Nagyon szép nap volt a mai. Voltam állásinterjú egy multinál. Ok 40 km Pestről, de normális a fizetés, bejelentett a munka, teljesítmény arányos, stb.

Amikor kijöttem, írtam Zs-nek, majd felhívtam sorban azokat az embereket, akiknek fontos vagyok. AA barátok, AA pótanyu, egy régi barátomat, F-et, és az öcsémet, a szponzoromat. Mindenki kurvára örült. Bevallom anyámat nem akartam felhívni. Ez nem düh bennem, vagy csalódottság. Húztam egy vonalat és ebben nem volt az benne, hogy felhívjam.
Egyébként most este, amikor hazaugrottam, mondtam anyámnak, hogy megkaptam az állást, majd felmentem öcsémékhez és fél órát beszélgettünk. Elmondtam a párjának is, hogy alkoholista vagyok. Nem azért, hogy dicsekedjek, hanem azért mert családtag, és szeretem. Igaz voltak vitáink, de jó embernek tartom és azt sem akartam, hogy az öcsémnek hazudoznia kelljen miattam. Fél órát beszélgettünk, elmeséltem anyám mit alkotott, hogyan éltem meg, ők is meséltek, hogy apa halála után sokkal rosszabb a helyzet, mint előtte. Napi szinten kapják ők is az ívet, és az unokaöcsém is. Bár a szívem szakad meg a kölyök miatt de ez nem az én feladatom, hogy megoldódjon. Most magamra fókuszálok.

Magamra, mert az elmúlt napok bebizonyították, hogy ha én jól vagyok, akkor a környezetem is. Mondjuk ehhez nagymértékben hozzájárult 2 AA barátom, egyik, aki most anyám helyett anyám és aggódik, de normálisan, biztatva, a másik pedig helyretesz ha kattog a fejem és lekussol szelíden, hogy értem Viktor, de kuss legyen b+, gondold csak végig :D

És a többiek is, akik meghallgatnak és segítenek a felépülésemben.

Tegnap éjjel írtam Zs-nek, hogy hagyjuk a picsába ezt a kommunikációs csendet. Annyira jókat leveleztünk, még telefonon is beszéltünk. Hmm, olyan jó volt hallani a vidám hangját. Nem ártott egy kis csend, de most jó, hogy visszatérünk a normál kerékvágásba, csak lassan sietve.

Apropó lassan siess... Nem az a baj az anyámmal, hogy aggódik, még az sem, ahogy kimutatja. De könyörgöm azt ne tegye velem, hogy 18-án 1 órát beszélgetek vele, mert nem tudja hogy segítsen, én elmondom, majd 20-án lehoz az életről.
Nem tudom írtam e már azt az ominózus mondatát, ami pár napja jutott arról az estéről az eszembe: Kisfiam azt ugye tudjuk, hogy céget vezetni nem tudsz... Pff.. bazd meg..és ezt most indulatok nélkül írom. Komolyan, ember ilyet nem mond a gyerekének, szerintem. De tényleg elengedtem. Most is békés vagyok. Nagyon szép ez a mai nap :)

Illetve még azt akartam megosztani, hogy F-fel, végre olyan jót beszélgettünk telefonon. Röhögve egymás vérét szívva. Van új pasija, örülök neki. Rendes a srác, és igazán megérdemel egy normális pasit maga mellé. Jó érzés volt őszintén elmondani neki, hogy szívből örülök. Ahogy ő is örül Zs-nek az életemben.

Jah igen még egy dolog, öcsém szeretet nyelve: Ha meglátom, hogy iszol agyon baszlak. A nagy medve :) De tudom, hogy aggódik és annyira örült tegnap is az 50 napomhoz, azt mondta büszke rám.

Jók ezek az apró visszajelzések. Arra ösztönöznek, hogy adjak a környezetemnek, kedvességet, segítséget, figyelmet, szeretetet, szerelmet.

Köszönöm mindazoknak, akik szeretnek, támogatnak. Az AA barataimnak, az öcsêmnek, a volt kollégámnak és Zs-nek. Szeretés van. Jó érzés:-) 50 nap!

Az előbb hívtak a raktári állás miatt. Holnap reggel mehetek állásinterjúra. Ha nekik szimpatikus vagyok, akkor el fogom vállalni. vegyes érzések vannak bennem. Egyrészt kurvára örülök, másrészt félek is egy kicsit. Mi van ha nem leszek jó oda? Gondolom, hogy ez normális érzés a péntek estém után. Bennem van a félelem, hogy nem felelek meg, ha nekik sem felelek meg.

Igen anyám felébresztette bennem a megfeleléstől való félelmet. Tudom, hogy nem kellene, vannak, akik feltétel nélkül szeretnek.. 

Régebben mennyire egyszerű volt, magabiztosan, az egómtól eltelve álltam bele ezekbe a helyzetekbe. Jó nem voltam állásinterjún már 20 éve. Azóta mindig engem akartak, hívtak. Most normális emberként izgulok. Nem tudom ezt most mással telefonon, normálisan megosztani csak az AA társakkal. Délután gyűlés, lehet a szponzorom is megcsörgetem.

"Az emlékeink formálnak minket, általuk leszünk azzá akik vagyunk.
A képek és érzések mozaikjából kirajzolódik hogyan jutottunk ide még ha a részletek idővel elmosódnak is.
Ahogy telnek az évek rádöbbenünk, hogy nem vagyunk többek, mint a megélt tapasztalataink."

Sok idősebb társamtól hallottam már, hogy sose lett volna az az ember aki most, ha nem megy keresztül a betegségén. 
nagyon sok minden kavargott bennem ma, hogy miről fogok írni.

Reggel nyűgösen ébredtem, basszus, amikor elköltözök innen biztos, hogy vasút, hév, és villamos nem lesz a közelben. 2-kor aludtam el. 4.40-kor jött a menetredszerinti HÉV.. pff. Visszaaludtam, de rengeteg rossz gondolattal ébredtem és szépen kezdtem is magam belehergelni. Kb. 5 percig. Mert észbe kaptam, hogy vannak ám eszközeim ilyen esetekre:

- elmentem tusolni / mindig segít oldani a rossz érzéseket
- kávé cigi kombó szerves része a reggeli kóma legyőzésének
- foglaljam el magam: menj és intézd el azt a kurva telefont. erről lejjebb.
- egyél valamit
- légy kedves az emberekkel
- hívd fel a szponzorod

Nos a sorrend kb. ez volt. Annyit említenék meg, hogy a kurva anyját a tcomnak, mert nem csak azt az egy darab lejárt számlámat kellett volna befizetnem a szám visszakapcsolásához, hanem az összes nyitottat is. Kérdeztem a sráctól és ha itt és most veszek egy feltöltő kártyás számot az ok. Persze, az mehet. Szuper, ez is megoldva. Dual simes a telefonom. Látom ki keres és ha nem tudom felvenni vissza tudom hívni. Tökéletes.

Gyorsan írtam is minden AA barátomnak, hogy mi az új számom, aztán felhívtam a szponzorom és elmeséltem neki mi volt anyámmal. Jól esett kimondani.

Délutánra odáig jutottam, hogy ok nyugodt vagyok, de el kell engednem, amin nem tudok változtatni. Ha elkezdtem volna belehergelni magam, csak hangosan kimondta engedd el. Jó a Lidlben biztos kettyósnak néztek. Rumcájsz elmegy vásárolni és néha motyog maga elé :D

De végül is a gyűlésen, a megosztásomban mondtam ki, hogy elengedem anyámat. Remélem még életében sikerül rendeznem vele ezt, ha nem akkor nem. Ez a szitu az én hibám is, de most túl nagy falat. Ma hívott, de csak pár szót beszéltünk, kedves voltam de távolságtartó. Nem futja jelenleg többre.

Egyébként Zs-vel kapcsolatban is odáig jutottam magamban, hogy elengedem egy részét a kapcsolatunknak. Nem csekkolom 1 percenként a telefonom, nem kukkolom a családi instagrammot, hogy van e valami, semmi értelme. Nem az én életem. Néha megnézem, mert érdekel, de nem várom. 

Hazafelé a gyűlésről eszembe jutott a kötélhúzás, amit írtam tegnap. Zs én elengedem ezt a kötelet kettőnk közt, nem akarok küzdeni. A kötélhúzásban nincsenek győztesek, mindenki csak belefárad. Kérlek tedd le a kötelet, lépj mellém és fogjuk meg egymás kezét. Ez volt bennem. Nem akarom magamban sem úgy megjeleníteni a kapcsolatunkat, mintha erőből kellene megoldani. Az már régen rossz. Szeretjük egymást. Barátkozzunk meg egymás gyengeségeivel is, fogadjuk el egymás jellemhibáit és legyünk boldogok. Tempus Fugit. Már nagyon várom a szombatot, hogy felvarrják.

És miért is írtam a bevezetőben, hogy a múlt határoz meg minket?

Mert egy kocsival 15 perces utat cirka 1.20 perc alatt tettem meg. És egyáltalán nem bántam, hallgattam saját zenéket, közös számokat, újakat. Elmélkedtem, tisztán józan fejjel, lassan belépve az 50-ik napba. Száguldoztam nagy és szép autókkal, volt kabrióm, sok pénzem. És? És mi lett a vége, elbasztam majdnem mindent és a lelkemet is. Sosem cserélném el ezt a mai zötykölődést semelyik nagy autós élményemre. Mert Boldog voltam hazafelé, nyugodt, egy picit jobb lett a napom.

A gyűlés fantasztikus volt, talán sikerült egy újabb 24 órásnak segítenünk. Ott maradtunk vele a gyűlés után is vagy 20 percet beszélgetni. Remélem visszajön.

Most értem haza. 5 óra magány, csend, a lenyugvó nap fény, a csillagos ég, közel 200 km vezetés, séta kellett ahhoz, hogy elengedjek bizonyos dolgokat.

Nagyon lelkesen és nagy lendülettel álltam bele az anyámmal való kapcsolatom rendezésébe. Pedig olyan társam, akinek adok a véleményére óva intett ettől. De hát az egóm.. majd én jobban tudom, tök jó sikerülni fog, hiszen múlthéten már voltak erre utaló jelek, hogy talán normális lesz anyámmal a viszonyom. Lehet, hogy egyszer az lesz, lehet, hogy majd egyszer kezelni tudom ahogyan az életet látja, megértőbb és elfogadóbb leszek vele. Most nem megy. Sajnálom, megpróbáltam. Nem lett katasztrófa a vége és nem volt ivásvágyam, de 5 kurva óra kellett egyedül, hogy rendet tegyek a fejemben. Mielőtt ma leléptem volna, kizárva a külvilágot, akik fontosak jeleztem nem leszek elérhető. Többen aggódtak miattam ma gyűlés után. Jól vagyok, majd reggel írok nekik.

Zs-nek küldtem egy, na jó két, hangüzenetet, remélem csak reggel hallgatja meg. Tudom, hogy tudja mit érzek és a mai telefonhívása szívmelengető volt. Tudom, hogy megérti, hogy ami tegnap este történt velem az egy rohadt nagy trauma volt, sajnos rosszul kezeltem felé. Ok bevallom ő se állt a helyzet magaslatán. Érthető, hisz a családi nyaralás nem mindig a pihenésről szól. Egyébként nem tudom meddig bírja még, hogy van egy alkoholista szerelme. Csodálom a türelmét, érzem, hogy igyekszik de néha olyan ez az egész mint egy kötélhúzás. Ki fárad el előbb. Ő, hogy alkoholista vagyok és bár lelkileg stabilitásra törekszem, de vannak kilengéseim vagy én, hogy nincs itt mellettem. Nem tudom, őszintén nem tudom a választ. De kár a jövő miatt aggódni, tudom,  ha dolgozom magamon jobb lesz. Hiszek ebben, abban is ha én jól vagyok, akkor mi is jól vagyunk. Csak rohadtul hiányzik. Nem azért hogy megnyugtasson, ő nem egy szer az életemben, hanem a szerelmem. Szerintem ezt a helyzetet egy normális ember is nehezen viselné, hát még én. 

Azért volt megrázó és mélyen felkavaró, ami tegnap történt, mert hát ki szeretne 45 évesen megszégyenülni az anyja előtt. Ma is úgy éreztem, mintha leforráztak volna. Még most is rossz érzés. Még F-fel is beszéltem este, mielőtt elindultam volna az utamra. Írta utána, hogy fogadjam el az állást, ne foglalkozzak anyámmal. Persze, hogy el fogom, ha visszajeleznek.

Szóval ma este elengedtem az életemnek ezt a részét. Fáj, hogy apa ment el, fáj, hogy nem kapom meg azt a figyelmet és megértést az anyámtól, amit tőle megkapnék. De ezen nem tudok változtatni, a saját érdekemben viszont el kell anyámat engednem egy időre. 

Egy dologra büszke vagyok, hogy nem volt ivás vágyam, meg se fordult a fejemben, hogy igyak, pedig jártam a Dohány utca környékén, csupa kiülős hely, fiatalok, itallal. Eszembe nem jutott. 

ez a 49-ik napom, lassan  lefekszem, holnap találkozom a szponzorommal, gyűlésre megyek és.. és annyira jó lenne azt írni, hogy rendben lesz minden. De akkor hazudnék. Az életemben semmi sincs teljesen rendben. Semmi nincs, ami kerek és egész lenne teljesen. DE és szándékos a nagy de, amit ma végig gondoltam, hogy csak rajtam múlik, hogy az apró kis darabkákból, összerakok e szép gömbölyű, stabil dolgokat. 

ez ma egy nagyon rövid bejegyzés lesz.

Le kell nyugodnom, hagynom kell leülepedni a dolgokat.
Ma nem akarom megoldani, nem akarok foglalkozni semmivel.

Anyámat egyszerre utálom és szeretem. Úgy érzem MOST, hogy ezzel elég sok kárt okozott bennem, Zs-nek elsírtam magam telefonban, amikor erről beszéltem. Feltört a tegnap esti szégyenérzet, hogy semmit se tudok jól csinálni anyám felé.

Tudom, hogy anyám jót akar, de ezzel most ártott. Jegelem a témát.

Zs-t nagyon szeretném most megölelni, biztonságban érezni magam vele, de ez sem megoldás. Így nem tudom a komfortzónámat kitolni, pedig kellene. 

Ezért kértem tőle pár nap szünetet.Nyaraljon, én meg dolgozom magamon. Szeretném ha tudná, hogy ezt bár magamért teszem de érte is. Nem használhatom szerként a szerelmünket, hogy megnyugodjak. És nem baszhatom el a nyaralását azzal, hogy aggódik értem.

Ha nagyon úgy érzem fasz döntést hoztam úgy is ráírok valami kedveset. Mert szeretem.

Most viszont kikapcsolom az agyam alkohol és szer mentesen, kikapcsolom a telefont, akinek fontos vagyok írtam neki/k AA társak, hogy baj esetén jelentkezem. Aggódtak, nagyon. Én is ezt tettem volna, de most már nyugodtabb vagyok.

Jó lesz egy több órás testmozgás, séta vagy futás, vagy bármi amivel kiadom a feszültségem maradékát.

Egy biztos volt ebben a mai napban, hogy a 48-at nem dobom el. Mert azok akik még hisznek bennem és támogatnak fontosak a számomra. Nagyon. De nem miattuk nem teszem. Magam miatt. 

valaki magyarázza már meg nekem, hogy mi a faszért nem tudok anyám kedvére tenni... Ok, abban igaza van, hogy ha ülök és nem csinálok semmit, akkor pénzt se keresek. jelenleg a céges cuccok eladásából még elvagyok, de én is tudom, hogy munkára van szükségem. Azért is, hogy legyen egy rendszer az életemben.

Amikor úgy döntöttem, hogy bezárom a céget, akkor kaptam kapásból 4, középvezetői, sales állást. Tök jó, nem adomány lett volna, elvégre 20 évig kereskedtem. De NEM ismétlem NEM akarok ilyen területen dolgozni. Visszajönne a feszültség, a teljesítménykényszer, az alkalmazkodás más emberekhez stb. Ez egyenes út lenne szerintem a visszaeséshez. Ergo elkezdtem állást keresni, mondjuk raktári munka. 

Kisfiam azért nem kell mindent elvállalni.. Pff.. ok elsőre röhögtem. De ma este amikor kurva lelkesen elújságoltam, hogy találtam egy lehetőséget, jó pénzt fizet, éjjeli műszak (van időm gyűlésre járni, magammal foglalkozni és Zs-vel tallkozni)akkor úgy hozott le az életről, hogy csak na.

- Hogy az kurvakemény meló. Ok, tusztában vagyok vele, hogy nem a két szép szememért fizetnek
- hogy megyek munkába? Ok, öcsém kocsija itt van 0-24.
- hogy ott úgy bánnak az emberekkel, mint a marhákkal. Speciel ebben van igazság, de pont nem érdekel. Fix, bejelentett pénz
- hogy miért nem megyek vissza legalább középvezetői pozícióba? Mert inni fogok anya
- hogy szerinte ez hülyeség

Szóval én aki nagyon lelkesen ezt el akartam mesélni neki, inkább feljöttem az öcsémék szobájába kiírni magamból.

Egyébként is sok volt most belőle, meg a családból.

Ma amikor elmentünk az unokaöcsémért, konkrétan majdnem hisztizett mellettem, hogy mi az, hogy nem engednek be minket 4 óra előtt. Próbáltam megmagyarázni neki, hogy ez egy katonai objektum, a 4 óra az 16.00 perc. Nem ment át. Ekkor még türelmes voltam vele. Mondjuk végig az voltam.

Aztán, amikor hazaértünk, akkor egyszerűen folyton kérdezett vagy beszélt hozzám. Ok értem én, hogy az elmúlt 45 évben keveset beszélgettünk, de nem egy délután kell időarányosan bepótolni a kiesett időt. Annyira leszívott agyilag, hogy inkább elindultam gyűlésre és vártam ott a kocsiban 20 percet a csendben. Volt olyan társam, aki megkérdezte jól vagyok e, mert mintha semmit sem aludtam volna. ÁÁ csak az anyám, bolinott és láttam tudja miről van szó.

Gyűlés.. Pff.. mintha egy 80-as évekbeli pártgyűlés lett volna. Értem, hogy van egy metódusa az egésznek, és nem nekem kell megreformálnom, nem is fogom, de könyörgöm.. amikor 25 percet beszélnek a semmiről, akkor az zavar. Nagyon zavar, főleg, hogy ott ült mellettem az a 24 órás, akivel tegnap találkoztam. Szerintem én voltam az egyetlen, aki megint szólt hozzá. Pontosabban olyan megosztásom volt, hogy visszajöjjön. A gyűlés után meg nagyon kevés kivétellel az összes idősebb hazament. Köszi kicsi alkesz eljöttél, bocsi de nekem mennem kell, de gyere vissza.. Jó, ott maradtunk még páran és beszélgettünk vele. Mert ez fontos, kurvára fontos, mert alig jönnek vissza, eljön megnézi, nem kapja meg azt a törődést amit nekünk picit vagyjóval idősebbeknek bele kellene tennie és elmegy. Végleg. Sorry magánvéleményt olvashattál kedves olvasóm.
Viszont ma is volt jócselekedetem. Egy számomra fontos és kellőképpen morcos társnak adtam egy fél doboz cigit, mondta, hogy elbaszta és 20-án nem fog kapni sehol. Automatikusan mondtam D vedd el, nekem útba esik egy éjjelnappali. És el is vittem egy darabig. Neki is jól esett nekem is.

Este közös tüzijátéknézés, unokaöcsém unta. Próbáltam vele megértetni, hogy bár én is unom, de ez anyám miatt fontos. Hogy ne legyen egyedül, hogy ne azzal foglalkozzon apa nincs ott. Nem tudom átment e neki, kamasz...

Az biztos, hogy sorry én ennyit bírtam a családomból, kezdenek feszültté tenni. Holnap otthon egyedül, nyugiban.

 update: kb. 2 órája írtam, azóta g&ci ideges vagyok. Próbálom anyámat megérteni, hogy 2 nappal ezelőtt azt hallgattam miben tud támogatni és segíteni, ma meg ezt kapom. Azt hiszem egy darabig nem jövök haza. El kell kerülnöm azokat, akiket mégha szeretek is de ezt kihozzák belőlem.  Kell, magam miatt. Az nem támogatás, hogy csak azt kapom, ez nem jó meg az nem jó. Faszom..

nem fogok inni eszembe se jutott, semmi pénzért nem dobnám el a józan napjaim számát és azt amit kapok az élettől, a második esélyt. De ha nem megy át neki, hogy ezzel csak ront a helyzeten akkor távol maradok tőle.

Hiányzik apám, és ez most nem arról szól, hogy anya rossz ember lenne. De apa valahogy mindig jobban megértette, hogyan működök, úgy tudott segíteni, hogy nem éreztem lehúz. Neki nem kellett megfelelnem. A faszom se tudja miért van anyámmal kapcsolatba ez a megfelelési kényszer.. de árt, most nagyon ezt érzem. Holnap felhívom a szponzorom

Szerintem az életben annyira feszülten nem érkeztem gyűlésre mint ma. Lángolt a fejem és a barátaim csak rám néztek, mosolyogtak, de látták higgadnom kell. Pedig jó napom volt. Reggel Zs-t elvittem dolgozni, álmosan de vigyorogva szorongattuk egymás kezét (éljenek az automata váltós autók), utána céges dolgok, online AA gyűlés, marketplace eladások, szendvicskészítés és randi nap :) Jó tudtam, hogy meg fog viselni, hogy most egy hétig nem látom, de szép, kicsit szomorkás randink volt. De meghitt. A végén már kitessékeltem a kocsiból, gyűlölöm ha ilyenkor nagyon hosszan búcsúzkodom. Nem miatta, magam miatt. Mert folyamatosan a nyelvemen volt: Ne menj.. maradj velem. maradj velem még... sokat, örökre. Szeretem őt, nagyon. Már akkor hiányzott, abban a pillanatban amikor kiszállt. És még bénáztam is.. van egy szokásunk, amikor kiszáll, megsimogatom a fenekét, visszanyúl, összeérnek az ujjaink és amikor elhajtok mellette integetünk egymásnak. Én nézem a nőt, ő nézi a férfit és ez a két ember őszintén szereti egymást mosolyogva, egymás szemébe nézve. Na ezt elbénáztam. Annyira hirtelen tört rám a hiánya és egy nagyon éles szívdobogás, hogy jobbra kanyarodtam véletlen ő meg balra nézett. És főúton vltam, azért a kocsit nem töröm össze. Jó tudom apró dolog, de teljesen megzavarodtam. Megálltam tankolni és mintha álomban lettem volna. Láttam, hogy a kutas beszél hozzám, de csak a fejemet csóváltam, nem kell segítség. Amikor bementem fizetni, láttam, hogy beszél hozzám az eladó, de csak leolvasni tudtam az összeget. A dohányboltban a kiscsaj látta, hogy nagyon nem vagyok ott,még gumicukorral is megkínált mert azt hitte leesett a vércukorszintem.

gyűlésre menet Rammsteint üvöltettem, hogy magamhoz térjek, megszűnjön a szívdobogás, a zúgás a fülemben.

Na és ebben a pillanatban döntött úgy 2 szép szél jómagyarkopasz fiatalember, hogy ők bizony sietnek és rámhúzták a kocsit. Abban a pillanatban az üresség átváltott haraggá. Rátenyereltem a dudára...
Az egyik énem azt hajtogatta, hogy nem helyes, amit teszek. A másik meg akarta, hogy megálljanak, kiszálljanak és ölre menjünk. Összesűrűsödött bennem abban a pillanatban az a gyász, amit apám halála miatt érzek, Zs hiánya, minden, inden ami nem jó ha egy alkoholistában feldolgozatlanul benne marad.

Szerencsére én lassítottam, ők meg szartak rám és nem lett verekedés az egészből. Faszság lett volna a részemről belemenni.

Elmentem gyűlésre és alig vártam, hogy kiadjam magamból. Hogy beszéljek, hogy meghallgassanak. Nem ítélkeznek, csak figyelnek. Akkor is ugyanezt tették volna, ha verekedés lett volna a vége. Szeretem ezeket az embereket.  És nagyon jó érzés volt, hogy egy 24 órás új társunk is volt. Nem azzal kezdetm, hogy két fasz majdnem összetörte a kocsim. Nem, Azzal kezdtem, hogy mennyire jó ez a közösség, hogy van egy ilyen erős érzelem bennem és tudom, hogy ha megoldom ez segíteni fog. És láttam, hogy megnyugszik, hogy látja tényleg jó ez a közösség, jó ide tartozni. Jó ha meghallgatják az embert. És ő is beszélt, és megindító volt a megosztása. Jól esett, hogy a sajátommal segíthettem neki megnyílni. Utána még vagy 40 percet beszélgettünk páran kint a kocsinál. Teljesen elfújták a feszültségem a végére.

Nem győzőm hangsúlyozni mennyire fontosan az újonnan érkezők, mennyire fontos a fiatalabbakkal foglalkozni. Számomra életmentő volt amit kaptam azoktól, akiket a mai napig a barátaimnak tartok a közösségen belül. Kötelességem átadni a fiatalabbaknak a saját tapasztalataim, segíteni őket, hogy az úton maradjanak. Nem éltem mindig jó életet, vannak olyan momentumok az életemben, amikre nagyon nem vagyok büszke, sok mindenben kiégtem, fásult lettem, néha gyűlöltem az embereket. De ilyenkor úgy érzem valami jót cselekedtem egy ismeretlennel. 

Egyébként még F-fel is beszélgettem vagy 25 percet ma és annyira jól esett. Tudom, hogy a múltkori összemorgásunk után én mondtam neki, hogy majd ő keressen. Megértettem, hogy az emberi kapcsolatokban is szükség van néha időre. De jó volt beszélgetni, őszintének lenni.
Megkérdezte, hogy a válásunkban és abban, ahogy otthagytam benne volt e az alkohol. Őszintén válaszoltam, hogy nem tudom. De dolgozom rajta, hogy erre normális választ tudjak adni. Örült neki, hogy így válaszoltam.

Most este itt az ágyban gépelve már mosolygok megint. Apró kis csatát nyertem magammal szemben és egyedül. Ma ismét erősebb lettem. 

Zs szeretlek, csak 1 hét, na jó igazából 10-11 nap, de hamar elszáll. Mire hazajön, addigra a borbély levágja a hajam és a szakállam és meglesz egy újabb tetoválás. Tempus Fugit.. rohan az idő. Néha meg csigalassú.. who the fuck cares, ahogy a német mondja :) Nem ez számít hanem, hogy VAN, van még elég időm változtatni. Nem életem végén merengek azon elbasztam.. lehettem volna jobb ember is.

És nap végére még anyuval is volt egy komolyabb beszélgetésünk, de ezt majd egy önálló posztban írom meg valamikor, de ennek még érnie kell.

Hogyan írnál le egy tökéletes napot? Hogyan lehet szavakba foglalni azt, amit csak akkor érez az ember ha feltétel nélkül szeretik? Ha úgy vagy együtt a másikkal, mint egy átlagos hétköznapon? Dolgozva, netezve, együtt ebédelve? 

Nem tudom jobban kiadni magamból, mennyit adott a mai nap nekem, és milyen hosszúnak fog tűnni a jövő hét. Nem, nem akarom, hogy elutazzon, de még is. Hosszú időszak van mögöttünk is, és egyébként is ráfér a pihenés és a nyaralás. Látom, hogy fáradt, néha szexin nyűgös. Tudom, hogy jó lesz mind a kettőnknek. Ő pihen én dolgozom magamon. Jah persze az ember bennem tudja. A férfi meg elfogadja. Sosem éreztem szexinek magam. Persze tudom, hogy jó kiállású 40-es férfi vagyok, de ahogy ő mondja.. Feléled bennem a tigris. Minden porcikámmal szeretem,ölelem, falom a tekintetemmel, védelmezem. Pff.. megtehettem volna 44 nappal ezelőtt is. De ezen kár rágódni. Kár mert nem tudom megváltoztatni. És azért is kár, mert sokkal mélyebb lett a kapcsolatunk és azért van bennem egy kicsi.. büszkeség? öröm? nem tudom mi a jó szó arra, hogy megdolgoztam, megdolgoztunk ezért a mai napért is. Azt hiszem életemben nem tettem senkiért és semmiért ennyit. Hogy ez jó vagy rossz.. nem tudom, azt viszont igen, hogy amit most teszek annak van értelme és hiszek benne. Szeretnék a számára reális alternatíva lenni az életében. Egy stabil, szerető férfi, olyan akivel le tudja élni az életét.

hazafelé a kocsiban és most is könnyek szöktek a szemembe. Sosem gondolkodom azon milyen jó lenne ha apa még egy napot velem tölthetne. Mert akkor tudnám, hogy megint elveszítem és azt nem bírnám újra ki. DE annyira szeretném elmesélni neki, min megyek, mentem keresztül, hogy életemben talán először keményen dolgozom magamon és nem csak élvezem, hogy az ölembe hullott valami jó. Este beszélek majd hozzá, nem tudom.. de legalább kimondom ezeket az érzéseket magamból..

Ma annyi dolgom volt, hogy meghalni sem lett volna időm. Egyszerűen élveztem a pörgést, hogy folyamatosan volt valami, eladások a marketplacen, mókás félreértés a főbérlőmmel. AA beszélgetés. Úgy elrepült a mai délelőtt és kora délután, hogy csak kapkodtam a fejem. majd elmentem Zs-ért. Szerintem az egyik legvidámabb hazautunk volt. Szét szívtuk egymás vérét, nagyokat röhögtünk, élveztük a nyarat, egymás társaságát, az utat.. a szerelmet.

Szeretem ezeket a közös útjainkat, meghittek, mint egy valódi párkapcsolat, kisebb durcák, nagyobb b+-elések, mosoly.. ÉLET.

Este gyűlésre mentem, picit aggódtam az egyik AA barátom miatt, délután nem volt jó passzban, de elment a 6 órás gyűlésre. Ennek örültem, amikor megtudtam, hogy nem hagyta ki. Egy picit a magaménak is éreztem, hogy sikerült rábeszélnem, de annak még jobban örültem, hogy tudtam maga miatt jó ha elmegy.

Este 4en voltunk összesen, de gyorsan eltelt az idő, jó megosztások, ma is hazahoztam valamit. Jó volt. És az egyik legfontosabb dolog. az akit felkértem szponzornak elvállalt :) Benne megbízom, hiteles embernek tartom, és egy hullámhosszon vagyunk. Úgy érzem vele őszinte lehetek, nem fog bántani és így tudok fejlődni.

Hát mára ennyi kedves olvasóm, elfáradtam, de annyira mosolygós vagyok. 

BJ24