Ha már belekezdtem apámról a blogolásba és a mai online gyűlésen is elmondtam ezt, akkor anyám a következő.

Szintén nem fogom tudni bejezni, de nem a sírás miatt. Egyszerűen meg kell bocsájtanom anyának. És ez nem megy csak egy blogbejegyzéssel.

Haragszom anyámra... Igaz, világ életemben szeretett, csak nehezebben mutatta ki, mint apám. Voltak harcaink és én is beleálltam ezekbe.

Most, hogy apa elment kettesben maradtunk. Talán 2 évvel ezelőtt mondta a pszichológusom, hogy anyám halála fog majd egyszer megviselni és bátorított rendezzem vele a soraim. Jah ez 2 évvel ezelőtt volt és apa halála kellett ahhoz, hogy megnyíljak anyámnak. Ugyanis ez két emberen múlik. Sokkal egyszerűbb hibáztatnom őt, hogy nem úgy mutatta ki az érzéseit, mint szembenézni magammal, hogy probálta ő a saját szeretnyelvén, de én nem tudtam vagy akartam ezt befogadni.

Jó, kemény ember, voltak nehéz pillanataink. Akkor is, amikor egyzser a fejemhez vágta egy szituációban, hogy úgy viselkedek mintha nem is az ő fia lennék. Hmm pedig csak annyit kértem tőle, hogy egy szituációban mondjon már a-t vagy b-t, 1 hónap után. Ezt a fejemhez vágta, emlékszem, hogy kurva szarul esett, de nem jeleztem vissza. Csak felálltam a vendéglőben az asztaltól, pénzt tettem ki a tárcámból és elmentem. Haza, egy üveg whiskeyvel és leittam magam.

Apa halála után karácsony este érezte a legmegfelelőbbnek, hogy apa 26 évvel ezelőtti levelét átadja nekem felolvasásra, amit akkor írt, mikor a kórházban azt hitte meg fog halni. Egyébként gyönyörű levél volt. De könyörgöm karácsony este? 26 évvel később? Az első olyan karácsonykor amikor apa nem volt velünk?? Üvölteni tudtam volna. Mi a faszért? nekem? nekünk? Éretem én, hogy 50 év házasság után szenved és szar neki, de nekem is 45 év után.

mi lett a vége? hazamentem ittam, nem akkor nem sokat, de ittam. Sokat.. jó kérdés mi a sok.. vagy mi volt a sok, mert tudom, hogy most az első pohár is sok lenne.

Most dühös vagyok e? Nem. Fáj? Nem. Foglalkoznom kell vele? Igen! 
Csak anyám maradt, fel kell oldanom a kettőnk közt lévő elszigetelődést. Miatta is, miattam is.

Jó az agyamra megy a folytonos féltésével, az aggódásával, de máshogy reagálom le mint régebben. Most ott maradok, megölelem és beszélgetek vele. Nyitok felé, de még sokat kell dolgoznom, hogy megbocsájtsak neki és főleg magamnak.

Szembe kell néznem magammal, Tempus Fugit.

nehéz téma ez.. nem tudom, hogy egyáltalán be tudom e fejezni.

Az első emlékem apámról? kezdjem ezzel? Semmi értelme sincs. Hiszen a szeretete nem lineáris volt, nem tudok kronológiai sorrendet felállítani mikor kezdtem el érezni, hogy szeret. Emlékek vannak a fejemben:

Ahogy az ovodában kint játszottunk és megállt vásárolni a lakótelepi ABC-nél, vagyányan a tűzpiros zsugulinkkal és amikor meglátott mosolyogva integetett, emlékszem, hogy a kor szellemének megfelelően hosszabb dús fekete haja volt, napszemüveget viselt és nagyon örült, hogy lát.

Ott van az az emlék is, amikor 15 évesen, kamaszként, utáltam a világot és harcban áltam mindenkivel. Közöltem vele, hogy nem szeretem. Nem szólt semmit, majd pár nappal később, amikor levittek minket az öcsémmel nagyiékhoz, azzal búcsozott, hogy szeret, ennyi. Majd 2 héttel később amikor lejöttek meglátogatni megkérdezte még mindig így érzem e. Nem vitatkozott, nem akarta megmagyarázni, hogy mit érezzek, hagyta, hogy a saját utam járjam. Így utólag hálás vagyok neki ezért, ezért is.

Egyszer vert el, de akkor se durván, csak a fenekem csapkodta meg. Lefutottam a járdáról a kocsik közül, és megrémült. Nem hagyott bennem maradandó nyomot, de mindig körbenézek azóta is, amikor lelépek a járdáról.

Apa alszol? Ezt a kérdést ismételgettem, amikor éppen a kedvenc ebéd utáni szundiját töltötte.. Odamentem hozzá és felhúztam a szemhéját amikor nem válaszolt. Morgott, hogy már nem. Erre mondtam neki, akkor jó, jössz játszani? Istenem ezt hányszor mesélte el később. De mindig szeretettel.

Azt is amikor kicsi voltam még és kézzel vettem ki a levesből a zöldségeket és kérdezgettem: Ez mi? Répa, bolintottam és faltam. Na mondjuk ezt 15-6 évesen amikor a barátaimnak mesélte nem élveztem annyira.

és megannyi szép emlék..

Azt érzem, hogy a halálban nem a fájdalom a legrosszabb, inkább az emlékek elmúlásától való félelem. Még emlékszem a hangjára, ahogy felvette a telefont és annyit mondott mindig: Halló? Amikor mondtam, hogy szia apa én vagyok, mindig azt a választ kaptam: Szervusz kisfiam, éppen konyhaszolgálaton vagyok.

ennyit bírtam most könnyek nélkül, ki kell írnom magamból még, szükségem van arra, hogy megmaradjon.. Nincs gyerekem, de van egy unokaöcsém, akit a fiamként szeretek. Talán egyszer erre téved és elolvassa.

most lesz 11 hónapja, hogy elment. Szeretlek apa

Amikor leírtam délután az apámmapl kapcsolatos gondolataimat könnybelábadt a szemem. Különleges ember volt az életemben és annyi mindent tanított a számomra. De ez a bejegyzés nem róla fog szólni. Tudom, hogy előbb utóbb szembe kell néznem a halálával, de azt egy külön posztban fogom megtenni, amikor úgy érzem eljön az ideje.

Apropó érzések..ma a gyűlésen elmondtam, hogy hogyan éltem meg apám halálát, hogyan ittam le magam egy üveg ír whiskeyvel másfél óra alatt. Az volt az a pillanat, amikor az alkoholizmusom erősebb fokozatra kapcsolt.
El tudtam mondani azt, hogy fáj, de nem lettem feszült. Nem akartam inni, csak jól esett kiadni magamból, megosztani velük. Felszabadult egy pici blokk. maradt még elég, de akkor is egyel kevesebb van.
Gyúlés után olyan jó kedvűen beszélgettünk kint, nevettünk, őszintén, felszabadultan, pedig ma is voltak nehéz megosztások.

Este átugrottam anyámhoz, megölelgettem, szerintem holnap átköltözöm pár napra, legalább lesz időnk beszélgetni és egymással foglalkozni. Aggódik, rohadtul aggódik, de már nem feszélyez. Elmondom, mit hogyan gondolok és hogy megoldom a problémáim folyamatosan, megölelgetem. Szerintem ma életemben harmadszor mondtam neki, hogy szeretem. Jól esett, neki is nekem is.

Este elintéztem még pár üzleti dolgot és hazafelé a kocsiban annyira boldognak éreztem magam. Felszabadultnak, könnyűnek. Elképzeltem, ahogy Zs-vel a tengerparton piknikezünk, és nézzük a naplementét. Felőlem ihat bort is, én maradtam a limodánénál. Nem azért mert erőltetnem kellett. Azért mert a boldogságom nem az üvegből fakad. Az itt van bennem. Nincs szükségem a fokozására. Szerintem akkor éltem át 6 hét óta először, hogy tényleg nincs szükségem alkoholra az érzéseim megélésében.

Régi AA mondás, a józan napjaim legrosszabikát sem cserélném el az legjobb aktív napomra. Közhelyes, de amikor átérzi az ember.. hát igen, az teljesen más dimenzió.

Aggódom egy picit az egyik társam miatt, a párjával beszéltem ma este még telefonon. Billeg és kezd magába fordulni. Sajnos olyan emberen nem lehet segíteni, aki nem akarja a segítséget. Bármennyire nehéz is ezt elfogadni. Remélem holnap eljön gyűlésre akkor tudok vele beszélni. Ha elfogadja jó, ha nem, akkor is megpróbáltam. magam miatt. Nekem fontos, hogy segítsek azoknak akiiknek kell és elfogadjam ha nem kérnek ebből.

38 nap.. hmm.. jó leírni de közben nem is számít. Kettős érzés. valahol jól esik, hogy Zs büszke rám emiatt, én meg úgy gondolom, hogy ezt meghagyom neki. Én nem vagyok ezért büszke magamra, ez lenne a normális. De beteg vagyok, szóval csak hagyom, hogy szeressen és büszke legyen rám. Én is az vagyok rá.
Ma elmondtam neki, és a társaimnak is (akik vadul érdeklődtek, hogy na Zs jól érezte magát? Jajj pusziljuk:)) hogy miattuk éreztem fontosnak, hogy Zs ott legyen velem. Hogy segítsen mésoknak abban, vannak még olyan normális emberek, akik nem hagynak minket magunkra, szeretnek és támogatnak. Hogy ne gondoljuk és érezzük magunkat számkivetettnek a társadalomból. Hogy legyen remény. Igen talán ez a legmegfelelőbb szó, remény. 

ma valami hihetetlen nyugalom van bennem. Egyrészt voltam online gyűlésen és jó volt. Másrészt oldom az anyagi problémáim, bár eddig sem volt kétség bennem, hogy sikerül e. És Zs-vel is folyamatosan, együtt küzdjük le a vágyaink által kreált problémákat vagy inkább nevezzük őket feladatoknak.

Van egy kedvenc mondásom:

"Az ember akkor igazán boldog ha megtalálja a vágyai és a lehetőségei közti egyensúlyt" 

ezt apámtól tanultam. Nagyon hiányzik, de tudom, hogy abban hitt bennem és az öcsémben él tovább. Igen apa igazad volt. nagyon sokat tanultam tőled és most ebben a helyzetben ez számomra életmentő. Anyám fizikai ölelése és aggódása is, de ezek az alapértékek.. nem vagyok vallásos, de most nagyon szeretném ha tudná, hogy mennyit köszönhetek neki.

És vissza az első gondolatmenetemhez:

Tegnap lelkesen kitaláltam, hogy bár 3 hétig kicsit csendesebb a kapcsolatunk, de azért jövő héten egy teljes nap belefér. Igen a vágyaink ezt diktálják, de reggelre már éreztem, hogy ez nem annyira jó így. Ő már pedzegette tegnap is, de nekem kellett 24 óra, hogy felismerjem. Hát igen, az a fránya egó és a türelmetlenség. Hozzáteszem továbbra is tombol bennem a szerelmes férfi. De ez most hosszú távon nem biztos, hogy a legjobb kettőnknek. 

A mai napunk annyira meghitten telt, írásban beszélgetve. Szeretem ezt a napot is. Igazából az elmúlt 37 nap majdnem minegyikét. Nincs bennem vad lelkesedés, agyatlan félelem, kattogás. Az elmúlt pár napban mintha elmosták volna ezeket. Megyek, irány az egyik kedvenc gyűlésem és próbálok szponzort találni magamnak. 

Azt hiszem az egyik legnehezebb dolog az épülő félben lévő alkoholisták és a környezetük számár, hogy meghúzzák a határokat. 
A józanodás azzal is jár, hogy már nem vagyunk teljesen olyanok, mint régen, Régen bármit megadtunk azért, hogy valaki szeressen, hiszen magunkat sem igazán szerettük. Régen hajlamosak voltunk tologatni az egónk miatt a határokat, nem figyelve más emberek érzéseire és a sajátunkéra sem igazán.

Persze könnyű olyan határvonalat húznom, amit 3 hete az egyik AA társam mondott:

"nem töltök alkoholt, nem tartok otthon alkoholt és nem fizetek érte." tiszta sor, könnyű elfogadni és alkalmazni. 
Ma azonban sokkal nehezebb határvonalak meghúzásával szembesültem.

Az egyik F-fel kapcsolatban volt a kikapcsolt telefon miatt. Nem akarom részletezni, mert először vele szeretnék leülni és elmondani neki, de meghúztam egy határt. 

meghúztam egy határt anyám felé is, akitől tegnap este 20 percig hallgattam, hogy mi lesz velem, miből fogok megélni, stb

És végül Zs húzott meg felém egy határt azzal kapcsolatban, hogy ha már megbeszéltünk valamit, akkor ne módosítsam pár nappal később. Igaza volt. Büszke vagyok rá, mert ezzel pont az épülésem szolgálja. 
Sajnos hajlamos vagyok arra, hogy még mindig a dolgok könnyebbk részét fogjam meg. Fránya egó..
Hiányzik Zs? Igen, a fél karom odaadnám érte, na jó ennyire nem drasztikus a dolog, de nagyon hiányzik. De azzal, hogy ma nagyon lelkesen felajánlottam egy holnap esti fuvart, pont keresztbehúztam, amiben megállapodtunk. Jó nem vagyok szent és tudom, hogy könnyebb mondani valamit mint megtenni. De jól esett, hogy STOP táblát mutatott. Félt, hogy úgy reagálom le, már nem szeret. Pedig bennem büszkeség volt, hogy megtette. Én meg kapásból jeleztem felé, hogy tök igaza van és elfogadom. Hiába a társam, a szó minden értelmében. Tisztelem az erejét, hogy nemet mondott, pedig legalább annyira vágyik egy ölelésre mint én. De most erősebb volt. Én pedig pont az ilyen dolgokból tudok tanulni.

ez a 37-ik napom.. szépen lassan, mint a homokóra peregnek le a napok, Cseperedik az elületett kis fa. Az én saját életfám.

A bennem élő tigris.. Ma fogalmaztam meg hangosan, hogy mit is jelent a számomra, milyen viszonyban is vagyok a lelkem ezen szegletével. Ha egy szóval kellene jellemeznem: ERŐ. Nem az a fajta vadság, vagy hebrencs létezés, amit eddig belegondoltam. Nem, az a fajta lelki és fizikai erő, amit ma átéltem. Nyugodtság és béke. El is határoztam, hogy felkerül a hátamra egy ezt szimbolizáló tetoválás.. Bár sokág nem akartam a hátamra, de ma úgy döntöttem, hogy lesz. Egész hátas.. be fogok szarni mire elkészül, de hát ki mondta, hogy bármi amit szeretnénk az életben könnyen és fájdalommentesen elérhető?

Jó volt a tegnapi beszélgetések sorozata, jó volt Zs-vel egy olyan napot együtt tölteni, amire még keresem a szavakat. Azt hiszem lelkileg sosem éreztem magamhoz közelebb senkit. Mintha a másik felem lenne. Több, mint szerelem, de nem tudom még pontosan körbe írni. Azt tudom, hogy most is úgy érzem a sarkából ki tudnám fordítani a világot. Nem miatta, egyszerűen magam miatt. Azok a lépések, amiket elkezdtem csinálni az elmúlt napokban ezt eredményezik bennem. 
Pedig voltak ma is kisebb döccenők, pl.: kikapcsolták a telefonom, mert nem figyeltem a számlákra. Anyám aggódás, #hogyhátmileszveledkisfiam, #engemittsenkisemszeret stb. De normálisan kezeltem, toleráltam, elfogadtam egy - egy adott helyzetet. Azt is, hogy Zs-vel, most 3 hétig nem találkozunk, így hozta az élet. Feszült vagy ideges lettem, amikor ma kiszált a kocsiból? Fájt, hogy nem láthatom 3 hétig? Nem, egyik sem. Egyrész még most is körbeölel a mai és az eddigi csodás és meghitt napok szépsége, másrészt pedig 3 hét múlva úgy is találkozunk. Ő pihen és feltöltődik én pedig intézem a dolgaim. Ez így van jól. Persze, hogy hiányozni fog, a mosolya a nevetése az incselkedése.. de ha becsukom a szemem látom magam előtt azokat a ragyogó zöld szemeit és hallom a hangját a fülemben. A többi.. ki merre jár, hol és hogyan éli a napjait.. nos ezek úgy is megváltoztathatatlan tények. Tök felesleges lenne rajtuk kattogni. 
Ma eljött velem gyűlésre, nem miattam. Maga miatt. Örültem, hogy támogat, de igazán annak, amikor hazafelé azt mondta a kocsiban, Cica én magam miatt is voltam veletek és hazaviszek belőle pár nagyon fontos gondolatot. Jó volt látni és érezni, hogy átélte miért fantasztikus ez a közösség. Ahogyan mosolyogva szívták a gyűlés előtt a vérem, ahogy érdeklődve fordultak felé, önzetlenül, ahogy figyelt a megosztásokra. Szeretem, ma még jobban mint eddig. Nem a nőt látom benne gyönyörűnek csak, hanem az embert is. Önmaga miatt volt ragyogó, mellettem. Hiányozni fog.

Ma volt egy nagyon bölcs és elgondolkodtató megosztás:

"a tolerancia a fejben van, viszont az elfogadás a szívben lakik"

Mennyire egyszerű és még is mennyire igaz gondolat. Ma is tanultam valamit. Minden nap hazahozok a közösségből valami építő jellegű gondolatot. És bele is teszek.
Van egy társunk, aki nagyon küzd, látom, hogy dolgozik magán, de érzem, hogy küzd. Ma van a szülinapja. A gyűlés után odamentem hozzá és szülinapi ajándékként megköszöntem neki, hogy mennyi mindennel segítette az én gyógyulásomat, csak az eddigi megosztásaival. Jó volt látni, bogy jól esett neki.

ma sem ittam, 36 napja vagyok józan és életem egyik legteljesebb napján eszembe se jutott, hogy innom kellene, hogy fokozzam ezeket az érzéseket. Mi lenne több vagy szebb ennél? Az alkohol biztosan nem. Ha reggel felébrednék és itt pislogna rám álmosan, kócosan, na az igen.

nos ma egész nap nem csináltam semmit.. legalább is a külső szemlélő így látta volna.. de micsoda nap volt magammal..olvastam a neten olyan cikkeket, melyek segítettek a spirituális dolgok megértésében. Nem, nem kezdtem el az Istenben hinni, de abban igen, hogy ha nyitottabb vagyok a világ dolgaival szemben az két fontos dolgot eredményezhet:

- jobban megismerem önmagam
- nyitottabb leszek mások felé

Mind a kettő csak az épülésemet szolgálja. És olyan jókat elmélkedtem, gondolkodtam. Semmi negatív, vagy túlzottan reménykedő.. inkább reális helyzetértékelés. Minden gondolat a lelki békémet építette. 

Utána jött a gyűlés, szeretek ide járni, úgy érzem, kisebb kilengések ellenére de kezd egy jó csapat formálódni. Nah megint az egó.. ők már akkor is ott voltak, amikor én még aktív voltam. Szóval én leszek nyitottabb feléjük. Már vannak társak, akiket magamtól megölelek, mert jó látni őket hétről hétre.
A gyűlésen nagyon jó megosztások voltak. Én is megszólaltam, milyen meglepő.. Az elején még gondolkodtam, hogy mit is mondjak, de az előttem lévő társam, mintha az én hetemből idézett volna. Elmentek a családdal vízpartra. És a párjának volt egy ártatlan mondata, amitől ő elkezdett kattogni.. Hmm de ismerős ez a hetemből.. Utána feltettem a kezem és elmondtam, hogy ezt éltem át én is a héten, pont ezt csak a szereplők voltak mások. De ugyanúgy nem tudtam a saját fejemből kiszakadni.. Segített neki, utána beszélgettünk még egy kicsit és telefonszámot is cseréltem vele, mondtam bármi van hívjon. Láttam, hogy nagyon jót tettem ezzel. Nem magam miatt volt ez a pillanat fontos. Illetve nem csak magam miatt. Jó volt segítő kezet nyújtani, amikor elveszettnek éreztem magam én is megkaptam ezt tőlük.

És, hogy miért írtam a címbe a megbocsájtást? Mert amikor elmondtam a hetem akkor mondtam ki nekik hangosan.. Ameddig nem bocsájtok meg magamnak, vagy nem ismerem fel, hogy ezt kellene tennem, addig vissza vissza jöhetnek a feszültség hullámok. És ahogy kimondtam jobb lett... Megkönnyebültem. Nem még nem teljes a katarzis, de legalább tudom mire kell koncentrálnom. És hogyan? Gyűlés, gyűlés, szolgálat vállalás és egy szponzor. Jó érzés volt, hogy feltöltődve jöttem el.

Ma van 35 napja, hogy van választási lehetőségem, és ma is azt választottam, hogy fontosabb az élet, Élet, a barátok, az emlékezés a tiszta fej.. Nagyon jó érzés józanul megélni a mai napom. Mosolyog a lelkem és a szívem

Most éppen sütit sütök, de úgy, hogy Zs-vel a holnapi gyűlésre tudjunk vinni belőle. Mert adni jó.

2 órát aludtunk, de soha nem voltam még lelkileg kipihentebb. Ha valaki kételkedne a szavak erejében, vagy abban, hogy beszélgetéssel mennyi mindent fel és meg lehet oldani, akkor javasolnám próbálkozzon tovább. 
Azt hiszem az elmúlt 35 napban sosem voltam békésebb. A lelki fejlődésem talán legszebb órái vannak mögöttem, amikor hirtelen megvilágosodott, hogy miért volt bennem féltékenység, hogy miért voltak feszültség hullámaim. Úgy tudtunk beszélgetni nagyon kényes témákról, hogy nyugodt maradtam. Nem kellett magamra erőltetni, Zs mesélt én kérdeztem és fordítva. Ennyi alvással a hátam mögött, hazadobtam, bevásároltam és most a kanapén blogolok, de lélekben újra átélem az éjszakát. Nem csak azt a csodás pillanatot, amikor megpillantottam a gyönyörű tetovált hátát. Nem.. azt ahogy beszélgetünk mint egy pár, mint társak. Visszaléptem mellé magamban. Szeretem. Adott, nagyon, nagyon sokat hozzáadott a felépülésemhez ez az éjjel. Elmosódtak a rossz emlékek, a rossz megérzések, béke van bennem, jó álmosság is :D De már bevásároltam, főzök holnapra ebédet, sütit sütök, és mint egy dobbantóról holnap elrugaszkodunk kézen fogva valamibe, ami tudom és érzem, hogy egy újabb szintre fog minket együtt emelni.

Egy szemernyi kétség sincs bennem, hogy szeptember elején ugyanilyen boldog leszek, mint ma reggel... Vele..

Amikor először hallottam egy társamtól, aki 2 éve józanodik, hogy szerként használja a paárkapcsolatait, vagy akár a gyűléseket, nem értettem miről beszél. Ember alkoholista vagyok, letettem a piát, minden ok lesz ha végigcsinálom a programot. Aztán szépen lessen jöttek a felismerések, de még mindig nem vetítettem magamra, pedig beszélni tudtam róla.. persze... én ne lennék képes 1 hónap után osztani az észt? A karma egy ribanc szokták mondani. Igen, az.

visszagondolva az elmúlt hetemre, pont szerdán futottam bele online ebbe a témakörbe. De akkor is csak megállapítottam és meg is osztottam, hogy igen én is függő vagyok. Amikor sportoltam, nagyon sportoltam. De ilyen volt a munkamániám, a dohányzás és az emberi kapcsolataim is. Bulik, párkapcsolatok, evés, ivás... Persze könnyű volt elbújni amögé, hogy hát én ilyen vagyok, hedonista, élvezem az életet.

Tegnap / ma állt össze a kép, amikor első kézből tapasztaltam az emberi kapcsolataimban, hogy elkezdtem alkohol helyett szerként használni őket. Zs-vel a szerelmünket, F-fel a barátságunkat vagy az AA gyűléseket.

Akarattalanul is a dolgok könnyebbik részét fogtam meg. Persze dolgoztam magamon, de ha bármi nyűgöm volt, rohantam hozzájuk vagy felhívtam egy AA társam és rázúdítottam. Pipa problem solved.

Faszt, ettől még a problémák megmaradnak. Mennyire fura az agyunk és a lelkünk, hogy az, hogy tisztában vagyunk valamivel egyáltalán nem jelenti azt át is tudjuk érezni saját magunkkal kapcsolatban. Vagy, hogy alkalmazni tudjuk magunkon.

Érzékeny kis dolog az élet, most tanulom.. Milyen határok vannak, minek mi a hatása, jééé másoknak is vannak érzéseik és ha fontosak nekem akkor figyelembe kell venni ezeket.
Cselekedetek és következmények..
Nem esik nehezemre, és ez a felismerés sem tesz feszültté. Mint egy gyerek csodálkozom rá a világra és a forró vasalóra hogy ha megfogom, akkor szar. Mondjuk rossz példa mert a vasalónak nem fáj :D 

Az agyam egyik része élvezi és szereti ezt a tanulási folyamatot, ezeket az apró de lényegi felismeréseket. A másik része pedig barátkozik velük.

Hiányzik apám, jó lenne vele megosztani, amin keresztül megyek, tudom, hogy aggódna de segíteni, támogatna és a legfontosabb meghallgatna és megölelne.. Apu.. olyan nagyon...

Eszemet se tudom mikor aludtam utóljára 9 órát egyben.. kómásan ébredtem, de jól. Se feszültség, se nyugtalanság nincs bennem. Egyszerűen hagytam pihenni az elmém, az érzéseim és a testem. Nem akarok elbizakodott lenni, hogy az elmúlt időszak érzelmi hullámvölgyei csak a kialvatlanság miatt voltak. Nem, tudom, hogy a betegségem miatt voltak de eszembe jutott, amit az AAban tanultam tegnap. Igen a tegnapi gyűlésből is ki tudtam venni, ami számomra hasznos:

4 dolog amire figyelj:
- ne legyél szomjas
- ne legyél éhes
- ne legyél fáradt
- ne legyél ingerült

Minden reggel emlékeztesd magad arra, hogy a mélypontodon, min ment a környezeted keresztül és te ezt akkor és másnap hogy élted meg

Minden reggel és este adj hálát azért amid most van

Lassan siess

és a saját kedvenc példám: Sprinttel nem lehet maratont nyerni

F-fet hívtam tegnap este, majd üzenetben beszéltünk. Úgy érzi csak pszichológust játszik az életemben, csak a párkapcsolat és a gyűlés, amiről beszélni tudok. És most hagyjam békén egy darabig, de lélekben velem van. Nem vitatkoztam vele. Én nem így látom teljesen a kapcsolatunkat, de ő így éli meg. Majd amikor lehiggad beszélek vele. Megértem, hogy így érzi és tényleg nálam most ezeken van a fókusz zömmel, de nem teljesen. Viszont tényleg mindent a lelki békém és a gyógyulásom mögé helyezek. Nem egoizmusból, ezt is el akartam neki mondani. Azért teszem, mert hallgatva a bölcsebb és öregebb társaimra, akit és amit az elején a gyógyulásunk útjába teszek, azokat fogom elveszíteni.

Lehet kézzel lábbal tiltakozni közel 90 év tapasztalata ellen és úgy gondolni, majd én megreformálom a rendszert, de felesleges. Bár továbbra is pattog a fejemben az Ego nevű kis izé, de ebben az esetbenn elkussoltatom és szívvel lélekkel hiszek a programban és az idősebb társak tapasztalataiban, Fura.. én.. feltétel nélkül.. hmm..