Bevallom őszintén jól telt a hétvégém. Igen féltem, hogy milyen hatással lesz rám ez a szünet nevű izé.. mennyire telepedik rá a lelkemre és voltak félelmeim. Jó nem leszek álszent és nem mondom, hogy 48 órája folyamatosan boldog mosollyal az arcomo jártam keltem a világban. De..

és ez egy nagy de, mert annak ellenére, hogy Zs kurvára hiányzik, jól éreztem magam. Egyrészt sokat foglalkoztam magammal, legalább 10 helyre küldtem el az önéletrajzomat, aludtam, kitakarítottam, haladtam az F projekttel, elég jól. Szóval lekötöttem a figyelmemet. És nyugalom van, ami jó érzés. Jó volt magamra fókuszálni, végiggondolni hogy mit és hogyan szeretnék csinálni. 

Jól van pontosan még nem tudom, de ha csak ülök és nyűglődök, hogy jajj de szarul indul az év, akkor ez így is marad. Ezt pedig nem szeretném. Ez a két nap is azt bizonyította, hogy ha aktívan elfoglalom magam, akkor kevesebb időm marad a felesleges lelkizésre magammal. Egyrészt ugyanazokat a köröket vagyok hajlamos megfutni (milyen meglepő) másrészt meg attól nem lesz jobb az életem, nem lesznek céljaim és nem haladok előre, hogy megint másoktól várom a segítséget és én csak ülök a sarokban és kesergek.

Szóval összekaptam magam és szépen, lassan sietve, de elkezdtem foglalkozni magammal.

Ok, felmerült bennem már a héten, hogy 2-3 telefonnal megint visszamehetnék az üzleti életbe.. Nincs itt az ideje, nem vagyok elég stabil és ezt nem az alkoholra értem. Arra gondolok, hogy még higgadnom kell és tanulnom a türelmet. Szóval egyenlőre marad a fizikai meló vagy a HO-ban végezhető szellemi munka. Meglátjuk :)

29 hete nem ittam alkoholt. 

Most a hétvégén szünetet tartunkk Zs-vel. Nem tudom, hogy milyen lesz. Azt érzem, hogy a jelenlegi llapotban ő is fáradt és én is.

Persze most írhatnék nagyon szép és bizakodó dolgokat, hogy ez milyen jó, így mind a ketten tudunk saját magunkkal foglalkozni, pihenni, stb. De ha őszinte akarok lenni fogalmam sincs ez hogy fog rám hatni. 

Azt tudom, hogy nekem saját magammal kell foglalkoznom, illetve itt vannak az F-fel közös projektjeink. Szóval lesz dolgom a hétvégén.

Most nyugodt vagyok, nincsenek már bennem félelmek, de nem mondom, hogy boldog mosollyal az arcomon vágok neki a hétvégének. Meglátjuk jó döntést hoztunk e. Szívből szeretném vasárnap este azt írni, hogy igen.

Nagyon hosszú nap volt. Reggel F-nél kezdtem, van egy nagy projektünk, aminek az első lépése az volt, hogy át kellett egy teher autónyi cuccot vinni egy lakásba. Igen ám, de a harmadik emeletre kellett felcipelni a dolgokat, lift meg nem volt. Elsőre nem tűnt megugorhatatlan feladatnak, de fél órával később...

Fél órával később azt éreztem végem van. A pulzusom olyan 150 körül lehetett, az oxigéniánytól beszűkült a látásom, megszédültem. Mocsok rosszul éreztem magam, F le is ültetett, hvtunk segítséget és a srácok megoldották. Viszont elgondolkodtam azon, hogy fizikailag mit bírok. Hazafelé még rámtelefonált az autószerelő az öcsém kocsijával kapcsolatban és vegyes hírei voltak. Bevallom a mai napom nem volt egy sikertörténet... F-nél lefeküdtem a kanapéra és aludtam egy órát, annyira kimerült voltam. 

Végiggondoltam, hogy mit kellene most tennem. A vidéki munkát nem fogom fizikailag bírni, ha ma 30 perc után így kidőltem, ott meg 9-11 órában kellene folyamatosan pakolnom. Ha az öcsém autója nem jó akkor az is előfordulhat, hogy szerencsésebb esetben éjjel a fagyban állok az út mentén, nem szerencsésebb esetben pedig az árokban landolok. Szóval ezt most elengedtem. 

Nem volt egyszerű döntés..De be kell ismernem, lehet többet akartam mint amire képes vagyok. Nem tudom, tényleg nem tudom mi lenne a jó. Zs-vel is beszéltünk ma erről. Igaz kicsit felbosszantott, de megértem, ő jót akart én meg nehezen viselem a kritikát. Este higgadtan megköszöntem neki, amit írt, igaza volt.

Ő nagyon kivan.. Tartom benne a lelket, próbalok nem csak férfiként visszajelzéseket adni a számára, hanem a vezetői tapasztalatomat is kamatoztatni. Meghallgatni, elmondani az objektív álláspontomat. Nem vagyunk túl szerencsés helyzetben. Mind a kettőnkön nagy a nyomás, és limitáltak a találkozási lehetőségeink. De hiszek abban, hogy meg tudjuk oldani. 

Nem azért támogatom mert a feladatom lenne. Így tartom helyesnek, mert a párom. Aynámra sokmindent mondtam már itt, de amikor majdnem 30 évvel ezelőtt apa kórházba került, naponta járt be hozzá 1,5 éven keresztül. Én ezt láttam, így neveltek, számomra egyértelmű, hogy ha a párunk bajban van, vagy extrém terhelésnek van kitéve, akkor nem engedjük el a kezét, hogy jól van fiam old meg egyedül. Mellé állunk és lehetőségeinkhez mérten de támogatjuk. Igen nehéz, igen néha hiányérzetem van, de most félre kell tenni az egómat. 

Tanulom az életet.. nehéz ezt elmagyarázni egy normális embernek, hogy milyen ez. Mennyire kusza néha, mint az összefonódott idegsejtek, rengeteg lehetőség, merre menjek, mi a jó, mi a helyes, mit tegyek? És ezt nem a kapcsolatunkra értem csak, magára az életemre. 

Hozzáteszem, hogy azért is nehéz ezt megélnem, mert őszintén vallottam, hogy az eddigi szakmai karrierem az maga volt a csoda. 21 éven keresztül nem voltam állásinterjún, mindig hívtak, felajánlottak munkákat és mindig minden összejött. Most meg semmi sem. Nagy a kontraszt, nehezen emésztem meg. Tudom az egóm. És azt is tudom, hogy bármikor visszamehetnék az üzleti életbe, de rámenne pillanatnyilag a józanodásom. Az pedig a legfontosabb.

Szóval holnap ameddig Zs dolgozik, nézek álláshírdetéseket és elküldöm ahova lehet. 

Bassus nehezen indul ez az év.. :D nem baj, lesz ez még így se. Na jó nem leszek negatív. Visszamegyünk az alapokhoz szépen és összerakom magam.

Nyűgös vagyok.. nagyon lassan haladnak a dolgok. Jó mondjuk az autó úgy tűnik rendben lesz, sikerült találnom egy normális szerelőt, ott is hagytam nála a kocsit, hogy átnézze rendesen.

Reggel randiztunk Zs-vel, összefutottunk egy órára. Sajnos a randi helyszín nem volt a legideálisabb választás és ezért nem tudtuk magunkat teljesen elengedni, úgy váltunk el, hogy benne is és bennem is hiányérzet volt. Most ez nem töltött fel minket, mint ahogy az eddigi rapid kis találkáink. Ma jeleztem neki, hogy fáradok. Tudom, hogy azt kérte tőlem, legyek én a kapcsolatunkban az erő, de most nem tudok többet beletenni. Amikor eddig megpróbáltam túlfeszíteni magam nem ment, csak morgás lett a vége. Hiányzik...

Ebben az évben, sőt ha jobban belegondolok dec. 22 óta nem volt egy normális randink egymással. Tudom, hogy zárkózottabb az érzelmek kimutatásában, mint én, de remélem átmegy neki, hogy most nekem is szükségem lenne arra, hogy egy picit megnyíljon. Nem azt várom, hogy olyan legyen mint én, hiszen kiegészítjük egymást. De most én is nyűgösebb vagyok. Persze megértem, hogy sok a munka, ott a család, de szeretnék legalább egy nyugodt napot eltölteni vele, hogy érezzem azt, ami az elmúlt majdnam 11 hónapunkban eddig megvolt. Hogy itt van a kapcsolatunkban. Érzem, hogy küzd és nem is akarom, hogy nekem megfeleljen. Nincs csak és de, szeretjük egymást. Egyszerűen hiányzik. Látom, hogy próbál kommunikálni, én próbálok türelemmel lenni.

Ez van, biztos ez is az utam része, hogy végig kell mennem ezen is.

Szeretet hiányom van

Holnapután ha minden jól alakul akkor itthon lesz. Bár kicsit tartok attól, hogy megint telebasszák munkával. Nembaj, legalább itt lesz. 

Elfogadás..

Lassan tényleg végelehetne ennek a hétnek. Ugye Zs betegségéről és a változó munkafeltételekről már írtam. Ezek mind, mind nehézzé tették a hetemet, de ma jött a hab a tortán.

Gondoltam elmegyek délelőtt bevásárolni, tankolok, majd délután pihenek egyet. Amikor beültem a kocsiba akkor jött velem szembe, hogy az a kuplung, amit szervízeltettem, nem működik. Az istennek se. Ráadásul beragadt sebességbe téve, szóval baszhatom. Kurvára ideges lettem. 

Nagyjából fél órának kellett eltelnie, ameddig rendezni tudtam a gondolataimat. Ráadásuul úgy indultam el otthonról, hogy nem vittem magammal cigit, mert hát próbálok ugye leszokni, legalább is visszább venni a menyiséget. Írtam Zs-nek, kipuffogtam magam neki, beszéltem F-fel is. Arra jutottam, hogy reggel felhívom a leendő munkahelyemet és szólok, hogy nem tudok menni. Nincsenek messze de még is csak vidéken vannak. Ha nem tél lenne akkor nem érdekelne annyira a kocsi, de télen, éjszaka az éjjeli járatra várni minusz fokokban, nos ezt nem. Mindig hétfőn van beléptetés és ezért akkor majd 24-n kezdek. Ha belemennek, ha nem akkor se tudok mit csinálni.  Illetve ez a részleg hivatalosan csak február 1-én indul, addig a város másik végére kellene átmenni és ha nincs autóm, azt egyszerűen nem tudom megoldani. Igaz az interjún még arról volt szó, hogy céges buszokkal hoznak visznek minket a telephelyek között, de pénteken már úgy tűnt, hogy mindenki maga oldja meg a munkábajutását. Szóval ez így nekem nem lenne jó.

Továbbá az autót intézni kell. Pénteken hoztam el a szervízből, holnap reggel hívom is őket, hogy trélerrel vigyük át oda a kocsit és garanciálisan nézzék meg. Szép szóval de határozottan fogok mindenhol érvelni és beszélni.

Ez az egy hét kiesés komoly anyagi kieséssel is jár, plusz a beragadt sebváltó miatt ideges voltam, hogy akkor hogyan teszik fel trélerre.

Összességében minden adott volt ahhoz, hogy szar napom legyen.. de valahogy mégis..

Mégis összekaptam magam, hazajöttem, lefeküdtem, majd elmentem egy nagyot sétálni. Hazafelé megnéztem a kocsit és sikerül üresbe tennem, isten áldja azt a minimális műszaki tudást, amit felszedtem anno a jogsinál :D Szóval egy probléma kipipálva. Amikor hazaértem már teljesen nyugodt voltam és jókedvű.

Semmit nem tudok tenni ez ellen, de.

De akkor lehet F-nek segítenem, onnan van pénz és ott lekötöm magam. Tudom nyugodtan intézni a kocsit, tudok magammal foglalkozni, elmenni gyűlésre és tudok Zs-vel is egy pici időt tölteni. Szóval minek idegeskedjek?

Újfent jó megélni, hogy a nyugalom belülről árad. Hiába kapálóznék csak egyre nagyobb hülyeségeket csinálnék, folyamatosan ingerült és nyugtalan lennék, ennek pedig az lenne a következménye, hogy belemarnék azokba, akik szeretnek. De ezt most csak így ebben a pillanatban gondoltam végig. Jó érzés , hogy a héten történtek ellenére jól érzem magam, mosolygós vagyok. Reggel majd szépen telefonálgatok és intézek mindent.

Ha pedig az új helyen problémáznak? Na bumm.. 27.000 ember hiányzik a kiskereskedelemből, jött szembe hasonló munkával kapcsolatos hirdetés, igaz kevesebb pénz, de innen 20 percre a másik kerületben. Szóval akkor sincs semmi, megpályázom azt. 

Summa summárum, bármi is történt a héten jól vagyok és jól érzem magam

Pénteken elhoztam a kocsit a szervízből.. pff.. egy vagyon lesz, de úgy gondolom hosszútávon megéri.Egyrészt így azért kényelmesebb a munkábajárás, éjjel nem kell várnom a céges buszra, már ha lesz, vagy az éjszakai járatra. Másrészt pedig sokkal jobb úgy bevásárolni, hogy nem vagyok rászorítva arra, hogy mindig a Sparba menjek. Van Lidl és Aldi is, de bkv-val 20 perces távolságra. 

Nem utolsó sorban pedig, jön a tavasz és visszatérhetünk ahhoz a szép és szívmelengető szokásunkhoz, hogy a szabad ég alatt randizunk egymással. Erre egy picit később visszatérek.

Tegnap is és ma is találkoztam Zs-vel, lassan de javul. Totálisan megértem, hogy lelkileg megviseli, hogy nehezebben regenerálódik, és lassú a folyamat. tartom benne a lelket. Nem azért mert ezt kérte. Ha visszagondolok az életemre, több nagyobb betegség is volt a családunkban, anyám olyan mailyen, de apámat imádta. Végig ott volt mellette, 28 évvel ezelőtt másfél éven át járt be a kórházba minden nap. Én ezt hoztam hazulról, hogy ilyenkor a támogatás a legfontosabb. Lehet apróság, vagy csak egy ölelés, vagy a másik meghallgatása. Nem számít, csak rád számíthassanak. Mindig szembejön, hogy mennyire fontos a családi háttér az ember életében.

Voltam F-nél és igen, végre finishbe jutott az a projekt, amivel szoptunk már napok vagy hetek őta.. kicsit összefolyt az idő a végére. De a lényeg kész, fizethet az ügyfél :D Jó volt együtt dolgozni, de ma láttam, hogy kivan. Volt, hogy leült egy székre és csak csóválta a fejét.. Benne is tartottam a lelket. 

Tegnap voltam aláírni a munkaszerződésemet, viszont egy kicsit fejetlenség van a cégnél. Ez egy új logisztikai raktárbázis lesz, nem messze innen. Folyamatosan változnak a dolgok. Ezért is jó, hogy lesz autóm, mert így egyszerűbb. Viszont egy kis nyugtalanság lett ma délutánra urrá rajtam. Alkoholista vagyok és a bizonytalanságot ha lehet elkerülöm. pénteken pedig bizonytalannak éreztem azokat az embereket akikkel beszéltem. Tudom, hogy ők is mindig a legújabb infokat adják át, de akkor is ma előjött bennem, a mi van akkor hogy ha érzés.. Jó hétfőn reggelre kell menni, akkor majd többet tudok, mert lesz oktatás és eligazítás.

Ezt a nyugtalanságot fújta el Zs, amikor szóba hozta a randizást. Az agyamban rögtön megjelentek azok az emlékek, amikor jött felém csinosan felöltözve, vagy egy parkban együtt kajáltunk szendvicseket, amiket csináltam neki. Hozott rétest, üdítő, szerelem, napsütés.

Az elején, amikor idősebb társak megosztásait hallgattam, hogy mennyivel szebb az élet alkohol nélkül, olyan fura volt. Ma pedig, 195 naposan (nem tudoem, nekem annyira tetszik ez a szám :D) értem, és átérzem, hogy miről beszéltek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy vannak ilyen emlékeim, tiszták, kedvesek, melegséget adók. Jól jönnek nehezebb pillanatokban.

Nos ez egy nagyon összetett nap volt..

Reggel F-nél kezdtem, szenvedünk ezzel a projekttel, hiába régi mondás a régi világomban vannak üzletek, amiknek rossz a karmájuk. Na igen, ez pont az :D Hozzáteszem, hogy jól szórakoztunk és rengeteget nevettünk. Lassan de befordulunk majd a célegyenesbe.

Utána átmentem anyámékhoz, beszéltem öcsémmel, elkértem a kocsiját, hogy azzal járjak majd munkába. Tudtam, hogy a fékolaj színt vacakol, de mondta, hogy azóta rosszabb a helyzet, mert az utastérbe is elkezdett beszivárogni a folyadék.. Remek.. kezdek hozzászokni, hogy amióta józanodom azóta semmi nem megy egyszerűen :D Jó addig sem, de mit van mit tenni, beszéltem F-fel, mondta, hogy 2 sarokra tőle van egy szervíz, normálisak, korrektek, próbáljam meg. Elvittem a kocsit, megbeszéltem a szerelő sráccal, hogy átnézik, de nekem holnap délre kell az autó. Kurva korrektek voltak, 40 perccel később már hívott, hogy mit kell csinálni, mennyi lesz és holnap délre mehetek hozzá. Az SOS dolgokon kívül elmondta, hogy mi van még, de majd ezt beütemezzük szépen. Hozzáteszem, hogy így is combos lett a javítás költsége. Semmi vész, ennyit bőven megér, hogy autóval menjek munkába és ne kelljen éjjel a cges buszra várnom.

Mikor hazajöttem, picit aludtam, majd utána Zs-vel beszélgettem messengeren. Hát a tegnapi blogbejegyzésemben már említettem, hogy milyen a cég "vezetőienk" a hozzáállása, de most mutatott egy chat részletet, amitől eldurrant az agyam. Nem részletezem, maradjunk annyiban, hogy a céges szótárból az empátia kifejezés nem hogy szerepel, de még a szinonímáit is kitörölték.

Utána majdnem idáig próbáltam benne tartani a lelket. Lassan javul vagy stagnál az állapota, nincs ereje és nyűgös. Teljesen megértem, próbálom feldobni amivel csak lehet. Elterelni a figyelmét. Ezzel tudom támogatni. Az aggódásom meg meghagyom magamnak. Pont most írt, hogy válaszolt neki a háziorvosa, hogy ez a folyamat teljesen normális és kb. 2 hét ameddig visszanyeri a formáját. Szóval egy picit megnyugodott és én is.

És holna megyek aláírni a munkaszerződésem.. jajj olyan jó érzés, nagyon várom már, hogy munkába álljak. Nem az én világom az, hogy majdnem egy hónapja lógatom a lábam itthon. Persze, hogy nem teljesen, de szeretnék már melózni.

Szeretném leszögezni, hogy azt, amit most leírok nem a Zs iránt táplált érzéseim mondatják ki velem. 20 évig dolgoztam az üzleti életben és ebből 16 évig vezető pozícióban voltam.

Lehet, hogy nem én voltam a világ legszuperebb vezetője, de egy dolgot mindig szemelőtt tartottam. Azt, hogy az embereimmel humánusan bánjak. Persze, hogy megköveteltem a teljesítményt és az eredményeket, de tettem ezt a lehetőségekhez képest humánusan. Nincsenek csodák az üzleti életben, hozni kell az számokat és a vevői elégedettség fontos. Csak az a kérdés, hogy milyen áron. Mennyire áldozzuk be az embereinket a saját céljaink, vágyaink érdekében. Mi a fontosabb, hogy lassan, megfontoltan maratont nyerjünk vagy pedig gyors sprinttel lehagyjuk a mezőnyt?

Én az előbbi mellett teszem le a voksom. Ugyanis a jó munkavállaló, aki lojális, megfizethetetlen a világban. Persze mások máshogy látják. Ez egészen addig nem is szokott komolyabban foglalkoztatni, ameddig nem azt érinti aki fontos nekem.

Ugyanis Zs-n azt érzem, sőt ki is mondta, hogy perpill mindenből elege van. A legszívesebben megszűnne létezni. Nem egészen értem a főnökeit, mert úgy tesznek, mintha mi sem történt volna a héten és csak egy enyhe náthával lógatná otthon a lábát. Már aznap este 1 órás meetingje volt velük, amikor infúziót kapott. Minek? reggelig összedől a világ? Értetlen vagyok.. ha az egyik emberem szarul volt, vagy valami tragédia történt az életében (sajnos volt ilyen) akkor persze át kell venni a feladatait, de nem asap.

A másik dolog, hogy többször vadásztam már le nagy ügyfelet. 3 évvel ezelőtt sikerült bekerülnöm egy olyan céghez akik az árbevételemnek a 80%-t adták. Akkor kezdtem a saját cégem, egyedül voltam benne. Az első dolgom az volt, hogy felépítsek egy csapatot, akik a többi ügyféllel foglalkoznak. Én elbajlódtam a VIP-vel, de amikor láttam mekkora falat rögtön felvettem egy projekt managert, utána kiszerveztem a szállításokat, majd jött még egy salses a csapatba. Pedig nem vagyok egy nagy koponya.. Egyszerűen tudom, hogy tervezni kell. Itt meg azt látom, hogy megy a kapkodás, az az ember aki lelkiismeretesen odateszi magát, annak ellenére, hogy tényleg szarul volt, terhelik tovább. Miért? Az a jó, ha a végén a munkavállaló bevágja a durcát és beint a cégnek?

Persze mindenki pótolható.. régi mondás. Mondjuk ezzel nem értek egyet. Számtalan emberrel, beosztottal, kollégával dolgoztam együtt az évek alatt. Büszke vagyok arra, hogy akiket az alma materembe felvettem anno majdnem egy évtizedig ott voltak és állták a sarat.

Nem azt akarom kihozni ebből az egészből, hogy ÉN mennyire fasza gyerek vagyok.. Értetlen vagyok ilyen esetekben.

Úgyhogy ma délután félretettem mindent, Zs-vel beszéltünk is telefonon és megkértem mondja el miben tudom segíteni ebben az extrém helyzetben. Arra kért, hogy most legyek én az erősebb a kapcsolatunkban. Jó az idáig vezető beszélgetés picit döcögősebb volt, ez az én hibám. 

Azonban miután megbeszéltük a dolgokat rájöttem, hogy mivel tuudom a legjobban segíteni, úgy hogy ez nekem is jó.
Ezért kitaláltam egy hülye szlogent, A Kedvesség Hadműveletet. Ennek égisze alatt, önhatalmúlag, meghosszabbítottam az adventet és minden napra elkezdtem beiktatni valami apró kis plusz figyelmességet. Nekem ez azért jó, mert egyrész önzetlenül segíthetek, másrészt pedig lefoglalom magam és így támogatni tudom őt.

Ma egy levelet írtam neki, amiben az első hónapunkat idéztem fel. Apró kis szösszenetek, de ha bármikor maga alatt van, akkor vannak apró, kis fogódzkodók, amikbe tud kapaszkodni.

Ma nem mentem el gyűlésre, pedig egy számomra fontos embernek volt a születésnapja. Remélem, hogy megérti miért nem voltam ott. Nem akartam megbántani, de választanom kellett, hogy mi a jobb nekem.Számomra pedig a saját lelki stabilitásom az elsődleges. Ha a párom bajban van, akkor pedig támogatom.

Szóval ma ilyen nap volt, továbbra sem jutott eszembe, hogy milyen jó lenne inni. Ide ki merem írni, a társak körében nem szoktam mondani, mert ilyenkor azt hiszik többen a burkolt ivásvágyam miatt hencegek ezzel. Pedig nem, Egyszerűen csak néha rácsodálkozom, hogy ennél kevesebbért is ittam régebben, most meg nem hiányzik. És nincs bennem olyan gondolat sem, hogy ha ez vagy az történne akkor biztos innék. Nincs mert valami megváltozott picit több mint hat hónapja. Igen, rögös ez az út, de tiszta fejjel még is csak könnyebb haladni rajta.

Nem mondom, hogy a tegnapi napot könnyen viseltem. Ami viszont jó hír, F is kérdezte reggel telefonon, hogy eszembe jutott e az hogy igyak. Nem, volt a határozott válaszom. Amikor ezt elmeséltem Zs-nak, mondta, hogy de jó mert ez elég extrém körülmény volt. Igen, ha van pozitív hozadéka a tegapi napnak az ez. Az összes többit meg szépen elengedtem. Most estére nyugodtam meg teljesen, sőt egészen jó kedvem is lett.

Reggel elmentem munkalakalmasságira, rendben volt minden. Utána nagy nehezen megszereztem a fizetésemet, háát.. hagyjuk, ahhoz képest, hogy decemberben mennit melóztam alig kaptam valamit...Na mindegy, vár az új hely, korrekt elszámolással és időben történő fizetéssel. Hétfőn kezdek. Jó sűrű hét lesz.. F-nek is be kell segítenem egy nagy projektbe. nem baj szépen lefoglalom magam. És jövő héttől kezdődik az új életem. Nem csak a munka miatt várom. 3 hete itthon ülök a seggemen, azért is várom, mert így rendezettebb és kiszámíthatóbb lesz minden. Tervezhető. 2 hétre előre megvan a beosztásom, lehet tervezni a magánéletemet, a céges dolgokkal való foglalkozást is. Zs-vel se kell majd egy adott napra koncentrálnunk, hogy márpedig a péntekből hozzuk ki a legtöbbet. Nem, szépen ahogy majd jön. Ha van ideje a munka mellett én itthon leszek. Ha dolgoznia kell, én majd pihenek, vagy olvasok, vagy csinálom amihez kedvem van.

Itthon vagyok, zenéz hallgatok, boldogítom Zs-t messengeren, de legalább jó a kedve, kicsit szétszórt, de mosolygós. Én meg nyugodt és mosolygós.

Összességében megint egy szép nap

Pénteken kezdődött. Zs nem érzte jól mgagát, gomorfájdalmak, émelygés. Aggódtam, de minda ketten reméltük, hogy majd hétvégén kipiheni magát és mára már jobban lesz. Sajnos nem így történt. Tegnap este megbeszéltük, hogy ma reggel összefutunk és elkisérem munkába meg elé is megyek. Még poénkodott is vele, hogy várjuk ki a végét, mert ki tudja.. 

Ember tervez.. Hajnali fél 5-kor írt, hogy nagyon szarul van és reggel itthon marad. Fent voltam, mert nyugtalanul telt az éjszakám, egyrészt engem is elkapott valami nátha, másrészt meg nyugtalan voltam, hogy van. Reggel beszéltünk telefonon, el volt kenődve, próbáltam kómásan vígasztalni, megölelni az éteren át. Délelőtt leveleztünk még, elment a háziorvoshoz, kapott gyógyszert, megnyugodtunk. Majd délután arra ébredtem, hogy küldött egyképet, hogy az ügyeleten van és infúziót kap. 

Bevallom azt sem tudtam hol vagyok, olyan volt mintha egy rossz álomba ébredtem volna fel. Annyira megijedtem, hogy hosszú percek kellettek, hogy felfogjam ez a valóság. Igazság szerint a tehetetlenség a legrosszabb és az, hogy csak szórványosan tudom mi van vele. Rengeteg rossz gondolat, szar érzés ugrál a vállamon, hiába tudja az eszem, hogy ha valakit hazaküldenek az ügyeletről akkor nincs akkora baj, hiszen nem a kórházba küldték. Akkor is a lelkemben lévő kis démonok folyamatosan arról pofáztak, hogy mi van akkor ha nagy a baj és én még csak nem is tudok róla. 
Nem szenvedek, dühös vagyok, és tehetetlen. Tenni akarok valamit a szretett nőmért. Óvni és védeni, vigyázni rá. Eddig nem jeleskedtem ezekben a párkapcsolati dolgokban.. Most viszont szeretnék ha nem is jeleskedni, csak egy normál szintet hozni.

Felhívtam az egyik barátomat, meghallgatott, megnyugtatott. Beszéltem F-fel is szintén próbált nyugtatni. Most estére símultam ki valamennyire, hogy Zs írta egy hangyafasznyit jobban van.

Nagyon jó, hogy az élettől folyamatosan kapom azt, hogy gyakoroljam az elfogadást és a türelmet, de szeretnék most egy kis nyugalmat. Egy picit vissza a régi életünkből. Nevetést, intimitást, csacsogást, nyugodt éjjeleket. 

190 nap..