Most estére ütött be a hiányod Zs. nagyon szép napom volt, igaz korán keltem és a telefonban hallhattam a csilingelő nevetésed. Hmm.. szívetmelengető volt. Utána átmentem F-hez rég találkoztunk, segítettem neki pér dolgoban, mondjuk egy nagy ikeás szekrény majdnem a nyakunkba dőlt :D Vicces volt mert én a szokásos higgadtságommal kontroláltam az eseményeket, ő meg mögöttem rémüldözött, hogy úristen. De utána megjavítottuk, jó volt. Nagyokat nevettünk, mondtam neki, hogy ha hétvégéken van olyan amiben tudok segíteni szóljon. Nem a pénz miatt, hanem mert segíteni jó és én rengeteget kaptam tőla, amikor szükségem volt rá.

Utána családi ebéd anyuéknál.. Gyerekkoromban volt egy kedvenc könyvünk Gerald Durelltől a Családom és egyébb állatfajták. Kicsit úgy éreztem magam mint egy megfigyelő tudós, de nagyon jó volt otthon lenni. Nagy nevetések, sok élcelődés, de családi hangulata volt. Apa hiányzott az asztalfőről, de ez a gondolat szerintem csak felmerült bennünk, nem mondta ki senki. Én írtam meg Zs-nek, hogy jó itthon de hiányzik apám. Mindig hiányzik... Viszont annyira degeszre ettem magam, hogy amikor hazaértem, bedőltem az ágyba és aludtam. 

Tele hassal nem jó aludni, nagyon rosszul ébredtem, nyomasztó gondolatokkal. Igazából aggódtam Zs miatt merre van, minden ok e. Régebben ezt elég rosszul reagáltam volna le, de ma türelemre intettem magam többször is ezzel a témával kapcsolatban. Jó hozzáteszem, hogy nem mindig vagyok ilyen aggodalmaskodó csak a délutáni alvás egy pici pomogácsot a vállamra ültetett.

Majd irány gyűlés, új hely, elvileg közel van, gyakorlatilag 40 percnyire :D Pedig csak 4 km. Mindegy korábban kezdődik, a társaság is jó volt, szóval ide is fogok járni.

Zs-vel írásban beszélgettünk ameddig jöttek hazafelé vidékről. Hosszú napja volt. Ahogy haladtam előre a ma estébe úgy uralkodott el rajtam a hiánya. Igen, hiányzik, nagyon.

Mindig büszke voltam arra, hogy magányos farkas vagyok, meg hű de kibaszott jól elvagyok egyedül.. Nnnaaa most meg így estére nem találom a helyem. keresem magam mellett, kimegyek cigizni, abban a reményben, hogy amikor visszajövök a hálóba itt nyújtózkodik álmosan.. Cica mesélsz akkor kérdezi nagy szemekkel rám nézva, begyűjtve az összes, igen az összes párnát magához. Odabújok a hát mögé, ölembe veszem a laptopot és belekezdek a mesébe. Mint a szülinapomon. 

Jó blogolni, ezek az emlékek átsegítenek a rossz érzéseken, vagy a hiánya által generált pomogács látogatásokon. Amikor felidézem a számtalan közös emlékeink egyikét, akkor jó érzés tölt el. A hiány marad, de felváltja a rossz érzést valami puha és meleg, biztonságot adó tudat. VAN, LÉTEZIK és egymás életének a részei vagyunk.

Még csak ízlelgetem a szavakat. Nem azokat, amiket Zs-nek mondtam az esti kis rituálénk során. (minden este szoktam neki hangüzenetben mesét mesélni és erre alszik el). 
A mai mesébe beépítettem azt, amit a kisfia mesélt a pomogácsokról. Improvizáltam és ebből valami olyan született.. valami egyedi és különleges. 

Nem tudom még átadni írásban, sem és szóban sem mindazt amit érzek. Tudom zavaros ez az írás most, de nem tudom jobban megfogalmazni mit adott egy egyszerű kis mese a pomogácsokról mind a kettőnknek.

Amikor sikerül megírom, de ezeket a szép érzéseket most ha így hevenyészve is, de ki kellett írnom magamból.

123 azaz négy teljes hónap és a mai nap. 123 nappal ezelőtt megéltem a poklok poklát és most a mai napot beleszámolva lassan 124 nappal később olyan érzések vannak bennem, amiket nehéz virtuális papírra vetnem. Nehéz, mert ha azt írom csoda, vagy szerelem, nem fedi mind azt amit kapok az élettől. Nem adja vissza, hogy boldog ember vagyok. 

vicces, háromszor töröltem most vissza miről írjak. Elkezdtem azt, hogy milyen voltam régen. Visszatörlés, majd azt, hogy mennyire kimerült voltam költözés előtt. Visszatörlés... Ugyanis ez a múlt, ezek a dolgok részben már lezárultak. És alapvetően mindenki tudja, milyen voltam. Mim nem volt. 

Ahogy egy társam tanácsolta arról beszéljek inkább mit adott az aa, vagy a program. Ezt azzal egészíteném ki, hogy mit adtam magamnak amióta józanodom.

Igaz én egy kicsit úgy vagyok vele, hogy a saját utamat járom és most csak annyi gyűlésre megyek, amennyire szükségem van. A fentmaradó időmet pihenéssel töltöm és Zs-vel. Most írhatnám azt, hogy igyekszem megtalálni a munka - magánélet - józanodás közti optimális egyensúlyt, de.. De nem kell igyekeznem. Ösztönösen tudom, hogy most a magánélet és a munka van elől és, nem elfeledve honnan jöttem, a gyűlések. nekem most így jó, így vagyok önmagam és így tudok hosszútávon olyan alapokat lefektetni, amik a józanság felé vezető útat segítik. Abban a pillanatban ahogy jön valami szar menni fogok többet gyűlésre. De most a mai nap a fontos. Az a csoda ami ma velünk történt meg.

Nem fogom kifejteni vagy részletezni, csak foszlányokat említek. Mosolyt, nevetést, közös főzést, együtt dolgozást és rengeteg komoly vagy vicces beszélgetést. Szeretem érzések, szeretem emlékek. Mi, csak te meg én, ahogy szoktuk egymásnak mondani. 

A mai csodás esténkre nincsenek szavak. Még mindig itt érzem a teste melegét az ágyunkban, hallom a nevetését. Látom magam elött ahogy kinyitom az ajtót és itthon vár. Szerelem van, leírhatatlanul.

Hálás vagyok a sorsnak az életemért.

Amennyire féltem a mai naptól annyira máshogy alakult. 

Aludtam egy nagyot és Zs-vel ébredeztem utána. Telefonon beszéltünk, mindig megnyugtat a hangja és kisimít. Szeretem.. őt is és a hangját is. Délelőtt pihentem. Persze a három nap alatt semmi olyat nem csináltam, amit beterveztem, ellenben rengeteg pihenés volt benne, jó egy kicsit rendet raktam, főztem, mosogattam, de ezek olyan apróságok amikkel készülök a holnapra. Mert hazajön, itthon fog várni. A kommunikációnkba szépen lassan beépülnek azok a szófordulatok, amik "párkapcsolatosak" szép magyar szóval élve :)

Szívet melengető érzés olyanokat írni vagy olvasni, hogy várlak itthon, vagy hogy jó akkor hagyok neked a hűtőben.

Miért is mesélem el ezeket? Nem őt vagy a kapcsolatunkat akarom piedesztára állítani. Azért teszem, mert ezek a szimpla, hétköznapi dolgok elterelték a figyelmem a fájdalomról. Nem ez van bennem hanem emlékezés. Rengeteg szép és jó emlék apámról. Délután Zs még küldött át a gyerekkoráról képeket, a szüleiről, milyen volt picinek, milyen volt az édesapja. Nagyon sok közös vonás volt apámmal. bajusz, a 70-es, 80-as évekre jellemző haj és bajusz viselet, ruhák, tárgyak. Mind mind a mltunk emlékei. Felemelő és nemes volt ezekről az emlékekről beszélgetni vele. Sajnos mind a kettőnknek már csak az anyukája él.. De még is, ahogy ezeket végigvettük, nevetve, megkönnyezve néhány képet, bennem melegség áradt szét. Mert mi is lehetne méltóbb apám emlékéhez, mint a szépre emlékezni. Arra, hogy mennyi szeretetet kaptam, kaptunk az öcsémmel, hogy tényleg él bennem apa öröksége. bennünk. 

Azt hiszem ezért is olyan szép és megismételhetetlen ez a szerelem, közösek az otthonról hozott alapok, elvek. Sok más is széppé és gyönyörűvé teszi, de ugyanazokat az emberi alapértékeket valljuk, mert ezeket hozzuk otthonról.

Este gyújtottam még egy gyetyát apa emlékére, most aludt el. Közben elméleti fizikáról beszélgettünk, meg filmforgatásról. Vegyesen, nevetve, bohóckodva néha komolyan. Szeretem őt. nagyon.

Nagyon rosszul aludtam, konkrétan nem emlékszem, hogy valaha is ennyire intenzíven éltem volna meg rossz álmot. Démonokkal viaskodtam, az egyik belémharapott, nem mart meg, de éreztem a fogait a kezemen, miközben egy lepedővel fojtogatott én pedig a nyakát próbáltam kitörni. Ekkor volt hajnali fél 3, 1,5 óra alvás után sikerült erre, hideg verítékkel a hátamon felébrednem.

Reggel, amikor elmeséltem Zs-nek, feldobta, hogy fussunk össze picit ameddig vásárol. Nagyon jól esett és maga a találkozás is. Az is amikor lelkesen elmesélte a tegnapi programjukat, amit én találtam a neten. Szívmelengető volt. Kicsit kisimított, utána elmentem és órákon át sétáltam, napoztam az ösz fényeit élvezve, majd hazajöttem és pihenés. Sokat csevegtünk ma a neten, jó volt, de éreztem, hogy ott bújkál bennem az, hogy holnap halottak napja van.. Apa.. A beszélgetésünk közben is rossz kedvem lett, apa hiánya, az, hogy az ő örökségét nem tudom átadni senkinek, hiszen gyermektelen vagyok. Mielőtt végképp elmerültem volna a mélabú mély tengerében, megírta, hogy márpadig van kinek átadnom. Hiszen neki elmesélem ezeket ezáltal ő tovább tudja adni a gyerkőcnek. Olyan jól esett. Megnyugodtam. Talán apám öröksége, ha áttételesen is, de fentmarad.

Este elindultam gyűlésre, menet közben kaptam a hívást ma nem lesz. Remek vissza haza, ok, akkor majd onlinera megyek. Egyrészt nagyon szerettem volna élőre elmenni, mert féltem attól, hogy a holnapi nap rányomja a hangulatomra a béllyegét, másrészt az online nem rossz de nem az igazi. Főleg a mai.. olyan nehéz megosztások voltak, hogy csak pislogtam. De ezt nem részletezem most.

Este még beszéltünk egy pár szót, éreztem fáradt. Elköszöntünk és akkor jött a türelmetlenség, hogy még maradhatott volna egy kicsit. Ok, de akkor sem tudott volna többet segíteni. Az agyam tudja, az érzéseim viszont hiányolták. Jó ebben a helyzetben mindig hiányzik, telhetetlen vagyok ha róla van szó. Pedig ma anya, felügyelőtiszt és szerelmes nő próbált meg lenni egyszerre. Tudom, hogy elfáradt. Az agyam tudja az érzéseim meg barátkoznak ezzel. Egyrészt ahelyett hogy reggelig duzzognék magamban, megírtam neki ezeket az érzéseimet, gondolataimat. Másrészt szépen beszélgetek magammal és most ki is írom a mai napomat.

Csak kicsit unalmas, hogy mindig van valami, ami miatt lehet nyűglődni, tudom, lassan siessek, de akkor is. Jó lenne már túllenni a holnapon. Elmenni kedden dolgozni, megint pakolni, kiadni magamból fizikailag ezt a nyűgöt. Azt hiszem keresek a hétvégékre vagy jógát vagy bunyót a közelben, hogy ne érezzek annyit. Nem eltompítani akarom magam, csak kiadni azt a tehetetlen dühöt és fájdalmat, ami apa halála miatt folyamatosan fel fel bukkan bennem. Mérgez. El kellene végleg engednem, elfogadni, hogy elment. Nem tudom mi lenne a jó megoldás, de valamit lépnem kell, hogy nyugodtabb legyek, pontosabban, hogy ez a nyugalom állandósuljon bennem. Egyébként meg nem tudom mit rinyálok itt, amikor sokkal nyugodtabb vagyok mostanában, de hát az egó.. én most és mindörökké szeretném azt ami a héten bennem volt..

Ma délután nagyon sokszor eszembe volt az apám. Hányzik. Sokszor hallottam, hogy majd az idő.. ekkora faszságot.. lehet, hogy majd évtizedek múlva máshogy fogom érezni, de hiába telt el a gyászév, nem lett jobb. Ma is azon kaptam magam, hogy elmesélném neki ezt meg azt. Beszéljek hozzá hangosan? Vagy elég csak a gondolataimban diskurálnunk? Nem tudom, egyszerűen nem tudom, hogy mi a jó. Itt van mindenszentek ünnepe és amit tehetek, hogy emlékezem rá, a bölcsességeire, arra, hogy mennyit adott, milyen emberré próbált nevelni. 

Szerettem és hiányzik. Hétfőn gyújtok egy gyertyát érte.

Holnap megpróbálom ezt kikapcsolni magamból, nem az emlékét, hanem azt, hogy ez a fájdalom elviszi a figyelmem az útról. Érzékenyebbé tesz. Pakolok, alszom, kicsit meditálok, vagy sétálok egy nagyot, hogy kiszellőztessem a fejem. Úgy se fedeztem még fel a környéket. Este meg elmegyek gyűlésre, ha addig nem enyhül ez bennem akkor majd ott kibeszélem magamból.

Hiányzik Zs. Kedden fogunk csak találkozni. Nagyon várom, mert ez a találkozás olyan lesz, amilyen még nem volt. Itthon fog várni rám, a kis kuckónkben és most előszőr jövök úgy majd haza, hogy amikor kinyitom az ajtót itt lesz és vár rám. Hmm.. kedd.. csodaország, egy apró kis lépés újból.

Ma van az első olyan szombatom a lakásba, amikor pihenni tudok. Igazából a hosszú hétvégét a pihenésnek szánom. 

Aludtam 9 órát, elmentem a piacra körbenézni, újból megállapítottam, hogy a kézműves jelző lehet, hogy jobb minőséget takar, de egyban magasabb árakat is. Igen, most az az időszak van, amikor az ínyecségeket csak nézegetem és bólintok ilyet már ettem. Nem éhezem, de most be van osztva a pénz hó végéig. Semmi bajom nincs ezzel. Sőt. Szerintem ez a normális, nem pedig ahogy régen éltem. Megkívántam, megvettem, megtehettem. Most meg nem. Abszolút nem feszélyez a dolog. Továbbra is szeretem ezt az életem.

Egyszer egy gyűlésan azt olvastam fel zárásként, hogy csak a mai nap... és fel volt sorolva egy csomó minden, hogy hogyan éljük az életünket. Pár dolog megmaradt, de ami igazán a szívemhez közelálló, hogy csak a mai nap tegyek valami jót önzetlenül. Lehetőleg úgy, hogy akit érint ne is tudjon róla.
Hetekkel ezelött átküldtem Zs-nek egy linket egy gyerekprogramról, ma voltak. lelkendezve mesélt arról, hogy a kisfia mennyire élvezte, és hogy ő mennyire büszkerá. Olyan jól esett olvasni. Nem azért mert ezt a programot én találtam. Azért volt jó, mert úgy okoztam örömet és egy csodás pillanatot két ember életébe, hogy csak figyeltem arra a nőre akit szeretek. Nem magam miatt mosolyogtam, amikor olvastam  Zs sorait. Miattuk, és azért mert ezek az apró kis csodák segítenek ahhoz hozzá, hogy átéljem mit is tartogat az életem alkohol nélkül. Millió és milló élményt, szépséget. Tisztán és józanul. 

Ma szabadságoltam magam az aa-ból. Jó itthon semmit tenni, illetve mindjárt húst pácolok, rendet vágok egy kicsit, teszek veszek. Lett egy manóm, együtt nézünk gagyi filmeket, kávézunk (Zs vette nekem). Szerelem van. Jó érzés, hogy mindaz ami a költözés előtt nyomasztott, eltűnt. Nincs, semmivé foszlott. Maradt a nyugalom, a jókedv, a szerelem, a béke és minden, amire vágytam. Kurvára vágytam arra, hogy így élhessem meg legalább egy napom. Nekem most több nap is adatott. Hálás vagyok érte. 

Csak apám hiányzik. Tegnap fel akartam hívni. Elmesélni, hogy nézd apa, elbuktam, de már állok fel. Ahogy tőled láttam 28 évvel ezelőtt. Látod, azok az értékek, szeret, mesék, a velünk töltött idő meghozza most a gyümölcsét.
Szeretnék hini abban, hogy látja min megyek keresztül. Tudom, hogy büszke volt rám, leírta, elmondta és legfőképpen éreztette.

Ha nem lenne ilyen hátterem, ha nem lenne egy csodás NŐ az életemben akkor is ezen az úton mennék, de sokkal rögösebbnek élném meg.

Ahonnan jöttél elillan
Amerre tartasz sehol még
Az élet a kettő között van
A Sors furfangos ajándék
Születsz, hogy mesés álmokat építs
De inkább leépülsz
Ott állsz egy sorban feladni
Belehalni készülsz

Szeretlek, bármit tehetnél
Szeretlek-másképp mondani
Nem lehet Nem is tudom miért
Szeretnél többet hallani
Bocsáss meg mindent magadnak
Hisz egyszer úgyis elévül
Semmi rossz nem tart örökké
Végül megszépül

Jó az, ha mindent ahogy van
Úgy el tudsz fogadni
A baj mindig múló állapot
Nem kell folyton keresni
Ha fejjel vagy a homokban
Nem látszik, hogy milyen szép ez a nap
Hogy milyen kék az ég

nehéz erről most összeszedetten írnom. Nem azért mert ne ezt éreztem volna végig napközben, hanem azért mert úgy érzem arra a csodára, amiben ma volt részem, még nem találtam meg a megfelelő szavakat.

Jó volt ma bent dolgozni, vicces voltam mindenkivel, nevettünk nagyokat, égett a kezem alatt a munka, jól éreztem magam a bőrőmben. Zs-vel, meghitt szerelmes, kacérkodós és egymás vérét szívós beszélgetéseket folytattunk, úgy indultam haza, hogy ha most itt lenne a világvége én akkor se lehetnék boldogabb. Ó és mekkorát tévedtem... 

Hazaértem és már az ajtóból láttam a lépcsőházi világítás beszűrődő fényében, hogy valami megváltozott. valaki itt járt. Zs.. felugrott és egy szerelmes levél (nagyon cuki és szívmelengető írás) mellett számos apró de szerelmes dolgot találtam az asztalomon. És ekkor örömkönnyekben törtem ki. Hálás voltam neki, magamnak, a második esélyemnek. Nem tudom megfogalmazni, hogy abban a pillanatban amikor realizálódott benne, hogy ez az apró kis meglepetés micsoda örömet okoz, mit éreztem. Nincsenek pillanatnyilag szavaim, hogy átadjam mindazt ami most is bennem van...

Nagyon régóta nem voltam boldog, apa halála előtt évekkel talán. Amikor gyereket vártunk F-fel. Azt hiszem akkor voltam igazán boldog utóljára. És most. Pedig semmim sincsen és mégis megvan mindenem. Pedig mennyire mást gondoltam a boldogságról. Siker, pénz csillogás. Üres dolgok a számomra mamár. Persze kell a pénz, de már nem annyi. Tündöklés? Szerepeltem én eleget az elmúlt 20 évben és mi lett a vége. Siker? Ha jól végzem a munkám és érzem, hogy befogadnak és szeretnek velem dolgozni, vagy ha megnevettetem a kollégáimat közben az most számomra a siker. Nem a több milliós üzletek megszerzése és menedzselése. Mennyire nem hiányzik az a világ. 

Hálás vagyok hogy ezt az életet élhetem. Alkoholista vagyok, igen, de boldogabb, mint valaha. Szabad ember, tudok aludni, persze a múltam árnyai itt vannak körülöttem és lassan elő elő bújnak az odujukból. És ez így is van jól.. Szépen lassan szembenézek mindegyikkel, de most pihenek, békés lélekkel és szerelmes szívvel.