Este az AA gyűlés után elmentem bevásárolni, persze, hogy tejet nem vettem a kávémhoz.. :D A kasszánál előttem egy tagbaszakadt, kopasz pocakos férfi volt a 40-es cicababájával. Persze, hogy egyből beugrott mekkora tahó lehet.Kicsit elszégyeltem magam.. Főleg amikor megszólalt és iszonyat kedvesen beszélt mind a párjával, mind a kasszában ülővel. Elgondolkodtam és hazafelé felidéztem azt, amit az alkoholistákról gondoltam régebben. Persze, azokról a lecsúszott, remegőkezű, csövesekről, akik általában az emberek eszébe jutnak. Ahham.. hát persze...

Az első alkalommal, amikor AA-ba mentem normálisan felöltözve, de alig 18 órával a piálásom után, szerintem én néztem ki a legszarabbul. Kiszálltam a kocsiból és elkezdtem keresni az "alkoholistákat".. de nem találtam őket, egy csapat jókedvű, normálisan kinéző ember ölegette egymást, mosolyogtak, trécseltek, cigiztek. Bazdmeg te rossz helyen vagy gondoltam.. Hol vannak azok a hasonlóan szétesett emberek, mint te.. Na mindegy, összeszedtem minden bátorságom (iszonyatosan féltem szembenézni másokkal és elmondani, hogy nekem problémám van az alkohollal) és odamentem.

- Jónapot, itt lesz a találkozó?
- Milyen találkozó - néztek rám mosolygva.
- Hát a gyűlés - montam kissé félszegen.. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok bátortalan ember, de ott mintha     árnyéka lettem volna önmagamnak.
- Ja az AA? - érkezett a kérdés.
- Igen..
- Na azok mi vagyunk, de jó, hogy eljöttél - kaptam egy ölelést.

Mi van? minek örülnek, nem is ismernek és ölelgetnek..? 
Bementem velük és leültem egy szabad székre, melyek körbe voltak elrendezve.Majd megkérdezték egy rövid bevezető után, hogy ki az aki előszőr jár AA gyűlésen és problémája van (értitek nem az, hogy hé tesó alkoholista vagy b+) az alkohollal. Barátságosan de határozottan hangzott el a kérdés. Én feltettem a kezem. Erre többen mosolyogva rám nézek, de jó, hogy eljöttél, örülünk neked!
- Mikor ittál utóljára alkoholt?
- Tegnap este..
Összenéztek , jó azért kapsz egy 24 órás érmét (elvileg csak annak jár, aki 24 órája nem fogyasztott alkoholt)
Azt a érzést, ami elöntött, hogy bizalmat és támogatást kapok, nem tudom leírni.

Majd megkaptam az érmét és a következő szavakat:

"Egyszeri vagy, fontos és megismételhetetlen, hiányoznál ha elvesznél"
És egy ölelést.. azóta is azt vallom, hogy ez a hozzáállás abban a pillanatban életmentő volt számomra. 
Több gyűlésen is voltam már, de ezt a fajta emberséget csak nagyon kevés helyen tapasztaltam, ok ők is emberek és kurva nehéz lehet megtanulni kezelni az első alkalommal betérőket. Pedig ott és akkor ők a legfontosabbak. Az a legnehezebb lépés.. a 0. aztán még lesz jó sok, de ez a legfontosabb.. Olyan közeget teremteni, amiben megbízhat egy 24 órás, hogy visszajöjjön, hogy elkezdje. Nem baj ha nem megy elsőre, nem baj ha elbukik, de gyere vissza.

Azóta is hálás vagyok, hogy hozzájuk mentem be először, az a szeretet, szolidaritás, barátság, amit azóta is kapok, megfizethetetlen a számomra. Szerencsére hetente kétszer van ott találkozó. Azóta is várom, mikor mehetek vissza hozzájuk. Sok barátom lett onnan, sok olyan akikkel más csoportokban is találkozom azóta.
A gyűlést nem részletezem, de alapjaiban változtatta meg a szemléletem az "alkoholistákról". Ma már a társaimnak érzem őket. Az, hogy el tudtam fogadni ez egy betegség, hogy csinálom a 90/90 programot nekik is köszönhető. Tudom, hogy egyedül csak száraz maradnék ideig óráig. De ez a közösség nap mint nap hozzáad az életemhez valamit. Stoptáblák és egyben felemelő emberek a számomra.
Első kézből láthatom, hogy hogyan tesz tönkre életek, karriereket a függőség, hogyan lehet gyógyulni, józannak maradni. Hogyan dönthetem el iszom e ma vagy sem.. És én döntöttem, ma sem ittam, sőt eszembe se jutott.

Ezeknek a társaimnak a segítségével is próbálom meg új alapokra helyezve jobban felépíteni az életem. Ezeknek a "csöveseknek" a segítsége nem csak abból áll, hogy meghallgatnak... nem figyelnek rám, könyveket adnak, telefonszámokat, hogy ha baj van hívjam őket. Az első gyűlés végén odajöttek és személyesen adtak tanácsokat, mire figyeljek, tették ezt a saját tapasztalataik alapján.

És a végén azzal búcsuztak gyere vissza. Visszamentem és még sokszor vissza is fogok, ha elbukom akkor is, ha sikerül akkor is. Ez a közösség nem csak gyógyír volt a lelkemre, hanem segítő, építő és személetformáló is.

Csak ez jutott hazafelé eszembe a sztereotípiákkal kapcsolatban...

Zs-vel tegnap egy nagyon érdekes, elsőre nehéznek tűnő eszmecserét folytattunk kettőnk kapcsolatáról.

Fél, hogy megbánt, fél, hogy bántani fogom és fél, hogy bántjuk egymást. Éreztem a telefonban a hangján, hogy valami van benne, valami és amikor rákérdeztem elmondta a félelmeit. Elmondta, hogy az elmúlt 4 hónapban a tenyeremen hordoztam és bár a lelke mélyén érezte, ez nem normális, de a hiúságá legyezte, hogy ennyire rajongok érte. Én hétfőn mondtam már neki, hogy a rajongásomnak az az intenzitása annak is köszönető volt, hogy menekültem az üzleti életből, a sikertelenségből sőt az alkoholtól is a szerelmünkbe. Hozzáteszem ma jobban szeretem mint 2 héttel ezelőtt. Olyan emberi tulajdonságokat, megértést és támogatást kapok tőle, amit 2 héttel ezelőtt nem is remélhettem. Nem miatta, magam miatt. Mindig is jó embernek ismertem meg, szenvedélyes villogó zöld szemekkel, amikor magyaráz, lelkes, vagy bosszús. De a jó emberek nem mindig képesek arra, hogy segítsenek minket. Nem biztos, hogy lelkileg készen állnak a támogatásra. Nem lehet ezért haragudni rájuk. 

A gyűlés előtt beszéltünk telefonon. Elmondta, hogy most el tudja fogadni és támogat is abban, hogy magam számára én legyek az első és ez így is helyes, de mi van akkor ha elkezd neki hiányozni az a férfi aki rajongott érte? Mi van akkor ha így alakul és bántani fog akkor engem? Fél, megértetem ebben a pillanatban is, megértettem akkor is. Teljesen higgadtan fogadtam, amit mondott, furcsa réggebben kisebb dolgokért is kiakadtam. Nála is másoknál is. Jöttek a hülye gondolatok, hogy akkor most nem is szeret? Nem vagyok fontos? Minek kell azzal foglalkozni, hogy majd valamikor x nap, hónap év múlva mi lesz??

Ahham, igen is kell vele foglalkozni, nem csak azért mert kettőnk között az őszinteség alappilér, hanem azért is mert ma építjük a jobb jövő talapzatát. És őszintén örültem annak, hogy kicsit félve de megosztotta velem a gondolatait, félelmeit. Dolgozik rajta, én is. Ha csak én dolgoznék, ha csak engem foglalkoztatna, az már régen rossz lenne. Akkor most borítékolnám, hogy visszaesnék, vagy elhagynánk egymást nagyon rövid időn belül.

Benne nem csak a fantasztikus, hogy szeret és támogat, nem. Ezt meg tudná tenni úgy is, hogy megfogja a kezem és kedvesen végig hallgatja a napom. Nem, ő úgy érzem küzd magával, hogy fejlődjön. Maga miatt és miattam is.

Jó érzés, hogy a párom, hogy tudunk beszélni ezekről. Este még chateltünk és nem a szívecskék voltak a lényeg, ó nagyon nem. Hanem a tenni akarás, hogy nem intézi el azzal, átküld egy linket, olvasd és tanulj felkiáltással. Gondolkozik, elemez, racionalizál és közben érez, fél és szeret. Fura egyveleg, de szeretem a változatosságot benne, és főleg azt, hogy megnyílik és megosztja. Simán leléphetett volna, nem lenne bennem harag. hiány igen, de harag nem.

Ma egy picivel közelebb kerültünk egymáshoz, remélem folytatjuk ugyanezt az utat.

Alázat.. ettől a szótól mindig kivert a veríték, fogalmam sincs, hogy miért kötötte össze az elmém a megaláztatással vagy bárminemű negatív fogalommal. Lehet, hogy a szüleim szinte vallásos ateizmusa miatt ugrott be egyből hogy az alázat = istenhit = márpedigajóisten nem létezik. Passz.
(rendkívűl hálás vagyok nekik, hogy az ő gondolkodásuk ellenére, mindig arra buzdítottak, hogy saját véleményt formáljak és fogadjam el, hogy mások, máshogy látják a világot)

Ego.. az elmúlt időszakban döbbentem rá, hogy egy csomó helyzetben hihetelen egoista módjára viselkedtem. Na majd én jobban tudom! Nem, nem beképzelt vagyok hanem határozott.. Mondjad csak nyugodtan, úgy is úgy csinálom, ahogy szerintem jó.
Ahham.. persze... Majd én egyedül megoldom a problémáim.. hát nem tudtam.. Persze próbálkoztam, küzdöttem, de egyedül nem megy. Nem szégyen belátni, hogy nem vagyunk mindenben a legjobbak, elfogadni másoktól a véleményüket, az útmutatásukat, azt, hogy értenek hozzá. A tanulásró pedig annyit, hogy bár mindig szerettem tanulni, de csak addig, ameddig lekötötte a figyelmem és fel tudtam nézni arra, aki tanított. Amikor úgy éreztem én már több vagyok, akkor megszűnt az érdeklődésem is.

Az AA-ban sok olyan emberrel találkoztam, aki 3, 4 vagy 5 éves születésnapján is elmondta, máig küzködik azzal, hogy nem hallgat a szponzorára, az öregebb társainkra, csinálja a maga feje után. Tudja, hogy nem jó így, nem is halad vele rendesen, de nem tudja félretenni az egóját. Én ma úgy érzem, hogy félre tudtam tenni és 16 nappal ezelőtt is, amikor elfogadtam elsőre, hogy ez egy betegség, és gyógyíthatatlan, progresszív és halálos. 

Ma csodálatos napom volt, új helyen kezdtem el dolgozni, tejesen mással foglalkoztam, mint eddig. Magam mögött tudtam, ha egy napra is, az üzlet élet gondjait. Fizikai, de alkotó munkát végeztem. És annyira más érzések voltak bennem, mint 1 héttel ezelőtt, amikor a rózsaszín felhőbe dugtam az agyam és az agyam helyén pink kis vattacukor darabkák randalíroztak... Akkor még az is felmerült bennem, hogy lehet nem is vagyok alkoholista? Komolyan, boldog vagyok hát megy ez nekem alkohol nélkül is..
Aham, hát egy f@szt. Nem, én alkoholista vagyok, beteg, tünetmentes és 16 napja tiszta. És alkoholista is leszek ameddig élek. Ha jól sikerül minden akkor gyógyuló félben lévő leszek, de SOHA, soha a büdös életben nem fogok meggyógyulni. Nem, nem takarózom azzal, hogy ez egy betegség és lécci lécci fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok, egoista, bántó, kiszámíthatatlan és az üzleti életben manipulatív. Ó nem, ez egy roppant kényelmes álláspont lenne és akkor mit tennék? Már megint a dolgok könnyebbik részét ragadnám meg. De nem akarom, szeretem azt, hogy 16 napja tiszta vagyok, hogy a mai életörömöm, lelkesedésem normális volt, hogy őszintén éltem meg, hogy emlékezni fogok rá és legfőképpen nem akartam megünnepelni egy pohár itallal sem. Eszembe sem jutott, csak hagytam, hogy a lelki béke, a boldogság átjárjon.

És még egy gondolat az alázat, ego, tanulás trióról. A mai napom is bizonyította, hogy a szakmai alázat, a tanulás nagyon, nagyon építő ha félreteszem az egóm és türelmes vagyok és figyelek. És a végén egy apró kis csoda született. Számítanak rám, nem csak ma, hosszútávon is. Jó érzés, hogy holnap várnak vissza, hogy folytassuk. Kemény lesz, hosszú nap, Zs-vel nem is tudok találkozni emiatt, de most erre van szükségem. És most a legfontosabb, hogy a gyógyulsi folyamtomra fókuszáljak.

Sokan mondják az Élet szép.

Én azt vallom, Élni jó és ma szép napom volt.

Nem ittam ma és remélem holnap sem fogok

Találkoztunk..

Persze szokásomhoz híven 10 perccel előbb értem oda, egyszerűen utálom a késést. Nos ebben az esetben az a 10 perc mintha 1 óra lett volna. Cigi, óra, cigi óra..

Majd megjelent a kapuban, és elindult felém. Mosolygott. Gyönyörű volt és mosolygott... 5 órát beszélgettünk, nagyon nehéz volt belenézni a szemeibe és kimondani hangosan Viktor vagyok és alkoholista. Sírtam is. Láttam rajta, hogy megérinti.. Nem a sírásom, hanem az a küzdelem, amit magamban, magamért vívok.

Nem részletezném, de sokat sírtam, ameddig meséltem neki. Sose voltam elveszett a szavak tekintetében. De, az, hogy 5 órát beszélgessünk és én zömmel magamról, a mélypontról, a társaimról, a rózsaszín felhőről.. szinte elképzelhetetlen volt a számomra. De megnyíltam. Teljesen. Ezt az AA-nak köszönhetem, azoknak a társaimnak akik megosztották velem a kedvességüket, a történeteiket, az életútjukat és befogadtak. Biztonságban érzem magam.

A végén elmondtam Zs-nek, hogy boldogabbnak érzem magam, de nem az a felhőtlen boldogság, hanem csak egy szép nap a mai. Jó érzés ebben a pillanatban is örülni megannyi apró kis csodának. Annak is, hogy az a maroknyi ember aki még megmaradt, támogat, szurkol, de legfőképpen beszélget velem. Sokat jelentenek.
Még sokat kell dolgoznom magamon, de a mai nap is tovább erősített abban, hogy megtegyem.

Apropó kis csoda, megfogadtam, hogy minden nap teszek valami jót, lehetőleg úgy, hogy az akinek segítek ne tudjon róla. Ma egy gyerkőcnek segítettem, hogy jobb legyen a szülinapja. Nem fogja tudni, de nem is érdekes. Nekem volt jó érzés. Pici melegség van ilyenkor bennem. 

Dolgozom magamon. Ma szép napom volt, nem is ittam, nem is hiányzott. Remélem, holnap is ilyen napom lesz.

És a fáradtságról csak annyit, most nagyon fáradtnak érzem magam, de jó értelemben. Érzem jól fogok aludni, nyugodtan, pihenve, lelkileg békére találva. 

Nem a mának élek
A mában élek egy jobb jövőért

Bár úgy terveztem, hogy mindig lefekvés előtt írok, de rájöttem, ha mindig gyorsan kiírom magamból a gondolataimat az segít. Most is érzem, hogy enyhül a feszűltség, ahogy gépelek.

Az elmúlt napokban rosszul aludtam és fáradtan ébredtem. Ennek sok oka van, a két legjelentősebb, hogy folyton pörög az agyam és letettem az orvos által felírt altatót/nyugtatót.

Apám tavaly ősszel ment el. Nagyon megviselt. Nem csak az apám volt, hanem a mentorom, a barátom és egy olyan ember, aki feltétel nélkül szeretett. Utána mentem el szakorvoshoz, aki felírta a gyógyszert.

Khmm.. itt jegyezném meg, hogy nem ártana a pszichiátereknek egy továbbképzés. Bár mondtam neki, hogy alkoholt is szoktam fogyasztani, ennek ellenére felírta a tablettákat.

Ezen a héten, ahogy beszélgettem egy ismerősőmmel és több társammal, derült ki a számomra, hogy:
- ezt a gyógyszert maximum 6 hónapig lehet szedni, mert függőséghez vezethet
- emellé a gyógyszer mellé TILOS alkoholt fogyasztani!

Nos az elsőt nem említette, a másodiknál pedig az volt a meglátása, hogy hát kerülje Viktor az alkoholt, aznap ne igyon amikor gyógyszert akar bevenni. Köszi.. 

Az elmúlt két hétben vettem még be egyszer egyszer, mondván, hogy ok, alkoholista vagyok, dolgozom magamon, de legalább tudjak pihenni. Azonban abban a pillanatban amikor realizálódott bennem, hogy mit szedek, letettem.

Ennek a következménye, hogy nyugtalanabbul alszom, hajnali 2 előtt nem igazán jön álom a szememre. Ellenben a lelkem nyugodtabb.

Izgulok.. és félek, várom is, de tudom nehéz lesz..

Bármennyire is jó érzés, hogy Zs-vel az elmúlt napokban beszélgettünk, de félek. Félek, mert oda fogok állni elé holnap, belenézek azokba a gyönyörű szemeibe és beszélnem kell vele. Elmondani szóban, Viktor vagyok és alkoholista. Persze tudja, megírtam neki, szeretem benne, hogy támogat, de akkor is rohadt nehéz lesz.

Pont az ilyen félelmeim miatt jó az AA. Ad egyfajta biztonságot, akkor is ha rosszul alakulnak a dolgok. Egyrészt most is beszéltem egy társammal este és megosztottam vele a gondolataim. Jó érzés, hogy egyszerűen csak elmondhatom valakinek, nem törnek pálcát a fejem felett, nincs ítélkezés, csak egy mosoly és egy ölelés.

Apropó ölelés, bár számomra a fizikai érintkezés nem szokatlan dolog, de ezzel még hadilábon állok. Főleg amikor olyan AA társam teszi akivel még alig vagy semennyire nem ismerjük egymást és ha még férfi is.. Befeszülök. De csak picit. Nem a fizikai érintkezés fura, hanem, hogy hagyjam szeressenek. Idegenek, pedig nem. Valahol ugyanazokon mentem mentünk át mindannyian. Sorstársak vagyunk. Egyszerre szomorú és felemelő.

Ma vagyok 14 napos, 14 napja nem ittam alkoholt, nem is hiányzik. Persze volt, hogy eszembe jutott, hogy na ilyenkor szoktam inni, de látom hova vezet az az út. Nem akarom. Csak 24 óra.. nem a napok száma számít hanem, hogy ma nem ittam és holnap sem szeretnék. 24 óra csak ennyi..

és végül Fekete Péter remek könyvében találtam az alábbit:

"Megtanultam, hogy csak MA, azaz ebben a huszonnégy órában ne igyak. Nem fogadkozom, nem ígérgetek, nem tudom mit hoz a holnap. Ma nem ittam. Remélem holnap sem fogok."

Szia kedves Olvasóm.

Viktor vagyok és alkoholista.

Azért írom ezt a blogot, mert rájöttem, hogy ha kiírom magamból napi szinten az érzéseimet, gondolataimat, akkor nyugodtabban tudom álomra hajtani a fejem.

Olvashatsz majd a társaim történetéről, arról, hogyan kedődött, kiket és hogyan bántottam meg, a mélypontomról.

Szó lesz két, fontos és meghatározó szereplőről is, Zs-ről, aki a párom volt  az elmúlt 4 hónapban, egy mindent elsöprő szerelemben és F-ről, aki a volt feleségem és a legjobb barátom. 

De ez nem az ő történetük, ez az én utam, de kötődnek hozzám a mai napig és támogatnak.

Ez a blog a felépülésem része, magam miatt írom.

Minden, amit itt olvasol az én saját, szubjektív véleményem. Nem alkotok véleményt más társaimról, csak a saját, személyes tapasztalásom kívánom megosztani.