A legutolsó blogbejegyzésem után nem voltam annyira jól. Kezdtem a magamnak teremtett nyúl üregbe szépen lassan belezuhanni. Másnap reggel, amikor Zs-vel beszéltünk abban maradtunk, hogy ő nyaral én pedig kipihenem magam. Azóta kommunikációs csend van.

Bevallom rámfért, hogy felismerjem, szépen lassan de kezdtem lelkileg elveszíteni magam alól a talajt. Hivatalosan nem nyűglődtem és hű de jól voltam, de visszanézve az elmúlt napjaim, szépen lassan tettem azért, hogy ne legyek jól.

Pedig a dolgok, az emberek, a kapcsolatok akkor működnek az életemben, ha én, magamtól, jól vagyok. Túl sok időt töltöttem azzal, hogy mi nincs, ahelyett hogy örültem volna annak, amim van.

Ezért elengedtem most 2 nap alatt magamban a rosszat. El, mert két választásom maradt.

1. elkezdem szépen lassan, otthonosan érezni magam a nyúl üregben és ezzel megyek a visszaesés felé.

2. Összeszedem magam, egyedül és jól érzem magam a bőrőmben, azért mert élek. 

Mondjuk nem volt nehéz a döntés, de a felismerés azért döcögősebb volt. Kellett és kell hozzá, hogy most egyedül legyek. Nem várhatom el senkitől, hogy úgy viselkedjen, úgy élje az életét, hogy én boldog legyek. Ezt magamban kellett most újra megtalálnom. Milyen, amikor kifekszik az ember a kék ég alá és csak gyönyörködik a szépségében? Csodálatos. Milyen a kis szőrős szeretetgombóccal a műfüvön birkózni? És még sorolhatnám.

Hozzáteszem, hogy nehezített pálya volt az elmúlt hét. De az Ikea végetért, Voltm bent, leadtam a cuccaim, hivatalosan is végetért egy korszak. 

Illetve tegnap este a siófoki projektet is kifizették. Sokadik telefon után. Elsőre örültünk F-fel, volt nagy kiabálás, megöleltük egymást, gratuláltunk egymásnak. Aztán ez a pillanatnyi fellángolás elenyészett és maradt a fáradtság. Fél órával később beszéltünk róla, hogy már nem tudunk szívből örülni neki. Felőrölt minket a várakozás.

Viszont jól aludtam, délelőtt ügyfeleztem, szépen lassan kezdem a saját kis üzletemet felépíteni, tegnap is volt itt ügyfél. Ma megpályáztam egy 4 órás állást, lakásokat nézegettem. Holnap el is kezdem felhívni őket. Van azért még olyan, ami megfelel nekem, jó a közlekedés és a lokáció, nem utolsó sorban megfizethető.

A mai napom úgy telik, hogy magamtól érzem jól magam. Egyáltalán nem fura, nem szokatlan. Jó érzés. Hiányzik Zs. De normálisan kezelem, eszembe jut apróságokról, pl.: ma voltam borbélynál, és ott jöttem el ahol lakik. De normál hiányként kezeltem magamban.

Azt hiszem rámfért ez az összezártság magammal, hogy átérezzem ki és mi a fontos az életemben. Én. A saját nyugalmam.

Elékezett ez a nap is. Amennyire vártam, annyira furcsa volt megélni. Vegyes érzések voltak bennem, hiszen a kollégáimat zömmel nagyon megkedveltem ezalatt a fél év alatt. Kaptam, muffint reggel, öleléseket, bíztató szavalat a nap végén.

Én aki érzelmileg be voltam egész életemben zárkózva nehezen tudom ezeket értelmezni. Persze az elmúlt évben sokat fejlődtem, megtanultam elfogadni, hogy értékes vagyok, szerethető. Ők is ilyennek láttak. Jól esik.

Viszont a magánéletemben most elkezdtem bezárkózni egy picit. Tényleg törekszem arra, hogy elfogadjam a helyzetem, de egyre inkább bennem van, hogy jó ez nekem? Nem szeretem, hogy felmerül ez a kérdés. Törekszem arra, hogy normális ember módjára éljem meg az érzéseim, Zs hiányát, a siófoki projekt lezáratlanságát. A várakozást. Ha munka van el tudom terelni a figyelmem, de az üresjáratoknál nem. 

Ezért egy picit tartok is attól, hogy így az IKEA után hogyan fogom ezt kezelni.

Tudom, hogy Zs családi nyaraláson van. Azt is tudom, hogy nem olyan mint én, aki folyton kimutatja az érzéseit, de valahogy messzinek érzem, távolinak. 

Probálkozunk mind a ketten, de azt érzem nem megy annyira, mint mehetne. Persze ki tudja ezek valós érzések, vagy csak bennem nagyítódnak fel az apró kis semmiségek. Viszont azon kapom magam, hogy amiket eddig beletettem lassan kopnak el. Megértem, hogy ott a család és nincs úgy ideje velünk foglalkozni. De más a megértés és az, hogy felmerül bennem amit már írtam. Jó ez nekem? Eddig csak ritkán volt ilyen és gyorsan tova is szállt mert meggyőztem magam, meggyőztk magunkat, hogy megoldjuk MAJD jobb lesz. Most már nem bízom a majdban.

Érdekes mert nem türelmetlenség van bennem hanem fásultség kezd gyökeret verni az elmémben.

Talán eddigi ikeás életem legdurvább napja van mögöttem. Amikor kijöttem olyan zúgás volt a fülemben és az agyamban, hogy amikor hazaértem F-hez, befeküdtem a sötét szobámba és csak a csendre figyeltem. Hagytam, hogy a pihenés kimossa belőlem az egész napos zajt és feszültséget. Fél óra csend..

Most kezdek kiengedni, kb. 2 órával a hazaérésem után.

Mondjuk arra jó volt a mai nap, hogy újabb ügyfelet szereztem, segítettem 2 vásárlónak is extrém dolgokat megoldani, kaptam 2000 Ft "hálapénzt" amitől zavarba is jöttem és a rossz érzések, amik bennem voltak Zs-vel kapcsolatban, valahol elvesztek a napom káoszában.

Nah.. szóval ez mind szép és jó, de nagyon várom a holnapi napot, amikor utóljára megyek dolgozni. Nem fog hiányozni a káosz, a hangzavar, a nyüzsgés. Tudom, hogy remek figyelemelterelő, de közben olyan szinten növekszik bennem a feszültség, ami félek előbb utóbb kitörne belőlem és valakit elküldenék a picsába..

Mondjuk a mai első vásárlót finoman el is küldtem. Hőbörgő izomgyerek, akinek csak a szája nagy és amikor megolldottam a baromságát még hőbörgött. Én pedig ránéztem és azzal a "kedves" de nagyon hatrozott stílusommal csak annyit mondtam higgadtan: A szó amit keresel a köszönöm. Tág pupillák, dermedt arc, majd dúlva fúlva elvonult. Papírkutya.. Kolléganők csak néztek rám. Mondtam nekik, hogy mi bajom lehet? Maximum kirúgnak :D Mondjuk szinte az összes bolond ott volt ma az info pultnál. Nagy cég pipiskedő titkárnőjétől kezdve (aki azt hitte hasraesem a cég nevétől) a tudálékos professzorig(aki jobban ért az asztalos dolgokhoz mint én) minden agyament betalált.

Fáradt vagyok, de mentálisan, nem fizikailag.. félek ma sem fogok jól aludni. Kavarognak bennem az elmúlt napok, hetek rossz dolgai. Nincs rossz kedvem még csak feszült sem vagyok, de picit vihar előtti csendet érzek magamban. 

Nem baj, 1 nap, egy kibaszott nap és végevan ennek az agyrémnek. Péntek este meg búcsúbuli lesz, oda megyek és azokkal a kollégákkal fogok dumálni, akiket legalább szeretek.

Azt hiszem, sőt nem. Inkább tudom, hogy a legnagyobb feladatom az, hogy bolodog legyek akkor is ha egyedül vagyok. Nehezen megy. 

Kicsit olyan ez mint a hullámvasűt. Érzelmi ingadozások, hangulatváltozások nlha jobb, néha rosszabb. Mondjuk nem olyan vészes, mint régebben, sőt ahhoz képest elég laza. 

F-fel is beszélgettem ma erről, mondta, hogy tanuljam meg, hogy egyedül is érezzem jól magam. Próbáltam neki elmondani, hogy ez számomra nem olyan egyszerű. 

Egyrészt ez tizenévek berögződéseit kell most letennem magamról. Másrészt nincsenek barátaim. Persze az volt a válasz, hogy szerezzek.. Hmm.. hát igen, az kurva könnyű :D Jó elmehetnék egy AA gyűlésre, hiányoznak is időnként, de mostanában úgy voltam vele, hogy ha nem ikeáztam, akkor örültem egy pici nyuginak. Szóval a fáradtság, a siófoki projekt befejezetlensége és Zs nyaralása mind mind egymásra rakódnak. Továbbra sem tudok jól aludni, ellenben folyton álmos vagyok.

Most estére picit megnyugodta, Zs-vel végre tudtunk beszélgetni ha nem is sokat, de nem lelkiztem, nem ventilláltam, jó volt, hogy oda kellett figyelnem mit és hogyan írok, mert ösztönből jöttek rossz gondolatok, elvérésok. De azt hiszem ezt hívják tanulási folyamatnak. Levonva a következtetéseket, tudatosan odafigyelve megpróbáljuk máshogy csinálni a dolgokat. 

Meg kell tanulnom, hogy boldog legyek egyedül is. Persze ondogathatom magamnak, hogy meg kell, meg kell, meg dolgozhatom is ezen, de kurvára uom, hogy nem jön, vagy nem abban az ütemben jön a magamon dolgozásnak az eredménye ahogy én azt szeretném.

Ha nem változik holnap szerdáig ez, akkor elmegyek gyűlésre. 

Nos a mai nap egy fokkal jobb volt, mint a tegnapi. Bár mára virradólag is 4-5 órát tudtam aludni. Forgolódtam, úgy éreztem és talán még most is, hogy nagy rajtam a nyomás.

Az ügyfél visszajelzett, hogy szuper lett a javítás, értem csillagom, de most már köhögd végre ki a pénzt és zárjuk le ezt az egészet. Eleinte azt fontolgattam, hogy ha fizet, akkor írok egy terjedelmes levelet, amiben elküldöm a bús picsába.. Ma estére már ez sem érdekel.. fizessen aztán felejtsük el egymást. Fáradok, már nem akarom kitombolni magamból ezeket a dolgokat. Nyugalmat szeretnék, békét az életemben.

Az Ikeáan ma is daráló volt... mondjuk mikor nem az? Fülzúgással jöttem megint ki. Most már biztosan tudom, hogy ennek nagyon nem lenne jó vége ha itt maradnék. Egy darabig benne lehet lenni olyan szituációkban, amik megfeszítenek, de jobb kilépni ezekből. Van egy határodő, csak azt kell elérnem. 3 nap, amiből a holnapi szabad nap. Utána már csak 2 nap ás vége. Nagyon várom. Persze ma is 2 újabb ügyfelet szereztem a jövőbeli bizniszemhez. Ok, tudom, hogy ebben tehetséges vagyok, de valahogy még sem tudtam megélni azt a pillanatot, hogy mennyire fasza ez. Illetve ésszel tudom, de nem tudom szívből megélni. 

Zs-vel este tudtunk "beszélgetni" bár bevallom egész nap visszafogott voltam vele. Most foghatnám a kimerültségre, vagy bármi külső okra, de egyszerűen nehezen tudom kezelni ezt a 10 napot. Most az lenne a jó ha elfogadnám, hogy nehezen kezelem? Vagy az ha megélném, hogy jól kezelem? A fene se tudja.. Azt érzem, hogy visszahúzódtam a csigaházamba és próbálom kibekkelni ameddig hazajön. Aztán néha kidugom a fejem, normálisan viselkedek, de erre figyelnem kell, nem ösztönös. Tudom hogy ha őszintén megélném az elfogadást akkor ösztönösen jönne. Ma azonban tanácstalan voltam, hogy hogyan viselkedjek vele. Zavarom? Nem zavarom a pihenésben? 

Legalább nem támadtam neki írásban, hanem normálisan beszélgettünk erről. Amennyire írásban ezt normálisan meg lehet beszélni, kizárva az összes metakommunikációs jelzést, ami létfontosságú, hogy ne értsük félre egymást. Egészen jól sikerült, bár égig azt éreztem, hogy túltolom és sok lesz abból, hogy ezek az érzések vannak bennem, amit megosztok vele. 

Igen, tudom, hogy alkoholista vagyok és szélsőségesen élem meg az érzéseim. Kurva sokat dolgozom, hogy ez ne így legyen. Szerintem normális emberek nem is igazán érthetik meg mennyi munka van abban, hogy ne hagyjam elharapózni a kételyt, a bizonytalanságot, a rossz érzéseket.

Megkérdeztem este tőle, hogy mire vágyik, de nem azért mert meg akarok felelni. Segítség egy elveszett ember számára, ha elmondják mi a jó és mi a nem jó. Világos szabályok. Akkor eldönthetem, hogy amit teszek az jó vagy nem jó.

De ez nem róla szól, ez arról a lelki állapotról, amiben vagyok. Hogy sok van rajtam és automatikusan elkezdek visszahúzódni, védeni magam, hogy ne a szélsőségbe forduljak át. Nekem kell rendeznem magamban dolgokat, nem másoktól várni a megoldást vagy a segítséget.

420 napja nem ittam, ma se volt ivásvágyam. De az eszem tudja, hogy ha nem változattok a körülöttem lévő dolgokon, akkor ennek nagyon rossz vége lesz. Ezek mind, mind intő jelek, aminek visszarendeződés a vége. Annak pedig tudom, hogy az a vége ahova nem fogok visszamenni sosem.

Jó hogy megint blogolok, jót tesz a lelkemnek, hogy kiadom magamból és nem mindig csak a hurrá optimizmusom osztom meg. Miniterápia mára :D Ez van, ez is jó.

Mocsok hosszú nap volt.

Reggel visszavittem öcsémnak a kocsiját, amit nagyon kedvesen kölcsönadott a siófoki projekthez. Előtte még megfogalmaztunk a megrendelőnek egy levelet, hogy fizessen végre. Eddig semmi válasz. Majd F rávett, hogy kerítést építsünk, cserébe elvitt az Ikeába melózni. Élmény volt ebben a fülledt, párás időben.. indegy, legalább ez is meg van.

Ma folyamatosan dolgoztam.. Daráló.. szerintem ez a legjobb kifejezés erre a munkahelyre. 6 órán át kemény szellemi munka, precizitás és maximális odafigyelés. A végére zúgott a fejem. Olyan érzés volt, pont olyan, mint apa halála után. Üresség és zúgás keveredik. Tudom a kimerültség... Még 3 munkanap van hátra. Vígasztalt a tudadt, hogy 4 tervezésből 4 eladás lett és két felékérést is kaptam, hogy esetleg összeszerelhetném majd én a konyhát. Kedvesen megköszöntem, de jeleztem, hogy szeptember 1 után tudok csak ebben segíteni, mert addig ikeás színekben vagyok.

Ezt az elvet életemben mindig betartottam. Az utolsó napig annaka cégnek dolgozom, ahol vagyok, ez így korrekt. Persze elérhetőségeket adtam. De ez már az ő döntésük lesz. A kollégáim egyébként nagyon drukkolnak az új proojektjeimhez, kedves tőlük, sok bíztató visszajelzést kapok, ez jól esik.

Amikor kijöttem csendre vágytam, és arra, hogy amikor hazaérek Zs-vel tudjak beszélgetni, hogy kisimuljak. A csend megadatott, az utóbbi csak röviden. Fáradt volt, próbált ébren megvárni, csak két mondatot beszéltünk. Nem vagyok csalódott, nincs bennem rossz érzés. Illetve nem felé. Ilyen a helyzetünk, küzdhetek ellene, hadakozhatom, de attól nem változik semmi sem. Szóval inkább pihenek, blogolok, kiírom magamból. Summa summárum gyakorlom az elfogadást. Tudom, hogy pihenésre van szüksége, éreztem rajta a héten, hogy legalább olyan kimerült, mint én. Ilyenkor pedig az is egyfajta támogatás, hogy hagyjuk pihenni a másikat. Ettől se a kapcsolatunk nem lesz kevesebb, se az érzéseink nem tompulnak. Majd holnap vagy holnapután megbeszéljük a történéseket. Persz hiányzik ő is, illetve az a fajta intenzív kommunikáció, hogy elmondhassuk egymásnak promt a jót és rosszat, ami történik velünk.

A héten átadtuk F-fel az egyik megrendelőnknek amit kért. Nagyon kedvesen egy üveg piát küldött nekem a munkámért cserébe. Tény és való, hogy nívós ajándék volt. Viszont ma reggel megkértem F-et, hogy a konyhapultról tegye el valahova. Nincs ivásvágyam, de tegnap este amikor hullafáradtan jöttem haza bennem volt, hogy régen az első dolgom, hogy iszom egyet. Tisztelem az alkoholt, mert tudom, hogy erősebb nálam. Ahogy Sun Tsu írta, ha erősebb az ellenfeled térj ki előle. Szóval jobb ez így. 

Kicsit úgy érzem, az élet próbatételek elé állít.. csak nem látom a végét. Majd egyszer biztos történik valami, de jelen pillanatban csak azt érzem, hogy ha megugrom a dolgokat, akkor kapok egy újabb feladatot.

de most arra koncentrálok, hogy 1 nap és pihenőnapom lesz. 4 nap és vége az Ikeás korszaknak, 9 nap és Zs hazajön. Tudom, rövidtávú célok ezek.. de segítenek megőrizni a nyugalmam és a higgadságom. Szépen csak a mai napra figyelve.

Hmm.. lehet gyakrabban kellene blogolnom.. Most azt sem tudom, hol kezdjem...

Még mindig F-nél lakom, mert a siófoki projekt ugyan lement, de még mindig nem fizettek ki minket. A kedves, köcsög megrendelőt vagy nem lehet utólérni és nem reagál, vagy kifogásokat és javítandó feladatokat kapunk. Kicsit idegörlő ez az állapot. Lassan 1 hónapja, hogy befejeztük a munkát és bár többször felajánlottuk, hogy a vélelmezett hibákat azonnal javítjuk, csak ma reggel sikerült lejutnom Siófokra.

Remek móka volt.. hajnali 5-ös kelés, 4 óra alvással, rohanás vissza Pestre, hogy az Ikeábe is beérjek műszakkezdésre. Igaz ott már csak egy pár napig leszek, utána maradnak egyenlőre a közös projektek F-fel. Sok munka van, elkezdtem egy másik blogot is illetve a közösségi médiát is egy kicsit kézbe vettük Zs-vel.

Zs... hmm.. nagyon, napról napra jobban szeretem. Pedig most egyikünk se volt könnyű helyzetben. Neki a munka, nekem a balatoni projekt nyomta rá a hanguéatunkra / hangulatomra a bélyegét. Mégis.. leszámítva kisebb morgásokat (igen, én morgok :D) jól vesszük az akadályokat. Kicsit hétköznapibbá vált a kapcsolatunk olyan értelemben, hogy eddig valamennyire ki tudtuk zárni a külvilágot a hétköznapjainkból. Most már inkább alkalmazkodunk. Így is sokszor nevetgélünk azon, hogy többet randizunk, találkozunk és több programot szervezünk, mint azok, akik párkapcsolatban élnek. Minden napra jut valami szépség vagy kedvesség.

Az elmúlt napokban nem voltam a toppon. Nem, nem ivásvágy. Nyűgös voltam, ennek 3 fő oka volt:

1. nagyon nyomaszt a balatoni projekt lezárása és hogy mikor fizetnek ki. Ettől elég sok minden függ, hogyan tovább.

2. Az ikeában rengeteg meló van, agyon vagyunk terhelve és Zs is rengeteget dolgozott, szóval kimerültek voltunk

3. Zs családi nyaralásra ment, 10 napig nem fogunk beszélni és találkozni

Nah persze ennyi nekem bőven elég, hogy nyűgös legyek :D Mondjuk mára már kezdek kisimulni, szépen lassan haladva, kielemezni magamban a dolgokat, helyén kezelve és elfogadva azt, amin nem tudok változtatni.

Viszont a hangulatingadozásaimtól szabadulnék :D Jó tudom ki nem... Ok, ha pihenek és regenerálódom, akkor jobb lesz. Már ma este is az.

Na jó háromszpr töröltem vissza, hogy hogyan kezdjem a blogomat. Lassú folyóként, csendesen, fáradtan úsznak bennem a gondolatok és érzések. Nem csak a mai nappal kapcsolatban. Sok minden van bennem, de a fáradtság elnyomja azokat a sziporkázó szófordulatokat, amiket délután magamban összeraktam.

Szeretem az életem, úgy érzem mostanában kicsit lassabb tempóra váltottam. Kevésbé idegesítenek fel a magánéleti dolgaim, vagy a céges faszságok. Megvonom a vállam, visszajelzéseket adok, de nem kezdem el magamban eltárolni őket és pörögni rajtuk. 

Nincs semmi olyan kirívó dolog, ami miatt ezeket a sorokat most leírom. Talán csak az F-fel történő együttélés váltotta ki belőlem az írást. De ő meg ilyen ember, megvan a maga akarata, és hajlamos arra, hogy ne vegye figyelembe, hogy a másik fáradt. Ez van, nem túráztatm magam ezen.

Zs-vel lassan 1,5 éve vagyunk együtt.. hmm micsoda idő, szeretem idő. 

Hát igen 400 napja velem van a józanodásomban, első kézből tapasztalva azt amin keresztül megyek. Becsülöm és tisztelem azért, amiért magamat is, hogy a saját belső korlátainkat legyőzve fejlődünk ebben a kapcsolatban. 

Az az igazság, hogy a balatoni projekt sok tekintetben megváltoztatott. Olyan volt mint egy utazás a lelkembe. erősebben de még is máshogy jöttem haza. Nem csak az alkotás, a semmiből való teremtés van bennem. Jobban a helyemen érzem magam, tovább erősödve. De ez változásokat is generál az életemben.

Ma felmondtam az Ikeában. Érlelgettem már magamban egy ideje a gondolatot, de rájöttem minek húzni azt amit meg kell lépnem? Az élet rövid és nem szeretnék olyan dolgokat, amik nem vezetnek sehova. Ennél többet érek és értékesebbnek tartom magam. Élni szeretnék, azzal foglalkozni, azt csinálni és úgy ahogy élvezem. Jó érzés boldognak lenni, mégha nem is adatik meg minden nap. Nem is vágyom rá. De azt tudom, hogy hova szeretnék eljutni. Oda, hogy nyugodtan, fáradtan, de boldogan hajtsam álomra a fejem.

Hogy úgy ébredjek fel, ma is tele vagyok tervekkel és élni jó. A helyemen vagyok.

Dolgozom ezen.. lassan de biztosan erősödöm meg nap mint nap. Azok az apró dolgok, melyek mélyen megérintettek eddig, mostanra lassan megszelidülnek. Nem tűnnek el, nem vagyok szent.. de kevésbé hatnak ki a lelkemre. Ok, néha morgok, néha rosszul esnek dolgok de kiadom magamból, többnyire higgadtan, azonnal. Jobb így. Picit féltem, hogy ez érzeli tompasághoz vezet, de inkább azt kezdem érezni ez a normális. Kevésbé ingadozik a szélsőségek között a lelkem. 

Tényleg olyan volt Balaton, mint egy mini el Camino, bár nem utaztam sehova még is lelkileg máshogyan jöttem vissza. Ok, nem bízom el magam, volt már ilyen, hogy hűűű meg ha most mennyire máshogy érzem magam.. pedig igen.

A felmondásom miatt sem izgultam, bementem, korrektül letudtam és utána tettem a dolgom normálisan.

Jó érzés érezni, hogy értékes ember vagyok és ezt most nem másoktól vágyom megélni. Magam tartom magam annak. Átérzem és átélem, hogy képes vagyok alkotni, egyedül építeni. Persze ez nem azt jelenti, hogy jó egyedül. Nem az, mert a sikereket jó dolog megosztani, elmesélni. Vagy jó lenne, tudom elfogadás. Ez van, vannak dolgok az életemben amikre még várnom kell. De mindennek megvan a maga ideje. Ha mégsem, akkor így alakul az életem.

A hely, a mód és az idő kisfiam.. monta mindig apám.. Mennyire hiányzik most is

Tegnap délre végeztem a siófoki projekttel, F lejött értem kocsival és segített a hajrában. Nagyon hálás voltam, vagyok és leszek is neki, hogy ennyi munkát ad és támogat. 

Továbbra is fenntartom, hogy nem biztos, hogy ez a projekt sikerült volna F és Zs nélkül. Voltak benne mélypontok, csüggedés, kilátástalanság. Az a pillanat kristálytisztán bennem van, amikor ültem a földön, a 40 nm nappali konyhában szinte mozdulni sem lehetett a szeméttől, alkatrészektől, félig összerakott konyhai elemektől.. Csak ültem és néztem ki a fejemből, hogyan tovább? Majd eszembe jutott, hogy most rakom le az új életem alapjait. Hogy magamért csinálom, hogy szeretnek, támogatnak és fel kell állnom arról a kibaszott kőről. Emlékszem, hogy bár minden porcikám fájt lassan feltérdeltem, majd felálltam. Hogy elkezdtem kicsit katatón módon valami pici dolgokat összeszedni, hogy nem gondoltam másra, ezt most be kell fejezned. Nem tudom, hogy 4 órás alvásokkal, 40 fokban izzadva hogy a picsába tudtam megcsinálni. Napi 12-14 óra munka volt...

Nem azért írtam le, hogy bizonygassam mennyire fasza gyerek vagyok. Egyszerűen csak kikivánkozik belőlem, hogy megosszam azzal aki olvassa, mennyit jelent a stabil hátország. Milyen sokat ad, ha az ember kap egy szerelmes levelet munka közben, ha a volt felesége felhívja és lelket önt bele. Megköszöntem nekik személyesen is.

És hogy miért a kérdőjel a tárgyban? Mert természetesen a megrendelő faszkodik. A héten még vissza kell mennem, mert szerinte nincs minden befejezve. Hmm.. nagy úr az ha valaki azt képzeli magáról hogy megengedhet egy stílust csak azért mert van pénze.. Higgadtan kezelem a dolgot, de kezdem elveszíteni a türelmem. Van egy olyan oldalam, amit nem szeretnék elővenni, de ha kell megteszem. Nem csak a ki nem fizetett munkadíj miatt. Elvekről van szó. 

A apom legszebb része az volt, amit Zs-vel töltöttem. Végre kettesben 10 nap után.. Nem bírtam olyan nehezen mint régebben. Persze hiányzott, de lefoglalt az alkotás és a munka. Viszont a mai nap.. lelkileg kisimított, elringatott, és azt érzem úgy vagyok fáradt, hogy megdolgoztam a boldogságomárt, ma is jobbá tettem egy picit a világot és a fenti nehézségek ellenére de stabilan nyugodt vagyok.

Hogy mit hoz a holnap nem tudom. Remélem azt a nyugalmat, ami ma is bennem volt. Azt a szerelmet, ami ma is körbeölelt és azt a lelki békét, amivel ébredni szoktam mostanában.

386 napja nem ittam és kicsit sem hiányzik.