Majdnem úgy kezdtem ezt a bejegyzést, hogy hosszú év volt és neki álltam volna felsorolni miért. De ez lényegtelen.Továbbra sem vagyok hálás azért, hogy van egy gyógyíthatatlan betegségem. Azért viszont igen, hogy megtanultam kezelni, és rengeteg, minőségi változás állt be az életemben.

Szóval sokkal fontosabbnak tartom, hogy hol tartok most, 180 nappal később:

- józan vagyok, nyugodt és jól érzem magam a bőrömben. Nem tagadom vannak most is kisebb hullámvölgyek, de ezekkel simán megbírkozom. Egyébként ha valakinek normál emberként az én helyzetemben nem lennének, akkor menjen el dilidokihoz sürgősen :D 
- elfogadtam, hogy nem vagyok tökéletes, vannak hibáim de legalább dolgozom azon, hogy ezeket jobban tudjam kezelni. Nem erőszakolom meg a természetem, de folyamatosan tágítom a komfortzónám.
- lettek új barátaim, engedem, hogy az emberek szeressenek és én is nyitok feléjük még ha lassan is. Pont 1 hete az egyik gyűlésen jegyezte meg egy régebbi társam, hogy végre rendesen megöleltem. Mondtam neki, hogy hát igen, csak 170 nap kellett hozzá :)
- tudok aludni, amióta szabadságon vagyok, nem izzadok le éjjel a rémálmoktól.
- lefogytam 12 kg-t, mondjuk rám fért, kicsit el voltam lustulva
- Megpályáztam egy olyan állást, ahol kemény munkával de lehetőségem van elkezdeni rendezni az életemet. Kiszámítható feltételeket és megbecsülést fogok kapni ha rendesen dolgozom. Számomra ez jónak tűnik.
- Szerelmes vagyok és szeretve vagyok egy csodálatos ember által, aki támogatja és segíti az utam. Őszintén és tiszta szívből. A legfontosabb, hogy hagyom is. A lehetőségekhez képest csodás életünk van együtt. �

Biztosan sokmindent kihagytam, de majd amikor eszembe jut bepótolom.

Nem teszek ígértekete és fogadalmakat, hogy holnaptól. Felesleges. Inkább már ma folytatom ezt az utat.

Istenem,

adj nekem lelki békét, hogy elfogadjam, amin változtatni nem tudok,

bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok

bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.

Hosszú és szép napom volt ma ismét. Jó volt benne egy döccenő de megesik az ilyen.

Reggel Zs apró kis szerelmes szösszenetére ébredtem, hmm, olyan jó volt olvasni és így vele ébredezni�

utána F-nél kezdtem, segítettem egy munkában. Reggel ő volt morcos, nekem volt jó kedvem, majd sikerült a hülyéskedéssel felhozni őt is a jó kedvem szintjére. Majd.. Majd a munka vége előtt közölte, hogy nem jó az amit csináltam bontsam vissza és kedjem el újra. Én ezen meg felhúztam magam. nem részletezem, mert neki is és nekem is igazam volt valamilyen szinten. Azonban utána kaptam egy mondatot tőle, ami nagyon szarul esett. Régebben is ezt utáltam benned. És most itt álljunk meg egy pillanatra. Igen tudom, hogy felépülő alkoholista vagyok, igen, tudom, hogy nem voltam minta férj anno és igen tudom, hogy nem szándékosan mondta hanem dühből. De ez megütött, nem tehetek róla, nagyon rosszul esett. Tudom, hogy ameddig mentünk be az erdőbe addig kell kijönnünk és fél év után nem várhatom, hogy mindig mindenkinél csuda szép és csudi jó legyen minden. Azonban jogom van kilépni egy olyan beszélgetésből, ami nekem nem jó és eljöttem tőle. Írtam neki este anyámtól, de nem válaszolt. Tudom, hogy megkapta, kb. 3-5 napra saccolom, ameddig lenyugszik.

Átmentem anyámhoz, megebédeltem, ledőltem és aludtam egy jót és irány az állásinterjúm második köre. És ez.. hát ez kurva jól sikerült. Felvettek. 3 órát voltam ott, körbevezetés, operatív rész megmutatása, egy kolléga mellé be is osztottak 1 órára, hogy lássam és egy olyan ember is elmondja a véleményét őszintén, aki már 3 éve a cégnél van. Nagyon korrekt és jófej srácot kaptam. Őszintén elmondta, hogy miért szeret itt dolgozni stb. 3 év alatt 50%-kal többet keres már, mint ami az é belépő (nem kevés) fizetésem. Hiába multi cég, ráadásul figyelnek a dolgozóikra, nem akarják kizsigerelni őket. Ha jól érzem magam és jól teljesítek, akkor megbecsülnek. Ez számomra korrekt és jó dolog. 2 hétre előre tudni fogom a beosztásomat, azaz tudom tervezni az életem. Tudom mikor tudok Zs-vel találkozni, mikor tudok gyűlésre menni. Nem lesz olyan mint a mostani helyen, ahol délután 4kor nem tudtam Zs-nek megmondani, hogy az esti 9 órás randinkra odaérek e.. Számomra ez az egyik legfontosabb a munkahelyen. Tervezhető és kiszámítható. Ráadásul ha sok munka van, akkor kitöltöm a munkaidő keretemet. Azaz ha átlépem, akkor a következő hónapban pihenőnapot kapok. Fura nem, figyelnek arra, hogy hosszútávon érezzem magam jól.

Ha én jól vagyok, akkor minden jól van körülöttem. És én ma nagyon jól érzem magam. Bevallom hulla fáradtan értem haza este fél 10-re. De boldogan.Az, hogy Zs-vel is megbeszéltük a dolgainkat a héten, hogy lekerült mind a kettőnkről egy teher, felszabadultabbá tette őt is és engem is. Jó érzés. Magam miatt. Nyugodt vagyok és eszembe se jut kattogni apró kis hülyeségeken. Persze, hogy most is vannak félreérthető dolgok, de vagy legyintek vagy megkérdezem. De nem kezdem el túlagyalni magamban.

Szóval úgy futok neki az év utolsó napjának, hogy...

hogy ha minden jól megy akkor fél éves, azaz 6 kibaszott hónapos leszek hétfőn, járva egy olyan utat ahol sosem leszek tökéletes, csak egy picit emberibb, normálisabb, józanabb és boldogabb

Még egy gondolat...

Azért sosem leszek hálás az életnek, hogy alkoholista vagyok. Azért viszont igen, hogy kaptam egy második esélyt és hogy az agyamban valahol felsejlett a gondolat, kérj segítséget. Hagytam, hogy segítsenek, Zs, F, a társak, a családom. 

Ezért viszont hálás vagyok nap mint nap. 

A mai nap minden tekintetben megnyugvást hozott. Igaz csak 3,5 órát aludtam reggelre virradólag, de még is frissen s kipihenten ébredtem. Mondjuk nagyon vicces volt, hogy este még megnéztem az állásinterjú helyét. Azt láttam már, hogy 35 perc alatt a városban vagyok innen. Na de a logisztikai kp a városon kívül van és 20 percet kell még gyalogolni. Egyébként jól esett a reggeli séta :)

Maga az interjú jól ment, mondjuk kellő rutinom van abban, hogyan kell viselkedni és mit várnak el a túloldalt ülök, hiszen jómagam is éveken keresztül vettem fel embereket különböző pozíciókra. Ettől függetlenül, pár salses kis manírtól eltekintve önmagam adtam. Őszintén, kedvesen, visszakérdezve ha valami nem volt világos. Be is jutottam a második körbe, csütörtök délután 4re mehetek, igazából utána véglegesítjük, de láttam, hogy szeretnék ha mennék. 

hazafelé remek canossa járásban volt részem, 2 és fél óra alatt jutottam el F-hez :D Összejött minden baki, ami csak jöhetett. Eg percig se anyáztam, pedig nagyon kedvesen kaptam a nyakamba ónos esőt és jégdarát is :D Pont nem érdekelt. Megint van célom az életemben. Az elmúlt időszakban kicsit elveszettnek éreztem magam ebben a tekintetben is. Persze vártam a mai napot, de így utólag érzem, hogy milyen lelki megnyugvással járt. Sikerélménnyel.

Zs-vel is beszélgettünk ma. Jó volt.Nem fogom elkiabálni, de ma számomra jól működött, amiről tegnap beszéltünk. Nem feszített semmi, nyugodt voltam és szerelmesen mosolyogtam a közös hülyeségeinken. De nem mindig és mindenáron akartam vele kommunikálni. Biztos vagok benne, hogy nem mindig veszem ilyen lazán, de ma jó volt és éreztem ez is benne van abban, hogy nyugodtabb és kisimúltabb.

Szép nap volt :)

Napok óta bújkált bennem a feszültség. Mindig amikor azt hittem, hogy tudom az okát és megnyugodtam, akkor újra felbukkant. És ez szépen lassan kezdte rányomni a bélyegét a Zs-vel való kommunikációnkra. Ő úgy érezte tojáshéjon lépdel, amikor hozzám szól, én meg úgy hogy bizonytalanság van. 

nem túl jó párosítás. vettem egy nagy levegőt és leültem ma gondolkodni, hogy mi lehet ennek az oka. Ugyanis éreztem, hogy apa halála, a karácsony csak felerősíti bennem ezt az érzést de nem ez a valódi probléma.
Voltak gondolatok és érzések bennem, de segítséget kértem egy barátomtól - társamtól és beszélgettünk egyet. Akkort állt bennem össze a kép, hogy mi lehet a probléma forrása.

Túl erőltettük a kapcsolatunkat. Vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni. Ellenben erőből próbáltunk meg tenni ellene. Minden nap beszélnünk kell, jó reggelt üzenetet kell küldenem (ezt magamban érzem így, nem Zs várta el). Gyakran rákérdeztem, hogy olvastad a blogom? Hogy megtetted ezt meg azt? Lehet, hogy csak egy kávé felett ébredezni akart... 
Így hát belesódródtunk egy olyan szituációba, ami szerintem nem tartható. Ugyanis ő elkezdett finomkodva beszélni velem, nehogy megbántson. Én ezt pedig bizonytalanságnak vettem az ő részéről. Ahelyett, hogy bármelyikünk is megbeszélte volna a másikkal ezeket jól elvoltunk. Erőből akartuk megoldani.

Hazafelé még fel is bosszantott valamivel, dühös voltam rá. Dühös mert tehetetlennek éreztem magam. Szóval.. Szóval vettem egy nagy levegőt és amikor este beszélgettünk írásban akkor belefogtam és elmondtam, hogy a kapcsolatunk így, ebben a formában nekem nem jó (neki sem). Lazábbra kellene vennünk. El kellen hagynunk azokat az "erőletett dolgokat" amikkel próbáltunk a másik kedvére tenni. Nagyon cuki volt, mert az első reakciójából kijött a racionális énje és egyből a technikai dolgokat kérdezte. Hogyan, mikor, mit. Tudom, hogy ez számára is egy nehéz beszélgetés volt. Próbáltam írásban átadni, hogy ez nem arról szól, hogy már nem szeretem. Arról szól, hogy nekem ez nem jó. Érzem, hogy nem tudja tartani azt a tempót, amit beletszek ebbe a kapcsolatba, próbálja, igyekszik, de érzem megfeszül. És ebből az egészből számomra csak a bizonytalanság jött át.

Hiszem és vallom, hogy a biztos rossz is jobb mint a bizonytalanság. Ezért kértem, hogy legyen velem mindig őszinte. Ne arra figyeljen megbánt e a dolgokkal. Ha tudom, hogy az van, hogy ő ma nem lesz gépközelben de este beugrik beszélgetni akkor tudom mire számítsak. Ez van, alkoholista vagyok, 30 éve ez az első olyan párkapcsolatom, ahol hagyom hogy szeressenek, de még tanulom. Viszont ha tiszták a játékszabályok, akkor nem mozizok, nem képzelem el, hogy óó mindjárt ír vagy hív vagy füstjeleket küld. Akkor várom az estét, de addig teszem a dolgom. Így működöm és ha ezt nem osztom meg vele, akkor hiába próbélja meg a legnagyobb szerelemmel is kitalálni mire van szükségem, esélye sem lesz.

Nehéz beszélgetés volt. nem mondom, hogy minden pillanatát élveztem, de végig nyugalom volt bennem. Tudom, hiszem és érzem, hogy a kommunikáció fontos egy kapcsolatban. Néma gyereknek a  kurva anyját mondogatta apám. Ja meg azt is, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

Én pedig szeretem őt és nem akarom elveszíteni. Hiszek abban, hogy ilyen szerelem csak egyszer adatik meg az életben. De ezért tenni kell, dolgozni rajta és nem mindenáron akarom őt magam mellett tartani. A túlzó érzelmességgel néha megfojtottam. Igen túltoltom, mert nagyon akartam.. Hát igen tanulok, lassú folyamat, de szeretnék fejlődni, nem miatta. Magam miatt. Meg kell tanulnom, hogy hogyan működik egy normális kapcsolat egy másik emberrel. Ez pedig nehéz, nincs tapasztalatom. 

Akkor is lefolytattam volna ezt a beszélgetést ha szétmegünk, nem ez volt a célom, de magam miatt is és miatta is meg kellett beszélnünk ezeket. Jobb lett volna nem írásban persze. Sokat adott volna ha látja a metakommunikációmból, hogy mit érzek még mindig. De tudom, hogy így is jól sikerült. 

Időt és teret akarok adni magunknak azért...

Azért, hogy arra a bizonyos kérdésre kapásból igen legyen majd egyszer a válasza megint.

Bevallom örülök, hogy végetért a Karácsony. Szép is volt, szomorú is volt és ma is fájdalmas. Igaz nem annyira mint tegnap, de azért egy kicsit igen.

Ma hazamentem anyuékhoz ebédre,családi összejövetel, apám gyerekkori barátaival. 

Előtte eszembe jutott, hogy előkeresem a dédnagyanyám szakácskönyvét, amiből apa mindig a bejgliket sütötte. Nem találtam a szokott helyen, ezért elkezdtem azon a polcon keresni, ami apa ágya mellett volt. Ott halt meg. Akkor voltam a lakás azon részén utóljára... aznap... Leültem az ágyára és néztem a polcot. Megannyi kedves emlék, könyvek, csetreszek, figurák, fényképek, amiket gyűjtött. Nem volt fájdalmas, inkább meghittnek mondanám.
Amikor megtaláltam a könyvet pont a bejgliknél volt a köyvjelző betéve. Rátettem az ujjaim a lapokra, becsuktam a szemem és felidéztem az utolsó közös bejglisütésünket. 42 pár bejglit sütöttünk ki délutántól hajnalig. 
Apa fixa ideája volt, hogy a kézi mákdarálóval kell ledarálnom azt az irdatlan mennyiségű mákot a töltelékhez :D Istenem.. ha tudtam volna mennyire szép emlék lesz ez egyszer, hogy most is mosolyogva ülök a laptop előtt, de a szemem sarkában itt van egy könnycsepp. 

Az ebéd jó hangulatban telt, leszámítva a végét, amikor is az került szóba ki milyen alkoholt szeret inni. Tudom, hogy normális embereknél ez megszokott téma, én 2 perc után elköszöntem fáradtságra hivatkozva és felmentem az unokaöcsémmel tv-zni. Be is aludtam egy kicsit a Reszkessetek betörők második részén. Kurva kemény a padlószőnyeg, erre ébredtem fel.

Majd ott maradtam még és az öcsémmel és a gyerekkel társasoztunk hármasban. Két kört is játszottam, jó volt. Jó volt a családdal lenni, de közben folyton apa járt a fejemben, meg az apa fiú kapcsolat. Látom öcsémen, hogy próbál minden szerepben megfelelni, Home Office, család fentartás, magánélet, énidő és minden este főz is a családra.  Komolyan felnézek rá, régebben nem gondoltam volna, hogy erre képes. Büszke vagyok rád mondtam és megölelgettem. Csak semmi nyáladzás mondta a nagy medve röhögve de visszaölelt. Jól esett.

Ebédnél eddig mindig üresen hagytuk apa helyét, de most az öcsém ült oda. megérdemli.

Haza is hozott kocsival, beszélgettünk sokmindenről. Melyikünknek nehezebb anyámmal. Ő nem tud neki megfelelni, anyám meg csalódott bennem.. Szóval mind a kettőnknek meg van a maga keresztje ezzel a témával kapcsolatban.

És hogy miért írtam, hogy jó hogy vége van a karácsonynak? Mert elég volt most a fájdalomból és az emlékezésből. Dolgom van, feladataim vannak és amit kellett megéltem. Nem ittam, nem volt ivásvágyam. Három nap most elég volt így. És bevallom Zs egyre jobban hiányzik. Nagyon limitált a kommunikációs lehetőségünk így. És előfordul, hogy írásban félreértjük egymást, olyat látunk bele oda vissza ami nincs ott.

Holnap még pihi itthon, bár igazából rendet vágok a lakásban. kedden meg irány az interjú.

Bár keveset aludtam, de reggelre megnyugodott a lelkem. Gyászfolyamat - jellemezte Zs. Igen, meg kellett élnem ezt is. Szerinte jól vettem az akadályokat, én egy picit döcögősebbnek éltem meg, nem kellett volna összemorognom vele. De nincs bennem rossz érzés, régebben biztos marcangolt volna az önvád. Ember vagyok jobb és rosszabb pillanatokkal. A tegnapi pedig nehéz nap volt. 

Most nagyon jót beszélgettünk reggel. Igaz más témában. A szponzorom felmondta a közös együttműködésünket.

Bevallom régebben vitatkoztam volna vele, haragudtam volna rá. Most megértem és a lelkem mélyén érzem igaza van. Felé nem tettem bele azt, amit megígértem és megbeszéltünk. Hivatkozhatnék most sok mindenre, érvelhetnék de most csak elfogadom a döntését. Fogok neki válaszolni, de nem akarom meggyőzni. A kritikából tanulni kell, ha olyan embertől kapom, akit tisztelek, nem megsértődni rajta.

Nem akarok megbítzatatlannak tűnni mások szemében, de tény, hogy sokszor így viselkedem. Önző módon még mindig hajlamos vagyok arra figyelni, hogy nekem legyen jó. Dolgozom rajta, hogy ne így legyen. Viszont ez egy hosszú folyamat.

Nyugodt vagyok és 175 napja józan. 

Feszült vagyok. Most ebben a pillanatban is. Pedig annyira szeretnék nyugodt lenni. Ma halmozódtak azok a témák, amik megfeszítettek.

Amit szeretnék kiemelni az a gyűlésen elhangzott bevezetővolt. A szeretetről volt szó. Ahogy végighallgattam a társam állt bennem össze a kép, hogy apa halálával nem csak az apám vesztettem el, hanem azt az embert is, aki feltétel nélkül szeretett. Én pedig vágytam és vágyom a szeretetre. Amikor elment akkor minden megszűnt én pedig összeomlottam.

Erre az érzésre jött még rá, hogy a hiányról és a magányról beszélgettünk Zs-vel tegnap este, amit ma fejeztünk be.

Engem pedig felkavartak ezek a dolgok és rosszul kezeltük mind a ketten a kialakult szituációt. Tudom, hogy megbékél, bennem sincs harag, de a mai estémből nem hiányzott a feszültség.

Most itt ülök és azon agyalok, hogy mihez kezdjek magammal. Álmos nem vagyok, egész nap cigiztim, lassan kátrányt fogok köpni.

Apropó cigi, ezzel kezdődött a napom, hogy ráeszméltem 25-én nincsenek a környezetemben nyitva dohányboltok. 1 órát keringtem a városban, mire találtam egyet.. Mocsok szenvedély. Majd egyszer abbahagyom.

Azt reméltem, hogy ahogy elkezdem magamból kiírni enyhül a nyomás, de most valahogy nem akar. Nem ivásvágy ez, csak futkároz a hátamon valami kis szar.

Remélem reggelre ki tudom aludni.

Már csak egy óra van hátra szentestéből. Nincsenek bennem rossz érzések, de valahol a lelkem mélyén érzem, hogy holnap el kell mennem gyűlésre. Nem vagyok se rosszkedvú, se magányos, de az elmúlt időszak tapasztalatai megmutatták, hogy ez az a pillanat, amikor keményebben kell dolgoznom magamon. Odafigyelni azokra az apró, kis intő jelekre, amik fel fel bukkantak a napomban. 

Szerencsére van megoldás, beszéltem egy társammal, barátommal is most este. Elővettem Zs ajándékát, beszélgettem Zs-vel is. Nem zárkóztam be, felvállaltam, hogy nyűgös vagyok, jeleztem és nem azt vártam, hogy vegye ő észre. Igen az egóm visszahesegettem a helyére és nyitottam. Egyébként úgy érzem Zs-vel egy élet is kevés lnne mindig mindent megbeszélnünk. Tudom és érzem a szerelmes férfit, de most az ember van előtérben bennem, a társas lény, aki mesélni akar, meghallgatni az ő történeteit, megvitatni az aktuálpolitikai helyzetet, a társadalmi dolgokat, művészetről csevegni. Megannyi hétköznapi téma. Persze sose jutnak eszembe pont akkor, amikor beszélgetünk. Azok szűk kis időkapuk és más írásban, mint személyesen. Ez nem tölt most el feszültséggel, csak érzem, hogy kezd áthelyeződni a hangsúly.. szóval ajánlott lefoglalnom magam. Ennek pedig az egyik legjobb módja az, hogy szocializálódom a közösségben egy kicsit. 

Apa hiányát egész jól kezeltem ma és kezelem most is. Jó volt a délutáni mozizás, szeretem emlékek garmadája jutott eszembe és fakóvá tette a tavaly karácsonyi estét. Egy évvel ezelőtt anyámnak az a remek ötlete támadt, hogy felolvastatta velem apám 26 évvel ezelőtti búcsúlevelét. Akkor kórházban volt és úgy érezte meg fog halni, ezért egy gyönyörű levelet írt. Mivel a levél aktualitását vesztette, hálistennek , és még 28 évig velünk volt, ezért tavaly, szenteste érkezett el anyám szerint a megfelelő idő, hogy ezt megossza velünk.. Mocsok mód leittam magam utána mert fájt. Pedig emlékezni szép és jó dolog. Igen, kurvára fájna ha belepörgetném megint magam. De nem akarom, megélem a fájdalmam és a hiányát de úgy ahogy én szeretném. Mint ma.

Szia Apa,

ma megnéztem a Cinema Paradisot. Emlékszel mennyit beszélgettünk, hogy ez a film benne van a 100 legjobb filmben a világon? Emlékszel, mennyit vitatkoztunk az ízlésről, hogy kinek mit jelent az a kifejezés, hogy a legjobb? Férfiasan bevallom, hogy ismételten nagy hatással volt rám a film. Hiszen benne van minden az életről, apa - fiú kapcsolat, szellemi örökség, szerelem, kamaszkor.

Köszönöm, hogy az apám voltál és szerettél feltétel nélkül, hogy olyan emberré neveltél, aki vagyok. Azt hiszem ma már nem nézek meg több filmet.. érdekes kettősség van bennem, mert a film jórészét végig bőgtem.. hiányzol, de nem fájdalommal töltött el, csak a hiány érzetével. Rengeteg szép emlék jött vissza. És azt hiszem ez a film volt az, ami megszerettette velem a filmeket. Olyan gondolatok és érzések vannak most is bennem, amiket neked köszönhetek.
Csodás apa voltál, köszönöm.

és a filmben vagy egy mondat, amit te is mondhattál volna, hiszen tudom, hogy ez volt benned:

"Mindig, amikor felhívlak telefonon, minden alkalommal más nő veszi fel a kagylót. De eddig még egyetlen olyan hangot sem hallottam, ami igazán szeretne téged.. Felismertem volna.. Pedig örülnék neki.. ha látnám, hogy megállapodtál, hogy szeretsz valakit"

Amikor utóljára beszéltünk, akkor meséltem a magánéletemről, ami úgy tűnt akkor rendeben volt. Láttam, hogy megnyugodtál. Sajnálom, hogy most nem vagy velem, de remélem eljut hozzád, hogy most tényleg boldog vagyok.

Csókollak apa.

pontosan azokkal az érzésekkel futok neki a karácsonyi időszaknak, amikkel szerettem volna. Béke és boldogság van bennem minden tekintetben.

A tegnapi napunk csodálatos volt, emberi, meghitt, intim, beszélgetős, társasozós és az első közös karácsonyunk. Sikerült mindent elintézni, volt fa, finom étel, sok nevetés. És életem legszebb ajándéka. Egyszeri, csodás alkotás, megismételhetetlen kis poénnal megbolondítva. Nem is Zs lett volna, ha ez nincs benne, de ettől lett számomra ez az ajándék Ő, mert ebben minden benne van, minden amit szeretek benne.
Jó este is volt kisebb döccenő, majdnem sikerült felgyújtani a nappalit, józanon :D Basszus annyira ránk jellemző, hogy józanul is képesek vagyunk olyan hülyeségeket csinálni, hogy csak röhögni tudtunk rajta. 

Bár a tegnapi nap véget ért, fáradtan viszonylag korán bealudtunk, de az az érzés, hogy izgatott gyerekként fel fel ébredtem éjjel és éreztem, ahogy hozzám bújik... most is mosoly ül az arcomon. Ezek azok a pillanatok az életemben, amik igazán széppé teszik. Régebben mindig azt gondoltam, minél drágább az ajándék annál értékesebb. Hmm.. tárgyak, pénz, értékek.. Persze fontosak az életemben, de mit sem érnek az élményeinkhez képest. 

Most 1 hétig nem látom őt, de nem leszek magányos és remélem rosszkedvű sem. Igen lesz bennem szomorúság, de elfogadom az életemet így, mert szépnek és teljesnek érzem magam. 

Holnap bekuckózok az ágyba és van három film, amit meg szeretnék nézni, mind mind apámhoz köthetőek:
- Interstellar
- Életrevalók
- Cinema Paradiso

Tudom, hogy végig fogom bőgni őket és nem kínozni szeretném magam. Nem.. de szeretnék arra az emberre méltón emlékezni, akit a világon a legjobban szerettem és becsültem. Hatalmas filmrajongó volt és ezeket együtt sírtuk, beszélgettük vagy nevettük végig. Én így szeretném megünnepelni a karácsonyt, kicsit elfeledve a tavalyit és az anyám által rám kényszerített szituációt.

Megígértem Zs-nek, hogy ha nagyon nem bírom a filmek hangulatát akkor kikapcsolom őket, de most.. de most úgy érzem, hogy visszautazok majd az időben egy picit, mintha megint apa mellett ülnék a karosszékben és beszélgetnénk. Apa fia nap... Hiányzol