Most én tudok több energiát beletenni a kapcsolatunkba, mert érzem, hogy fárad. Érdekes ez az út, mert 2 hónappal ezelőtt, amikor szintén fáradtak voltunk mind a ketten és meg kellett bírkóznunk azzal is, hogy limitált a kommunikációnk, martuk egymást. Nem építettük, hanem felerősítettük az egymásban lévő negatív érzéseket, fáradtságot, tehetetlenséget. Most pedig nyugalom van. Nem leszek álszent és nem írom, hogy minden pillanatban könnyű. Igen az egóm szeretné ha én és én és a végén én lennék középpontban. De már nem kattogok rajta. Elfogadom, hogy most ilyen a decemberünk és belülről fakad ez az elfogadás. Nem kell magamra erőltetnem és folyton beszélgetnem magammal, hogy most mi miért történik vagy nem történik. Igen, most úgy érzem én adok bele többet a kapcsolatunkba és ez így is van jól.

Persze, hogy hiányzik, hiányoznak a hosszas beszélgetések, a flörtölés és az a jó amit eddig kaptam tőle. De ez most átmeneti. Az elmúlt időszakban megtanultam, hogyan legyek türelmes, hogyan ültessem át az első lépést a gyakorlatba. "elfogadom, amin nem tudok változtatni" És láss csodát működik. Itt is.

Persze, hogy szeretem, persze, hogy vágyom rá, de tudom, hogy mennyi helyen kell megfelelnie, helyt állnia. Szeretnék segíteni, de most a türelmem, a szeretetetem a legnagyobb támogatás, amit adhatok neki. Annyi mindent szerettem volna ma is elmondani neki, de érezetem rajta, hogy bár nagyon akar, de nem tud úgy figyelni. Majd holnap, vagy később a héten elmesélem neki. Lényegtelen apróságok az életemből, de még is mindig megosztjuk ezeket egymással. 

Mint már írtam, behívtak interjúra arra az állásra, amire vártam. Ha összejön, miért ne sikerülne, akkor sokminden megváltozik kettőnk közt is. Több időnk lehet együtt, nekem egy újabb lépést jelent az egzisztenciám helyreállításában és kiegyensúlyozottabb leszek. Szóval december 28-n kiderül minden :) 

Egyébként szeretem Zs-ben, hogy visszaadta azt az életérzést, hogy ma, amikor korábban végeztem, nem az volt az első dolgom, hogy hazajöjjek és elheverjek az ágyban, semmit se csinálva, arra való hivatkozással, hogy fáradt vagyok. Pedig kurvára az voltam. Inkább elmentem bevásárolni, karácsonyi ajándékot keresni. Csokit venni azoknak a kollégáimnak, akik drukkoltak, hogy sikerüljön az új hely. 1,5 órát voltam el a karácsonyi forgatagban és nem idegesített fel sem a tömeg, sem az, hogy, amit Zs-nek szántam csak a legutolsó helyen volt. 

Ezek jó érzések.. jó nyugodtnak lenni és jó leírni:

Szeretem az életem.

Felhívtak arról a helyről, amire pályázok� Két ünnep között mehetek személyes interjúra, annyira boldog vagyok�

Újabb lépés, hogy rendezzem az életem.

ma is részem volt egyben, igazából minden nap részem van benne. Nem csak amióta az utamon vagyok. Lassan 10 gyönyörű hónapja, szinte mindennap csoda. Nem fogok itt ömlengeni arról, hogy Zs-vel mennyire csodás a kapcsolatunk. Mert az. Azt viszont muszáj kiírnom magamból, ogy újra megszerettette velem a karácsonyt.

Ő megmutatta, hogy miért is különleges ez az ünnep. Hogyan lehet rá készülni, mi az advent valódi jelentése. Nem csak segített ezeket megértetni, hanem bevont ebbe a bűvös játékba és én élvezem. Szeretem az apró kis meglepetéseket, azokat a hétköznapi csodákat, melyekkel meglepjük egymást. Amit pedig ma tőle kaptam.. Meghatódtam, megkönnyeztem, ujjongtam, mint egy gyerek. Pedig csak egy apróság volt, de még is képviselte mindazt, ami a kapcsolatunk. A szeretetet, a szerelmet, a kölcsönös odafigyelést, mindent, amit szinte ki se tudok szavakkal fejezni.

Annyira szívesen írnám, hogy MÁS ember lettem, de ez nem lenne igaz. Egyszerűen csak segített felébreszteni azt a szunnyadó énemet, amit eddig gondosan hét lakat alatt őriztem, hogy még véletlenül se bántson senki. Gondosan elzártam magam és az érzéseim egy jó részét a világ elől. Azt hittem jobb ez így nekem.

Ma, 162 nappal és 9245 lépéssel a  hátam mögött tudom, mekkorát is tévedtem.

Csodálatos napom, napunk volt.

Ez volt az első szó, ami eszembe jutott, amikor ma visszaértem este Pestre. Menekülj innen, ettől a cégtől. Felemészt, kezdem elérni a fizikai teljesítőképességem határait. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan lehet így munkát szervezni, határidőket vállalni, és semmibe venni az ott dolgozó embereket.

Az a szerencsém, hogy ez az egész nem megingat, hanem erősít abban, hogy fejlődjek és eljöjjek onnan. Holnap több helyre is beadom az önéletrajzomat, és amint lehet lelépek innen. Átlag napi 10 órás munkaért annyi pénzt kapok, amit egy gyorsétteremben is megkereshetek fix munkaidővel. Úgy hogy a gyorsétterem innen 15 percre van, ahol most dolgozom az pedig 1 óra 40 percre. Szóval...

Nekem nem derogál ha a mekiben vagy máshol kaját adok ki vagy húst sütök, a mostaninál még a szénbánya is jobb lehet. 

Még egy gondolat.. itt egyre erősödik bennem a fizikai kényszer, hogy bármennyire is fáradt vagyok, de bunyózzak, valahol levezessem ezt a sok, visszafojtott dühöt, agressziót.. Tudom, hogy ezek bennem vannak, de eddig tudtam kezelni. Azon kaptam magam, hogy munka közben árnyékboxolok, múltkor sikeresen az ajtófélfát is eltaláltam egy bal horoggal, potyogott is a vakolat a túloldalon. Én ezt nem így akarom levezetni, de mélyről erősödik bennem az érzés, hogy bunyózzak. Szóval minden arra mutat, hogy húzzam el a csíkot erről a helyről.

Ma olyan dolgot tettem, amit eddig nem, a kimerültségem határán nem zárkóztam be, nem akartam egyedül lenni. Beengedtem Zs-t és hagytam, hogy szeressen, aggódjon, vigyázzon rám. 15 perc alatt megnyugtatott a szavaival. Most már csak fáradt vagyok, de nyűgös nem.

160 napja nem ittam alkoholt és ma sem jutott eszembe, hogy megtegyem.

Számomra a jó kapcsolat alapja nem csak a megfelelő intimitás, hanem a beszélgetés is. Szeretem ha meg tudom osztani a párommal a gondolataimat, érzéseimet, azt ami éppen foglalkoztat. És ez fordítva is igaz.

Ma nagyon sokat beszélgettünk Zs-vel, szeretem benne, hogy őszintén elmondhatom neki a félelmeimet is, vagy ha nyűgös vagyok. Nem leszek kevesebb, ha nem csak az erős férfit látja, hanem a gynegét is. 
A mai beszélgetések nehéz témákat érintettek, beszélgettünk a családról, a közös jövőről, a gyereknevelésről. Sok olyan téma is volt, ahol éreztük személyesen kell ezt megtennünk, mert mind a ketten vékony jégen jártunk a véleményünkkel, gondolatainkkal. Az ilyet jobb személyesen elmondani a másiknak, írásban vagy telefonon könnyen félremehet valami. Nem mondom, hogy mindig repestem az örömtől, vagy boldog mosollyal az arcomon hallgattam, de megpróbáltam, a rég beidegződéseimtől eltérően, figyelni, megérteni az ő álláspontját. Nem duzzogni és csak úgy odabökni a végén arra a kérdésre, hogy mi a baj, azt, hogy semmi.

Egész jól ment és nincs negatív csattanó a bejegyzés végén, de azért volt bennem egyfajta nyugtalanság. Tudom, hogy ennek az az alapja, hogy ezen a héten is szarrá dolgozom magam, és tulajdonképpen csak a mai nap volt a pihenőnapom. Holnap a cég, utána F és vasárnap megint F. Mondjuk azt várom, mert ott legyalbb alkothatok, kreatívan.

Szóval a fáradtság... sajnos ez nem olyan, amit ki tud aludni az ember egyik pillanatról a másikra. Addig, ameddig ennél a cégnél leszek ez mindig is bennem marad. Fizikailag és mentálisan is megterhel, ez pedig érzékenyebbé tesz. Dolgozom magamon, hogy ne a magánéletemben vezessem le ezt a feszültséget. Azonban ez kevés, holnap keresek valami edzőtermet, ahol van bunyó. Érzem, hogy szükségem van rá. Az árnyékboxolás nem elég, mondjuk pont eltaláltam az ajtófélfát egy bal horoggal a céges konyhában :D szerencsére senki nem volt ott, csak a vakolat potyogott diszkréten.

Ma csak estére tudtam megnyugodni és elengedni a bennem viaskodó gondolatokat. Az ember és a Férfi mindig vitatkozik.. néha egy kicsit csendben maradhatnának, mondjuk egy ilyen szép napon is. A jó hír, hogy le tudom őket csitítani, és ehhez nyincs szükségem alkoholra.

Kezd egy kicsit telelenni a hócipőm a céges dolgokkal. Nem vagyok szent és az én türelmem sem végtelen.
Én tényleg a legjobb tudásom szerint beleteszem magam abba, amit éppen csinálok. Tegnap példálul az egyik munkafolyamatnál kitaláltam valamit, amivel a selejtet 0-ra csökkentettem le. Egy vállrándítás volt rá a reakció. Nem, nem seggnyalást vártam és a fanfárok felcsendülését, de azért valami, jól van, köszi mondat szerintem elfért volna akkor ott. Ma 4kor tudtam meg, hogy szombaton be kell menni, mert a főnököm bevállalt egy olyan melót, ami pont ráért volna jövő héten is, de nem, ezt most meg kell csinálni. És a legrosszabb a mai napomban a következő volt..

Ugye múltkor írtam már, hogy higítóval kellett dolgoznom, akkor jeleztem, hogy sorry, nekem ez nem megy, megszédülök tőle, stb. Tudják, hogy alkoholista vagyok és nekem ez kihívás (jelzem már csak múltidő). Szóval ma ebéd után le kellett valamit tisztítani higítóval, a kollégám, aki ugyan nem tudja a betegségem, azt viszont igen, hogy nem bírom a higítót megcsinálta helyettem. Amikor jött a főnököm le lettünk baszva, hogy miért nem én csinálom, csak lógatom a lábam.Beleálltam a munkába és megcsináltam a tisztítást, nem zavart az alkohol szag, nincs egymással dolgunk. De közben kezdett eldurranni az agyam, szóltam kimegyek egy pár percre kiszellőztetem a fejem. Le is akartam nyugodni. Mikor visszamentem, jött a főnököm felesége, hogy úgy látja unatkozom, szóval nyugodtan besegíthetek neki abban a munkában, amit ő csinál. És ekkor betettem a fülesem, bólintottam, hogy HA lesz szabadidőm az lesz az első, hogy megkeresem és visszamentem a kolléganőmhöz

Most mondthatnám, hogy csalódtam az emberekben és hasonló nagy szavakat írhatnék. De nem teszem, Szar emberek, ez van, még pár napig kell ebben az évben kihúznom itt. F-fel elkezdtük a közös munkát, két ünnep közt is sok minden lesz. Onnan lesz pénz is és fel is fog tölteni az alkotás. 

Januárban akkor is felmondok ha nincs más. Ez a hely egyszerűen lehúz lelkileg. Zs tartja bennem az életet, támogat, ír, hív, felvidít. Nincs de, szeretem, hogy törődik velem. Én magam miatt lépek innen. Ugyanis mint írtam a türelmem véges. Minél tovább fojtom magamba az indulataimat, annál nagyobbak lesznek, amikor kirobbannak majd. Ha itt maradok akkor pedig ki is fognak szakadni belőlem. És bevallom őszintén fizikai kényszer érzése merült fel bennem, hogy ma a főnökömet pofán verjem. Nem tettem meg és nem is fogom. De gyógyulófélben lévő alkoholistaként rossz helyen vagyok. Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem kaptam fizetést. Ma nem volt idő kiszámolni, mert sok volt a munka.. Ja igen.. Szóval mehetnek a picsába. Írom ezt úgy, hogy közben tök nyugodt vagyok. 

Hosszú idő óta ma sikerült valamit szavakba öntenem, amikor mentem hazafelé. Sokszor mondtam már Zs-nek, hogy köszönöm, de mindig éreztem, hogy nem teljesen tudom átadni mit, hogyan, miért. Ma amikor felsétáltam az aluljáróból (milyen szép filmbe illő pillanat, ahogy az ember a felszínre ér a mélyből) akkor ugrott be, hogy szabadság. Köszönöm, hogy szabadnak érezhetem magam mellette. Nem miatta, hanem vele. Nincs szükségem az alkoholra, hogy a bennem lévő érzések kiteljesedjenek, vagy tovább fokozzam őket. Átjárt egy pillanatra a boldogság, és hagytam. Igen hagytam magam, hogy boldog legyek, mosolygós, felszabadult. Igaz holnap vissza kell mennem a pomogácsok közé, de ki a f..szt érdekelnek? Engem nem, én inkább a mai napunk emlékeivel ücsörgök itt az ágyunkban és vigyorgok, mint a tök.

Csodálatos napunk volt együtt, az a jó, hogy nem A legszebb napunk volt és nem is EGY szép nap, hanem egy a csodás napjaink közül. Ok, toplistás, de ahogy haladunk előre úgy mélyül el ez a szerelem. �

Beadtam a Lidl álláspályázatomat, nagyon kíváncsi vagyok. Zs segített a motivációs levelet összerakni, belecsempészve egy kis sajátos humort is, most gyorsan meg is néztem, hogy kivettem e belőle � Mondjuk biztos jót röhögött volna a HR-es rajta �

Szabad vagyok, több mint 5 hónapja és ez csodálatos érzés.

Majdnem egy hét telt el az előző bejegyzésem óta.. Hosszú hét volt, minden nap dolgoztam. Zs-nél karantén volt, így a pénteket is munkával töltöttem. A cégnél kezd tarthatatlan lenni a helyzet. Szinte sosem tudom mire megyek be, mikor vagyok leszúrva valami apró dolog miatt, igen a végén már én is hibáztam. Igaz apróságokat de kaptam érte az ívet. meg azt is, hogy máshol jár az agyam, nem figyelek, pedig képes lennék rá. A hét "fénypontja" a pénteki nap volt, amikor még meg sem tudtam fél 2-kor ebédelni rendesen, mert munka van, melegítsem meg a kajám és egyem meg meló közben. Persze az ebédidőt nem fizetik. Igazából nem a pénz bosszantott, hanem az a hozzáállás, ami a főnököm részéről van. Konkrétan a munka az első, mindenek felett. A héten nagyjából 60 órát melózta, de alig vártam, hogy péntek délután legyen és hazajöhessek. Persze azt, hogy vonattal kell visszajönnöm, egy odavetett felmondatból tudtam meg.

Hétvégén pedig F-nél voltam és szintén fizikai meló volt. Csak azzal a lényeges különbséggel, hogy jó hangulatban telt, alkottunk, pörgött a kezünk alatt a munka. Ha Zs írt, nem kellett lopva válaszolnom, amikor felhívott elszívtam egy cigit, csevegtünk és utána lelkesen dolgoztam tovább. Tudom, hogy más jellegű munka, de tudtam mettől meddig tart, mit kapok érte, és azt is hogy jó lesz a hangulat. Beszélgettünk, mesélt arról mi a helyzet pasi fronton, én meséltem Zs-ről, rengeteget nevettünk. Jó volt egy kisebb összefeszülésünk, hogy a házasságunk kinek a hibájából ment tönkre, a legjobb eredmény a 30-70% volt az ő javára. Igazából lényegtelen. nem működött, de megmaradtunk embernek, barátnak és két olyan embernek, akik életük végéig számíthatnak a másikra. Örömmel megyek segíteni neki. Nem csak azért mert eddig ő is mindig támogatott, amikor szükségem volt rá. Azért is, mert feltölt ez a fajta munka és a társasága is. Jól érzem magam és jobb a teljesítményem is. Ma amikor ő már elfáradt és elment ebédet melegíteni én még egy 20 percet ráhúztam és előkészítettem neki egy munkát, hogy jobban haladjon.

Ennyiből áll az egész és nem azért mert alkoholista vagyok, vagy mert a volt férja, nem. Emberként kezel, kölcsönös a tisztelet és a szeretet és ez kihat, pozitívan, a munkámra is. Tudom apró dolgok, de számomra fontosak. Mindig azt vallottam, hogy egy jó vezető nem üti az embereit, hanem motiválja őket. Sokkal többet ki lehet hozni így mindenkiből.

Egyébként szembejött eg multis álláshírdetés. Holnap megpályázom, mert ma nagyon elfáradtam és a harmadik oltás kicsit kábává tett. Kiszámítható munkaidő, esti műszak, jó bérezés, közel is van. Minden adott, ami a gyógyulásomat elősegíti. Mindemellett több időt tudnánk Zs-vel együtt tölteni, amire mind a ketten vágyunk. persze nem éjjel nappal, de akkor is.. Heti 2 vagy 3 nap.. Istenem de szép gondolat. Még nem élem bele magam, de ha megkapom az állást, jelzem a konkurenciánál simán felvettek volna szeptemberben, akkor sokkal jobban fogom magam érezni.

Viszont valamit ma megfogadtam.. ha nyűgös vagyok szólok és nem próbálom meg fenttartani azt a látszatot, hogy hejj de jó a kedvem. Zs úgy is észreveszi, pedig próbáltam palástolni, de lebuktam :) Tudom, hogy megérti, de nekem meg el kell magam felé fogadnom, hogy jobb szólni ilyenkor, ettől nem leszek kevésbé szerethető, csak emberi.  Tudom, hogy ezt nagyon szereti bennem, hogy kimutatom az érzéseim, és őszinte vagyok vele. Nekem nehéz az elmúlt közel.. húsz.. harminc évet a hátam mögött tudni és megbízni benne. megbízni abban, hogy ha nem vagyok tökéletes akkor is szerethető vagyok és ez nem tompít a kapcsolatunkon. Tudom, hogy ez a közel 10 nap nélküle megviselt. Pedig feldobtuk közös adventi meglepetés üzenetekkel, rajzokkal, viccel, hangüzenettel és még egy majdnem érintkezés mentes találkozóval is. Ez utóbbi csodálatos volt, de bennem és benne is hiányérzetet hagyott. Nem csókolhattam meg, csak megöleltem. Féltett, mi van ha hordozó és átragasztja rám. Persze tiltakoztam, hogy én fasza gyerek vagyok, biztosan nem kapom el, de a végén beláttam, hogy félt és magát is. De holnap találkozunk, mint két szerelmes, megölelve, érintve a másikat. Nagyon várom, izgatott vagyok.

Én aki azt hittem apa halála után, hogy kiégtem, ez a vége.. izgatott vagyok, mint egy gyerek. Szeretem, szeretjük egymást.. Már csak egyet kell aludni.

Számomra ez az egyik legbosszantóbb emberi tulajdonság. Sosem értettem. Jó persze, az én világomban, régen a ló túloldalán ültem. Na de amivel ma reggel illetve napközben szembesültem, az már nem tartozik a bosszantó kategóriába, inkább csak röhögem magamban.

Történt ugyanis, hogy reggel, amikor megérkeztem oda, ahonnan a főnököm feleségével szoktunk munkába indulni a következő mondatokat kaptam kapásból:

- Nagyon sok munka van, egyből bele kell állni, szóval semmi telefonálgatás.

Hmm..zárójelben jegyezném meg, hogy minden reggel szoktunk Zs-vel kb. 15 percet beszélni telefonon, hozzá teszem, hogy soha a büdös életben nem ment a munkám rovására. Kb. akkor fejezzük be, amikor a többiek a konyhában a reggeli csevegést.

Ok, mondtam és megkérdeztem hány darabot kell megcsinálnom.

Nem mindegy? Érkezett a kedves válasz, ez most fontos, mert hatridős és délután jön érte az ügyfél.

lelki szemeim előtt felsejlett, egy tonna áru, amit ha törik ha szakad meg kell csinálni, megvontam a válam magamban és szótlanul telt a kifelé vezető kb. fél órás út. Persze Zs-vel beszéltem telefonon, nem csakazért is, hanem azért mert ez énidő a számomra és a karantén miatt egyébként is limitáltak a lehetőségeink.

A munkával kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy:
- nettó 45 percembe telt elvégezni
- 48 db teremék volt
- a kolléganőm délután 2-re lett kész az utánam következő munkafolyamattal
- az ügyfél szerdán jön érte, derült ki amikor felhívtuk

Na szóval felmerül bennem a kérdés, hogy mi a faszért kaptam az ívet.. ezzel is és még sok apró beszólással napközben a kedves hölgytől. Komolyan nem értem, jó van sejtésem, de ez akkor is vicces.
Szerintem neki az fáj, hogy az ő kapcsolatuk szinte már szigorúan munkakapcsolat a főnökömmel, én pedig a világ legboldogabb férfija vagyok Zs-vel. És ebből igazán nem csinálok titkot, hogy igyekszem a tenyeremen hordozni. Ez olyan kicsinyes, ha ő nem boldog akkor más se legyen az és megpróbál keresztbe tenni.

Egyébként ma tovább maradtam bent, azért hogy a múlt heti kimaradásomat ledolgozzam. Bár nem érdemlik meg, de az én értékrendemben így a helyes és így nyugodt a lelkem is.

Ez az egész egyébként arra volt jó, hogy az az ötlet, amin F-fel dolgozunk közösen, kibontakozzon bennem és azt fontolgattam, hogyan tudok innen minél hamarabb lelépni.

Hozzáteszem, hogy pont a hétvégén jött szembe egy álláshírdetés, a Mekiben az éjszakás műszak kb. annyit fizet mint itt az órabérem. Stabilan 8 óra. Jó lehet valami pattanásos arcú kis görény ugráltatna, de ez is vicces. Kiszámítható és egyszerű meló. Csak egy ötlet.

Zs.. istenem, direkt a végére hagytam, mert annyi minden kavarog bennem. Egyenlőre jól vesszük az akadályokat, sokat kommunikálunk, mosolygós párbeszédek, egy egy apró meglepetés itt ott a részemről a virtuális kis játszóházunkban. De bevallom kurvára hiányzik. Nem fogok azon keseregni, hogy legjobb esetben is csak jövő kedden találkozhatunk. Semmi értelme nem lenne. Hiányzik a hangja, a mosolya, a kacagása a fülembe, azok a gyönyörű szemek, az érintése, ahogy pénteken a meeting után kijött és az ölembe ült...

De hát ilyen az élet :) végül is csak egy hétről van már csak szó. Jó nyugtathatom magam ezzel, de a bennem élő férfi meg sóvárog a szerelmes nője után. Az ember bennem meg aggódik. Remek :D 

De száz szónak is egy a vége, jó napom volt. Minden körülmény ellenére, béke van bennem és lassan érzem a fáradtség is előkúszik a csontjaimból, szóval nyugovóra is térek.

ez a bejegyzés nem az alkoholról fog szólni, nincs vele dolgom, tudom, hogy erősebb ellenfél és ahogy Szun-ce könyvében olvastam, ha erősebb az ellenfed akkor térj ki előle. 

Amikor az ember bunyózik akkor eljön egy pillanat, hogy meginogsz, olyan sok ütés és kombináció zúdul hirtelen rád, hogy nem tudsz mit tenni. Ha felkészültél erre akkor tudod kezelni, ha pedig nem... nos akkor a földre kerülsz.
Abban a másodpercben egy pillanatra megszűnik minden, a lelked, az agyad ébren van vágyik valamire, de a tested nem engedelmeskedik. Képek peregnek a szemed előtt, felidézed a szeretteidet, a szerelmedet, mindent, aki és ami erőt tud adni és utána meghozol egy döntést. Felállsz vagy lent maradsz.

Persze könnyű lentmaradni, feladni, nincs több ütés, ennyi a meccset lefújják. Nehezebb talpra állni, megrázni magad és újból beleállni.

Lelkileg ezeket a csatákat vívom meg újra és újra, nem akarom feladni, nem akarom a könnyebb utat választani. Szeretek élni és vam miért és kiért élnem. Elsősorban önmagamért. Bár pénteken elhangzott a számból, hogy most nem szeretem magam. Nem, mert egy, akkor, megmagyarázhatatlan feszültség lett rajtam úrrá. Nem az alkohol miatt, konkrétan leszarom, eszembe sem jut. Zs-vel is beszéltem, hogy most egy pici időt kérek, ki kell szellőztetni a fejemet, végig kell gondolnom, hogy mi bajom van. Amikor elváltunk zúgott a fejem, hazajöttem, lefeküdtem aludni.

40 perc alvás után dühösen ébredtem, haragudtam Zs-re mert ezt meg azt nem úgy csinált. Nyugalomra intettem magam, mert ezzel a magyarázattal nem elégedtem meg. Nem mert tudtam, hogy ez kifogás. Gondolkodtam tovább, tudtam, hogy magamra haragszom, de miért? Sikerült megfejtenem a végére.

Haragudtam magamra, hogy lógtam a melóból 2 napot. Azért mert a faszom tele volt a kinti állapotokkal és nyugalomra vágytam. Igen ám de ez nem az én stílusom, nem állítom, hogy régen me hazudtam azért, hogy a saját érdekeimet érvényesítsem, de ezen az úton még is bűntudatom volt emiatt. Haragudtam magamra, mert a pénetki Zs-vel töltött napomat nagyjából 3 órába akartam belesűríteni (dolgozott itthon délelőtt) És haragudtam magamra mert a testem cserben hagyott akkor amikor nem kellett volna.

nehéz ezeket leírni és megélni is.

A szombat feloldotta bennem a feszültségeket, mert egy gyönyörű, kicsit randizós, kicsit összebújós, kicsit sétálós nap kerekedett belőle. Picit tompította, hogy Zs kisfia estére belázasodott, Viszont sokat beszélgettünk messengeren és ki tudtam simítani belőle a feszültséget és meg tudtam nyugtatni, el is aludt beszélgetés közben.

Sajnos mára kiderült, hogy a kölök (apa mondta mindig így szeretettel a hangjában) covidos, és ők karanténba vonulnak. Odabaszott lelkileg így estére ez.

Bennem van az, hogy aggódom miattuk, tudom, hogy nem az én gyerekem, de akkor is. bennem van, hogy 10 napig nem látom a szeretett nőm. bennem van, hogy ma szembesültem azzal, hogy mit nem tehetek meg. Kurva szar volt az a pillanat. A tehetetlenség.. nem is a 10 nap, hanem, hogy az íráson és hangüzeneteken kívül el leszek tőle választva, ő pedig aggódik, nyugtalan. El se tudom képzelni mennyire nehéz ez most neki. Én pedig minden szívdobbanásommal meg akarom nyugtatni, átölelni, a fülébe súgni, hogy nem lesz semmi baj Kicsim. De nem tudom megtenni. Nem tehetek mást, mint hogy virtuális játszótérré változtatom az életünket átmenetileg. Egy olyan kis képzeletbeli kuckóvá, ami a türelmemen nyugszik és tele van kikapcsolódásra való dolgokkal. 

nem agyok szent, nem ment döccenőmentesen elsőre, de azért sikerült. Szeretném ha tudná és érezné, hogy most fontosabbak ők, mint mi. Hogy beleteszek mindent azért, hogy nyugodt legyen a lelke.

És ezért olyan ez az egész mint a bunyó, vannak pillanatok, amikor az ember uralja a meccset, de van amikor jön egy mélyütés..

25 éve szeretem Hamingway-től az öreg halász és a tengert, az ember nem arra született, hogy legyőzzék.

Én sem arra születtem. 147 nap, 21 hét, csodás én kevésbé szép napok elegye.. de hát az Élet már csak ilyen.

Már jobb, hogy kiírtam magamból, csökken a feszültség és holnap már csak 9 nap lesz hátra. Szépen lassan olvadnak el majd a napok és újra láthatom ŐT.