Minden hétvégének úgy futok neki, hogy de jó majd lehet pihenni és milyen hosszú lesz ez a két nap. Jó biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyedüli ezen a bolygón, akinek egy szempillantás alatt telik el a hétvégéje. Érdekes, mert a hétvégék nálam azért nyűgösebbek és lassaban telik az idő. Zs-vel csak limitáltan tudunk beszélni.

Szombaton délelőtt átmentem F-hez, segíteni neki a munkájában, illetve megbeszélni, hogyan keressünk pénzt. Nagyon szép délelőtt volt. Kettőnkről is beszélgettünk, ő kérdezett én pedig őszintén válaszoltam. Arra a kérdésemre, hogy az exeim közül miért tartom vele a kapcsolatot elmondtam, mert ő fontos nekem, emberileg. Mert számíthattam rá eddig mindig az életemben és most ezért vagyok itt. Mert neki is segítségre van szüksége. Azt hiszem életünk végéig össze fog minket kötni a közös múltunk. És ez így is van jól. Fontos nekem, még akkor is, ha néha rám bassza a telefont vagy én húzom fel az orrom. De hát mi már csak ilyenek vagyunk :) Jövő hétvégén is megyek neki segíteni. Illetve helyrehoztam valamit vele kapcsolatban, amit még az exem miatt tettem. nevezetesen visszatettem az egyik közösségi portálra a közös képeinket. Nem miatta tettem csak meg, magam miatt is. Ő az életem része és helye van ott azoknak a képeknek. Ha valakinek nem tetszik akkor ne nézegesse.

Utána át anyámhoz, unokaöcsém szülinapi partijára. Amin kb. 5 percet voltam. Megjöttek a kisbarátai és húzott is játszani velük. Én meg elindultam haza. Közben Zs rám írt, hogy tudunk találkozni. Hmm.. jó érzés volt, igaz kicsit nehézkesebbre sikeredett és várnom kellett rá. Ő felpaprikázva érkezett, hogy tőle független okok miatt megvárakoztatott, én viszont nyugodt voltam. Ez nagyon jó érzéssel töltött el. nem magamra kellett erőltetnem a nyugalmat, hanem belülről fakadt. Vártam a nőmre, tudtam, hogy nem rajta múlik a késés. megjött, gyönyörű volt, villámló szilaj tekintettel puffogott. magamhoz húztam és csak akkor nem mondta a magáét, amikor megcsókoltam. :)

Ma egy barátommal ittunk itthon egy kávét, utána pihentem, rosszul aludtam éjjel, szóval pihenős nap volt. Este belefutottunk együtt egy lelikizős témába, de meg tudtam nyugtatni. És az esti mesével ki is simult, éreztem a sorain. Hogy mi volt az maradjon a mi titkunk. A lényeg, hogy úgy érezheti magát velem és mellettem biztonságban, hogy nem vagyunk fizikailag együtt. Nekem ez fontos és neki is.

Ugyanis 140 nappal ezelőtt.. mindenki tudja mi volt akkor, nem roadshowzok ezzel. De számomra minden nap egy csoda azóta is.

Vannak pillanatok az ember életében, amikre mindig emlékezni fog. Olyan dolgok történnek, melyek akár rossz akár jó érzések fűződnek hozzájuk, de megmaradnak életünk végéig. Láthatatlan tintával íródnak a lelkünkbe és az elménkbe. Zs lassan 9 hónapja része az életemnek. Voltak nagyon rossz pillanataink is és voltak, vannak és lesznek olyanok is mint a mai nap. Amikor csak állsz az ajtóban, készülődve az esti kultúr programra egy csodás nap után és a szeretett nőd készülődik. Tökéletes, hétköznapi de elegáns megjelenés, gyönyörű smink, csillogó szemek. És felteszel egy kérdést... Megszeppen, boldog lesz és lelkesen bólogat, Te csak nézed, nem akarod elhinni, hogy ez veled történik. Azt sem, hogy ezt a kérdést, melyet soha életedben nem akartál felteni többet mégis felteszed. Hogy egy ilyen lelkes válasz érkezik, zöld, csillag ragyogással karöltve. Boldog vagyok. Leírhatatlanul boldog. Megszűnt abban a pillanatban minden árny a múltból, semmivé foszlottak a félelmek, a rossz érzések a kattogások. Csak álltunk egymás szemeiben feloldódva és néztük egymást.

139 napja józan vagyok és soha a büdös életben nem gondoltam volna a mélypontom környékén, hogy ilyen érzések vannak bennem. Azt gondoltam, hogy kiégtem, lelkileg üres vagyok. Nem, nem csak a boldogság dobog a mellkasomben, hanem az ember, én. A józanodásom első részében válaszokat kaptam arra, hogy ki vagyok, milyen ember, mi ez a betegség, sok minden értelmet nyert. De nem voltam boldog, a válaszok újabb kérdéseket szültek. Mikor, meddig, hogyan? 

Így , mint a mai nap. Szeretnék tized annyira jól írni, mint a nagy költőink vagy íróink, hogy legalább egy minimális részét átadjam, mit jelent nekem ő, mit jelent ez a kapcsolat és a legfontosabb, mit jelentek magamnak. Ki vagyok én az ember, a férfi.

Szeretem amilyennek lát, gondol, érez, de még jobban szeretem, hogy vele (nem miatta) én milyennek látom magam. Hogyan élem meg a saját fejlődésem, hogyan leszek egy picivel jobb. Hogyan van és lesz erőm rendezni a dolgaim, leküzdeni a rám váró feladatokat. Hogyan ismerem meg egyre jobban önmagam és fogadtam el ki vagyok.

Hálás vagyok az életnek, van miért szeretnem a saját életem. Önmagam miatt, mert ha én rendben vagyok, akkor a körülöttem lévők is.

Ma elhatározásra jutottam. Januárban felmondok.

Tidom, hogy alkoholista vagyok és gyakorolnom kell a türelmet, de azzal is tisztában vagyok, hogy itt nem fognak vátozni a dolgok. 20 éve ugyanúgy csinálják, egyszerűen jó így nekik. Viszont ahogy a cég működik arra nincs jobb szavam, mint az: kaotikus. Nagyjából 2-3 órára lehet előre látni, hogy mi fog törtnni, semmi nem tervezett, szinte csak félinformációk vannak, amik sokszor pontatlanok. Ma például 30 percig kerestem kát zsákot aminek a következő volt a leírása: 2 fekete zsák, benne sötétkék cuccok. Nos a Két zsák kék volt és benne szürke cuccok. Közel 600 nm kupleráj van, az áru ki és beérkezések nagyjából egy helyen vannak. A kupi miatt sokszor csak kézzel lehet mozgatni a dobozokat és ez napi 30-40 25 kg-s doboznál elég jó móka. Ezt az egészet megfűszerezi, hogy a cégnek nagyon jó lehetőségei lennének és rengeteg potenciál van benne. Ott ll az emeleten egy barátilag 100M-s géppark, amit alig használunk ki.

Nem türelmetlen vagyok, de az összes eddigi ötletem vagy javaslatom le lett söpörve és semmi sem változik. És a kiszámíthatatlanság.. Számomra ez a legrosszabb. Ma pl. 12 percem volt átöltözni, elköszönni lefutni 1 km-t a vonatig, mert akkor derült ki, hogy ja bocs ma csak későn megyünk vissza Pestre. Apropó átöltözés, lassan 2 hónaja kértem egy pár munkavédelmi cipőt. 

De tényleg nem akarok itt siránkozni. Mindezt leszarnám ha nem nyomná rá a bélyegét a hangulatomra és érezném, ahogy feszít. EZt pedig nem akarom. Nem mert magammal is türelmetlenebb vagyok és Zs-vel is. Igaz ő jobban tolerálja mint saját magam.

Fáradt is vagyok, 6-kor kelek, hogy 8ra kijussak vidékre és 7 előtt nem szoktam hazaérni. Szóval elhatároztam váltok. magam miatt. Azért mert érzem, látom és tudom sokkal több van bennem emberileg. Szeretem azokat a napjaim, amikor békés és nyugodt vagyok. Az elmúlt 2 hétben ez viszont csak akkor volt ha nem voltam bent a cégnél. Ez pedig nem jó.

Decemberben körbenézek, kitalálom mit szeretnék, mennyit bírok el lelkileg, F is ezt tanácsolta, amikor beszéltem vele telefonon. Jó volt : Nagyokat röhögtünk, szombaton át is megyek hozzá segíteni egy kicsit, utána meg megyek anyámékhoz, unokaöcsém szülinapi partijára. Vasárnap pedig elvileg egy barátommal találkozom. kellenek az impulzusok, szeretnék normális életet élni, ahol a magánélet, munka és énidő egyensúlyban van.

Estére ütött be a tegnapi nap és a mai napon közötti különbség. Feszült lettem, nyugtalan. Olyan dolgokon kattogott az agyam, amiken máskor átsiklok. Egy idősebb társam azt tanácsolta ilyenkor nézzek magamba és keressem meg a nyugtalanságom okát.

Próbáltam, de csak jöttek a gondolatok, elmentem sétálni egyet, kiszellőztetni a fejemet. Zs írt közben én nem válaszoltam. Higgadtan akartam neki írni és nem úgy ahogy voltam. Szegény meg aggódott. Nyűgösen értem haza és ez rányomta a kommunikációnkra is a bélyegét. De a végére csak sikerült rájönnöm, hogy mi bajom volt.

Tegnap, amikor elmentem itthonról itt volt és búcsuzkodtunk a lakás ajtajában. Nagyon jó érzés volt, a szeretett nőm, ahogy végigkísért a tekintetével a folyosón. Ma pedig az üres lakás nélküle. Hosszú napom volt, a múlt árnyai újra és újra utánam nyúlnak. Igyekszem intézni az üzleti dolgaimat, és igyekszem ezeket távol tartani a magánéletünktől. Mert a kapcsolatunk olyan, mint egy kis oázis. Jó hazaérni, megpihenni, gondtalannak lenni.

Nagyon vágyott a lelkem arra ma, hogy amikor hazérek ő várjon otthon, mosolyogva magamhoz öleltem volna, megcsókolom és csak tartom szorosan a karjaimban. Nem akarom megosztani vele a nyűgöm, nem belőle akarok erőt meríteni, csak haza akarok érkezni hozzá.

De most még ez nem adatott meg. Az én agyam pedig mozizott. Mert mozizni igenis jó, mások ábrándozásnak hívják. És ez jó mert az ember át tudja élni a szép pillanatokat.

Estére kisimultam és ő is. Tényleg szeretném ha nem lennének ilyen hangulatingadozásaim. Szeretném vele is és legfőképp magammal is úgy élni az életemet, hogy kiegyensúlyozott vagyok. Mert amikor kileng az inga, akkor a nyugalmi állapot visszanyeréséhez plusz energiát kell beletenni, ez meg fárasztó. Számomra is. De hát jelenleg ez van. Igaz úgy érzem egyre több idő telik el, bár lehet tévedek, nem tudom.. Annyira jó lenne.. de számtalan mondatot kezdhetnék azzal mi lenne jó. Igen majd jó lesz valamikor, vagy ha nem, akkor a mában is benne volt a szépség. Többek közt, hogy egyet kell aludni és holnap már szerda. Ha szerda akkor majd holnapután péntek lesz... akkor. <3

A válasz egyszerű és nem, nem a 42 :D

Azért mert BOLDOG vagyok és szerelmes.

És mindezt józanul, tisztán élem meg <3

Pedig ebben a napban benne volt minden... nagyon minden

Reggel összefutottunk Zs-vel és piacoztunk egyet. Egysrészt nagyon élveztük egymás tásaságát, másrészt pedig rengeteget röhögtünk. Olyan sima, egyszerű, hétköznapi volt minden, még is.. a pezsgés kettőnk közt.. nos ez végig kísérte az egész napunkat. Nagyon is.. ennyire talán sosem folytattunk intenzív kommunikációt írásban mint ma. Azonban nem erről akartam írni. Viszont ez egy olyan alapot adott a mai napnak is, ami segített a délutánt normálisan megélni.

Elmentem gyűlésre, majdnem elaludtam, de ez nem a társaimon múlott, egyszerűen van abban a helyben valami, ami álmosít. Kicsit át is fogom ütemezni, a szombati helyett szerintem péntek este fogok gyűlésre menni. Szóval a mennyiség marad, csak máshova megyek.

Gyűlés után átmentem anyuékhoz, megígértem az unokaöcsémnek, hogy együtt játszunk. Ok az eredeti terv az volt, hogy szombat estétől vasárnap reggelig velem lesz, de szóltam neki a héten, hogy nagyon kifárasztott a munka és egy egész este nem fog menni. De, a régi énemtől eltérően nem mondtam le, hanem csak jeleztem kevesebbet leszek ott. 

No persze duzzogott, alig tudtam belőle az első 20 percben valamit kiszedni, mit akar játszani stb. És bevallom ez elkezdett feszültté tenni, erre jöttek még rá apró dolgok és az lett a vége, hogy annyira feszült lettem, hogy eljöttem.

Látták rajtam, megölelgettem mindenkit, mondtam, hogy ne haragudjanak de most megyek. Nem kérdeztek semmit, mosolyogtak, mondták ok. Hazafelé írtam a gyereknek, hogy nem miatta van. Illetve felhívtam az öcsémet, hogy sorry ez van. Nagyon kedves volt, jófej. Szeretem. Mondta, hogy ok vigyázzak magamra. Ezzel nem kellett megküzdenem, így is futkározott a hátamon a hideg. A buszra várva elővettem Zs szerelmes levelét és hagytam felmelegítse a lelkem. Utána chateltünk és szóba került minden. A karácsony, a kapcsolatunk, a mai nap, az eddigi hónapok (basszus majdnem éveket írtam, annyinak tűnik már neki is nekem is jó értelembe véve) ez a feszültség stb.

És elsimult a nap. Kerek lett még ezzel együtt is. Ettől függetlenül beszélek a szponzorommal délelőtt. 

Jó, hogy át tudtam vészelni, nem nem is. Kezelni tudtam ezt. Biztonságban vagyok minden tekintetben és ezt meg is köszönöm lefekvés előtt a sorsnak. Ritka szerencsés vagyok a családomért és a társaimért. Zs van egy rossz hírem, már te is a család kategóriában szerepelsz, igaz csupa Vastag és Dőlt betűvel <3 Szeretlek - igen erre gondolok most és arra, hogy kurvára hálás vagyok az életemnek.

és ha már nem tudom mikor volt ennyire hosszú 4 napom. Tele munkával, feszültséggel, bizonytalansággal, mikor végzek, hogyan érek vissza Pestre, mikor láthatom Zs-t. Tegnap feltette a kérdést, hogy mikor végzel? Nekem erre meg eldurrant az agyam, és kapott egy hosszú monológot írásban, hogy mennyire elegem van ebből a helyből, hogy egy ilyen egyzserű kérdésre sem tudom a választ. Napközben a percek ólomlábakon vánszorogtak. Soha nem akart véget érni a munka, pár óránként egy egy gyors cigi szünet, rengeteg pakolás, tegnap is kb. 1200 kg-t mozgattam meg, nem siránkozom van munám. De fáradt lettem estére pedig Zs-vel randiztunk és vártam, vártuk mind a ketten.

Nos az esténk elsőre nem úgy sikerült ahogy terveztük, sikerült összevesznünk. A részletek nem fontosak, de nyilvánvaló ha két fradt, szerelmes de roppant szenvedélyes ember találkozik éjjel, akkor fentáll annak a lehetősége, hogy morgás lesz a vége. Ellenben sikerült elsimítanunk. És ez így is van jól. Nem, nem mindig lehet szép, csendes, békés minden. Emberek vagyunk és én érzékenyebb is vagyok az utóbbi időben a kimerültségtől, ő is. A lényeg, hogy elsimultak a dolgok.

A mai napot azonban felzabálták a langolierek, én ezt nem értem. Hogy a picsába telhet el 9 óra egy szemvillanás alatt. Jó voltunk vásárolni is és sokat nevettünk, kajáltunk, jól éreztük magunkat. Neki volt még egy online értekezlete is.. ;-) de akkor is, valahogy mintha most lett volna még csak reggel 8. És már este van. Nem lehetne, hogy fordítva érzékeljük ezeket a dolgokat úgy hogy az érzések nem változnak?

és ha már idő.. 131 nap tisztán, és micsoda életet kaptam... szeretem

bevallom ma szerencsém volt, jó ha belegondolok nem szerencse, hogy tudatosan élem a programot. Minden gyűlésen a bevezető szövegben elhangzik, hogy ne feledje alkohollal van dolgunk, hatalmas erjű, megtévesztő alkohollal.

Nos én ma találkoztam vele újra, mégpedig úgy ahogyan nem számítottam rá, szerencsére nem lett baj.

Történt ugyanis, hogy munka közben le kellett tisztítani valamit és egy higítóval átitatott rongyot nyomtak a kezembe, hogy tegyem meg. Fel se merült bennem, hogy alkohol van benne, egészen addig ameddig meg nem csapta az orromat a szaga. Megszédültem, összeszorítottam a fogam, pár gyors mozdulattal végeztem és szóltam, hogy ki kell mennem a levegőre. Az agyam zakatolt, elszabadultak a bennem lévő rossz érzések, előjött a mélypontom. Oda nem akarok visszamenni üvöltöztem magamban. Mi lesz ha bekattan valami? Mi lesz ha.. és jöttek a rossz gondolatok.

Írtam Zs-nek, akinek meg reggel óta migrénje volt. remek párost alkottunk. Első körben nem esett le neki, hogy miért vagyok annyira bepánikolva, persze próbált megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Utána írtam neki, hogy ebben a szarban alkohol van. Így megértette és megtett mindent, hogy szóban és írásban segítsen és megnyugtasson. Megbeszéltük, hogy este amikor találkozunk megöleljük egymást és kisimogatjuk a nap rossz érzéseit a másikból, sétálunk és rendben lesz minden.

De ember tervez, isten végez, szokták mondani. Nagyon nehezen tudtam elszabadulni a cégtől este. Volt is egy kis morgás belőle, de nem érdekelt, a józanságom mindenek előtt. És nekem ma a párom ölelésére és szerelmére volt szükségem. Itt jegyem meg, hogy ha nem enyhítette volna a szerelme a pomogácsok támadását, akkor hívom az aa barátaim, szponzorom, bárkit aki segíteni tud.

Én abban a hitben éltem, hogy csak egy dologtól félek most, az életem nélküle gondolattól. Nem, ettől is féltem ma. Rettegtem belül, hogy visszajön a mélypont, hogy mi lesz ha. Nem lett. Megvédett a program, hogy munkával töltöttem az elmúlt 4 hónapot és dolgoztam magamon. És megvédett Ő is.

Amikor nagyon későn de beestem a vonatállomásra ott várt dideregve de széles mosollyal és 20 percet együtt tudtunk tölteni. Felmelegítette a lelkem, szerelmet adott és biztonságot. Olyan biztonságot ami kimosott belőlem minden rossz érzést.

Hétfőn már írtam arról, hogy balul sült el az, hogy megvártam a kisfiával őket edzés után és együtt buszoztunk. Úgyhogy ma csak hazakísértem őket, mögöttük sétálva, vigyázva rájuk láthatatlanul. És ez jó érzéssel töltött el. Ha nem is fizikailag de óvtam őket. Nem mintha bármi baj lehetett volna. Jól esett a lelkemnek a nap után. Visszatért a boldogság és a béke, igaz valami hihetetlen fáradtság van bennem ebben a pillanatban is.

Mert szép és mert az irodalom fontos.

Jó éjt Szerelmem!

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

Gyönyörű napra ébredtem, igaz megint rosszué aludtam. De hát így jár, aki délután bezabál és utána alszik egy nagyot. Reggel pár kis pomogács betalált a cégnél, de Zs írt egy olyan szerelmes levelet, amit... amit nem is tudom hányszor olvastam ma el. Megírta miért is szeret. Mit adok neki, milyen embernek lát. Engem, az alkoholista embert, aki 4 hónappal ezelőtt élni sem akart. Igen engem, akinek meg kellett tanulni elfogadni önmagát, azt, hogy szerethető, hogy értékes. Engem, aki mind a mai napig rajongva szereti és ő engem viszont.

A napom egy rózsaszín felhőben telt, boldog voltam, és arra gondoltam, hogy este láthatom, találkozunk, megölelem. Rég volt már a péntek. Vonattal jöttem vissza Pestre csapot papot ott hagyva, Igaz az még rémlett, hogy a rádióban az utolsó szám amit hallottam Meatloaftól az I would you anithing for love című szám volt. 

Csodás volt, ahogy a vonat peronon várt és minden annyira de annyira szép volt az alatt az egy óra alatt.

Majd sikerült közösen egy olyan helyzetbe keverni magunkat, ami próbatétel elé állított az élet részéről. Most szeretném leszögezni, hogy nem az alkohol tett próbára. Egy másodpercig nem jutott az eszembe, hogy igyak. 

Ilyenkor amikor a fia edzésen van, sétálni szoktunk és az a gondolat merült fel bennünk, hogy milyen jó lenne ha megvárnám őket a buszmegállóban és így ismeretlenül de együtt buszozva egy darabig mennénk hazafelé. Mekkora ötlet, ugye?

Khmm.. amikor szembesültem azzal, hogy a szerelmem egy karnyújtásnyira van tőlem és nem érhetek hozzá, nem simogathatom meg... Szar volt, nincs mit szépíteni rajta. Próbáltam tartani magam, láttam ő is zavarban van, láttam neki sem jó. Elbaszott egy helyzetbe kevertük magunkat röpke 10 perc alatt. 

bennem csak azért voltak rossz érzések, gyengült el a lábam, mert idegent kellett játszanom. Az hogy nincs gyerekem, hogy lehettünk volna mi is egy boldog család, az nem okozott bennem semmi olyat amit ne tudnék elfogadni. Olyan életet éltem, hogy ez nem adatott meg nekem. Hála az utamnak elfogadom azt amin nem tudok változtatni. De hogy a rajongva szeretett nőm előtt idegent játszak. Bevallom ehhez kevés vagyok még, nem vagyok elég erős, de dolgozom magamon. Este hosszaan beszéltünk még messengeren erről, éreztem mennyire megfeszült ő is. Nyugtalan volt, rossz érzésekkel tele. Próbáltam megnyugtatni, én már lehiggadtam mire hazaértem. Megpróbálom jelen pillanatban csak szavakkal megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, amint tudom megölelni, hogy érezze mennyire békés vagyok ezután a próbatétel után is.

És miért is írtam, hogy próbatétel.. mert régebben sztvetett volna az idegesség, hosszú levélben, üzenetben, füstjelekkel ecseteltem volna mennyire szar most nekem. Pedig nem. Megmérettettem és nem találtattam könnyűnek. Mert nem az a fontos az életben, hogy azon keseregjünk mink nincs. Az a lényeges, az igazán fontos, hogy mennyi mindenünk van. És ez a szerelem, a mi szerelmünk, mely átszövi a mindennapjainkat és itt van velem most is az ágyunkban, ez a szerelem pajzsként oltalmaz. Engem is és őt is.