Bár keveset aludtam, de reggelre megnyugodott a lelkem. Gyászfolyamat - jellemezte Zs. Igen, meg kellett élnem ezt is. Szerinte jól vettem az akadályokat, én egy picit döcögősebbnek éltem meg, nem kellett volna összemorognom vele. De nincs bennem rossz érzés, régebben biztos marcangolt volna az önvád. Ember vagyok jobb és rosszabb pillanatokkal. A tegnapi pedig nehéz nap volt. 

Most nagyon jót beszélgettünk reggel. Igaz más témában. A szponzorom felmondta a közös együttműködésünket.

Bevallom régebben vitatkoztam volna vele, haragudtam volna rá. Most megértem és a lelkem mélyén érzem igaza van. Felé nem tettem bele azt, amit megígértem és megbeszéltünk. Hivatkozhatnék most sok mindenre, érvelhetnék de most csak elfogadom a döntését. Fogok neki válaszolni, de nem akarom meggyőzni. A kritikából tanulni kell, ha olyan embertől kapom, akit tisztelek, nem megsértődni rajta.

Nem akarok megbítzatatlannak tűnni mások szemében, de tény, hogy sokszor így viselkedem. Önző módon még mindig hajlamos vagyok arra figyelni, hogy nekem legyen jó. Dolgozom rajta, hogy ne így legyen. Viszont ez egy hosszú folyamat.

Nyugodt vagyok és 175 napja józan. 

Feszült vagyok. Most ebben a pillanatban is. Pedig annyira szeretnék nyugodt lenni. Ma halmozódtak azok a témák, amik megfeszítettek.

Amit szeretnék kiemelni az a gyűlésen elhangzott bevezetővolt. A szeretetről volt szó. Ahogy végighallgattam a társam állt bennem össze a kép, hogy apa halálával nem csak az apám vesztettem el, hanem azt az embert is, aki feltétel nélkül szeretett. Én pedig vágytam és vágyom a szeretetre. Amikor elment akkor minden megszűnt én pedig összeomlottam.

Erre az érzésre jött még rá, hogy a hiányról és a magányról beszélgettünk Zs-vel tegnap este, amit ma fejeztünk be.

Engem pedig felkavartak ezek a dolgok és rosszul kezeltük mind a ketten a kialakult szituációt. Tudom, hogy megbékél, bennem sincs harag, de a mai estémből nem hiányzott a feszültség.

Most itt ülök és azon agyalok, hogy mihez kezdjek magammal. Álmos nem vagyok, egész nap cigiztim, lassan kátrányt fogok köpni.

Apropó cigi, ezzel kezdődött a napom, hogy ráeszméltem 25-én nincsenek a környezetemben nyitva dohányboltok. 1 órát keringtem a városban, mire találtam egyet.. Mocsok szenvedély. Majd egyszer abbahagyom.

Azt reméltem, hogy ahogy elkezdem magamból kiírni enyhül a nyomás, de most valahogy nem akar. Nem ivásvágy ez, csak futkároz a hátamon valami kis szar.

Remélem reggelre ki tudom aludni.

Már csak egy óra van hátra szentestéből. Nincsenek bennem rossz érzések, de valahol a lelkem mélyén érzem, hogy holnap el kell mennem gyűlésre. Nem vagyok se rosszkedvú, se magányos, de az elmúlt időszak tapasztalatai megmutatták, hogy ez az a pillanat, amikor keményebben kell dolgoznom magamon. Odafigyelni azokra az apró, kis intő jelekre, amik fel fel bukkantak a napomban. 

Szerencsére van megoldás, beszéltem egy társammal, barátommal is most este. Elővettem Zs ajándékát, beszélgettem Zs-vel is. Nem zárkóztam be, felvállaltam, hogy nyűgös vagyok, jeleztem és nem azt vártam, hogy vegye ő észre. Igen az egóm visszahesegettem a helyére és nyitottam. Egyébként úgy érzem Zs-vel egy élet is kevés lnne mindig mindent megbeszélnünk. Tudom és érzem a szerelmes férfit, de most az ember van előtérben bennem, a társas lény, aki mesélni akar, meghallgatni az ő történeteit, megvitatni az aktuálpolitikai helyzetet, a társadalmi dolgokat, művészetről csevegni. Megannyi hétköznapi téma. Persze sose jutnak eszembe pont akkor, amikor beszélgetünk. Azok szűk kis időkapuk és más írásban, mint személyesen. Ez nem tölt most el feszültséggel, csak érzem, hogy kezd áthelyeződni a hangsúly.. szóval ajánlott lefoglalnom magam. Ennek pedig az egyik legjobb módja az, hogy szocializálódom a közösségben egy kicsit. 

Apa hiányát egész jól kezeltem ma és kezelem most is. Jó volt a délutáni mozizás, szeretem emlékek garmadája jutott eszembe és fakóvá tette a tavaly karácsonyi estét. Egy évvel ezelőtt anyámnak az a remek ötlete támadt, hogy felolvastatta velem apám 26 évvel ezelőtti búcsúlevelét. Akkor kórházban volt és úgy érezte meg fog halni, ezért egy gyönyörű levelet írt. Mivel a levél aktualitását vesztette, hálistennek , és még 28 évig velünk volt, ezért tavaly, szenteste érkezett el anyám szerint a megfelelő idő, hogy ezt megossza velünk.. Mocsok mód leittam magam utána mert fájt. Pedig emlékezni szép és jó dolog. Igen, kurvára fájna ha belepörgetném megint magam. De nem akarom, megélem a fájdalmam és a hiányát de úgy ahogy én szeretném. Mint ma.

Szia Apa,

ma megnéztem a Cinema Paradisot. Emlékszel mennyit beszélgettünk, hogy ez a film benne van a 100 legjobb filmben a világon? Emlékszel, mennyit vitatkoztunk az ízlésről, hogy kinek mit jelent az a kifejezés, hogy a legjobb? Férfiasan bevallom, hogy ismételten nagy hatással volt rám a film. Hiszen benne van minden az életről, apa - fiú kapcsolat, szellemi örökség, szerelem, kamaszkor.

Köszönöm, hogy az apám voltál és szerettél feltétel nélkül, hogy olyan emberré neveltél, aki vagyok. Azt hiszem ma már nem nézek meg több filmet.. érdekes kettősség van bennem, mert a film jórészét végig bőgtem.. hiányzol, de nem fájdalommal töltött el, csak a hiány érzetével. Rengeteg szép emlék jött vissza. És azt hiszem ez a film volt az, ami megszerettette velem a filmeket. Olyan gondolatok és érzések vannak most is bennem, amiket neked köszönhetek.
Csodás apa voltál, köszönöm.

és a filmben vagy egy mondat, amit te is mondhattál volna, hiszen tudom, hogy ez volt benned:

"Mindig, amikor felhívlak telefonon, minden alkalommal más nő veszi fel a kagylót. De eddig még egyetlen olyan hangot sem hallottam, ami igazán szeretne téged.. Felismertem volna.. Pedig örülnék neki.. ha látnám, hogy megállapodtál, hogy szeretsz valakit"

Amikor utóljára beszéltünk, akkor meséltem a magánéletemről, ami úgy tűnt akkor rendeben volt. Láttam, hogy megnyugodtál. Sajnálom, hogy most nem vagy velem, de remélem eljut hozzád, hogy most tényleg boldog vagyok.

Csókollak apa.

pontosan azokkal az érzésekkel futok neki a karácsonyi időszaknak, amikkel szerettem volna. Béke és boldogság van bennem minden tekintetben.

A tegnapi napunk csodálatos volt, emberi, meghitt, intim, beszélgetős, társasozós és az első közös karácsonyunk. Sikerült mindent elintézni, volt fa, finom étel, sok nevetés. És életem legszebb ajándéka. Egyszeri, csodás alkotás, megismételhetetlen kis poénnal megbolondítva. Nem is Zs lett volna, ha ez nincs benne, de ettől lett számomra ez az ajándék Ő, mert ebben minden benne van, minden amit szeretek benne.
Jó este is volt kisebb döccenő, majdnem sikerült felgyújtani a nappalit, józanon :D Basszus annyira ránk jellemző, hogy józanul is képesek vagyunk olyan hülyeségeket csinálni, hogy csak röhögni tudtunk rajta. 

Bár a tegnapi nap véget ért, fáradtan viszonylag korán bealudtunk, de az az érzés, hogy izgatott gyerekként fel fel ébredtem éjjel és éreztem, ahogy hozzám bújik... most is mosoly ül az arcomon. Ezek azok a pillanatok az életemben, amik igazán széppé teszik. Régebben mindig azt gondoltam, minél drágább az ajándék annál értékesebb. Hmm.. tárgyak, pénz, értékek.. Persze fontosak az életemben, de mit sem érnek az élményeinkhez képest. 

Most 1 hétig nem látom őt, de nem leszek magányos és remélem rosszkedvű sem. Igen lesz bennem szomorúság, de elfogadom az életemet így, mert szépnek és teljesnek érzem magam. 

Holnap bekuckózok az ágyba és van három film, amit meg szeretnék nézni, mind mind apámhoz köthetőek:
- Interstellar
- Életrevalók
- Cinema Paradiso

Tudom, hogy végig fogom bőgni őket és nem kínozni szeretném magam. Nem.. de szeretnék arra az emberre méltón emlékezni, akit a világon a legjobban szerettem és becsültem. Hatalmas filmrajongó volt és ezeket együtt sírtuk, beszélgettük vagy nevettük végig. Én így szeretném megünnepelni a karácsonyt, kicsit elfeledve a tavalyit és az anyám által rám kényszerített szituációt.

Megígértem Zs-nek, hogy ha nagyon nem bírom a filmek hangulatát akkor kikapcsolom őket, de most.. de most úgy érzem, hogy visszautazok majd az időben egy picit, mintha megint apa mellett ülnék a karosszékben és beszélgetnénk. Apa fia nap... Hiányzol

Alapvetően szuper napom volt. Még a délutáni meglepetés ellenére is, amit egy otp automata okozott.

Na lássuk sorban...

Délelőtt F-fel elmentem bevásárolni, ahhoz a nagy projekthez, amit megnyert. Nagyon jó hangulatban intéztük a dolgokat, rám nem jellemző módon nem idegesített az, hogy kb. 1-1.5 órát válogattunk, nem kaptunk meg egy helyen mindent, tovább kellett menni és csak 13 órára értem haza. Jó volt a hangulat sokat nevettünk, szívtuk egymás vérét, meséltünk a párkapcsolati dolgainkról. Tudom, hogy kettőnk kapcsolata más emberek számára, tisztelet a kivételnek, de furcsa lehet. Ez legyen az ő gondjuk, nekem ő egy fontos ember az életemben és örömmel töltött el a mai nap is. Nincsenek, pontosabban nem voltak igazi emberi kapcsolataim régebben, egy kezemen meg tudom számolni hány emberre számíthatok most igazán. És ez jó érzés.

Utána hazafelé Zs-nek meséltem a napom, csevegtünk, tervezgettük a holnapi napot. Az első olyan karácsonyomat, amit várok. Fontossá tette nekem, de majd a blog végére bemásolok egy részletet abból a levélből, amit ma írtam neki, mert abban jól összeszedtem, miért.

Utána gondoltam, hogy elmegyek, veszek fenyőfát, kacsát, amit bepácolok, csomagolópapírt és mindent, amit kitaláltam. Nos ekkor lepett meg a kedves bankautomata azzal, hogy se szó se beszéd, technikai hibára hivatkozva elnyelte a kártyámat. Én meg álltam a halál faszán, pislogva egy forint nélkül, hogy most mi a f@sz van? Telefonáltam.. Hát az otp-s helpdeskesnek innen is nagyon kellemes ünnepeket kívánok. Már bocsánat de azt a flegma pi--t, akit odaültettek.. pff. le is tettem a telefont. A saját bankomnál legalább kedves és megértő volt a helpdeskes. Viszont kis hazánkban egy bank limitáltan van csak nyitva. Persze, hogy zárás után sikerült ezt beszopnom.. Szóval holnap délelőttre sűrűsödött be minden. Remek, lángolt az agyam hazafelé. Aztán azon gondolkoztam, hogy mi is a fontosabb... 

Az, hogy minden tökéletes legyen, vagy maga az, hogy a szerelmemmel együtt tölthetem. Közben persze ő is próbált nyugtatni.  És ekkor elengedtem.. Ha be tudok vásárolni főzök, ha nem akkor rendelünk. Amit mindenképpen szeretnék az 2 fizikai dolog. A fenyőfa és egy társasjáték, amit ki szeretnénk próbálni. A többi.. nos a többi csak körítés. Este írtam is neki, hogy nem azt szeretném, hogy tökéletes napunk legyen, hanem azt, hogy meghitt, intim és emberi. 

Este még elmentem egy online gyűlésre is és valami megragadta a figyelmem. Gyűlésre kell járni.

Ez most magamra értendően a saját véleményem lesz:
Nem, gyűlésre nem kell járni hanem ajánlott. Nem attól fogom elfelejteni, hogy alkoholista vagyok, hogy kell. Nem, én attól nem fogom elfelejteni, hogy oda vissza nem megyek soha. Az én dntésem, hogy szétbaszom e megint az életem és egy ital árán elvesztek mindent amiért az elmúlt 170 napban dolgoztam vagy sem. Nem azért teszem mert kell. Azért csinálom mert szeretem az életem. Szeretem, hogy életben vagyok, hogy vannak emberek, akik bíznak bennem, számítanak rám rengeteg szépség van a világban amit vagy egyedül vagy velük szeretnék megélni és felfedezni. magam miatt csinálom és nem azért mert kell. Nem megyek szembe az AA alapelveivel, de hiszek abban, hogy mindenki a saját maga módján józanodik és halad az útján, ha akar. Pontosan tudom ebben a pillanatban is, hogy mi lenne a következménye annak, ha innék. És van választási lehetőségem, szabad akaratom, hogy megteszem vagy nem. És én ma is nemet mondok. 

Na jó ez így teátrális lett egy picit :) Nem tehetek róla a véremben van :) Azért nem iszom, mert nem is hiányzik. Pont.

és végül annak a levélnek egy részlete (nem bemásolom az egészet inkább), amit ma Zs-nek írtam:

Szia Kicsim,

Köszönöm

Van valami fura kettősség az AA-ban. Egyrészt benne van, hogy járj gyűlésekre, másrészt pedig, hogy csak én magam tudok vltoztatni az életemen. Értem, hogy van egy olyan pont, ahol már egyedül nem megy. De nem várhatom állandóan a közösségtől azt, hogy megoldja helyettem az életemet. Nem képzelem, hogy különb lennék, mint más alkoholisták. Nem. De azt tudom, hogy nekem mire van szükségem ahhoz, hogy ezen az úton megmaradjak. Ez két tényező. 

Az első a pihenés. Ha fáradt és kimerült vagyok, akkor jön az ingerültség, a kötözködés, az elfojtott agresszió, hogy összeveszünk Zs-vel, nem tudok racionálisan gondolkodni. Ráadásul ez egy örvény.. mert ha fáradtan hibákat követek el, akkor éjjel azon agyalok és nem tudok aludni, és így tovább.

A második pedig a kapcsolatom Zs-vel. Nem, nem vagyok társfüggő. De sokat ad és segít abban, hogy fejlődjek. Ugyanis vannak céljaim amiket meg akarok valósítani. Nem miatta és nem vele. Nekem, mint férfinak van arra szükségem, hogy menjek előre és járjam ezt az utat, de igenis felvállalom, hogy fontos a szeretett NŐ az életemben. Mert a társam és a párom. Tudom, hogy büszke rám, de nem ezért csinálom. Azonban álszentség lenne ha ide azt írnám, csak és kizárólag magam miatt változtatok az életemen. 

Igen tudom, hogy ez egy önző program. Számomra ez azt jelenti, hogy úgy józanodom, ahogy nekem a legjobb. És ebben jelenleg nem toplistás az, hogy gyűlésre járjak. Elmegyek, amikor időm engedi, de pl.: most hétvégén inkább audtam és pihentem. Tettem ezt jó hangulatban, nyugodtan és mosolyogva tiszta lelkiismerettel. Mert éppen erre volt szükségem. Holnap el fogok gyűlésre menni, mert régen voltam a honi csoportomban és hiányoznak. Számomra ez inkább egy baráti összejövetel lesz, mintsem, nekem mennem kell gyűlésre szituáció.

Nem, nem vagyok különb, mint a társaim, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy ha felemelném azt a kurva poharat mi lenne a vége. Talán ez is a pozitív hozadéka annak, ami a héten történt a magánéletemben, hogy újból, intenzíven átéltem a mélypontomat. Felidéztem, végiggondoltam és átéreztem.

De az a jó, hogy most már tudom, mit kelle tennem, hogy ne jussak vissza oda, józanon se.

5 hónapja és 16 napja van választási lehetőségem. A legrosszabb pillanatomban jutottam el odáig, hogy de jó lenne most inni. Egyszer, kimerülten és fáradtan. De akkor sem történt semmi.

Ma volt az első olyan napom, amikor szinte semmit nem csináltam. Ok, reggel visszavittem anyuékhoz az autót, amit tegnap este kértem kölcsön. Zs-nek céges karácsonyi bulija volt és nem szerettem volna, ha egyedül megy haza éjszaka. Csodás volt vele kezdeni a a napomat. Jó volt félreállni még éjszaka, becsempészni a táskájába az adventi meglepetésemet és nézni, ahogy tágranyílt szemekkel kérdezgeti: "Hogy csináltad?" 

Tegnap sokat beszélgettünk és jó volt rendezni a dolgainkat. Igaz ehhez az is kellett, hogy én sok mindent végiggondoljak és normálisan tudjam elmondani neki. És kellett az is, hogy ő kipihentebb legyen és be tudja fogadni a gondolataim. 

Megbeszéltük, hogy most a karácsonyi időszak alatt kevesebbet fogunk kommunikálni, nem azért mert nem szeretnénk, hanem mert neki ezer dolga van és szétszakad. Megértem és elfogadom, néha nehéz, mert.. és persze itt mindig fel lehet sorolni megannyi dolgot miért nehéz. De az életünkben annyi szép dolog is van.. szóval egyszerűen csak hiányzik. 

Szóval alapvetően jól vagyok és a lelkem is megnyugodott, de bevallom, megijedtem, a szerda este és a csütörtöki nap után. Nem attól, hogy az alapvető érzések nincsenek meg bennünk, hanem attól, hogy a fáradtság és a kimerültség miatt nagyon rosszul fogjuk lekezelni. Úgy érzem, hogy sikerült tegnap ezt kisimítanunk.

Tegnap beszéltem anyámmal, hogy szenteste nem megyek haza. Tavaly karácsonykor nagyon nehéz volt apa nélkül és amikor anyám felolvastatta velem azt a levelet.. Szóval szerintem jobb lesz nekem itthon egyedül. Megnézek 2 olyan filmet, ami apuhoz köthető, majd jól kibőgöm magam és alszom egy nagyot. Ideális programnak tűnik :D Elmegyek majd gyűlésekre is most, hogy több időm van, de ma pihennem kellett. Háromszor aludtam napközben, és csak pihentem és aludtam.. ebből is látszik mennyire sikerült kimerítenem a testemet is és a lelkemet is.

Nincs mit szépíteni, be kell ismernem, hogy hibáztam. Igen túlvállaltam magam. Azt hittem, hogy a kimerültségem, és fáradtságom ellenére még többet tudok beletenni a kapcsolatunkba. Hát, nem.. Nem mert "a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve" mondogatta régen apám. Mennyire igaza volt.

Jobban tettem volna, ha a tegnap esti randinkat elengedem. Így összeveszés lett a vége és Zs nyakába zúdítottam olyan dolgokat is, amit nem kellett volna. Apám másik bölcselet következik.. "Fiam a hely az idő és a mód, jegyezd meg" Nem sikerült. Ennek következtében is ő visszább húzódott ma én meg pár óra alvással a hátam mögött olyan voltam mint akit kihipóztak. El is jöttem a cégtől korán, így tudtunk találkozni és beszélgetni, picit megnyugtatni a háborgó lelkünket. Én még mindig nyugtalan vagyok, dühös vagyok magamra. Elfogadom, hogy ember vagyok és hibázok, de pont őt nem kellett volna bántanom. Pont nem arra van szükségünk, hogy árkokat ássunk és azzal a lendülettel próbáljuk meg utána betemetni. Tudom, hogy sikerülni fog, de ezzel az energiával építhettünk is volna.

"Tudod fiam, van egy régi perzsa közmondás:
Az okosnak egy szemvillanás is elég, a butát meg fejbe kell verni"

tudom apa, de mennyire tudom és érzem a bőrömön most. De hát minden hatás ellenhatást vált ki és Zs viselkedése teljesen érthető és el is fogadom. Megértem, hogy visszahúzódik, magamat próbálom megérteni, hogy miért tettem. Nem, nem mentség a betegségem. Az sokkal egyszerűbb lenne. Bocsi beteg vagyok ez van. Odaálltam elé és bocsánatot kértem tőle, úgy ahogy hoztam otthonról. 

Holnap találkozunk, várom, de nyugtalan vagyok, remélem az alvás ki tud simítani. Az ölelése biztosan.

Most én tudok több energiát beletenni a kapcsolatunkba, mert érzem, hogy fárad. Érdekes ez az út, mert 2 hónappal ezelőtt, amikor szintén fáradtak voltunk mind a ketten és meg kellett bírkóznunk azzal is, hogy limitált a kommunikációnk, martuk egymást. Nem építettük, hanem felerősítettük az egymásban lévő negatív érzéseket, fáradtságot, tehetetlenséget. Most pedig nyugalom van. Nem leszek álszent és nem írom, hogy minden pillanatban könnyű. Igen az egóm szeretné ha én és én és a végén én lennék középpontban. De már nem kattogok rajta. Elfogadom, hogy most ilyen a decemberünk és belülről fakad ez az elfogadás. Nem kell magamra erőltetnem és folyton beszélgetnem magammal, hogy most mi miért történik vagy nem történik. Igen, most úgy érzem én adok bele többet a kapcsolatunkba és ez így is van jól.

Persze, hogy hiányzik, hiányoznak a hosszas beszélgetések, a flörtölés és az a jó amit eddig kaptam tőle. De ez most átmeneti. Az elmúlt időszakban megtanultam, hogyan legyek türelmes, hogyan ültessem át az első lépést a gyakorlatba. "elfogadom, amin nem tudok változtatni" És láss csodát működik. Itt is.

Persze, hogy szeretem, persze, hogy vágyom rá, de tudom, hogy mennyi helyen kell megfelelnie, helyt állnia. Szeretnék segíteni, de most a türelmem, a szeretetetem a legnagyobb támogatás, amit adhatok neki. Annyi mindent szerettem volna ma is elmondani neki, de érezetem rajta, hogy bár nagyon akar, de nem tud úgy figyelni. Majd holnap, vagy később a héten elmesélem neki. Lényegtelen apróságok az életemből, de még is mindig megosztjuk ezeket egymással. 

Mint már írtam, behívtak interjúra arra az állásra, amire vártam. Ha összejön, miért ne sikerülne, akkor sokminden megváltozik kettőnk közt is. Több időnk lehet együtt, nekem egy újabb lépést jelent az egzisztenciám helyreállításában és kiegyensúlyozottabb leszek. Szóval december 28-n kiderül minden :) 

Egyébként szeretem Zs-ben, hogy visszaadta azt az életérzést, hogy ma, amikor korábban végeztem, nem az volt az első dolgom, hogy hazajöjjek és elheverjek az ágyban, semmit se csinálva, arra való hivatkozással, hogy fáradt vagyok. Pedig kurvára az voltam. Inkább elmentem bevásárolni, karácsonyi ajándékot keresni. Csokit venni azoknak a kollégáimnak, akik drukkoltak, hogy sikerüljön az új hely. 1,5 órát voltam el a karácsonyi forgatagban és nem idegesített fel sem a tömeg, sem az, hogy, amit Zs-nek szántam csak a legutolsó helyen volt. 

Ezek jó érzések.. jó nyugodtnak lenni és jó leírni:

Szeretem az életem.