkaidőd, menj haza pihenni. - Kurva jó érzés. Hogy mosolyognak az emberek?, Hogy köszönünk egymásnak? Hogy tényleg átjön ez a hely olyan, mint egy nagy család? Megfoghatatlanul jó. Igen tudom, hogy itt is lesznek problémás helyzetek, hogy itt se minden fenékig tejfel. De akkor is.. Akkor is kurva jó érzés volt ma reggel bemenni dolgozni. Érezni, hogy tartozom valahova, hogy vannak már ismerőseim, akik meörülnek nekem, rám mosolyognak. 2-3 szó, small talk, ahogy Zs szokta mondani, de mégis olyan sokat hozzátesz ahhoz, hogy embernek érezzem magam.

Rám fért, nagyon... Az elmúlt hetekben már mélyponton voltam lelkileg. Tudtam, hogy mehetek az Ikeába, de még is olyan távolinak tűnt. És amikor ott voltam, akkor 2 napig tartott mire el is hittem, tényleg ott vagyok és ez nem csak valami képzelgés vagy álom.

Ennek az egésznek pedig olyan hozadékai vannak, hogy normálisabb mederben kezdtem el kommunikálni a környezetemmel. Első sorban Zs-vel, mert az elmúlt időszakban, még ha szelídebben is mutattam ki, de megnőtt a ragaszkodásom felé. Alig vártam, hogy beszéljünk, találkozzunk, együtt legyünk. Ha írt, eldobtam mindent, hogy megnézzem mit küldött. Tegnap óta pedig ez más mederbe került. nyugodtabban kezelem.

Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez egy folyamat és ezen keresztül kellett mennem, megdolgoznom magamat, magamért, hogy idáig eljussak lelkileg. Jó érzés most fáradtan, de nyugodtan, pici mosollyal az arcomon blogolni, majd eltenni magamat holnapra.

Nagyon szuper volt minden :D leszámítva, hogy majdnem elcsesztem a reggelemet.

Történt ugyanis, hogy nagy izgatottságomban rossz buszra szálltam fel. Ugyanaz az útvonal, de ez gyorsjárat volt. És hát ugyan kivolt írva, hogy megáll az xy vasútállomásnál, de nekem az xy felső vasútállomás megálló kellett volna. Konkrétan azzal kezdtem, hogy amikor ráeszéltem a buszról leszállva, hogy 1,5 km-rel messzebb vagyok, hogy futottam. 20 perc alatt sikerült 2,5 fél km-t  Megtennem kabátban, bemelegítés nélkül.

Tökig leizzadva estem be 8.10-re szerencsére nem volt gond és nem maradtam le semmiről.

A nap szuperül telt, ugyanannyira kedves és profi volt a szervezés, mint az állás interjúkon. Végig jó ütemben, de kurva sok tudásanyagot öntöttek ránk. Oktatások, munkaruha, igazolvány, öltöző, stb. Hozzáteszem, hogy nagyon jó a kantin :D Egy főétel 530 Ft a dolgozóknak, kv és üdítő ingyen van. Kajára nem lesz gondom.

Holnap folyt köv.

Viszont úgy gondolom ide is leírom.

Ma elengedtem sok mindent a az elmúlt 3 hónapból. Megpróbálok új életet kezdeni és azzal foglalkozni, hogy jól érezzem magam. Igen az elmúlt időszek nagyon megterhelt mentálisan. 20 év vs a mostani helyzetem.. Nem tudtam jól kezelni mindig magamat és bevallom néha homokba dugtam a fejem.

Nem azt írom, hogy na már most ennek mától vége van, csak annyit, hogy megpróbálom élvezni a saját életem, azt hogy talán itt a tavasz is lassan, hogy van egy jó állásom és jól érezhetem magama, magammal.