Apa gyakran mesélte, hogy a nagyinak volt egy olyan mondása, hogy jön egy telefonhívás és onnantól kezdve megváltozik minden. Ez az évek alatt többször eszembe jutott.

Ma F felhívott, mert kórházba vitte kivizsgálásra az anyukáját. Amikor felvettem a telefont sírt. Rák, rosszindulatú. Lefagytam. Megállt az idő és csak hebegtem a telefonba. Próbáltam nyugtatni. De őszintén mit lehet ilyenkor mondani? Hogyan lehet valakinek segíteni a fájdalmán ebben a pillanatban? 

Csak hallgattam, mondtam, hogy ha tudok segíteni itt vagyok, vagy megyek. Amikor letettük írtam B-nek és S-nek (kedves AA társam/ barátom) hogy mi a helyzet, B-vel beszéltem is telefonon utána. Zs-t is felhívtam. Kedvesek voltak, együttérzőek, emberiek. De akkor is ott álltam egymagam a munka közepén, lefagyva a tehetetlenség érzésével, dühhel, fájdalommal. Kedvelem F anyukáját, jó a kapcsolatunk már évek óta.

Visszamentem dolgozni, láttam, hogy P is és a segítségem is beszél hozzám, de mintha egy üvegbúra lett volna a fejemen. Zajok, beszédfoszlányok szűrődtek át, miközben a könnyeimet próbáltam visszafojtani. Aztán beleálltam a munkába, de inkább gépiesen tettem a dolgom.

Kb. 3 órába telt ameddig végre magam lehettem és akkor utat engedtem a könnyeimnek, a dühömnek, a fájdalmamnak. Sírtam, ököllel vertem a szöveteket. Nem akartam visszatérni a régi működésemhez, hogy elfojtom, nem adom ki magamból.

Este pedig gyűlésre mentem, napközben S már írt, hogy ő is odajön, kedves volt tőle, jól esett. B felhívott, Zs pedig írt még este.

Tényleg hálás vagyok, hogy törődnek velem. 

A gyűlésen kiadtam magamból. Pont nem érdekelt mennyire koapcsolódik a témához, nem akartam hazahozni azt ami bennem van. Hogy feljött apa halála, hogy megint a tehetetlenség érzése van a lelkemben. Többen odajöttek gyűlés után, megölelgettek. Ez is sokat számított.

Tudom, hogy nem kell az alkohol, hogy ezeket a dolgokat átvészeljem, hogy jobb legyen. Itt vannak a szeretteim, a barátaim, a gyűlések. Ti levettétek egy részét a lelkemről a fájdalomnak. Emberivé, kezelhetővé formáltátok azt ami ért, ezzel már (remélem) tudok dolgozni, elfogadni.

Tudom, hogy kusza bejegyzés lett, de most sem a stílus, sem a tartalmi elemek nem voltak fontosak. Csak, hogy kijöjjön, ami esetleg még bennem maradt.

Nagyon jó hétvégém volt. Sokat pihentem, aludtam, főztem, netflixeztem, szponzoroztam és gyűléseken is voltam.

Pénteken munka után, amikor hazaértem aludtam egy jót. Majd este, éjjel kimentem Zs-ért a reptérre. 
Még mindig szeretem pillanatok ezek az életemben. Tudom és elfogadom, hogy az a működésem része, hogy így vagyunk jelen egymás életében. Nincs bennem továbbra sem mozizás, élvezem a pillanatot, a szépségét, a csacsogását. 

Ezeket az érzéseket hosszasan tudnám még fejtegetni, de inkább megtartom magamnak, mint egy kedves, meleg takarót, ebben a hidegre forduló időben, mely felmelegít.

Szombaton alvás volt, majd gyűlés, majd ma megint alvás, még több alvás és délután szponzor.

Itt egy érdekes beszélgetést folytattunk G-vel az Isten hitről. Kedvelem, mert nem akarja rám erőltetni az ő világszemléletét, inkább kérdez, figyel, feladatokat ad, de semmiképpen sem térít. Elfogadja, hogy nekem jelen pillanatban a közösségbe vetett hitem van, és mellette apám szellemi öröksége. Ezeket figyelembe véve érveltünk, beszélgettünk. Tetszett, mert megdolgoztatta az agyamat. Kérdezte, hogy szerintem van e túlvilág? Mondtam neki, hogy szerintem nincs, de ez kicsit olyam mint Schrödinger macskája. Majd kiderül, amikor odajutunk.

Utána gyűlésre mentünk, most értem haza.

B-vel nagyon sokat beszélgettünk ma is. Olyan magánéleti helyzetben van, amiben, saját tapasztalataimmal tudom segíteni. Ez jó érzéssel tölt el. Sokat tanultam magánéletről az elmúlt években, mi a normális, hogyan működnek az emberi kapcsolatok. Ennek legalább egy szeletét átadhatom most.

Szeretem ezeket a lazulós hétvégéket. Abszolút nincs bennem, hogy haszontalan vagyok és nem tudom lekötni magam. Sőt. Élvezem a pihenést, hogy feltöltődöm. Mondjuk nincs sok kedvem dolgozni menni holnap, olyan vasárnapi meh hangulatom van, de csak túl élem majd a hétfő nevű izét, amit odatettek a hét elejére :D

Most nagyon egyszerű gondolatok, érzések fognak következni, ugyanis mocsok fáradt vagyok.

Ennek oka nem az, hogy hajnali 4-kor keltem, mert kivittem Zs-t és a barátnőjét a reptérre. Azt hiszem a mai napomnak az volt az egyik legemberibb pillanata.  Nem fogom bizonygatni, hogy ez egy önzetlen emberi gesztus volt a részemről, de nem is azért tettem, hogy mindenáron lássam. Az igazság valahol a kettő között van. Emberi volt, kedves és azt hiszem ez a működésem része. Zizi volt, izgult álmos volt, vettem reggelit, hiszen Viktor az Viktor, amit persze nem kért. Jót nevettem ezen, meg azon is, hogy a csokit, amit kedvességnek szántam úgy kellett rátukmálnom.
Miért ítam le ezt? Azért mert 1200 nappal az indulás óta eljutottam oda, hogy ezen nem durciztam be, nem vettem zokon, nevettem a helyzeten, jó volt, vidám és kedves pillanat.

Utána behúztam a céghez és pakoltunk. Kibaszott sokmindent az emeletről a pincébe, hárman csináltuk a munkás srácokkal, 1 óra volt 3 embernek. P persze megígérte, hogy jön és segít.. de hát valahogy nem ért oda időben. Utána egész nap pakoltam, a kis segítségem lebetegedett, a munka meg ömlik ránk. Fáradok, fizikailag, mentálisan még tartom magam. Persze nem könnyíti meg a helyzetet, hogy kosz van, száll a por, közben újabb és újabb ügyfelek jönnek vásárolni, P morog, hogy miért nem takarom le a mintákat, ameddig vésik a falat.

Azért csillagom, mert egyszer csak elkezdték vésni azt a kibaszott falat, miközben voltak nálam. Azért mert ez a szájbabaszott felújítás csúszik és azért mert nem kellett volna átköltöznünk ameddig nem fejezték be. Persze nem mondtam, persze régebben beleálltam volna ebbe a helyzetbe is. Inkább felhívtam B-t, neki morogtam. De majd holnap új nap lesz, beveszek egy adag leszarom tablettát és ennyi.

Tudom könnyű ezt így kijelenteni. De ezzel az alapgondolattal futok neki a reggelnek. Igaz nem kapkodom el a bemenetelt. Normál esetben bemennék előbb, de a mai események tükrében egy lófaszt fogom én pluszba odatenni magam. Múlthéten már mondtam P-nek, hogy figyeljen oda egy kicsit a stílusára. Most egyszerűen csak elkezdem csak a kötelezőt beletenni, a plusz egyenlőre elmarad. 

És mindezeket ma elmondtam volna gyűlésen is, ha nem estig oktattam volna. Na de itt a blog, lehet vekengeni :D

Mindezen puffogás ellenére a fáradtság nem hozta magával sem az agressziót, sem a feszültséget. Inkább csak tényszerűen élem meg ezeket a negatív dolgokat, tudom, hogy normális emberi érzéseket vált ki belőlem és azt hiszem viszonylag jól is kezelem a külvilág felé ezeket.

Szóval ezt hozta ez az út, ezt kaptam 1200 nappal a mélypont után. Valós emberi érzéseket. 

Kicsit húzósra sikerült ez a hét. Pont pénteken néztem meg, hogy 1,5 hét alatt 26 túlórát sikerült összeszednem. Ez persze anyagilag jó, de egyébként kimerítő. Hétfő reggel, amikor bementem az új helyre (drámai felütés, sicc) majdnem elsírtam magam. Konkrétan lófasz és estifény volt az egész. Szerszámok mindenhol, építőanyagok, egy nagy állvány a tapétázáshoz. Nem tagadom, felbasztam magam. Fel is hívtam B-t, aki közölte, hogy bár nem állt szándékában, de este gyűlésre megyÜNK. Nem tiltakoztam.
Zs-vel is beszéltem telefonon, ventilláltam egy sort, mert legutóbb abban maradtunk, hogy ilyen esetekben ott van a másik és kölcsönösen, de kiadjuk magunkból ezeket a dolgokat. 

Este elmentünk gyűlésre és jó volt kiadni magamból, szenvedélyesen, káromkodva, ezt az egész költözéses herce hurcát, meg fejetlenséget. Igen, a gyűléseknek megvan ez a szerepe is. Elmegyek és beszélek, nem magamban hordom a problémákat. Nem tőlük, tőletek várom a megoldásokat, hanem csak kiadom magamból őket.

A hét többi része inkább csak fizikailag volt megterhelő, mert nem tudunk normálisan berendezkedni, ameddig a munkások le nem vonulnak. Az, hogy ez mikor fog bekövetkezni, csak a jóisten tudja... mondom én ateistaként.  Folyamatosan a Pénznyelő című Tom Hanks vígjáték van a fejemben. "Mikor lesznek kész?" "még 2 hét'" érkezik a válasz.. Hát átélve ezt nem annyira vicces :D
A hab a tortán, hogy nincs fűtésünk. Nem is tudjuk mikor lesz. Nem dramatizálom, de azért kissé kezd hűvös lenni. 

Csütörtökön P-nek jeleztem, hogy lennének kereskedelmi ötleteim, amiket ő lesöpört, hogy nem most van itt az ideje. Ezen én meg bedurciztam. Igen, szándékosan használom ezt a kifejezést, mert rosszul esett. Nem az egomat bántotta, inkább csak az ahogy megtette. Szerencsére ezeket pénteken meg tudtuk beszélni, elfogadom az ő érveit is, de azt elmagyaráztam neki, hogy nem azt kértem dobjunk el mindent, hanem csak beszéljük át hogyan lehet több pénzt csinálni, mert a felújítás messze túlszaladt a költségvetésen. Megbeszéltük, holnap össze is rakok egy kereskedelmi tervet, hétfőn, vagy kedden, vagy valamikor meg átbeszéljük :D

Egyébknt, most az egész hétvégépihenésre szánom. Ennek több oka is van, kicsit meg is hültem, meg kurva fáradt is vagyok. Szponzorommal is beszéltem, Á-val, B-vel, F-fel, Zs-vel is. Basszus lassan itt az egész abc :D

Szóval ma full pihi, meg sorozatok, holnap egy kis lelki munka, kereskedelmi terv és sok, sok alvás.

 Zs-vel kávéztunk és beszélgettünk egyet péntek délután. Jó volt, feltöltött. Azonban a határvonalakat nem találjuk, sem ő, sem én. Viszont ez abszolut nem tölt el bizonytalansággal, sőt. Élvezem a közös perceket és megtanultam nem mozizni. Csak megélni a pillanatot.

Lassan sietni.

Az az igazság, hogy annak ellenére, hogy kibaszott húzós hetem volt, majdnem teljes lelki nyugalommal toltam végig. A költözködéssel és az előkészületekkel együtt 18 órát töltöttem pluszban a cégnél.

Volt itt minden kérem szépen...
- szülinapomon salgó polc szerelés a segítségemmel
- 6 órás üzlet összerakás
- közel 6 tonna áru mozgatása

Mégis úgy érzem, hogy jól érzem magam, jól vagyok. Igaz, hogy a tegnapi költözés kicsit kaotikusra sikeredett, mert a többi kollégám, hogy is fogalmazzam finoman, baszott rendesen összerakni amit át kell vinni az új helyre? :D Apropó új hely.. bár én nem voltam tegnap ott, de a többiek elmondása szerint sehogy se áll. Egy szobába zsúfolták be az összes cuccot, vagyis holnap az őskáosz fogad majd. Mondjuk ezt most pont leszarom. Én tudom, hogy a mi kis csapatunk erőnkön felül mindent megtett, hogy a részünk rendben legyen, innentől kezdve sztoikus nyugalommal szemlélem az eseményeket. Ami fontos még, hálás vagyok Á-nak és B-nek, hogy eljöttek és besegítettek, ahol csak lehetett.

Egyébként tegnap akartam blogolni, mert 1189 napja, azaz 3 éve 3 hónapja és 1 napja voltam az úton. De annyira fáradt voltam, hogy inkább mára halasztottam, este még elmentem gyűlésre, ahol bevezetőt is tartottam, majd bezuhantam az ágyba. Persze, hogy nem tudtam aludni :D Annyira fáradt volt a testem, hogy nem találtam a helyem az ágyban.

Azért, hogy ezeket az eseményeket így tudtam végigcsinálni, több embernek is köszönettel tartozom.
Zs-nek, hogy a szülinapom alkalmából felköszöntött és jót beszélgettünk. Normálisan, nehéz témákat is érintve. Olyan emberi volt az egész, úgy éreztem az életem kirakósának egy darabja a helyére került.
F-fel is sokat beszélgettem a héten, és ott vannak a barátaim az AA-ból is, akikkel szinte napi szinten tartom a kapcsolatot.

Úgy gondolom és érzem, hogy ti vagytok az a háttéroroszág, akik nélkül ezt a hetet sokkal nehezebb lett volna átvészelni. Igen, tudom, hogy ehhez én is kellettem, de nélkületek szarabb lett volna. 

Szóval mára maradt a pihenés, egy röpke nap.. Nem tudom, mikor fogom kipihenni magam, de nem is ez számít. Azt élvezem, hogy minden nehézség ellenére mosolygósan telt a vasárnapom.

Nehéz időszak van mögöttem. Kiégés, túlhajszoltság, sikertelenség, apa halálának az évfordulója, sorolhatnám.

Szólhatna ez a blogbejegyzés arról, hogy mennyire elvesztettem időnként a hitemet abban, hogy éljem az életem. Mennyire céltalanul vágtam neki a napjaimnak.

Most, a születésnapom előtt egy nappal, az jutott eszembe, hogy fiatalkoromban, apa betegségének az idején, mikor sokkal szarabb helyzetben voltam, egy idézetet ismételgettem.
"Az ember nem arra született, hogy legyőzzék" 

és valóban, nem azért kaptam 1185 nappal ezelőtt egy második esélyt az életre, hogy fejet hajtsak és megadjam magam. Akkor sem tettem és most sem fogom. Mint a bunyóban.. eljön az a pillanat, amikor kibaszott kényelmes lenne lent maradni, feladni és csukott szemmel hátradőlni a szakadékba. Akkor sem tettem és most sem fogom.

Akik ismernek tudják, hogy mennyire film és sorozat buzi vagyok és előszeretettel citálom a beszélgetéseimbe az onnan vett idézeteket. Nem, most nem az általam annyira kedvelt Batman idézet jutott eszembe.

Hanem egy jelenet a Netflixen lévő Sandman sorozatból. Amikor a Halállal küzd. Párbajoznak, szavvakkal és egyre erősebb fogalmakkal próbálják legyőzni a másikat. A Halál nyerésre áll, de Sandman legyőzi azzal a kifejezéssel, hogy remény.
Igen, teátrális jelenet, mégis megvan számomra az a szépsége, hogy talán a remény az, ami segíthet átvészelni a nehezebb időket. Hogy van kiút ebből a pokolból. Hiszen eddig is kifelé haladtam, talán nem most kellene feladni.

Hiszen az életben vannak apró csodák, szép pillanatok. Olyan értékes emberek, akikre számíthatok.

Csak rajtam múlik, hogy azzal foglalkozom, mim nincs, vagy azzal, amim van.  Csak az én döntésem, és ha elbizonytalanodnék, vagy elveszettnek érezném magam az élet sötét óceánján, akkor ott vagytok ti, mint világítótornyok és segítetetk révbe érni. Biztonságba, haza találni.

Szia Apa,

4 évvel ezelőtt, ezen a reggelen mentél el. Pontosan emlékszem, hogy hol voltam és mit csináltam abban a pillanatban, amikor az öcsém felhívott. Emlékszem a sokkra, az üvöltésre, ami kiszakadt belőlem. Arra, hogy nem tudtam azonnal elindulni, mert nem volt nálam a sluszkulcsom. A tehetetlenségre, a könnyekre, a sírásra.

Az a pillanat beleégett az elmémbe és a lekembe akkor és ott.

Azóta 4 év telt el, ebből már 3 évet, 2 hónapot és 2 hetet józanul, felépülőként töltöttem el. 1172 nap...

Mindig azt mondogattad, hogy az, hogy a betegséged túléled, olyan volt mintha kihúzták volna a lottó 5-öst az életedben. Apu nekem a lottó 5-ös az volt, hogy az apám voltál. Az az ember, aki elültette bennem a jó szeretetét, aki megtanított gondolkodni, miközben olyannak hagyta látni a világot, amilyennek én szerettem volna megismerni. Azt hiszem nem lennék életben, ha nem te vagy az apám. A kibaszott kurva életbe, hogy meghaltál. Sajnálom, kiszakadt belőlem. Szerettem volna ha még tudunk beszélgetni, együtt főzni, apa fia napot tartani, filmekről, Istenről, politikáról, bármiről beszélgetni.

De tudom, hogy itt vagy velem azóta is. Bennem él tovább az az eszmeiség, az a gondolkodásmód, amit tanítottál. Sajnálom, hogy velem ez megszakad, nem tudom tovább adni már. De talán nem vész el teljesen, hiszen próbálom mindazt amit tőled kaptam átadni a nálam fiatalabb társaknak.

Persze nem azzal a felütéssel, ogy apám mondta, hanem csak magamról mesélve, megosztva másokkal a gondolataim, érzéseim.

Azt hiszem a legnagyobb kincs te voltál az életemben.

Köszönöm.

Szeretlek Apu.

Amikor leírtam tegnap előtt, hogy vannak elbaszott napok, akkor még nem gondoltam, hogy a tegnapi napom fényében az egy könnyebb nap volt. Tegnap egymást érték üzletileg azok a dolgokat, amik megfeszítettek. Teljesen kialvatlan voltam, dekoncentrált. A feszültség olyan szintre lépett bennem, hogy P előtt basztam rá egy vevőre a telefont, mielőtt kirobbant volna belőlem, hogy a kurva anyád. Mondtam neki, hogy sorry, de ez nem jellemző rám.

Voltunk az új helyen is, sehogy se állnak, az október 1-i nyitás egyre távolibb álomnak tűnik. Utána oktattam, majd gyűlésre mentem este. Itt egy idősebb társammal beszélgettem, látta, hogy nagyon nem vagyok jó passzban, ma reggel fel is hívott, hogy minen ok e. Egyébként a barátaim, társak, akik látták, hogy kezdek egyre jobba elmerülni a mocsárban, hívtak, kérdezték hogy vagyok. F-fel és B-vel beszéltem arról, hogy jelezzem a főnökömnek, hogy ezt így nem tudom tartani. Ez a szint már veszélyzeteti a felépülésemet.

Ma beszéltem is vele. Elmondtam, hogy felépülő vagyok (gyanította, hisz érintőlegesen beszéltünk erről, de sosem lett konkrétan kimondva). Elmondtam neki, hogy ezen a héten minden reggel szorongással bredek, gyomorgörcsöm van, hányás, hányinger vegyesen. nem tudok aludni a stressz miatt. A segítségét kértem. Kedves, normális és megértő volt. Megbeszéltük, hogy hetente egyszer menjek el masszázsra, a cég fizeti. A kis segítségemet akkor hívom be pakolni, segíteni, amikor csak jónak látom. Az adminisztrációból is adjak le. Illetve elvileg jövő pénteken lesz egy szabad napom.

Egyébként kurva nehéz valaki elé odaállni, főleg ha a munkáltatód, hogy bocsi Viktor vagyok alkoholista. Nem szégyen volt bennem, hiszen ez egy betegség, és küzdök ellene. De az emberek fejében az alkoholista lop, csal hazudik, megbízhatatlan. Én pedig ugye pénzeket kezelek, a céget képviselem stb. Igen jó volt a kimenetel, de akkor is kellett vennem egy nagy levegőt. De a végér e megkönnyebbültem. P is mondta, hogy ne feszüljek rá, ha el van baszva valami akkor el van baszva, majd kijavítjuk.

A hétvégét is próbálom úgy alakítani, hogy pihenni tudjak, nem tudom, hogy sikerül. Van egy temetés, amire anyámat el kellene kísérnem, egy AA pimknik, amihez most semmi kedvem, este gyűlés, vasárnap szponzor és gyűlés. Megint sehol sem vagyok benne én. ÉS a pihenésem.

Nem tudom.. egyenlőre használom azokat az eszközöket, amik vannak, a barátokat, akiket fel tudok hívni, és gyűlésre is megyek.

Ma ennyit tudtam tenni a lelki békém érdekében.

a mai például ilyen volt.

Kezdődött azzal, hogy nagyon rosszul aludtam, pedig korán letettem magam pihenni. De éjjel a tudatalattim úgy érezte, hogy az AI világuralomra törésével kell, egy elhagyatott kastélyban, szórakoztatnia. Hiperrealisztikuan élethű volt az egész, fél 2-kor fel is ébredtem és szinte most is emlékszem a részletekre. Nehezen de visszaaludtam.

Reggel 9-től már bent voltam, mert láttam, hogy sok és összetett megrendeléseink lesznek ma. Közben folyton csörgött a telefon. A főnököm azt mondta, hogy ezen a héten már lesz. Tegnap finomított, hogy csak fél napokat. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy 11-re bejött és 13-kor már lépett is. Persze, érthető, nincs ezzel semmi gondom. Mellette a raktár hihetetlen sok mindent baltázott el és természetesen a vásárlók engem hívogattak, hol van az áru vagy miért nem kapták meg azt amit rendeltek. A beszállítók se küldtek be mindent, amit rendeltünk. Szóval kaotikus volt. És a nap végére kiderült, hogy a múlt héten leszállított kanapénál vannak hibák és javítani kell.

Hazafelé már nagyon éreztem, hogy rám omlanak a falak. Én megpróbálok tenni ez ellen, de kezdem érezni, hogy fogy a lendület, fogynak az eszközeim. Ma esélytelen volt, hogy gyúlésre menjek, de B-vel beszélgettem telefonon. Az kikapcsolt egy picit. Viszont ma tudatosan nem mentem be a Lidlbe vásárolni. Ugyanis volt egy pillanat, amikor egész jó ötletnek tűnt ha bemegyek, leveszek egy üveg whiskeyt a polcról. Helyette telefonáltam, elkerültem a boltot.

Nem, nincs ivásvágyam, de most érzem, hogy kezdek szétesni. Holnap este elmegyek gyűlésre, úgy alakítottam a délutánom. 

Tudom, hogy sok ez, amit leírtam, de itt legalább őszintén kiírhatom magamból, nem hazudozva, hogy jól vagyok. Pontosan tudom, hogy pihennem kellene és akkor ezek a dolgok nem gyakorolnának rám ekkora hatást. Szóval igyekszem, próbálok többet tenni a mentális egészségemért.

És ahogy gyűléseken szoktuk: köszönöm, hogy ezt megoszthattam, kiadhattam magamból. Már is jobb egy picit.

ez a hét pont olyan kibaszott brutális volt, mint az előző. Ezen nincs mit szépíteni. Az előző hétvégén dolgoztam, majd most hétfőn is, kedden is és szerdán is munka után. Majd szállítás és szerelés. Az volt az a pillanat, amikor az ügyfél fizetett, de már nem tudtam élvezni a munka gyümölcsét. Ráadásul azt vártam, hogy kedden már jön a kis segítségem és legalább a céges dolgok gördülékenyebbek lesznek. De betettek neki déltől egy órát, vagyis jött, de a csúcsidőszakban már nem tudott maradni.

Persze visszafojtottam az indulatomat és tettem a dolgomat. Szinte egész héten ez volt. Összeszorított fogakkal előre, gyűlésekre nem jutottam el, ma volt az első alkalom, hogy el tudtam menni. Ennek az lett az eredménye, hogy nem tudtam aludni.

Éreztem, hogy a falak megint kezdenek rám omlani, ivásvágyam nem volt, de dekoncentrált és ingerült voltam, kialvatlan, és bent is hibáztam pár dologban. Nem volt vészes, nem vont lebaszást maga után, engem zavart.

Viszont ezt az egész elemi erejű káoszt ellensúlyozták és oldották az emberi kapcsolataim. B-vel nagyon sokat beszélgettem, írásban is, telefonon is. F rengeteget segített a munkában. Zs pedig rámírt, és találkoztunk egyik reggel munka előtt, hozott sütit (szeretem amiket süt:)), megölelgetett, beszélgetett velem. A normális világot mutatta meg ezzel egésszel. Ez nekem olyan volt, mint egy viszonyítási pont..
Nagyon hálás vagyok nekik, kikapcsoltak abból az őrületből és összevisszaságból, ami bennem volt és körbe vett. Hálás vagyok nekik és magamnak is. Persze délután, hazafelé sokkal ömlengősebben fogalmaztam meg magamban ezt a részt :D De fáradt vagyok és egy hihetetlen szar gyűlés van a hátam mögött. Konkrétan majdnem kijöttem. De legalább, ameddig ezen puffogtam magamban elillant a bennem lévő nyűgösség, és most már csak a fáradtság maradt. Nem rsézletezném miért fogalmazódott meg bennem kritika. Nem érdekes. 

A lényeg, hogy most hétvége jön, egy hangyafasznyi munkával s sok pihenéssel.