Ambivalens érzések vannak bennem. Egyrészt az életemben helleyl közzel rendben vannak a dolgok. A munka rendeződni látszik, keresünk nagyobb üzletet, hétfőn jön valaki interjúra, hogy segtsen a napi munkában. Sokat beszélgettem a héten is társakkal, privát munka is van bőven.

Mégis úgy érzem valahogy nem találom a helyem. Nem tudok igazán kikapcsolódni, pihenni. A héten többször is rosszul aludtam, hülyeségeket álmodva felriadtam az éjszaka közepén. Lehet a sport segítene. Azt hiszem hétfőn veszek egy futócipőt és elmegyek futni, hátha kikapcsol, kimerít annyira, hogy nyugodtan teljen az éjszaka.

Zs-vel is rendben van minden, de kevés időt tudunk együtt tölteni. Megfeszítenek az időkapuk. Tudom és tisztában vagyok vele, hogy ez nem rajtunk múlik. Megteszünk mind a ketten mindent, hogy az együtt töltött percek, órák minőségi időt adjanak mind a kettőnk számára. Mégis kevésnek élem meg. Tudom, hogy ez normális érzés, ez nem az alkoholizmusomból fakad, és azért erősödött fel bennem ez mert nyugodtabb vagyok az utamon. Furcsa kettősség valljuk be :D

De kezelem, járok gyűlésekre, teszek a magány érzete ellen, beszélgetek társakkal. Tegnap délután egy mini csapatépítő pizzázást is szerveztem a többiekkel. Jó volt, kikapcsolt, sokat nevettünk. Utána gyűlés, én tartottam a bevezetőt, arról a témáról, amiről majd nagyobb publikum előtt is fogok beszélni. Jó volt, jól sikerül, persze izgultam, de tudtam hogyan és mit akarok elmondani az utamról. Kéredeztem utána idősebb társakat, hogy milyen volt, azt a választ kaptam, hogy őszinte és hiteles. Ez jól esett.

Ma a teljes pihenést választottam. Kacérkodtam a gondolattal, hogy elmegyek délután gyűlésre, de tisztában vagyok azzal, hogy a rossz érzéseimnek, a nyugtalanságomnak az egyik fő indikátora a kimerültség. Nyugton maradok hát és próbálom megélni, hogy vasárnap semmi dolgom nincs. 

A héten betölltöttem a 2 év 8 hónapot.. lassan itt az 1000 nap is, pont szombatra fog esni.

Azt hiszem életem egyik legnyugodtabb időszakát élem. Igaz, hogy vannak döccenők, de inkább csak kisebb hullámvölgyek és azok is csak a munka területén.

A környezetem is észrevette, hogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. És a környezetem alatt nem csak Zs-t értem :)

Ma találkoztam a szponzorommal ő is megjegyezte, hogy pozitív a változás bennem. Bevallom őszintén jól is érzem magam.

Az esti magány érzése tova szállt, élvezem azt, amit a napom ad de tudom, hogy sok munkám van benne. De ez így van jól.

A céges dolgok nem annyira változtak, a múlt heti betegség után kicsit döcögősebb volt a hét eleje, de helyre állt a rend.

Sokat beszélgettem az egyik társammal, neki is jó volt, nekem is, hogy önzetlenül segíthetek, meghallgatom, beszélgetünk.

Pénteken pedig.. óó igen.. 3 évesek lettünk Zs-vel. Gyönyörű délutánt töltöttünk együtt. Rengeteget beszélgettünk mindenféléről, nagyokat nevettünk, finomakat ettünk. Megszületett a fejemben az új tetoválásaim koncepciója, neki csak egy részét mondtam el. Azóta kitaláltam, hogyan lesz.

 Nem ragozom a kapcsolatunkat, de ő fontos nekem. Ő is. és magam is. Talán csak annyit, hogy az egyik olyan ember az utam során, aki hitt bennem végig és megtanított arra, milyen a való Élet.

972 napja józanodom,ma néztem meg, néha nem is veszem észre, hogy repül az idő.. :)

szeretem az életem, egyszerűbb mint a régi, de sok tekintetben bonyolultabb. De ez így van jól, így van minden a helyén.

Annak ellenére, hogy folyamatos kihívásokkal küzdök az életemben, viszonylag békés és kiegyensúlyozott vagyok.

A cégnél még mindig rengeteg munka van és egyenlőre se híre, se hamva a költözésnek. Azt a döntést hoztam, hogy megpróbálok most 2 hónapig csendben kivárni. Szépen türelemmel teszem a dolgom, de csak annyit, amennyi kötelező. Plusz munkát és erőfeszítést nem rakok bele. Így is sok és nem szeretnék még egyszer visszamenni oda, hogy a munka miatti kimerültségem rányomja a bélyegét a hangulatomra. Ha 2 hónap alatt nem történik semmi, akkor majd jelzem, hogy elkezdtem állásokat nézegetni. Nem fenyegetőzni akarok, de ennyit bírok ezen a pici helyen.

Zs-vel minden rendben van, most a körülmények azok, amikkel küzdünk. Illetve ő küzd én igyekszem támogatni, elfogadni és segíteni. Hallgatással, tapasztalattal, beszélgetéssel, néha magamhoz ölelve.  Most ez egy ilyen időszak. Persze ilyenkor szoktam abban elmerülni, hogy ez egy nagyobb, rosszabb folyamat kezdete. Illetve régebben ebbe menekült az agyam. Most nem gondolkodom ezen. A napi találkozókból igyekszem a lehető legtöbbet kihozni, megélni vele a pillanatokat. És ez így van jól, most ennyi és így jut nekünk. Volt már rosszabb is és volt már jobb is. Majd alakul, és igazából az emberi kötődés a fontosabb, nem az, hogy mindig minden a tervek szerint menjen.

Ma volt lelkiismereti gyűlés, csak a kis csapatunk volt jelen. Tök jól haladtunk, sokat nevettünk,beszélgettünk. Szeretem őket és a szívügyem lett ez az egész. Olyan jó, ahogy fejlődünk, együtt, csapatként. 2 hét múlva megyünk közösen is pizzázni.

Mivel a férfiak halálos betegségével, a dáthával küzdök, mára ennyi :D

Jobban vagyok, mint az elmúlt 2 napban, de kell a pihenés. :)

Kicsit bolondokháza volt bent a cégnél a szabadságom után. Mondjuk nem is számítottam másra, de tény, hogy nagy volt a kontraszt. El is fáradtam ebben a tekintetben a hét végére.

Valentin napon találkoztunk Zs-vel. Nagyon jó volt látni, szívetmelengető volt, ahogy készült a valentin napra. Röpke kis randi volt, nem is tudtam telesen felengedni. Bennem volt még egy pici óvatosság. Elmondtam neki, megbeszéltük, megértette, hiszen ő is átélte már ezeket velem. Örülsz a másiknak de benned van a félsz, hogy ez a jó időszak meddig tart. Mondjuk péntek estére teljesen feloldódtam, pedig akkor is csak rapid randink volt. De jó volt megint érezni, hogy jelen vagyunk a kapcsolatban mind a ketten.

Budapesten lesz egy regionális AA találkozó. Kaptunk egy felkérést, hogy az egyik gyűlést tartsuk meg. Ez olyan jó érzésekkel töltött fel. Ma beszéltem is a társunkkal, mert eljött este a gyűlésünkre. Kiderült, hogy ismerjük egymást, nagyjából egy időben kezdtünk el józanodni. Beszélgettünk, a többiekkel is gyorsan megbeszéltük, hogy benne vagyunk. Várom, érzem, hogy jó lesz.

A héten találkoztam a szponzorommal is. Nem tudom meddig fog tartani nekem az első lépés megugrása. Úgy érzem, hogy nem tudom és nem is szeretném azt a magaménak tudni, hogy majd a FE megoldja helyettem a dolgokat. Tudom, hogy kisarkítom, de ezzel nem értek egyet. Az életem bizonyos részeit én alakítom. Nem egy felsőbb hatalomtól várok a munkámra, a lakhatásomra, a fizetésemre megoldást. Teszek érte. Dolgozom magamon, hogy fejlődjek.Elmondtam a szponzoromnak is ezeket és azt is, hogy ha úgy élem le az életem hátralévő részét, hogy nem ugrom meg az első lépést, akkor üsse kavics, szarom le, mert számomra a józan gondolkodásmód számít, nem a lépések száma. Én nem azért csinálom, hogy büszkén kipipáljam a lépéseket. Magamért teszem, a lelki békémért, azért hogy a környezetemmel boldogan és egyensúlyban éljek.

Meglátjuk, hogy merre vagy meddig jutunk.

Ma pihentem, főztem, aludtam, gyűlésen voltam. Jót tesz ha legalább egy teljes pihenőnapot beiktatok a hetembe.

F-fel beszélgettem sokat. Náluk nincsenek rendben a dolgok, próbálok neki segíteni, hogyan kommunikáljon a párjával, milyen egy függő gondolkodásmódja, hogyan segíthet neki és magának is. De van egy pont, ahonnan nála van a döntés.

Összefoglalva nyugis hét volt és jól vagyok, mosolygósan.

Ha nem tanultam volna meg kezelni a bennem élő drámakirálynőt, akkor most egy nagyon teátrális bejegyzés következne. Persze az évek alatt sikerült a fejlődésem útján eljutni oda, hogy már nem a végletekben látom és élem meg azt, ha valami nem úgy történik, ahogy előre elképzeltem. Mára már tudom, hogy a pillanatnyi érzéseim, mégha reális alapokon nyugszanak, eltúlzottan jelenhetnek meg.

A hétre szabadságot vettem ki. Ennek a fő oka az volt, hogy mind mentálisan, mind fizikailag feltöltődjek. A fizikai része hellyel - közzel sikerült is. A mentális már karcosabb lett. Ugyanis a fejemben az volt, hogy ezen a héten több időt tudunk Zs-vel együtt tölteni. Mind a ketten reméltük, hogy ez a hét majd kisimít minket. 

Sajnos nem így sikerült. Tudom, hogy fáradt. Láttam rajta hogyan próbál meg ezerfelé szakadni a család, a munka és köztem egyensúlyozva. Kimerült és úgy éreztem nincs jelen a kapcsolatunkban. Ez pedig elkezdett megfeszíteni. A végén én javasoltam, hogy a közös időnk helyett menjen haza, pihenjen, legyen énideje. A végén abban maradtunk, amit én vetettem fel megoldásként, hogy most egy ideig ne találkozunk, ne beszéljünk egymással, töltődjön fel, én is rendezem magamban a gondolataimat. Magamat védtem, mert nem tudtam volna fentartani a lelki békémet.

Viszonylag jól viselem ezt az időszakot, tisztában vagyok vele, hogy jó döntést hoztam, hiszen a pillanatnyi dolgokat elcseréltem egy szebb jövő ígéretére. Jujj de patetikus lett, pedig megígértem nem drámázom :D

Szóval jól vagyok, veszettül hiányzik, de ezzel megbírkozom. Az lebeg előttem, hogy ezen is túljutunk. Sokkal rosszabb szituációkat oldottunk már meg az életünkben. Most nincs összeveszés, józan mélypont, szélsőséges érzelmi reakciók. Most csak csend van, pici üresség bennem. Lelki feltöltődésre próbálom fordítani az energiáimat.

Építjük közösen a közösséget, egyre többen vannak a szombat esti gyűlésen, régebbi társaktól is kapunk elismeréseket, látom, hogy fejlődünk. Jó érzés.

Jó érzés, hogy a srác, akit tanítok, kezd sikeres lenni. Pénteken felhívott, hogy ma találkozzunk, mert 4 dolog is van, amit prompt meg kellene beszélnünk. Egyre jobban kezd belelendülni, kezdenek jönni a nagyobb ajánlatkérések is. 

Engem pedig a közös munka, a mentorálás feltölt, nyugalmat ad.

Úgy fogom fel ezeket a dolgokat az életemben, hogy bár nincs gyerekem, akinek apém örökségét átadhatnám, de ezekben a helyzetekben valamit még is csak el tudok juttatni a világhoz. Egy picit emberségesebbé, jobbá tudom tenni. Önzetlenül segíteni másokat.

952 napja vagyok józan és bár az életem nem zökkenőmentes, de szeretem. Vannak céljaim, tervek, emberek, barátok, család és szerelem.

Kicsit zúzós hét volt, több tekintetben is próbálgatta az élet a józanodásom és a lelki békém. Összességében jól vettem az akadályokat.

A hetünk Zs-vel nem úgy alakult, ahogy elterveztük, de megoldottuk. A szokásos, összebújós randikat kiváltottuk kávézással, közös vásárlással, hogy egy picit együtt tudjunk lenni. Igen ilyen az életünk, de itt vagyunk egymásnak. Miivel jövő héten szabin leszek, ezért több időt tudunk majd együtt tölteni. Ilyen az életünk, ha nem is könnyen, de vettem / vettük az akadályokat a héten.

Szerdán megtudtam, hogy meghalt egy régi ismerősöm, aki tudom, hogy társam is volt. Megérintett a halála, pedig régen beszéltünk. Este egyből gyűlésre mentem, mert tudtam, hogy ha kimondom az érzéseimet, akkor az segít. Nem vártam reakciókat, együttérzést. Csak kimondtam. A legtöbb esetben csak azért mondom ki ami foglalkoztat, mert abban a pillanatban súlyát veszti, elenyészik. 
Előtte F-fel mentünk egy közös munkát felmérni, a kocsiban beszélgettünk és feltette nekem azt a kérdést, hogy milyen szerintem egy normális párkapcsolat. Nem tudom - feleltem. Nem tudom, mert, amikor házsok voltunk én aktív voltam, és a józanodásom alatt pedig Zs-vel vagyok. Szeretem az életünket, elfogadom, hogy a legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből, de akkor sem egy normális kapcsolat, amiben élünk. Mondjuk F-nek az is jól esett, hogy beszélhetett nekem erről.

Ebben a hónapban nagyon megtoltam a céges dolgokat, brillíroztam. Majd péntek este kicsit elfilóztam rajta, hogy megérte? Persze plusz pénzt kapok, nem is keveset, de túlhajszoltam magam. Jó alkoholista módjára, hogy eltereljem a figyelmem, belevetettem magam olyan szenvedéllyel a munkába, hogy rekordokat döntögettem. bravó Viktor, ügyes vagy, de legközelebb inkább kicsit lazábban veszem. 

Ma viszont nagyon jó érzésekkel jöttem haza este. A  gyűlés előtt ketten is odajöttek, hogy honi csoportnak szeretnék választani a gyűlésünket. Maga a gyűlés is nagyon jó volt, elememben voltam, jó megosztások voltak. Kaptam egy újabb szponzori felkérést is, amit kedvesen, de nem fogadtam el.
Viszont a csoportunk egyik tagja mondta, hogy iszonyatos sóvárgás van rajta. Izgett - mozgott, láttam, hogy nincs jól. Gyűlés után elkaptam és kérdeztem tőle, hogy incs kedve kajálni egyet? Habozott, mondta pénz sincs nála, mondtam semmi baj öcsém, meghívlak egy haburgerre. Ebből lett egy kis baráti összejövetel, öten mentünk el gyrosozni a Nyugatihoz. Jót beszélgettünk, láttam rajta, hogy megkönnyebbül, feloldódik. Nekem is jó érzés volt. Nem az, hogy segíthettem, hanem, hogy ott vagyok barátokkal, közösségben. Feltöltött.

Jövő héten szabadságon leszek, jó lesz, kell, szükségem van rá. Űgy érzem szép hetem / hetünk lesz.

Majdnem tökéletes hetem volt. Nyugalomban teltek a napjaim. A tegnapi napunk Zs-vel pedig tökéletes volt. Szép, meghitt, beszélgetős, olyan, mint egy igazi párkapcsolat.

Minden adott volt, hogy úgy fussak neki a hétvégének, hogy most aztán itt az idő pihenni, lábat lógatni és átengedni a testem és az elmém a megérdemelt pihenésnek.

Aztán eljött a ma este, elindultam gyűlésre és elkezdett felkúszni a hátamon a feszültség. A múlt heti rosszérzések kerültek terítékre. Ennek az egyik indikátora az volt, hogy az egyik olyan társunk tartotta a bevezetőt, akivel a múlthéten kisebb konfliktusba keveredtem. Sebaj gondoltam, majd gyűlés előtt beszélek a szponzorommal, így is lett. Kipuffogtam magam, kedvesen, de higgadtságra intett. Morogtam egy kicsit, kimentem cigizni, de letettem a rosszérzéseimet a gyűlés kezdetére.

Majd jött a bevezető, melyben külön ki lett a társunktól emelve, hogy bezzeg, amikor ő elkezdett józanodni, akkor ő aztán hallgatott az idősebb társakra és szinte tapadt rájuk. (igen ezt egy kicsit kisarkítottam, de nagyrésze szó szerint elhangzott). Ok nem vettem magamra, higgadtság, hiszen ez visz előre és az elfogadás. Majd egy társunk a megosztása közben elsírta magát. A többiek csak nézték. Én vártam 2 percet, majd zsepkendőt kerestem és elindítottam, hogy körbemenjen. Mielőtt odaért volna, egy másik férfitársam is kapcsolt és adott egyet a síró félnek.

Lement a gyűlés és két dologgal szembesültem. Az első, hogy egy idősebb női társ odajött, hogy a zsepivel mi volt a célom? (hozzáteszem néha az az érzésem, hogy bizonyos nőkben kevesebb az empátia, mint a férfiakban, ez AA-tól független vélemény). Nagyon nem magyarázkodtam. A második dolog, hogy az a társ aki a bevezteőt tartotta, odajött és megkérdezte, hogy van e kinyomtaott gyűlés lista? Mondtam, hogy nincs. Hát az a tekintet, amit kaptam elég érdekes volt.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy szép dolog a lelki békém, meg az elfogadás, de itt van az a pont, ahol egy picit visszatérek a harcosabb énemhez. Persze nem az asztalra baszok, hogy kuss mindenkinek, de vannak határok. 

Nem tagadom, hogy amikor eljöttem, akkor sokkal jobban beleéltem magam abba, hogyan állok bele ebbe s zituációb. Aztán végiggondoltam, hogy ez nem egy háború. Ez óvoda. Ott pedig csak úgy lehet elérni valamit, ha nagyon kedvesen, de kurva határozottan meghúzom a vonalakat. De nem keresem az alkalmat, úgy is megfognak találni a remek kérdéseikkel, ötleteikkel. Madj akkor fogom a helyén kezelni a dolgokat.

Egyébként az a furcsa, hogy ezek az idpsebb társak nem veszik észre, hogy amit tesznek az az egójukról szól. A tiszteletet nem lehet megkövetelni az nem az évek számával jön autómatikusan. Az a viselkedés, a kommunikáció, a tettek eredménye. Én tisztelem, becsülöm és szeretem a szponzorom, pedig 4 évvel idősebb mint én és nem jutott még a 12 lépés végére. De segít, támogat, higgadtan. Illetve példát mutat a megosztásaival az élettapasztalatával, a cselekdeteivel. Nem követeli az elismerésem csak azért mert ő előttem jár.

most értem haza.. Mert úgy alakult, hogy lelkiismereti gyűlést tartottunk.

A lelkiismereti gyűlésen a csoporttagok és idősebb társak vesznek részt és arról szól, hogy maga a csoport működése hogyan alakul, illetve hol kellene még finomítani ezen

Alapvetően nincs vagy nem lenne ezzel semmi bajom. Alapvetően.. Csak mondjuk szerintem nem az a módja, hogy  gyűlés előtt jön oda hozzám egy idősebb társ, éreztetve, hogy ma meg kellene tartani, ma. Mert meg kellene beszélni dolgokat. Aztán ő a lelkiismeretin alig szól hozzá. A másik problémám azzal van (tudom, hogy ezt az üzleti életből hozom), hogy az ilyenekre jó felkészülni. Mert akkor nem csak ad hoc jelleggel vannak felvetések, mondjuk viszek papírt és tollat, hogy normális jegyzőkönyv szülessen. Továbbá, mint ahogy ez lett is, nem mindenki ér rá gyűlés után.

Vagyis az egész szerintem olyan alkoholistásra sikerült. Nem, olyan Mátyás királyosra, hozzon is ajándékot, meg ne is.

Bevallom elment a kedvem egy picit a szervezéstől, meg az aktív részvételtől. Holnap valószínűleg skippelem a délutáni gyúlést. Nem azért mert dühös vagyok. Azért, mert sokkal fontosabbnak tartm a mentális pihenésemet és inkább a playstation előtt bekuckózva játszom vagy bambulom a tv-t. 

Pedig olyan szép hetem volt. Letettem a munkáim nagyobb részét, tudtam pihenni, feltöltődni, kikapcsolódni. Zs-vel egy meghitt, beszélgetős délután tette fel a koronát a hetemre tegnap.

Nekem ezek, a békém megörzése fontosabb, mint mások elvárásainak megfelelni.

És igen, az elején szót emeltem az ellen, hogy ma legyen lelkiismereti gyűlés, de végül beadtam  derekam, megvolt rá az okom. Lehet, hogy ki kellett volna tartanom az első megérzésem mellett. De nem akarok állandóan beleállni kőkeményen a szituációkba, végül is ez egy közösség.

Ez van, holnap felhívom a szponzorom és beszélek vele ezekről.

Szokás szerint sikerült túltolnom a munkát. Hozzáteszem, hogy ami erre a hétre jutott, "csökkentett" mennyiség, az is bőven meghaladja a teljesítőképességemet.

Hét végére fáradt voltam, de nem is ez volt a legnagyobb gond, hanem, hogy megint egy apróságnak sikerült kibillentenie tegnap este. ésszel tudom / tudtam, hogy semmiség, de megint jött egy érzés. Ezen komolyan elgondolkodtam még tegnap este is, és ma is. 

Nem azzal van a baj, hogy vannak helyzetek, amik megérintenek, hanem a fáradtságomnak (bizisten megpróbálom elkerülni a szóismétlést :D) köszönhetően a könnyebben kibillenek. Persze már nem olyan hevesen, meg meg tudtuk Zs-vel beszélni, de nem kellett volna megtörténnie. 

Szóval arra jutottam, hogy minimalizáom a kiváltó okokat. Egyrészt ma a kis padavanommal megbeszéltem, hogy bámennyire is szeretné a heti 2 oktatást, de jelen pillanatban ez heti 1 lesz. F-nél egy darabig nem vállalok privát munkát. Holnap jelzem a főnökömnek, hogy szerdán szeretnék vele beszélni, mert az a munkamennyiség:
- vásárlók kiszolgálása
- telefonos ügyelet
- e-mailek
- áru beérkezés
- pakolás
- csomagolás
- napi átlag 15 csomag 
- fb posztok
mindez napi 6 órában meghaladják a pillanatnyi teljesítőképességemet. És ehhez kellene még egy telefonos vásárlói utánkövetést felvennem. Illetve február első hetében szabadságra szeretnék menni. 

Tartok attól, hogy ha ezt nem jelzem és nem találunk megoldást, akkor felállok. Pedig szeretem a munkám, szeretem a céget, de be kellett, hogy lássam ez tarthatatlan.

És jelenleg 3 dolog van, ami igazán feltölt(ene) ha tudnék velük minőségileg foglalkozni: A csipet csapatom, a kis padevanom és a magánéletem. De így nem tudok rendesen a számomra fontos dolgokkal érdemben foglalkozni. Ezáltal magammal sem. Szinte semmi énidőm nem volt a héten. Ez a második hétvégém volt, amikor szakaszosan tudtam csak pihenni.

Tudom, hogy mindig könnyebb másokra rátolni a fellősséget. Itt én vállaltam túl magam, illetve a céges dolgok nőtték ki az egy emberes kiszolgálást.

Pedig szeretem és élvezem a lelki nyugalmam, a stabil magánéletem, a csipet csapattal való kommunikációt.

De mint mindig most is van választásom, mert legalább időben jött a felismerés. Szépen meghúzom a határokat, magammal szemben is.

Tudom, hogy kedvesen, normálisan képes vagyok erre.

Ma van Zs születésnapja. Mivel nem tudjuk együtt tölteni, ezért apró kis, kedves meglepetésekkel készültem. A józanodásom alatt megtanultam, többek közt tőle is, hogy nem az ajándék nagysága számít. Ami igazán időtálló azok az emlékek, a közös múlt, az együtt nevetés, intim pillanatok, minden, ami közö élmény az életünkben. Napról napra szebbenk látom, ahogy telnek a napok, hónapok, évek számomra úgy lesz egyre szexibb és vonzóbb. A csodálatos ebben, hogy belülről fakad. Az embert is szeretem ez pedig erős és mély alapokat biztosít a közös életünkben.

Vannak pillanatok, amikor nehezebben tudom alkalmazni az elfogadást, azt, hogy zizi napunk van. Viszont a kommunikáció, hogy meg tudjuk beszélni ezeket az lrzlseket ad egyfajta szabadságot számomra. Most már kevésbé feszülök be, kevesebbet mozizok. Inkább elfogadom, hogy majd alakul és nem én irányítom mi, mikor és hogyan történik.

Fura egy hét volt szakmailag. Vártam is, hogy bemenjek és kinyissak és élveztem közben a láblógatást. Majd csütörtökön a nyakamba szakadt az elmúlt 2 hét megrendelés állománya. Vigyázz mit kívánsz mert teljesül :D Élveztem, de kurvára ki is merített. Úgy alakult, hogy ez a hétvége nem lett / lesz pihenős. F-fel benne vagyunk egy nagyobb munkában, ahol akadtak finoman szólva is nehezebb pillanatok. Logisztikailag át kellett tervezni a hétvégémet és a jövő hetem egy részét is. Ahelyett, hogy megfeszítene ez, inkább racionálisan átgondoltam mit és hogyan fogok csinálni, hogy maradjon pihenésre is időm.

A mai gyűlés nehéz volt. gyerekkori traumák. És a srác aki a bevezetőt tartotta nem oldotta fel végül a mondanivalóját azzal, hogy igen erre van megoldás, itt a közösség, vagy a lépések, vagy bármi. Szerencsére voltak olyan idősebb társak, akik ezt meg tették helyette. Picit megfeszített, hogy nem én tettem meg. De.
De inkább efogadtam, hogy van még mit tanulnom a gyűlések levezetésénél. Kértem visszajelzést és tanácsot egy idősebb társtól, hogy én úgy gondolom legközelebb így meg így kellene csinálni. Illetve elfogadtam, hogy nem én oldottam fel a helyzetet, hanem mások. Végül is ezért vagyunk ott. A közösség számít, nem az egyén.

Csipet csapat :) Ó nagyon sokat kommunikáltunk ezen a héten, nagyon jó érzés számomra, hogy visszaadhatok abból, amit a közösségtől kaptam. Több dolog miatt is jó. Nekem jó, mert nem vagyok egyedül, magányos, stb. Segíthetek, adhatok önzetlenül, talán úgy, ahogy az eddigi életemben nem tettem meg. Nekik pedig, remélem, az eddigi tapasztalataim segítenek a kezdeti akadályok leküzdésében. Tompítják a magányosság érzését, biztonságot ad az a tudat, hogy mások is étmentek előttük ezen az úton.

Csütörtökön voltam 30 hónapos, azaz 2,5 éves józanodó. Alakul, alakul :) Sok mindent értek már, amit az elején, vagy korábban mondtak az előttem járók. De időnek kellett eltelnie, hogy át is érezzem a szavaikat.

Türelem, elfogadás, béke.

Na jó még egy gondolat. Az elején sokszor írtam arról, hogy harcolok, megküzdök, csatába megyek. Akkor őszintén úgy is gondoltam és biztos ott, akkor, annak volt az ideje. Most szeretem a békét a lelkemben. Mert békében lehet alkotni, teremteni, szeretni.