<3

Aludtam végre 6 órát egybefüggően. Hipp-hipp hurrá gondolhatná az ember, de miután felkeltem és Zs-vel beszéltem simán visszaaludtam még egy órára.. majdnem lekéstem a mai online gyűlést. Volt 5 percem tusolni, kávézni, cigizni és megnézni kik kerestek telefonon.. Utálom a kapkodást, de nem húztam fel magam, szépen, ahogy jött megoldottam és a gyűlésre is be tudtam csatlakozni.

Érdekes gyűlés volt, fél füllel hallgattam csak, és felkaptam a fejem, mert az Isten hitről szólt a bevezető. Na szép gondoltam magamban.. Született ateista vagyok, barátkozom a spirituális dolgokkal erre belefutok ebbe.. De kellemesen csalódtam. Az első meosztás egy olyan társunké volt, aki szintén ateistaként érkezett az AA-ba és megtalálta azt amiben / akiben hisz: önmagát. Teljesen mindegy, hogy istennek, felsőbb erőnek, vagy a magunkba vetett hitnek nevezzük. A lényeg, hogy segít kezelni a helyzetünket. Abban teljesen egyetértettem vele, hogy sok társ értetlenkedve fogadja az isten említését, maga az AA igyekszik hangsúlyozni, hogy ez bármi lehet (saját felfogásunk szerinti isten) de még is csak az van a papírra írva, hogy Isten. Mindegy én kiveszem a lényeget, ami számomra fontos. A megosztásomban elmeséltem, hogy az első napokban nekem is fura volt ez az istenes dolgo, de félretettem. Majd, jön, alakul formálódik. Türelem.. Lassan siess. Csak szépen végig az úton, lépésről lépésre.
Illetve elmeséltem a tegnapi napom is, hogy a bevásárlás feszűlté tett. Egyszerűen jó volt kimondani. Ma is voltak feszültségre okot adó telefonok, de simán lekezeltem őket. Élvezem ezt a fajta lelki békét. Már nem akarom, hogy az üzleti életben szeressenek. Egyszerűen, normálisan zárok. Nincs bennem megfelelési vágy. És ma már nem éltem meg kudarcnak, hogy vissza kell adnom a kocsim, vagy, hogy 20 éves szakmai karriert hagyok a hátam mögött.

még egy gondolat:
Ez egy kurva betegség, de legalább nem küzdök azzal, hogy elfogadjam a helyzetem. Ma hallottam olyan megosztást, hogy 5 év után is a gyógyulást várja. Nincs, nem lesz, sorry ezt beszívtuk.. Vagyis nem. Én nem éltem meg ma sem, hogy nem ittam alkoholt. És nem azért mert nem ihattam volna. Nem én minden nap eldönthetem iszok e vagy sem. És mellette eldönthetem, hogy azokat a kis palántákat, amelyeket elültettünk közösen a számomra fontos emberekkel, látom e felnőni vagy sem. Én pedig ma is jó érzéssel éltem meg F vérszívását, Zs szerelmét, anyám morgását, hogy kisfiam nem lehet gyűrött pólóban gyűlésre menni :D Imádtam.. rám adta az öcsém 3XL pólóját. Mint egy szakadt deszkás suhanc úgy néztem ki. De szeretetből tette. Minden, amit ma kaptam ezektől az emberektől, szeretetből volt. És jól esett befogadni.

Nagyjából 3 órát alhattam az éjjel.. nem értem miért, fizikailag és szellemileg is elfáradtam tegnap, sőt boldog voltam. Kezd tarthatatlan lenni ez az állapot. Ha minden jól megy, akkor szombat délután az AA gyűlés után elmegyek egy irányított relaxációs meditációra.

Ma visszamentem az új helyre dolgozni, nagyon, nagyon élvezem, szinte hihetetlen, hogy ilyen kevés alvással délutánig bírtam a munkát. Jól haladtunk a felmerülő problémák ellenére. Igaz a hőség kivette az energiámat délutánra, amikor hazaértem semmi más vágyam nem volt csak az, hogy beálljak a tus alá. Ennek következtében, erősen kellett koncentrálnom, hogy el ne aludjak abban a fél órában, ameddig nem indulok el a gyűlésre.

Gyűlés.. nos ez ma kemény volt. Életem első olyan gyűlése volt, ahol egy részeg társunk is jelen volt. Megfeszültem. Tudom, hogy szeretet, meg elfogadás és én is voltam első napos, de nem részegen estem be. Ráadásul ő azért jött, mert 6 hónapos terápiára megy és kötelezték rá. Minden tiszteletem a gyűlésvezetőé, mert nagyon határozottan és kedvesen, de medeben tartotta a dolgokat. Nekem nem ment volna. Van még hova fejlődnöm a türelemben. Becsültem azokat a társaimat, akik a megosztásaikkal segítettek. Én is megszólaltam, nem egészen azt amit terveztem. Kiszakadt belőlem, a mélypontom megélése. A végén elbicsaklott a hangom. Erről csak Zs-vel beszéltem és ha valaki olvasta a blogom korábbi bejegyzéseit, akkor tudja mire gondolok. De most a társaim előtt, közel 20 ember előtt mondtam el, hogy akartam gyógyszerrel kiszakadni a saját elmémből, hogy az öngyilkosság gondolata is felmerült bennem. Tudom, hogy a lelki békém egészéhez, hozzá tartozik az is, hogy ezeket feldolgozzam, de nem könnyű. Feszülten jöttem el. Persze a régi beidegződés működött bennem, hogy mosolyogva cigizgettünk a gyűlés után a társaimmal, de a lelkem mélyén már gyökeret eresztett a feszültség. Nem foglalkoztam vele érdemben. Sajnos..
Elmentem vásárolni, készülök a péntek esti randinkra. Pont egy olyan kasszát fogtam ki, ahol előttem egy 50-60 körüli házaspár vásárolt és kurva sok piát meg snacket.. Buli lesz gondoltam magamban. Azonban volt egy pillanat amikor a papír dobozban lévő piákat a kasszás egyesével kezdte leolvasni.. Ekkor az üvegek csilingelésbe kezdtek.. Mint a vészharangok.. Faszom.. alig vártam, hogy mind a nyolcat leszámolja, meg a két vodkát és a három pezsgőt.. Megfeszültem. Nem, nem ivás vágyam volt, hanem abban a pillanatban csúcsosodott ki az elmúlt napok kialvatlansága, a részeg társunk a gyűlésről, a kurva meleg napok.. Gyorsan fizettem és kimentem. 
Itthon az első dolgom volt Zs-nek írni. Kiírtam tőmondatokban magamból, hogy zaklatott vagyok. Tudtam mit fog válaszolni, még is annyira megdobbant a szívem amikor olvastam. Jó őszintének lenni. Szeretem, hogy nyíltan beszélek a magánletemben. Megnyugodtam, majd egy tusolással le is mostam magamról az egészet. helyre állt a világ rendje.

Miért írtam ezt le? Mert ennyire alattomos az alkohol. Ennyire meg tudná borítani a napom, az egyensúlyom. Ezek a pillanatok emlékeztetnek arra, hogy sose bízzam el magam. Igen alkoholista vagyok. Dolgoznom kell folyamatosan magamon, magamért. Ezért járok gyűlésekre, írok blogot, vész esetén felhívom az AA barátaim. Az alkohol az elmúlt időszak lelki békéjét 2 mp alatt képes megtámadni. De ma nem ittam... és nem is kívántam meg. 24 tiszta nap.. Nem fogok ezen kattogni, mert tudom ez is a betegségem része. Elfogadom, csak abban a pillanatban szar volt megélni. De máshogy szar mint régebben. Tudtam, hogy kezelni tudom a feszűltséget. Vannak lépések, emberek, akik segítenek és szeretnek.

Sokáig abban a tudatban éltem, hogy a katarzis valami nagyon felemelő de szimplán csak jó dolog lehet.
Amikor megtudtam, hogy mi, eltettem magamban.. Persze voltak pillanatok, amkor azt éreztem, na ez tuti az volt.
Egészen addig, ameddig ma együtt nem töltöttük a délutánt Zs-vel. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok (jó lehet a lelkem mélyén igen) érzelgős típus. De amikor ma a karjaimban tarthattam, elsírtam magam egy picit. Benne volt a fájdalom, amit okoztam neki, hogy bántottam magam, a hála, hogy itt van, a felszabadultság érzése, megnyugvás. Nem tudom jól megfogalmazni, hogy mennyire tisztában lettem abban a pillanatban a szerelmünk értékével, azzal, hogy mit is jelent nekem a kapcsolatunk vonatkozásában, az, hogy kaptam egy második esélyt. Nem tőle, az élettől. Milyen érzés átélni, hogy mit veszíthettem volna el. Azt az érzést, hogy szeressenek.

Talán írtam már, hogy az elmúlt napokban elkezdem megnyílni az emberek felé. Most úgy érzem építek és nem rombolok. Sokkal jobb érzés. Rombolni bárki tud, de kitartó munkával felépíteni valamit, gondozni egy cseperedő fát, látni, ahogy szépen, lassan egyre erősebb lesz, ahhoz türelem kell, alázat és kitartás. De mennyivel másabb az eredmény. Csodálatos. Ezeket a gondolataimat nem Zs-re értem csak, anyámmal is jobb lett a kapcsolatom, F-fel is normálisabban, nevetve tudunk beszélgetni, a társaimmal is őszinte vagyok és ami nagyon fontos, hogy az üzleti dolgaimat is feszűltség mentesen tudtam ma kezelni. Jó érzés volt. Erősnek éreztem magam, de nem úgy mint régen. Nem az a fajta túlzott magabiztosság dominált bennem, hogy én úgy is megcsinálom, lenyomom a torkán ha akarja ha nem. Én ezt tudom, kell vagy nem kell? Nem.. nagyon nem. Szépszóval, normálisan, partnerként kezelve beszéltem mam mindenkivel. Cserébe, normális hozzáállást kaptam.

Ma is voltam gyűlésen, tetszett, jó volt. Összesen hatan voltunk és egy parkaba ültünk le. Az a srác akinél a kulcs volt éppen Ausztiában túrázik. De semmi vész megoldottuk. Kicsi, meghitt bensőséges megosztások voltak. Mindenki beszélt, még olyanok is akiket eddig nem hallottam. Tetszett, biztosan visszamegyek még. Mondjuk döbbenetes volt az egyik társunk megosztását hallgatni, a fb AA csoportban már olvastam, hogy 3.5 után esett vissza. Élőben még szívszorítóbb volt, úgy, hogy a párja mellette ült és segítette, támogatta.
Fáradtan mentem, intenzív napom volt, de lelkileg feltöltődve jöttem el.

23 napja nem ittam, nem vagyok büszke rá. Arra viszont egy picit igen, hogy érzem, mennyivel jobb az életem. Elengedtem, hogy tökéletes és a társadalmi normák szerint sikeres legyek, már nem érdekel. Az viszont igen, hogy van egy maréknyi ember, aki megmaradt mellettem és támogatott. Szeretem őket. Nem a siker a fontos, hanem az emberi kapcsolatok. 

A mai nappal bejeztem a 3 hetes, lelki rehabilitációmat és holnaptól elkezdem a céges dolgaim intézését. Nagyon, nagyon szép napom, volt, ami megkoronázta azt a lelki fejlődést, amin elindultam. Most már érzek magamban annyi stabilitást, erőt és türelmet, hogy azt ami holnap reggeltől vár, úgy tudjam intézni, ahogy kell. Tudom, hogy lesznek necces telefonbeszélgetések, kényes és kellemetlen szituációk. De annyira bennem van, hogy nekem erre a 3 hétre szükségem volt. Ha úgy vágtam volna bele a megoldandó feladatokba, hogy nem állok készen rá és ez is a nyakamba zúdul, biztosra veszem, hogy visszaestem volna. Sőt tudom...

De döntöttem, és én úgy döntöttem, hogy magamra fókuszálok. Észrevettem, hogy az elmúlt időben, érzelmileg jobban megnyíltam embereknek, őszintén kommunikálok a magánéletemben és végre azt érzem ezzel építek és nem rombolok. Ennek hatására sok-sok apró és hatalmas csoda tette fel a 3 hétre a koronát.

Reggel találkoztam Zs-vel, vittem neki ebéded. Csodás nyári reggel volt, ébredező várossal és ébredező velünk. Álmosan, még is boldogan néztük egymást. Utána hazajöttem, pihentem egy kicsit, mert sajnos az éjjeli alvás még mindig nem az igazi.. Egye fene kit érdekel gondolhatnánk, de azért még is csak kell a szervezetnek a pihenés és a lelkemnek is.
Ebéd után felvettem Zs-t és együtt töltöttük a délután. Mint egy kis ékszerdoboz zárt minket körbe a szerelem. Becsülöm és szeretem, hogy végigcsinálta mellettem és velem az elmúlt időszakot. Boldog vagyok de nem miatta, vele. Számomra ez óriási különbség. Az érzés belűlről fakad és nem pedig menekülök a szerelmünkbe. Ma még jobban szeretem mint eddig. Értékelem az őszinteségét, hogy ma is megosztotta velem egy általa buta gondolatnak aposztrofált eszmefuttatását. Pedig teljesen jogosan kérdezett rá. Olyan édesen, kicsit bátortalanul, de még is.. Minden pillanatában a délutánnak benne volt a kölcsönösség, az elfogadás, a szeretet és a szerelem. Sokat hozzá tesz a most is a lelkemben lévő békességnek.

Utána elmentem gyűlésre, fantasztikus volt. Volt egy új, 24 órás társunk és egy visszaeső. Mindenki nagyon támogató volt. Bátorítottuk a saját emlékeinkkel, a saját tapasztalatunkkal őket. Semmi sajnálat, ítélet, lenézés.. Csak együttérzés, elfogadás és bátorítás. Nagyon feltöltött, szeretem ezt a csoportot, remek emberek vannak benne, remélem az új tagunk visszajön. Megköszöntem a társaimnak, hogy 3 héttel ezelőtt úgy fogadtak. Meghatározó volt az életemben. Az első benyomás, a hozzáállás itt is, mint az élet minden területén, egyszeri és megismételhetetlen. Esetemben életmentő.

Hazafelé felhívtam F-t, beszélgettünk, meséltem, jó volt. A közel 20 éves kapcsolatunkról majd máskor írok bővebben, de hálás vagyok neki, mert mindig támogatott, még a válásunk után is. Nem tutjgatott, nagyon határozotta de támogatott.

Tegnap az AA fb csoportban beírt valaki, hogy 50 nap után gonban van, valakiben csalódott és lehet, hogy ma este inni fog. Bátorítottuk és ennek az lett az eredménye, hogy ma megköszönte és nem ivott. Apró kis dolgok ezek, de fontosak. Jó segíteni és most előszőr életemben érzem, hogy engem is segítenek. Persze ezt meg kell tanulni elfogadni. Nehezen, de lépésről lépésre nyílok meg a világ felé.

Az új munkahelyemmel is beszéltem, szerdán is számítanak rám, pénteken is. Jó érzés.

Ma nem ittam, pedig régen nem voltam annyira boldog mint ma. Régen nem volt annyira kerek a napom, mint ma. Eszembe se jutott, hogy alkohollal ünnepeljem meg. Tiszta fejjel és szívvel élvezem a normális érzéseim . Nagyon jó. Csak most jutott eszembe, hogy ja ilyenkor szoktam megjutalmazni magam. Ma nem volt erre szükségem. Remélem holnap is így lesz.

Ma vagyok 21 napos. Továbbra is azt gondolom, hogy ez nem érdem, ez lenne a normális. Persze felötlik az emberben, hogy milyen jó lenne szociális ivónak lenni. De hát nem leszek, és bevallom nem is vágyom rá. Nem borzaszt el az alkohol, de tisztelem, mint nagyobb és erősebb ellenfelet. Ahogy Sun Tsu mondta, ha erősebb az ellenfeled térj ki előle.

Megint szarul aludtam.. kezd az agyamra menni, de legalább a lelkem rendben volt. Mondjuk a deja vu érzés folytatódott bennem, mert ki kellett szaladnom a boltba, a holnapi ebédhez elfelejtettem megvenni valamit. Eszembe jutott, hogy 3 héttel ezelőtt autómatikusan tettem egy üveg bort is a kosárba. Két bolt van a közelben, az egyikben vettem meg 3 hete (remélem) életem utolsó üveg borát (ide megfogadtam, hogy nem teszem be a lábam). A másik messzebb kerülővel elérhető, de inkább azt választottam. Mindig van választási lehetőségünk, dönthetünk. Én döntöttem és sétáltam egyet. Nem volt fontos, hogy messzebb van, vagy, hogy kicsit fáj a jobb lábam, nem akartam olyan helyre menni, ami ahhoz az estéhez köt. Általában igyekszem kerülni azokat a helyzeteket és embereket amik stresszfaktorok lehetnek.

Utána, pihi, és vártam, hogy mikor lesz gyűlés. Mert AA gyűlésre járni jó. Ahham.. hát a mai kemény volt...

Nem szoktam társakat vagy szituációkat kritizálni, elfogadom, hogy mindenki máshogy éli meg a betegségünket. De van egy társunk, akin érződik, hogy hinni akar benne. Nagyon lelkes, de nem gondolja át, amit mond. Megértem, nem mindenki tud úgy fogalmazni, hogy egyből átjöjjön a mondanivaló. De az a eszmefuttatás, hogy ő büszke arra, hogy alkoholista és, hogy az alkoholisták mennyire jófejek, még nekem is furcsa volt. És ha következmények nélkül ihatna egy felest, akkor bizony megtenné. Továbbá, bár családos ember és kezdenek kifutni a pénzből, ő még válogat, hogy mit dolgozzon. Ok. nem bírálom, de máshogyan látom. Ő hinni akar én meg hiszek abban, hogy ez legyőzhető és tünetmentesen élhettem meg az elmúlt 21 napot. Ha pedig családom lenne én még a mekibe is elmennék húst sütni, hogy a gyereknek legyen kajára pénzünk.
Miután elmondta a régi motorosoktól kapott kemény visszajelzéseket. Itt jegyezném meg, hogy apám mindig azt tanította, hogy a hely, az idő és a mód, amire figyelni kell ha érdemben akarsz valamit elmondani. A hely és az idő megvolt, de sokkal durvábban mondták el a véleményüket, mint szerintem kellett volna. Értem én, hogy fő az őszinteség, de lehet látni, hogy a társunk 3 hónap rehabbal a háta mögött még ingatag és keresi a helyét. A régieknek abban igaza volt, hogy semmi büszkeség ne legyen bennünk mert alkoholisták vagyunk. Ez nem a mi "szupererőnk". Ez egy szar betegség. Legyünk hálásak, hogy itt ülünk és keményen dolgozunk azon, hogy józanok maradjunk. Mindenkinek megvan a személyes története, melyek mögött gyakran tragédiák húzódnak. Szociális és anyagi elidegenedés, magány, nincstelenség. 
A végén ki kellett mennem a mosdóba, 1 van csak, hosszasan várakoztam az ajtó előtt.. Hallottam, hogy valaki bent szöszög. Amikor kijött akkor láttam, hogy az a társunk volt akibe beleálltak. Sírt.. Annyira lefagytam, hogy még csak meg se tudtam szólalni.
Én eddig mindig leírtam, hogy pozitív és támogató ez a közösség.. Most nem tudom.. Ez nem tántorít el attól, hogy meglegyen a 90/90 de... Még nem tudom megfogalmazni.. Majd idővel helyén kezelem a dolgokat. Gyűlésekre tovább is járok és őszintén el fogom mondani, mit gondolok. 

21 nagyon szép nap van mögöttem, értékelem a tiszta érzéseimet akár hullám hegyen vagy völgyben vezetett az út.  Szeretem az életem, várom a holnapot... Jó mondjuk nekem ízlett, amit Zs-nek főztem, de van benne pár újítás és csak részletekben kóstoltam meg, nem egy kompozícióként, nem tudom, de valahogy sejtem, ízleni fog neki.

Huhh ma nagyon hosszú napom volt. Azzal kezdődőtt, hogy a tesóm megkért ceréljünk kocsit, leszaladna az enyémmel Balatonra. Ok semmi gond. Reggel 9kor már ott voltam, úgy se tudtam aludni. Egyébként ez a nem alvás kezd az idegeimre menni. Ok, nyugodt lélekkel ébredek fel minden nap, de csökkent a fizikai teljesítőképességem. Na mindegy, azt mondják pár hónap és beáll ez is :D
Szóval kocsi csere után átmentem F-hez, pár dologban segítettem neki, beszélgettünk, de valahogy nem voltam toppon. Ok irány az Aldi, bevásárlás, hiszen Zs-nek én készítem hétfőre az ebédet. Nagyjából megvolt mit akarok venni, természetesen improvizáltam. Amikor itthon leparkoltam a ház előtt akkor realizálódott bennem, hogy a saját slusszkulcsomon volt két fontos dolog:
- a 24 órás érme, egye fene megleszek nélküle, tesóm jön haza holnap, és különben se az érme miatt nem iszom
- ellenben, hogy a lakáskulcsaim is nála maradtak az gáz volt. Ugyanis 3 kulcs szett van. 1 a tesómnál a slusszkulcsomon, 1 Zs-nél, aki jó messze van vidéken és egy egy barátomnál Pest megyében.

Szuper... Egy érzés és két gondolat jött rögtön:
- Meglepő módon elkezdem nevetni magamon, nem bosszankodtam, nem basztam fel magam, hogy lehetek ilyen hülye, egyszerűen csak konstatálttam, hogy jól van Viktor fasz vagy
- Első gondolat az volt, hogy jó ég el ne késsek a gyűlésről, mert ma korábban van.
- Második gondolat pedig, hogy basszus megromlik a kaja.. Szerencsére a szomszéd itthonvolt és betette a hűtőjébe.
Fantasztikus utam volt a kulcsért, üvöltött a retró zene, teli toroból énekeltem mindenféle régi slágert, az ablak leengedve és cigiztem. 

Megjártam a 2 órás kis kitérőmet és félig kocsival félig bkv-val mentem be a városba, nem tudtam, hogy a Pride ellentüntetői mekkora felbojdulást csinálnak. Kicsit tartottam is tőle, hogy egy csomó szar ember miatt, akik "utáják a buzikat" nekem kell meghúznom magam, de vettem egy nagy levegőt és belevágtam. Aki ismer tudja, hogy megfeszülök, ha gyengébbeket, vagy a társadalomból kilógókat bántanak.
A város csendes volt és nyugodt simán odaértem.
Viszont ez a gyűlés felemás érzéseket vetett fel bennem. Egyrészt ketten is azért jöttek, mert visszaestek. Volt itt magány, öngyilkossági kísérletek sorozata és most sokan is voltunk. Persze megosztottam a társaimmal, hogy blogot írok, erre valaki beszólt, hogy a nagykönyvben minden le van írva ami kell. Köszi.. Majd én eldöntöm, hogy írok e vagy nem. Nem, nem az egóm miatt, hanem azért mert hiszek magamban és abban, hogy jó a lelkemnek ha kiírom magamból, bármilyen kusza kis egyveleg szülessen a végén. Egyébként higgadtan reagáltam le az egészet. Tudom, hogy a jó szándék vezette a társamat.

Itthon este tettem vettem, játszottam, előkészűltem a holnapi főzésre.. de most estére elfogott a feszültség. Talán azért mert holnap lesz 3 hete, hogy megéltem a mélypontom és mintha ugyanaz játszódna le, mint azt megelőző előző szombaton. Készülök, hogy Zs-vel randizom hétfőn és viszek neki kaját. Nem tudom.. Lehet csak a kialvatlanság, vagy Zs hiánya kezd egy picit az agyamra menni. Lehet most este el se tudunk egymástól köszönni, én fáradok, ő bulizik. Egyébként jól teszi, és remélem jól érzi magát. Az elmúlt időben normálisan kezeltem magamban a hiányát, de erről már írtam. 

Szerintem lassan elteszem magam, megpróbálok meditálni egy kicsit, kikapcsolni a holnappal kapcsolatos rossz érzéseim. Jó lenne egy nagyot aludni, úgy igazán.

Várom a hétfőt.

ma van 20 napja, hogy nem ittam és bármennyire is feszült vagyok, nem hiányzik az alkohol és ma sem ittam.

A mai egy pihenős nap volt.. lehalkítottam a telefont. Persze az üzleti élet megtalált és kaptam pár üzenetet, amiktől régebben feszűlt lettem volna. Ok az elmúlt 3 hétben offoltam egy részét az életem ezen részének. Nem azért mert fasza gyerek vagyok és kapják be, nem is menekülés miatt. Egyszerűen csak azért mert megtanultam, hogy most a számomra a gyógyulás a legfontosabb. Minden és mindenki más várhat. Ha stabilabb alapokkal, higgadtan vágok neki az életem ezen problémahalmazának kisebb az esély a visszaesésre. Jó tudom, hogy gáz van, de most az életemről van szó és a lelki békémről, az érzéseimről.

Apropó érzések. Azt vettem észre magamon, hogy könnyebben adok pozitív visszajelzést embereknek és cserébe kapok is tőlük. Pl.: ma ráírtam arra, akinek dolgoztam a héten, hogy nagyon jó volt, remek embernek és tanárnak tartom, várom, hogy folytassuk a közös munkát. Nem nyalásból, hanem mert annyira bennem volt, hogy szeretném ha tudná. Olyan kedves választ kaptam.. Egy újabb hétköznapi kis csoda vot. Gyorsan vissza is kuckóztam az ágyba és aludtam egy kicsit. Elvégre ha szabdságon vagyok akkor pihenhetek. Anyám is azt mondta, hogy nyíltabb lettem, nem rohanok el 3 perc után, leülök és beszélgetünk.

Ma nagyon pozitívan csalódtam abban a helyben ahol voltunk, mert eddig a bigott vallásos hangulat és az, hogy egy kripta szerű templomi helységben van, rányomta a béllyegét a hangulatomra. A megosztások se voltak annyira jók eddig. 
De ma valami más történt. Jött egy srác, aki kb. 1100 napja józanodik és mesélt az életéről. Annyira humorosan, öniróniával fűszerezve, hogy többször hangosan nevettünk. Ha jobban belegondolok, a nevetésünk mögött megannyi emberi tragédia húzódik. De akkor is jó volt együtt nevetni a társakkal. Nem parodizálta ki, csak őszintén elmondta azokat a helyzeteket, amiket ismerünk vagy ismerhetnénk.. Az ilyen megosztások számomra és a többi frissen útra lépő vándor számára sokat számítanak. Én is ezért beszélgetek mindig azokkal akik frissen jönnek be. 19 nappal a hátam mögött kiscsikó vagyok, de remélem, hogy pont ezért lehetek számukra hiteles, mert elérhető közelségben van az utam. Nagyon tisztelem azokat akik nem ittak 20 éve vagy 10.000 napja. De ha valaki frissen bejön jobban elfogadja az elérhető távolságot. Mondjuk a 30 napja nem ittam, vagy 60 napja nem ittam emberek véleményét. 

A bevezető után is zömmel támogató és pozitív megosztások jöttek. Feltöltött. Nem mintha le lettem volna merülve. Lehet a szinten tartott jobb kifejezés, a fene sem tudja, mindenesetre jól érzem magam amikor AA gyűlésen vagyok. 

Ma nagyon szép napom volt. Amit a reggeli bejegyzésben írtam végig kíséte a napom. Egyszerűen ma is szerettem élni és az Életem. Érzem holnap is így lesz.

Bár tegnap fizikálisan elfáradtam és lelkileg feltöltődtem, még is szarul alutam, forgolódva.. Fura mert mosolyogva ébredtem Zs-vel álmodva egy picit. A héten beszélgettünk arról a félelméről, hogy hogyan fogja megélni magában azt, hogy már nem ő az első az életmben. Persze érezte, hogy az a fajta rajongás és szikrázás nem jó hosszú távon, na de még is emberből van. Ki ne élvezné ha a párjától ilyen fokú figyelmességet kap és szerelmet. Én is élvezem és nekem is legyezgeti a hiűságom. Emberek vagyunk.

Viszont ahogy teltek a napok a beszélgetésünk óta, azt figyeltem meg magamban, hogy most én léptem Zs mellé a kapcsolatunkban. Foglalkozom magammal, dolgozom magamon és úgy élem a napjaim, ahogy nekem jó a józanodási utamon. Ennek ellenére nem csökkent bennem a szerelem és a rajongás. Csak átalakultak bizonyos érzelmek.Egyenrangúak lettünk, magamban.
Eddig hajlamos voltam úgy megélni a hiányát, hogy szinte fájdalmas volt. Nem önmarcangoló, de néha a kéjelgés szintjén hagytam, hogy átjárjon, mennyire rossz, hogy akkor és ott nem vagyunk együtt. Most is hiányzik ha nincs velem, de ez már egyfajta melegséggel tölt el. Valami egyedivel, különleges kis csodával, hogy van valahol éli az életét, boldog és itt vagyunk egymásnak. Nagyon szeretném már újra a karjaimba zárni, de izgatottsággal tölt el ez a várakozás, nem feszültséggel. 

Ma jobban szeretem, mint eddig bármikor. Nem azért mert valami különleges lett volna a reggelemben, hanem mert ezt érzem magamban. A józanodás felé vezető út, a társaim, az AA találkozók, az új munkhely olyan lelki stabilitást alapjait fektették le bennem, hogy normális szinten tudok megélni érzéseket. Nem arra koncentrálva görcsösen mim nincs. Annak örülök, amim van.

Szeretem az én királynőm, vágyom a csodás szemeibe nézve elmondani neki mennyire jól érzem ma magam. Töröm a fejem apró kis figyelmességeken, és ez számomra jó érzés. De ameddig nem találkozunk foglalkozom az utammal, a lelki békém megtartásával, a megfelelő mennyiségű pihenéssel. Az érzéseimet hagyom, hogy egy meleg, bizonságot adó kabátként öleljenek körbe.

Fáradt vagyok, ma nagyon intenzív napom volt.

Egyrészt ma fejeztem be az új helyen az első etapot, nagyon jó, felemlő, de elszoktam a fizikai munkától és az elmúlt 3 nap nagyon intenzív volt. Összesen 24 munkaóra, de jól haladtunk és mind a ketten tele voltunk lelkesedéssel.

Utána átszaladtam anyuhoz, megölelgettem, kérdezte jól vagyok e. válaszoltam, hogy minden nap járok gyűlésre, 18 napja nem ittam és nem is hiányzik. Elmesélte, hogy mennyire pozitívan változtam meg, érzelmileg nyitottabbnak érez, többet megyek, beszélgetek. Örültem neki, bár vele nem volt annyira szoros a kapcsolatom. De apa halála változtatott ha csak egy picit is ezen. Látom, hogy igyekszik, érdeklődik. Érzem, hogy szeret. Tudom, hogy megviselte apa halála, majdnem 50 évig voltak házasok, és aggódik. Lassan de közeledünk egymáshoz.

Irány a gyűlés. Picit tartottam tőle.. Nem azért mert a társaimban bármi negatívot véltem volna felfedezni, nagyon nem. Magamban, 18 nap után, jutottam el arra, hogy velük teljesen őszinte lehetek. Addig szégyeltem magam. Tötént ugyanis, hogy a mélypontomon, annyira sikerült kiütnőm magam, hogy szétégettem a kezem a 200 fokos sütővel. Annyira be voltam állva, hogy ezt csak 15 órával később fedeztem fel magamon, pedig szemmellátható helyen van. Amikor első héten elkezdtem gyűlésre járni sokan kérdezték, miért van kötés a csuklómnál. Logikus kérdés, friss alkoholista, csuklóján méretes kötéssel.. hmm.. Zs is csak utólag mondta, hogy megijedt, amikor az egyik fotómon látta a kötést a mélypont után. Bevallom a társaimank nem mertem elmondani egyből, hogy mi történt. Szégyeltem magam, nem miattuk, magam miatt, hogy a faszba voltam képes annyira kiütni magam, hogy maradandó nyoma legyen rajtam és még csak észre sem vettem. Viccesen előadtam, hogy áá ez csak egy "józan baleset" ..

Igen eddig tartott, ameddig meg mertem nyílni nekik teljesen 18 hosszú napig.. Ma az AA-ban elmondtam, hogy sajnálom de nem voltam őszinte velük..Sajnálom, de ennyi idő kellett, hogy teljesen megnyíljak feléjük. Nagyon cukik voltak, mosolyogtak és láttam a szemükben a bíztatást.. Add ki magadból.. majdnem elsírtam magam, a hangom el is csuklott.

Azt mondják, ameddig hazudsz addig inni is fogsz. Én nem akarok, nem akarok visszamenni abba az egyszemélyes pokolba. Nem akarom lerombolni azt, hogy kaptam egy új esélyt Élettől, az élettől. Nem akarok még egyszer alkoholra nyugtatót bevenni, hogy szabaduljak a saját elmémtől, hogy rombolok és pusztítok mindent és mindenkit aki körülöttem van. Hazafelé F-et is felhívtam és neki is elmondtam, hogy ez történt, nagyokat hallgatott. De kedvesen. Ismerem, néha nem a szavak embere.

Ma nem ittam és összességében szép napom volt. Zs elutaozott, de reggel még beszéltünk. Szeretem rggel is a hangját, kicsit kómás, kicsit álomittas, de az övé.. Ilyenkor mindig eszembe jut h reggel mennyire kócosan szokott mellettem pislogni és mennyire szeretem magamhoz ölelve az ébredezéseinket.

Szerettem a mai napom, nagyon. Holnapra szabadságoltam magam és pihenni fogok napközben. Zsong az agyam egy picit és a testem is fáradt.

Érzem a következő napom is legalább olyan szép lesz.