most értem haza.. Mert úgy alakult, hogy lelkiismereti gyűlést tartottunk.

A lelkiismereti gyűlésen a csoporttagok és idősebb társak vesznek részt és arról szól, hogy maga a csoport működése hogyan alakul, illetve hol kellene még finomítani ezen

Alapvetően nincs vagy nem lenne ezzel semmi bajom. Alapvetően.. Csak mondjuk szerintem nem az a módja, hogy  gyűlés előtt jön oda hozzám egy idősebb társ, éreztetve, hogy ma meg kellene tartani, ma. Mert meg kellene beszélni dolgokat. Aztán ő a lelkiismeretin alig szól hozzá. A másik problémám azzal van (tudom, hogy ezt az üzleti életből hozom), hogy az ilyenekre jó felkészülni. Mert akkor nem csak ad hoc jelleggel vannak felvetések, mondjuk viszek papírt és tollat, hogy normális jegyzőkönyv szülessen. Továbbá, mint ahogy ez lett is, nem mindenki ér rá gyűlés után.

Vagyis az egész szerintem olyan alkoholistásra sikerült. Nem, olyan Mátyás királyosra, hozzon is ajándékot, meg ne is.

Bevallom elment a kedvem egy picit a szervezéstől, meg az aktív részvételtől. Holnap valószínűleg skippelem a délutáni gyúlést. Nem azért mert dühös vagyok. Azért, mert sokkal fontosabbnak tartm a mentális pihenésemet és inkább a playstation előtt bekuckózva játszom vagy bambulom a tv-t. 

Pedig olyan szép hetem volt. Letettem a munkáim nagyobb részét, tudtam pihenni, feltöltődni, kikapcsolódni. Zs-vel egy meghitt, beszélgetős délután tette fel a koronát a hetemre tegnap.

Nekem ezek, a békém megörzése fontosabb, mint mások elvárásainak megfelelni.

És igen, az elején szót emeltem az ellen, hogy ma legyen lelkiismereti gyűlés, de végül beadtam  derekam, megvolt rá az okom. Lehet, hogy ki kellett volna tartanom az első megérzésem mellett. De nem akarok állandóan beleállni kőkeményen a szituációkba, végül is ez egy közösség.

Ez van, holnap felhívom a szponzorom és beszélek vele ezekről.

Szokás szerint sikerült túltolnom a munkát. Hozzáteszem, hogy ami erre a hétre jutott, "csökkentett" mennyiség, az is bőven meghaladja a teljesítőképességemet.

Hét végére fáradt voltam, de nem is ez volt a legnagyobb gond, hanem, hogy megint egy apróságnak sikerült kibillentenie tegnap este. ésszel tudom / tudtam, hogy semmiség, de megint jött egy érzés. Ezen komolyan elgondolkodtam még tegnap este is, és ma is. 

Nem azzal van a baj, hogy vannak helyzetek, amik megérintenek, hanem a fáradtságomnak (bizisten megpróbálom elkerülni a szóismétlést :D) köszönhetően a könnyebben kibillenek. Persze már nem olyan hevesen, meg meg tudtuk Zs-vel beszélni, de nem kellett volna megtörténnie. 

Szóval arra jutottam, hogy minimalizáom a kiváltó okokat. Egyrészt ma a kis padavanommal megbeszéltem, hogy bámennyire is szeretné a heti 2 oktatást, de jelen pillanatban ez heti 1 lesz. F-nél egy darabig nem vállalok privát munkát. Holnap jelzem a főnökömnek, hogy szerdán szeretnék vele beszélni, mert az a munkamennyiség:
- vásárlók kiszolgálása
- telefonos ügyelet
- e-mailek
- áru beérkezés
- pakolás
- csomagolás
- napi átlag 15 csomag 
- fb posztok
mindez napi 6 órában meghaladják a pillanatnyi teljesítőképességemet. És ehhez kellene még egy telefonos vásárlói utánkövetést felvennem. Illetve február első hetében szabadságra szeretnék menni. 

Tartok attól, hogy ha ezt nem jelzem és nem találunk megoldást, akkor felállok. Pedig szeretem a munkám, szeretem a céget, de be kellett, hogy lássam ez tarthatatlan.

És jelenleg 3 dolog van, ami igazán feltölt(ene) ha tudnék velük minőségileg foglalkozni: A csipet csapatom, a kis padevanom és a magánéletem. De így nem tudok rendesen a számomra fontos dolgokkal érdemben foglalkozni. Ezáltal magammal sem. Szinte semmi énidőm nem volt a héten. Ez a második hétvégém volt, amikor szakaszosan tudtam csak pihenni.

Tudom, hogy mindig könnyebb másokra rátolni a fellősséget. Itt én vállaltam túl magam, illetve a céges dolgok nőtték ki az egy emberes kiszolgálást.

Pedig szeretem és élvezem a lelki nyugalmam, a stabil magánéletem, a csipet csapattal való kommunikációt.

De mint mindig most is van választásom, mert legalább időben jött a felismerés. Szépen meghúzom a határokat, magammal szemben is.

Tudom, hogy kedvesen, normálisan képes vagyok erre.

Ma van Zs születésnapja. Mivel nem tudjuk együtt tölteni, ezért apró kis, kedves meglepetésekkel készültem. A józanodásom alatt megtanultam, többek közt tőle is, hogy nem az ajándék nagysága számít. Ami igazán időtálló azok az emlékek, a közös múlt, az együtt nevetés, intim pillanatok, minden, ami közö élmény az életünkben. Napról napra szebbenk látom, ahogy telnek a napok, hónapok, évek számomra úgy lesz egyre szexibb és vonzóbb. A csodálatos ebben, hogy belülről fakad. Az embert is szeretem ez pedig erős és mély alapokat biztosít a közös életünkben.

Vannak pillanatok, amikor nehezebben tudom alkalmazni az elfogadást, azt, hogy zizi napunk van. Viszont a kommunikáció, hogy meg tudjuk beszélni ezeket az lrzlseket ad egyfajta szabadságot számomra. Most már kevésbé feszülök be, kevesebbet mozizok. Inkább elfogadom, hogy majd alakul és nem én irányítom mi, mikor és hogyan történik.

Fura egy hét volt szakmailag. Vártam is, hogy bemenjek és kinyissak és élveztem közben a láblógatást. Majd csütörtökön a nyakamba szakadt az elmúlt 2 hét megrendelés állománya. Vigyázz mit kívánsz mert teljesül :D Élveztem, de kurvára ki is merített. Úgy alakult, hogy ez a hétvége nem lett / lesz pihenős. F-fel benne vagyunk egy nagyobb munkában, ahol akadtak finoman szólva is nehezebb pillanatok. Logisztikailag át kellett tervezni a hétvégémet és a jövő hetem egy részét is. Ahelyett, hogy megfeszítene ez, inkább racionálisan átgondoltam mit és hogyan fogok csinálni, hogy maradjon pihenésre is időm.

A mai gyűlés nehéz volt. gyerekkori traumák. És a srác aki a bevezetőt tartotta nem oldotta fel végül a mondanivalóját azzal, hogy igen erre van megoldás, itt a közösség, vagy a lépések, vagy bármi. Szerencsére voltak olyan idősebb társak, akik ezt meg tették helyette. Picit megfeszített, hogy nem én tettem meg. De.
De inkább efogadtam, hogy van még mit tanulnom a gyűlések levezetésénél. Kértem visszajelzést és tanácsot egy idősebb társtól, hogy én úgy gondolom legközelebb így meg így kellene csinálni. Illetve elfogadtam, hogy nem én oldottam fel a helyzetet, hanem mások. Végül is ezért vagyunk ott. A közösség számít, nem az egyén.

Csipet csapat :) Ó nagyon sokat kommunikáltunk ezen a héten, nagyon jó érzés számomra, hogy visszaadhatok abból, amit a közösségtől kaptam. Több dolog miatt is jó. Nekem jó, mert nem vagyok egyedül, magányos, stb. Segíthetek, adhatok önzetlenül, talán úgy, ahogy az eddigi életemben nem tettem meg. Nekik pedig, remélem, az eddigi tapasztalataim segítenek a kezdeti akadályok leküzdésében. Tompítják a magányosság érzését, biztonságot ad az a tudat, hogy mások is étmentek előttük ezen az úton.

Csütörtökön voltam 30 hónapos, azaz 2,5 éves józanodó. Alakul, alakul :) Sok mindent értek már, amit az elején, vagy korábban mondtak az előttem járók. De időnek kellett eltelnie, hogy át is érezzem a szavaikat.

Türelem, elfogadás, béke.

Na jó még egy gondolat. Az elején sokszor írtam arról, hogy harcolok, megküzdök, csatába megyek. Akkor őszintén úgy is gondoltam és biztos ott, akkor, annak volt az ideje. Most szeretem a békét a lelkemben. Mert békében lehet alkotni, teremteni, szeretni.

Ez volt a harmadik szilveszterem, amikor nem fogyasztottam alkoholt. De az első, amikor józan voltam. 

Józan alatt azt értem, hogy nem otthon kuksoltam, beletemetkezve abba, hogy egyedül vagyok, Zs jól érzi magát, nélkülem és most ez mennyire szar nekem. Nem. Most barátokkal voltam, társakkal és egy igazán jó hangulatú rendezvényen vagyunk túl. 2 gyűlés, kb. 60 ember, sok nevetés, mély megosztások. 

Jól éreztem magam, nem volt bennem se hiány, se félelem, se magyányosság. Volt helyette sok nevetés, sok beszélgetés. Új emberek is jelentkeztek a csoportba, konkrétan négyen. Az első gyűlés bevezetőjénél kicsit improvizáltam, fiatal, újy női társat kéretm fel. Kellenek a női megosztások, fiatalok a gyűlésekre. Nyitják a kommunikációs ollót, új színt hoznak a csoport életébe. Megszólítanak olyanolat is, akik eddig csendben voltak. 

A másokdik gyűlésen pedig egy régebbi társunk tartott bevezetőt. Rövid de velős téma, család. Szintén sokan megosztottak.

Jó érzés látni és átélni, hogy ezek a gyűlések nem arról szólnak, hogy csendben nézzük egymást várva ki szólal megg. Vagy hallgatjuk végig a régi tagoknak ugyanazokat a történeteit. Persze egyikkel sincs baj. Bár szerintem a fejlődéshez inkább az az út kell, amire most ráléptünk.

Nme fogom újra leírni, mennyire hálás vagyok, annak a három embernek, akikkel ma is sokat beszélgettem. Nem tudom pontosan kik voltak ők, honnan jöttek. Az tudom, hogy van három új barátom, akikhez bizalommal fordulhatok, szeretettel, őszintén. Azt tudom, hogy együtt építünk fel valamit, alkotunk és nem csak egyhelyben tipródva hallgatjuk egymás szenvedéseit. Vannak nehéz pillanatok, vannak sötétebb érzések. De hiszek benne, hogy bennük is megvan, ami bennem... a remény, hogy ma is tettünk valamit azért, hogy a holnapi napunk szebb legyen, emberibb, normálisab.

Az, hogy és ahogy ők vannak az életemben, adta meg azt, hogy Zs-nek olyan levelet tudtam ma írni, ami egyszerre volt mókás, szerelmes, és vicces. Hogy úgy tudtam a fokozottan nehezebb kommunikációs páyla ellenére csevegni vele, hogy nem feszített meg. Hogy boldognak érzem magam és nyugodtnak.
Az AA megadja a szellemiséget, a kereteket, de mi töltjük fel élettel és emberséggel.

Boldog Új Évet :)

Rekord időt töltöttem hétfőn anyáméknél, kb. 3 órát voltam ott. Igaz volt egy pici feszültség anyám és az öcsém között, mivel engem nem érintett, ezért nem vettem fel és nem is foglalkoztatott.
Az öcsémre viszont büszke vagyok. Apa halála után ő vette át a család vezetését (néha úgy érzem anyámmal a vitái ennek a következményei). Finomat főzött, mindig volt valami téma, amit bedobott, nem voltak üresjáratok. Vitte az egész ebédet a hátán. Amikor kikísért, megölelgettem és elmondtam neki, hogy büszke vagyok rá. Persze dörmögött valamit a szakálla alatt, az érzelmek kimutatása olyan "buzis" dolog :)

A hét többi része nagyon jól telt. Sokat beszélgettem a kis csipet csapatunkkal, mindig volt valami téma, hol telefonon, hol messengeren, de tartjuk a kapcsolatot. Jó érzés, hogy új embereket, új barátokat ismertem meg. Jó visszatérni így a közösségbe.

Ennek az egésznek az volt az egyik hozadéka, hogy teljes mértékben ki tudtam kapcsolni. Tudtam pihenni. Nem éreztem azt, hogy fél nap ágyban fetrengés után, már csinálnom kellene valamit. Béke van bennem, nyugodt vagyok és teljes mértékben át tudtam adni magam az elmúlt napokban a pihenésnek. Mind mentálisan, mind pedig fizikailag. Megváltozott az időérzékelésem is. Mivel nincs magányérzet, ezért nem tűnik olyan hosszúnak az egyedül töltött idő. Sőt, Zs-t még én kérdeztem meg, hogy most rövidebb ideig voltak vidéken karácsonyozni? Nem volt a válasz :D Nekem kevesebb időnek tünt :)

Péntek este, 1 hét után, végre találkoztunk Zs-vel. Rövid randevú volt, de meghitt és összebújós. Beszélgetős, nevetgélős, szeretem este. 

Érzem, hogy változom, lassan de fejlődök és ez az AA miatt is van. Illetve az AA szellemisége megadja az alapokat, de igazából annak a 3 embernek köszönhetem, akikkel szorosabb a kapcsolatom, baráti. Jó érzés, hogy újra vannak barátaim. 

Régebben mindig büszke voltam arra, hogy magányos farkas vagyok. Hát igen.. Az akkor volt, most meg most van és sokkal jobb ez így nekem. Még anyám is megjegyezte, hogy mennyivel mosolygósabb és felszabadultabb vagyok.

A ma esti gyűlésről akartam még írni pár gondolatot. Picit improvizáltam. Akit bevezetőre szerettem volna felkérni, végül visszalépett, de megoldottam, megoldottuk :) Kitaláltam, hogy mi lenne ha mennénk egy kört és mindenki 3 percben beszélne a karácsonyról és az érzéseiről. Tudom, hogy sokan nem szoktak megosztani, itt is ért passzolni, de csak egy társunk élt ezzel. Mondjuk az elején picit ráfeszültem, mert 25en voltunk. Ha mindenki csak 3 percet beszél, akkor is 75 perc csak a megosztás :D De sikerült szépen, néha diszkréten  integetve, de tartani az időt. Jó tudom nekem a mániám a pontosság :D Majd elengedem, de fontos, hogy meglegyenek a keretek.

Gyűlés után még vagy 40 percet dumáltunk. A végén 4esben, nagyokat nevetve kint az utcán. 

Mosolygósan jöttem haza.

Jól érzem magam, szeretem az életem ma. MInden a helyén van, nyugodtan, békésen, mosolyogva hajtom álomra ma is a fejem.

Azt hiszem a tegnap este maga volt a megtestesült karácsony az életemben. Nem akarok olyan nyálas, filmbe illő idézetekkel jönni, mint a "Karácsony körbevesz" vagy hogy átjárt a szeretet. 

Pedig így volt, és én, aki régebben elzárkóztam a boldogság elől, hagytam, hogy átjárjon annak az érzése, hogy a helyemen vagyok az életemben. Hagytam és szerettem azt a pillanatot, amikor meghatódtam az este folyamán, amikor megölelgettük egymást és éreztem, most valami egyedinek és rendkívülinek vagyok a részese.

Igen, eddig is voltak boldog pillanatok a józanodásomban, de ez más tekintetben volt más és egyedi. Azt hiszem ez az élet rendje, hogy itt is és ott is képes vagyok megtalálni a boldogságomat, a lelki egyensúlyomat. Persze, hogy szerettem volna, ha Zs is velem van, de az életünkben most ilyen a karácsony. Teljes mértékben elfogadom, ettől még boldog vagyok (nagyon boldog - sicc filmes idézet :D) Ő is velem volt,  inspirált és segített, segít ezen az úton, ami idáig vezetett, és visz tovább.

Fantasztikus este volt, barátokkal, társakkal, F és párja is ott voltak, volt nagy családi ölelés, szeretet, sok nevetés, nagy ölelések, öröm/könnyek. Rengeteg süti :D Rozmár vagyok ma is :D

Van egy pici, formálódó csapat, aminek a része vagyok. Négyen alkotjuk aktívan. Szervezkedtünk, beszélgettünk, üzeneteket váltottunk, együtt nevettünk, felépítünk valamit. Igen, alkoholisták vagyunk, de egymásnak és a szeretteinknek olyan emberek, akik küzdenek, nem adják fel és végül révbe érnek. Hazatalálnak.

Vissza az emberségbe, a szeretetbe.

Mert miért zuhanunk a mélybe? Hogy a végén kijussunk a fényre.

Hosszú évek óta ez az első karácsony, ami boldogan telik, minden tekintetben.

Renben van a lelkem, békés és boldog vagyok magammal és a környezetemmel. Van egy otthonos kis kuckóm, kedvesen feldíszítve, van egy remek állásom, ahol megbecsülnek és szeretnek. Vannak barátaim, emberek, akikre számíthatok, újra járok AA gyűlésekre, megszünt a magány érzete. Új barátokra találtam ott is. Van egy remek ember, aki a szponzorom és tudok hozzá fordulni, amikor kezdenék letérni erről a pályáról.

És itt van az életemben Zs. <3
Csodálatos szerda estét töltöttünk együtt. Olyan volt a közös karácsonyunk, mint amilyen mindig is lehetett volna. Meghitt, intim, nevetgélős, vidám. Jó volt mellette ébredni a 900-ik tiszta napomon. Szeretem, kibaszottul.
Érzem és átélem azt, hogy ha én rendben vagyok magammal, akkor ő is megnyílik felém. Szeretem érzés, vigyázok ma is rá.
Szeretnek és szeretve vagyok.

Ma este tartom a második születésnapomat az AA-ban. Hiába, jó szülinaphoz idő kell, nekem kb. 6 hónap :D Jó az igazat megvallva, én ódáztam el és a józan mélypontom, a közösséghez való visszatérés ébresztett rá, hogy igen is, ez egy fontos pillanat a józanodásomban. Magam miatt is, miattuk is. Most, hogy szervezem a saját csoportunkat, érzem át teljesen, mennyire jó visszaadni a közösségnek. Átadni azt a tapasztalatot, amit kaptam, segíteni másokat, akik vagy most lépnek erre az útra, vagy még az elején tartanak.

Kicsit azért izgulok. Persze tudom, hogy van rutinom abban, hogy lelkesen beszéljek a többiel előtt, de nem akarom túltolni, de ott lesznek a barátaim, rendben lesz minden.

És ma este ugye egy olyan találkozó lesz, ami 6 órás. Olyan emberek számra, akik nem akarnak egyedül lenni, vagy szükségük van a közösségre. Remélem ez is jól fog sikerülni.

Fizikilag a hét leghosszabb napján vagyok túl. Még is tele vagyok erővel és energiával.

Ennek több alappillére is van:

- az AA
- egy két AA barát, akikkel beszélgettem ma sokat
- a szponzorom
- a fejlődésembe vetett hitem
- az, hogy vannak akik szeretnek, akkor is ha rosszul reagálok
- az őszinte kommunikáció

na de lássuk a mai napom sorban:

Reggel 8-kor már bent voltam a boltban, karácsonyi vásár délután 5-ig. Nagyon jól sikerült, több mint 200e Ft forgalmat csináltam, de voltak üresjáratok. Tapasztalatnak jó volt, hogyan lehet majd jövőre jobban csinálni. De így is szuperül sikerült.

Utána átmentem a gyűlésre és most értem haza.

Egyrészt maga a gyűlés nagyon jó volt, sokan is voltak, másrészt a gyűlés után csoporttá alakultunk. Nos itt volt egy pici fennakadás, mert kiderült, hogy bizonyos okokból kifolyólag a megjelentekből csak hárman felelünk meg annak, hogy teljesértékű csoporttagok legyünk. Remek szitu volt, főleg, hogy a háromból, egy belecsöppent ebbe, a harmadik meg kb 70 napos. 

Elővettem a régi éneből fakadó vezetői mentalitásom, szépen, kedves köntösbe öltöztattem, de nagyon határozottan meghúztam a határvonalakat. Mert ugye azoknak akik ott voltak, de nem csoporttagok, remek ötletek jutottak eszébe. Mit meg hogyan csináljunk, lehetne így is, meg úgy is. Mi lenne ha..

Hát igen, de ha már, mi elvállaltuk, akkor a hagyományokat tiszteletben tartva, de majd kialakítjuk a saját játszóterünket.

Láttam a csapattársaimon, hogy jól esik nekik, hogy intézem, a szárnyaim alá veszem őket. Utána meg is köszönték.

Egy picit vicces, hogy alapító tag vagyok egy AA csoportban. Vicces idézőjelben van :)

Annak ellenére, hogy nettó 13 órát dolgoztam, egészen friss vagyok.  Úgy tűnik, hogy az az altató, amit szedek pihentebbé tesz. Persze csak módjával, nem akarom alapnak tekinteni.

Egyébként meg amiért szeretem ezt a közösséget és azt, hogy van szponzorom.. Segítenek megérteni, hogy a világ más, mint amilyennek én látom vagy érzem időnként. Vagy ha tudom is ezt, akkor segítenek abban, hogy ezt elfogadjam.

Zs-vel nehezebb ídőszakban vagyunk. Fáradtság, betegségek tarkították a közös időnket. És hát én se mindig úgy reagálom le a dolgokat, ahogyan kellene. Egy hülye vicce komoly kattogást okozott bennem. Tudom, hogy nem volt szánékos, nem akart megbántani, meg is beszéltük. Igaz kicsit csigaházból kommunikálva mindkét oldalról.

Azt hiszem túlreagáltam. Nem csak felé, mert azért annyit már elértem a fejlődésemben, hogy nem támadtam, vagdalkoztam, hanem próbáltam normálisan kommunikálni. De igazából a mai AA beszélgetések után éreztem, hogy mennyire felesleges volt ennyi időmet beletenni ebbe az egészbe. Egyszer kellett volna Zs-nek visszajeleznem, hogy bocsi ez szar volt és megbántottál és nem elmélyedni abban, hogy...

Ilyen az élet, tanulom. Persze néha a pokolba kívánom, mert megbánthatok másokat akaratlanul is. De tudom, hogy ha dolgozom tovább magamon, akkor ez jobb lesz. Hiszek ebben. Nem az Istenben, vagy a fesőbb erőben. Abban, hogy ebben az esetben a kitartó és kemény munkának meglesz a nyugalom gyümölcse.

Ez van. ma is tanultam valamit. Nem hibáztatom magam, a pozitív dolgokra figyelek ma is. Kiveszem a szépet mind a csütörtökből, mind a tegnapból, mind a mai napból.

Mert ugye csak a mai nap.. 895 napja józanon :)

Nagyon kimerültem az elmúlt héten és előtte is. Pedig nem vállaltam túl magam, figyeltem a pihenésre. A fáradtság ma reggelre meghozta a hatását, feszülten ébredtem és ingerült is voltam. Tudtam az okokat, de hiába próbáltam napközben is aludni, kb. 20 percet ha sikerült. 

Persze jöttek a rossz gondolatok, a rossz érzések. 

A jó dolog, hogy ezeket tudom kezelni, este elmentem gyűlésre, ahol egy csomó problémával, akarom mondani, megoldandó feladattal szembesültem. Cserébe kevesen voltunk. Persze az első gondolatom az volt, hpgy azért, mert én vezetem a gyűlést.. Kit érdekel, hogy karácsony előtt vagyunk, hogy hideg van? :D Ugye ezeket figyelmen kívül hagyta az agyam. De a végére nagyon jó hangulatú, bensőséges gyűlés kerekedett ki. Mindenki beszélt, nem voltak üresjáratok.

Én, józanodásom alatt először, beszéltem a magánéletemről. Valahogy mindig távoltartottam a gyűlésektől. De most úgy éreztem, hogy meg kell osztanom azt, amin keresztül mentem. Zs támogatását és azt, hogyan vagyok képes túltolni a szeretetem kimutatását, hogyan szoktam mozizni, hogyan vannak bennem elvárások. Azt is elmeséltem, amit Zs mondott, hogy a világ legszebb és legszarabb pillanatait velem élte meg az életében és hogy mekkora felelősség ez. Elmondtam azt is, hogy a józanodásom alatt tanultam meg milyen egy normális párkapcsolat, hogy olyan voltam, sőt még néha a mai napig olyan vagyok, mint a járni tanuló gyermek.

3 dolog miatt tettem ezt meg:

1. ki akartam mondani, mert éreztem, hogy feszít

2. az AA-ban ritkán beszélünk párkapcsolati, intimitást érintő dolgokról, pedig kellene, hiszen az életünk egyik alappillére.

3. a gyógyulási folyamatom része, hogy őszinte vagyok. Magammal. Ha valami foglalkoztat, akkor ott vannak a gyűlések, a szponzorom, tudok velük beszélni.

Hihetetlenül megkönnyebbültem. Megnyugodtam. Semmi negatív nem volt abban amit mondtam. Nem bántottam magam a többiek előtt, nem sajnáltattam magam. Csak kurvára őszintén elmondtam, hogy élem meg. Szinte mindenki bólogatott. Jól esett, hogy együttéreznek velem.

Sokáig ott maradtunk, beszélgettünk, kezd egy csapat összekovácsolódni. Jó érzés.

888 napja nem ittam és egyre több a józan pillanatom. Hálás vagyok érte. A társaknak, apámnak, magamnak F-nek, anyámnak és Zs-nek is.

Huhh, de kurva hideg van kint.. szóval, amikor hazajöttem a szokásos blogolás helyett bevetettem magam a zuhany alá, átmelegedni. Azok a társaim, akik hazafelé el szoktak hozni egy darabig, ma nem jöttek. Remélem jól vannak.

Betegen dolgozós hét volt, de egészen jól bírtam. Más munkahelyen, más körülmények között már rég betegszabira mentem volna. Itt vitt a lendület, a lojalitás és az, hogy szeretem csinálni. Igen, tudom, hajlamos vagyok ezt is túltolni. Szóval semmi egyéb munkát nem vállaltam a héten. Munka után mindig pihentem.

Nagyon jó, hogy a leterheltségem ellenére is olyan szép dolgok történtek velem, és ezeket meg is tudtam élni. Fura dolog, hogy néha féltem megélni a boldogságom. (mondjuk társakkal beszélgetve, nem én vagyok egyedül ezzel így). Hálstennek, most már azon a szinten vagyok, hogy át tudom élni nem csak az én, hanem mások örömét és boldogságát is. A héten Zs-nek nagy napja volt, utána találkoztunk este. Sugárzott a boldogságtól, attól, hogy mások értékelték és elismerték a munkáját is és a megjelenését is. Egy pillanatig sem voltam rá féltékeny. Sem a rajongótábora miatt, sem azért mert sikeres volt. Őszintén örültem annak, hogy boldog. Nem kellett arra figyelnem, hogy olyat mondjak, úgy viselkedjek. Jött belőlem, belűlről fakadóan az, hogy vele örülök. Sőt tovább megyek. Büszke voltam rá.

De ez a bejegyzés most nem róla szól, majd azt szóban elmondom neki, hogy mennyire sokat adott ez a hét is. Régebben többször felhozta, hogy mi van ha hátráltat, mi van ha nem tud segíteni az utamon. Azzal segít, hogy megtanít élni. Segít abban, hogy elfogadjam a boldogságot és ne féljek tőle. 

Mára ennyi volt, fáradt vagyok, és holnap is hosszú napom lesz.

Ja igen, lett szponzorom, hipp hipp hurrá :) Ennek szívből örülök és várom is, hogy holnap beszéljünk. Olyan ember vállalt el, akinek a megosztásai őszinték, hitelesek és emberként is kedvelem.

Jó lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem a bejegyzést :) De ma ilyen kis szétszórt vagyok, neadjisten szeleburdi ;-)